Csak egy lépés az ég

  Történt egyszer, hogy megint nagyon sok Rejtőt olvastam mostanában. Sajnos/szerencsére még mindig nincsenek egyéni ötleteim, ezt a darabot úgy kukáztam össze innen-onnan, pontos forrásokat ne kérjetek, mert az idők során szedtem fel az eseményeket. De abban egészen biztos vagyok, hogy a legfőbb pontok azok nem saját szülemények. Így hát, ezt a történetet nevezhetjük kétszeresen is fanficnek! Ez úton is köszönöm a láthatatlan hozzájárulóknak az összes ötletet.     Engedély nélkül felhasznált kép. Pixiv-ID: 52393926  

Gondoltam egyet és megírtam. Nem, még nincs Nászút. Tudom, hogy lenne a következő fejezet, de nem akarom írni, mert benne van Norvégia. Erről a történetről: hogyan lehet eltolni az életed? Mi lehet az oka annak, hogy egy kupac alapvetően okos ember nem használja ki a lehetőségeit? Francis harmincöt éves, börtönviselt ember. Az ismerősei pont olyanok, mint ő, mégis úgy érzi, hogy többek nála, elvégre nekik volt okuk arra, hogy olyanok legyenek, amilyenek. Neki a világon semmi oka nem volt rá. Ezekhez a Coelhóhoz hasonlóan mélyenszántó gondolatokhoz dobjatok hozzá egy kurva meleg nyári napot és megkapjátok ezt a történetet. Előre is elnézést mindenkitől, aki esetleg megbotránkozna. +18-as jelölés a felsorolt kemény tartalmak miatt. Említett már-nincs-FrUK, Spamano, meg mélyen eltemetve Gilbertben is bujkál némi érzelem. Hallgatmány.

Semmi köze Stephen King azonos című regényéhez. Amit amúgy nem is olvastam, csak azt tudom róla, hogy para. Sok szeretettel ajánlom ezt az írást Meluzinának, aki a tizennégyes számmal megnyerte ezt a szöszt. Miről is van szó? DenNor, para-fic, avagy Lukas filozofál az élet milyenségéről. Helyszín egy sötétített hálószoba, késő éjjel. Hogy hol, mikor, és miért, az lényegtelen. Lukas majd elmeséli. Nem túl romantikus, de azért egy kicsit az. Keletkezéstörténet: a doksi szerint 2018. november a kelte. A kísérleti írásaim közé szántam, csak a végén úgy találtam, hogy még nincs kész. Akár kirakhattam volna úgy is, ahogy volt, de azért egy kicsit simogattam, hogy érthetőbb legyen. Talán AU, talán nem. Túl rövid ahhoz, hogy lényeges legyen. Ha valaki megtalálja az eredeti alkotókat az internet tengerében, sikítson, utálok képeket úgy belinkelni, hogy nem tudom, honnan vannak

Korábban említett keserédes GerIta történet, mely kb. 1500 szónak indult és lett belőle 5500. Sose volt még ilyen. Ez egy ilyen… kísérleti? Visszaemlékezős? Egyezzünk meg abban, hogy kísérleti-történeti, és mivel benne van egy rakás korszakról alkotott headcanonom, angsolnak egy kicsit, meg megint kaptok egy oldalnyi esszét a történelmi eseményekről, így megkapta a historia címkét is, amit a Szemelvények egy harcos életéből kapcsán ismerhettek. A címnek nem sok köze van magához a történethez, csak jól hangzott, ráadásul Felinek kényszeres beszélhetnékje van közben. Mikor nincs? Badalisc: mágikus teremtmény, mely az észak-olaszországi Andrista közelében él, az erdőben. Széles feje, két szarva és hatalmas szája van, a szemei világítanak. Január ötödikén ereszkedik le a hegyekből, hogy elmondja a falu lakosságának a beszédét. Január hatodikán a közösség megkegyelmezik rajta és visszaengedik az erdőbe. A beszédében a badalisc elmondja a pletykáit a falu lakóiról, gyakran rímbe...

Depresszióm új szintre hágott, avagy minek foglalkozzam bármivel, ha úgyis szar a végeredmény. Ennek most a Nászút issza meg a levét :D Ímhol egy „rövid”, tűnődős, erősen germanizált történet. Szereplők: egy tépelődő Ludwig, egy gyanakvó Gilbert, egy szertelen Ela, egy ponton összekacsinthattok a pimasz Feliksszel és szerencsénk lesz Roderichhez is, aki mellé nem kell jelzőket rakni, mert úgyis tudjátok, hogy milyen. Oh, meg ne feledkezzek Vladimirről, aki ebben a történetben nem negatív karakter :O Mit is csinálnak drágáink? Ludwig hazautazik a Beilschmidt-birtokra, találkozik az ügyvéddel, és utána mehet kirándulni Kelet-Poroszországba, mindezt késő ősszel, mikor már fennáll a veszélye a havazásnak, márpedig hóhelyzetben a vonatok késnek, főleg a boldog békeidőkben, mikor ez a történet játszódik. A vonatok vicces jószágok , amúgy. (*Tonhal az elméje hátuljába lökdösi a töris énjét, hogy ne tolja tele ezt a ficet mindenféle utalással*) Mit akartam még. Ja, megvan. XIX-X...

Diplomatikusan fogalmazva: ez egy kicsit tovább tartott, mint gondoltam. Nem diplomatikusan: Tonhal, mi a ?! Majdnem két hónapja volt, hogy, bármit hoztál az éhezőknek! Hát… ja. Előbb az említett fogadalom, utóbb meg az érzés, hogy ha már ennyit hiányoztam, akkor talán illene valami értékelhetőt lerakni elétek. Utóbbi nélkül ezt még november elején kiraktam volna, ugyanis az ígéretemet megszegve, egy depressziós pillanatomban Romanót segítségül hívva angstoltam egy sort. Fogadjátok szeretettel.

Századik bejegyzés az oldalon. Ennek kicsit nagy feneket akartam keríteni, és nagyon komolyan próbálkoztam azzal, hogy valami vállalhatót alkossak erre a nagy alkalomra. Természetesen az lett belőle, hogy rágörcsöltem, a megnyitott dokumentumok nem akartak együttműködni. Remélem, ezután jobb lesz. Nevezhetnénk songficnek is, mert nagyban hozzájárult a Magashegyi Underground Arcok, Utcák, Nevek című dala. Egyébként SwissAus. OOC-k, de annyira, hogy gondolkodtam rajta, mi lenne akkor, ha neveket kicserélve originál műalkotásként posztolnám :P Ez egy nagyon mély dolog lesz. Úgy képzeljétek el, mint egy viacolor járdát, amiből hiányzik egy tégla, és ebben a hiányzó lyukban kitöritek a bokátokat. Ez egy figyelmeztetés volt az angstos felhangra. Állítólag ez official art. (nagyon nehéz úgy írni meg posztolni, hogy a másfél napja megismert szobatársamat ne akasszam ki azonnal)

R ám tört a vágy, hogy RusAmét írjak. Romantika-mentes Tonhal-féle filozófus-percek (túl sok kötőjel, lol), egy kis bromance és kísérleti stílus. Kell nekem Magashegyi Undergroundot hallgatni. (este van már, lehet, hogy lesznek érdekes mondatszerkezetek)