Csak egy lépés az ég

  Ta-damm, második fejezet és ezzel a vége. Lehet, hogy át kéne nézni még egyszer, de megint beteg vagyok és mit nekem az ilyesmi.   Forrás  

 Ez simán lehetne több fejezet is, de nem volt szívem ennyi angstot külön venni. Szóval egy fejezetben a történet hátralevő része, jej!   Forrás    

Halihelló! Élek és virulok, és mint azt az oldal állapotából le lehet szűrni, éppen rajta vagyok bizonyos… módosításokon. Szeretem, ha a dolgaim egy helyen vannak, ennek megfelelően hosszú szenvedés után, de végül arra jutottam, hogy a fenét lesz nekem külön blogom külön holmikra, a Heta egy nemzetközi dolog, bizonyára elfér mellette némi nem-Heta is. Aztán ahogy átimportáltam a másik (most már inaktív) blogról a dolgokat, a külső úgy döntött, hogy akkor ő, köszöni szépen, feladja az életet. Fel is út, le is út. Ami most itt van, az a kényszerű kompromisszum, és dolgozom rajta. … már amikor éppen nem akarom az egyetemmel megszívatni magam, heh. A fenének járok még egyáltalán oda, csak magamat szívatom vele. No de. Mit hoztam erre a születésnapomra? Bevallom, semmi olyat, aminek örülni lehetne. Nászút , avagy Hogyan nősüljünk retardált porosz módjára? Sokat gondolkodtam ezen, de végül is a tény, hogy lassan harmadik éve nem raktam ki egy fejezetet se ebből a dolog...

  Boldog születésnapot, blog! És miért az a bejegyzés címe, ami? Lehet tippelni, hogy minek a végét hoztam össze a nagy esemény alkalmából! Még jó, hogy karácsonyra ígértem, de sebaj :’) Jelen fejezetünkről: Arthur visszament Londonba. Ami borzasztó. Meg mégsem az. És vannak bátyjai, akik igazán megfulladhatnának néha.  

  Kihívás, tizedik nap – VÉGE. Na végre, mi? Megpróbáltam nem cukorszirupba fojtani a végét… lássuk, hogyan sikerült.

Ez a vége. Mármint, nekem most ilyen a vége. Ha nem mond sokat, akkor elnézéseteket kérem. Ez a történet nekem egy kicsit… hogy is mondjam. Egy pillanat, egy töredék egy város éltéből. Egy ember nehezen teszi rendbe azt, amit sok másik elszart, márpedig a névtelenek valami ilyesmire vállalkoztak. Én sem értem, hogy mi történik. Egy keskeny ablakon át tekinthettem rá az eseményekre. Gondoltam rá, hogy az utolsó szakaszt kitörlöm és írok helyette valami mást, de nem akarok. Marad nektek a levágott befejezés, elnézést kérek érte. – Szerk.: A történet időzítése után egy nappal megtettem. Másmilyen lett a befejezés, mondjuk nem hiszem, hogy jobb lett. Csak más. A közeljövőben nem tudom, hogyan fogok publikálni. Ezt be akartam fejezni, mert megígértem és mert kétfejezetes mű. (Bár ez a második elég bitanghosszú lett, mit ne mondjak...) Az a helyzet, hogy pénteken Lukas Heimir Bondevik , imádott cicám, nem egész két évvel az után, hogy befogadtam az életembe, megtért az örök egerész...

Ühm, helló. Rémlik, hogy ezt a nyár végéig ígértem. Miután a mai nap kompletten kipucoltam a teljes meris listát (naggyon hosszú volt, hűű, nagyon, azta, milyen hosszú volt…) és már tényleg nem volt mivel elbasznom az időm, elültem, és megszerkesztettem ezt a… ezt. Mivel már kész van vagy három napja. Egyébként van indokom a késésre. Meg arra, hogy miért nem volt itt semmi augusztusban az ördögszekereken kívül. Tudjátok, mi az? Az, hogy megígértem, ez lesz kész. Cserébe jól rástresszeltem és nem haladtam semmivel. Emiatt nagy tapsot szeretnék kérni ennek a youtubernek , rávett, hogy csináljak valamit, ne csak sajnáljam magam egész nap, lol. Van egy félkész ficem ilyen német tesók életérzéssel, boldog békeidők-kora. Nincs benne semmi eget rengető bölcsesség, vagy bármi más. Befejezzem? Ne fejezzem? (*Tonhal nyöszörög*)

Egyrészt, sajnálom, hogy megint nem sikerült időre elkészülnöm ezzel a holmival. Másrészt viszont marha büszke vagyok magamra, amiért kivételesen csak egy napot késtem vele! :D (Köszönöm, államvizsga-para, igazán nagy segítségemre vagy. Most rugdoss, hogy írjam a Nászutat, lécci.) Ez a vége. Remélem, sikerült úgy megírnom, hogy ne kapjatok diabéteszt.

Mélyen tisztelt publikum! Végre és nagy sokára – íme! Remélem, megérte majd' húsz nappal később kirakni, mint eredetileg terveztem. Ez úton is elnézéseteket kérem érte. Egy kis érdekesség: a dokumentumot, amibe elkezdtem írogatni ezt a történetem, január harmincadikán hoztam létre, de a kis füzetkémbe már előzőleg is voltak felvezetve belőle dolgok. Amikor nekikezdtem feltöltögetni az oldalra ezt a történetet, még vacakoltam egy sort a tördeléssel, utólag beleírtam pár szakaszt, meg el is vettem néhányat. Akkor tizenhétezer szó volt, most, az utolsó átírás után összesen huszonnégy és félezer. Hát. Nem először fordul elő velem, hogy Tino bőrébe bújva hirtelen rám tör a szómenés. Szomorúság: ma reggel a munkatársaim kifejtették, hogy nem szeretik a tonhalat. Egy kicsit magamba szálltam. OLYAN CUKI

Éééés ki volt az a gyökér, aki elfelejtette beidőzíteni a fejezetet? Nyilván én. Befejező rész, fogadjátok szeretettel!

Hát. Remélem, megérte várni rá. Egy kis statisztika: 2017 márciusától októberig írtam. A hossza 76 500 szó. Ha ez a szám nem mond neked semmit, akkor hozzáteszem, hogy a Harry Potter és a bölcsek köve 76 944 szó. (Amúgy ez a fejezet dupla olyan hosszú, mint az összes többi. Lol.) Cukorfluffnak szántam. Fellépő diabétesz esetén felelősséget nem vállalok. Elgondolkodtató dolgok előfordulhatnak így is, mert az élet nem mindenkinek fenékig tejfel.

Hatodik, befejező rész. Az a helyzet, hogy ezt a fejezetet átírtam háromszor, mire olyan lett, amilyennek akartam. És mivel már beharangoztam, hogy hat rész, nem volt szívem félbetörni, szóval kaptok egy gigahosszú darabot. Ajánlott zene: ugye mondtam, hogy Abel Korzeniowski teljes munkássága itt fog kikötni. Ha nem nyerte el a tetszésed, és tényleg sírni akarsz, akkor hallgasd ezt . Főleg a közepétől kezdve. Azért nagyon szeretem mindegyikőtöket :D

Vége. El sem hiszem, hogy sikerült, de Vége . Ta-da. (Ha az előző fejezet vége nyáltenger volt, akkor ebben fuldokolni fogtok.) Ami van: Arthur POV, előtérbe nyomakodó és ott teret foglaló mellékszereplők, romantika-allergiás Alfred és egy Vége. Keressetek szavakat. (Érdekes. Megnéztem, mikor született az alapötlet (1.31.), meg most a vége-dátumot. A Word szerint a teljes történet 224 ezer karakter. Úgy tudom, a regény alsó határa 300 000... Olyan büszke vagyok magamra.) (De azért egy kicsit rémisztő is. Ez egy novellának indult.)