Csak egy lépés az ég

Halihelló! Élek és virulok, és mint azt az oldal állapotából le lehet szűrni, éppen rajta vagyok bizonyos… módosításokon. Szeretem, ha a dolgaim egy helyen vannak, ennek megfelelően hosszú szenvedés után, de végül arra jutottam, hogy a fenét lesz nekem külön blogom külön holmikra, a Heta egy nemzetközi dolog, bizonyára elfér mellette némi nem-Heta is. Aztán ahogy átimportáltam a másik (most már inaktív) blogról a dolgokat, a külső úgy döntött, hogy akkor ő, köszöni szépen, feladja az életet. Fel is út, le is út. Ami most itt van, az a kényszerű kompromisszum, és dolgozom rajta. … már amikor éppen nem akarom az egyetemmel megszívatni magam, heh. A fenének járok még egyáltalán oda, csak magamat szívatom vele. No de. Mit hoztam erre a születésnapomra? Bevallom, semmi olyat, aminek örülni lehetne. Nászút , avagy Hogyan nősüljünk retardált porosz módjára? Sokat gondolkodtam ezen, de végül is a tény, hogy lassan harmadik éve nem raktam ki egy fejezetet se ebből a dolog...

Ideje volna egy Nászutazásnak, de valahogy nem tudtam magam rávenni a dologra. Viszont Roderich álmainak hála, volt egy félig megírt Scott-jelenetem, szóval nem kell megvárnotok, hogy valamelyik Kirkland elmesélje a család szomorú történetét. Ím, elétek tárom, de ha még nem olvastátok a huszonnyolcadik fejezetet, akkor nem javaslom. Engedjétek meg, hogy eláruljam: a fejezetek alá írt kommentek mintegy 1200%-ban felgyorsítják a következő fejezet elkészültét. Ez úton is örök hálám louismayfairnek, amiért olyan lelkes volt és segített visszaülni a lóra. (Vagy visszakászálódni a hajóra, mégis hajókázunk, vagy mifene.) És hogy miért késik az a bizonyos fejezet: öhh, mindjárt végjáték, akkor meg általában belassulok, plusz még mindig nem döntöttem el, hogy melyik végkifejlet legyen, az, amikor értetek mindent és csak harcolni kell meg ráébredni néhány dologra, vagy az, amikor egy adagban esik le az igazság mindenkinek… meg addig meg kéne tanulnom tömegjelenetet írni, ami pedig rohad...

A halogatás újra lecsap!! Avagy örök hálám, egyetem, amiért dolgoznom kellene neked, de végtelen halogatásomban inkább ficet írok. Egyébként is ideje volt már ennek a fejezetnek, mit ne mondjak. Remélem, a minősége nem olyan rohadványos, mint azt gondolom. Nagyjából három változatban írtam meg ezt a részt. Nem is az a szép benne, hanem az, hogy a három fejezet egymás alatt kb. 6000 szó volt. Az összefésülés után, kiegyenlítéssel meg mindennel együtt a vége 5861 szó. Szóval, ahelyett, hogy írtam volna egy tisztességes hosszúságú fejezetet, csináltam megint egy ilyen monstrumot. :| Ajánlott hallgatmány. Maga a videó is elég fura. A fejezetért köszönet illeti TheFreakZone -t, aki a frissítésével rámutatott arra, hogy amúgy nekem is írni kéne.

Ha már egyszer erre jártam, gondoltam, fejezetet is hozok, mert mégis milyen dolog, hogy csak ilyen ritkásan vagyok itt… és egyéb kifogások, amikkel tele van a padlás. A gond az, hogy a „ritkás” nem fejezi ki pontosan, amit publikálás terén csinálok, hát még amit az írással művelek. Még nagyobb gond, hogy ezt az írásaimon is kezdem érezni, ami nem kifejezetten előnyös. Jelen fejezetről: csupa érdekes dolog történik. Többek között azt is megláthatjátok, mennyire nem tudok tömegjeleneteket írni, illetve mennyire próbálkoznak egyesek lenyúlni a nehezen kiharcolt rivaldafényt.

O lala! No igen, ez az új egyetem meg dolgok, nem igazán hagyom magamat kibontakozni. Avagy most is más dolgom lenne, szóval egy ilyen extrarövid fejezet következik, mert azért mégis egészen rég jártam erre. Remélem, azért a minőségen ez nem látszik :| Egyébként (ha jól számoltam, és nem fogok megint eltévedni út közben) nagyjából negyven fejezet lesz ez a holmi. Akkor szerintem mindent kibontok, mindent elvarrok és nem lesznek nagy lyukak a történetben. Kicsik valószínűleg lesznek. *Tonhal sír* Ajánlott zene. EGYÉB HÍR, DOBPERGÉST IDE! Kitahito, az Édes-savanyú kritikák (frissítés: azóta Mértékmegőrző ) egyik szerkesztője, volt olyan kedves és kérésemre véleményezte a blogot, annak tartalmával együtt. Ez úton is nagyon köszönöm neki a cikk megírására szánt időt és energiát, illetve elnézését kérem az esetleges kellemetlenségekért. A kritikát ezen a linken elolvashatjátok. Figyelem, az elején van egy cikk-értelmezés, a blogot érintő konkrét értekezés a beszúrt kép al...

Beadandók! Beadandók mindenhol! Nyilván inkább írok, ha már végre megjött hozzá a lelkesedésem, eh? Jelen fejezetünkről: ez elég rövid, mert nem tudok fluffot írni, haha. Az elmúlt komorságok után nesztek, pillantsatok bele, milyen boldogok azok ott a hajón, még mielőtt megint elcseszem a napjukat. :) Fluuuff~~

Soha nem fogok tudni rövidíteni. Soha. Ez a fejezet is hosszabb lett az átdolgozás után. Amúgy, jöhetett volna korábban is. Meg is írtam, nagyon fain volt, aztán arra jutottam, hogy ezzel végleg eltolnám a hangsúlyokat az eredeti történetszálról (mely, mint olyan, már régen nem létezik, nem tudom, ki az, aki észrevette). Szóval kidobtam az egészet a fenébe és újraírtam. Hehe. Tartalmazhat némi OOC Roderichet, de a vége felé megmondja, hogy miért volt az. Mivel már régen volt, ezért castinggal indítunk. Oké, bevallom, csak az én kedvemért. Kaptok hozzá kiegészítéseket is, mert olyan kedvem van, lol. Ez a zene csak úgy eszembe jutott. Köze lehet ahhoz, hogy fél nyáron Neil Gaimant olvastam. Egyéb irreleváns pofázás: Egyszer láttam, hogy egy kiadó konfliktusvázlatot kér a beküldött regényekhez. Akkor hülyeségnek találtam az egészet, most meg ott tartok, hogy az írással párhuzamosan csinálom azt is, mert muszáj. A helyzet az, hogy visszaolvasással már nem tudom egy nap a...

Jelen fejezet egészen sok lábjegyzetet tartalmaz. Kaptok egy kis jegyzetet most, meg egy szószedetet a végén. Ja, meg van egy kis olvasnivalóm is, ha szerettek angolul mítoszokat dönteni. Hoppá-hoppá, ilyen borítóképpel vajon mi van a fejezetben...?

Sálálálá, masszívan tanulok az államvizsgára, mint látszik. Na. Ihletem volt, az a helyzet, örüljetek neki :’D A fejezet tartalmából: Rod ugye sietősen távozott. Most jól kiderül, hova. Egyéb, lényegesnek tűnő információ: ismételten szembesültem vele, hogy hülye vagyok és nem veszem figyelembe a korabeli viszonyokat, ti. Venezuela 1811-ben nyilvánította ki a függetlenségét. Még abban az évszázadban meg is kapta. Lényeg a lényeg, addig Új-Andalúzia néven futott. Most egy huszárvágással megoldottam ennek a névnek a problémáját. További javítás: A bolygó hollandi kapitányának nevére több legenda is van, volt van der Decken meg van Straaten is. Mint kiderült, én mind a két módon hívtam szegény Hollandiámat. Utólagos mea culpá val javítottam minden említést van der Deckenre.

Na nézd, még élek. Ez a fejezet jól megszívatott, és van egy olyan sanda gyanúm, hogy közel sem olyan, mint amilyennek lennie kéne, de… ülhetek rajta még két hónapot, ha gondoljátok. ;) Bár, talán érdemes lenne, annyi idő alatt talán sikerülne kirugdalni Scottot az önkényesen elfoglalt főszerepből... Mostanában amúgy lesznek itt dolgok, ezt garantálom. Kezdés: huszonnegyedikén! Na, ilyen pillanat például nincs a történetben.

Tárámm! Nem, még mindig nem végeztem a dolgaimmal, de a néha papírra vetett egy-két mondatból időnként sikerül összekukázni egy-egy fejezetet, eh? (Főleg akkor menne gyorsabban, ha az a két-három mondat egyazon írásba menne, de az nyilván túl egyszerű…) Tisztelet azoknak, akik kitartanak. Egyébként több rekord is megdőlt ma: átléptük a Word 200. oldalát ezzel a történettel, már hosszabb a holmi, mint 100.000 szó és ezzel az általam valaha írt leghosszabb összefüggő történet címét is megnyerte. Jelen fejezetben Rod kicsit nyűglődik. Szóval csak a szokásos, tudjátok. Ugye, milyen szép ez a kép? Az alkotó neve Jackce, csekkoljátok le, nagyon jó cuccai vannak ;)

Tudván azt, hogy az elkövetkező időszakban hol leszek, meg hol nem leszek, mire lesz időm meg mire nem lesz időm, igyekeztem egy kicsit felzárkózni, és elhoztam nektek minden idők legrövidebb fejezetét. RIP Tonhal. A fejezet tartalmáról: depressziózás á Le Sancte Trinite. Ennek ugyan abszolút semmi köze a történethez, de ilyen crossovereket nem írok. Pedig jó lenne. Ha nekikezdenék, akkor pláne nem fejeznék be semmit.

Én megpróbáltam mindent. Ha nem látod a szöveget, a Blogger egy kurva és ezen a linken el tudod olvasni rendesen.   S zóval. Volt ez a kisebb malőr, hogy az istennek nem akartam nekikezdeni a szerkesztésnek. A következőt az hozta, hogy a gépem nem hajlandó behozni a Pinterestet, már megint. És akkor még nem írtam a kálváriáról, amit végigjártam a Bloggerrel, ugyanis szerepel a címben néhány speciális karakter, emiatt ő ezt a részt nem hajlandó értelmezni. Blogger, anyád. Assetudom, hogy ez a kép volt-e már.

Hejhó, ki jött és hozott decemberre holmit! Gondoltam rá, hogy holnapra hagyom és Mikulás, de mivel a témája nem igazán mikulásos, vagy éppen télies, ezért maradtam az eredeti elképzelésnél. Tá-rámm. Lehet, hogy nem fogtok szeretni. No de: emlegetünk valakit, akiről már egyszer szó volt. Vajh kiről van szó... Úgy emlékszem, egyszer már lábjegyzetben közöltem, de most ismét lehozom, azért, hogy biztosan ne felejtsétek el, lol. Sídh: Írország meg Skócia meg úgy alapvetően a kelták tündérei, istenei, természetfeletti lényei. Sídhe: azt jelenti, domb. A sídh lakóhelye.

Mert már mindenkinek hiánya van, és még azt gondolnátok, hogy itt a vége. De nincs. Hehe. Az előző fejezetnél elfelejtettem mondani, de az a helyzet, hogy ez a történet már egy fejezet óta hosszabb, mint a Fogd a kezem! , illetve megelőztük a Harry Potter és a bölcsek kövét is. Az előre látott fejezetmennyiség alapján úgy saccolom, hogy előreláthatólag hosszabb lesz, mint az általam valaha írt legterjedelmesebb mű. Amit amúgy nem fejeztem be. Reméljük, ezzel nem az lesz :| Egyikőtök kérdezte, mikor töltök fel fejezetet. Nohát, most éppen 21:06 van, és mivel tudom, hogy nagyon későn érek haza, plusz holnap is elfoglalt leszek, és úristenezafejezetmárittvankészen, így lopom a netet a vonaton és hozok nektek olvasnivalót. :) Ez egy amolyan filler-fejezet. Tudjátok, visszaemlékezéssel, meg ilyenekkel, elvégre előkaparni egy szemszögszereplőt, aki éppen halott, elég nehéz.

Nohát. Láttam ám, hogy néhányan elátkoztatok a Holdig meg vissza az előző kis viccemért… én jól szórakoztam, haha. Mikor kiraktam. Utána azon is, hogy magyarázkodtam, de hát ez van. Legalább volt mit írnom. Jelen fejezet: hát, a szemszög következő szereplője hagyományosan Erzsi, aki éppen most veszítette el a vőlegényét… lehet tippelni, hogy érzi magát … Ajánlott hallgatmány. Ő Dora, csak tessék hozzá képzelni egy babával teli pocakot :|

Hallottatok már a parvo nevű vírusról? Be van ellene oltva a cicátok? Nincs? Legyen. Múlt héten három cicámat temettem el, szóval… szóval legyen. (Egy perces néma csend Pierre, Eni és Nyomi emlékére.) No de. Vannak pillanataim, amikor kitalálom, hogy maaaajd egyszer mi fog történni egy történetben. Néha le is írom ezeket a gondolataimat, amik az esetek 90%-ban később felhasználatlanul kevernek a doksiban, mert a történet nem úgy alakult, hogy az a jelenet belekerüljön a végső verzióba. Valahol a 8-9. fejezet magasságában járhattam, mikor megszállt az isteni szikra, és az ebben a fejezetben található leglényegesebb momentumot papírra vetettem. Konkrétan papírra. Természetesen nem úgy került bele a fejezetbe, ahogy akkor leírtam, de a lényeg megmaradt. Mindemellett már megint szómenésem volt. Meghúzás előtt a történet 6836 szót számlált. Szükségem van továbbá a meghúzás szó pontos jelentésére, mert utána 6884 lett. Ez általában két normális fejezet hossza. Hiába, úgy látom, ...

'Allô! Igen, elmentem nyaralni és itthagytalak titeket olvasnivaló nélkül. Tudom, gonosz volt ez tőlem, de úgy éreztem, ez a fejezet megér annyit, hogy itt legyek veletek. Egyrészt azért, mert ha a „közérdekű” címkével fémjelzett, történeteket nem tartalmazó posztokat nem számolom, akkor (dobpergés) ez a százötvenedik poszt az oldalon, yass! És másrészt azért, mert a Nászút jelen fejezete ugyan Nászállás (mert fogságba estek, lol), de valószínűnek tartom, hogy a végén kicsit csuklani fogok. Anyukámat ne szidjátok, ő nem sejthette, miféle népet hoz világra. Ha már szóba került anyukám, akkor Story time! Tetszik tudni, kaptam tőle konstruktív kritikát. Le szituáció: már besötétedett, én meg zenére sétálgattam fel-alá a szobámban és próbáltam megszülni egy kapcsolódási pontot ebben a jelen történetben (valamelyik elkövetkezendő fejezethez, ami azt illeti). Béjött tiszteletreméltó anyám, és azt kérdezé: – Húgod merre vala? És mondám: – Húgom elment vala fürdőbe, teste...

Figyelem! A történet augusztus 7-én este 23:08-kor került ki az oldalra. Egyes szereplők ellen elkövetett atrocitások miatt kicsinyég rosszul éreztem magam, és most, mintegy tíz órával a feltöltés után, belenyúltam a fejezetbe. Milyen fura, hogy az ilyen szamaritánus gondolataim mindig csak publikálás után jönnek elő… Véééégtelen pofázás, yass. Más történeteimben két fejezet összevonva nincs ilyen hosszú, komolyan. A történet végén link a további pofázásomra, meg némi háttértörténetre. ZENÉT. Drága feleim, ez itt a tengernagy. Nagyjából abban a korában, mikor nyakon vágta Kikut. De ez ő.

Imádom, mikor konkrétan tíz napig szenvedek valamin, hogy aztán két óra alatt befejezzem. Ez a fejezet éppen ilyen. Közrejátszott egy vita Tumblr-ön, egy kisebb életközépi válság meg a gondolat, hogy vajon mi lenne, ha inkább original történeteket gyártanék. A vége az lett, hogy szégyellném a rengeteg félbehagyott holmim, így inkább folytattam ezt. Fejezetindító : egy párkapcsolat, mind gondolom azt mindenki tudja, alapvetően úgy épül fel, hogy a két fél egyenlő. Ez azt jelenti, hogy a férfinak ugyanúgy joga van nemet mondani, és ezt a nőnek ugyanúgy illik tiszteletben tartani. Ahogy haladtunk előre ebben a történetben, úgy mélyültem el a tizennyolcadik században. A vallásos vonal nem azért kúszott be, mert mért ne, hanem azért, mert a mi kultúránkban mostanában embereknek ugyan max. húsz százaléka gyakorolja a hitét, ez az arány azonban még a két világháború között többé-kevésbé a fordítottja volt. Remélem, nem zavar senkit. Észrevettétek, hogy Erzsi néha úgy főszereplő,...