Csak egy lépés az ég

 Humán AU, avagy Alfred és a gyorséttermek. Nem arról az oldalról, ahogy gondoljátok.   Itten találtatott

  Kihívás – harmadik nap  

Ez a vége. Mármint, nekem most ilyen a vége. Ha nem mond sokat, akkor elnézéseteket kérem. Ez a történet nekem egy kicsit… hogy is mondjam. Egy pillanat, egy töredék egy város éltéből. Egy ember nehezen teszi rendbe azt, amit sok másik elszart, márpedig a névtelenek valami ilyesmire vállalkoztak. Én sem értem, hogy mi történik. Egy keskeny ablakon át tekinthettem rá az eseményekre. Gondoltam rá, hogy az utolsó szakaszt kitörlöm és írok helyette valami mást, de nem akarok. Marad nektek a levágott befejezés, elnézést kérek érte. – Szerk.: A történet időzítése után egy nappal megtettem. Másmilyen lett a befejezés, mondjuk nem hiszem, hogy jobb lett. Csak más. A közeljövőben nem tudom, hogyan fogok publikálni. Ezt be akartam fejezni, mert megígértem és mert kétfejezetes mű. (Bár ez a második elég bitanghosszú lett, mit ne mondjak...) Az a helyzet, hogy pénteken Lukas Heimir Bondevik , imádott cicám, nem egész két évvel az után, hogy befogadtam az életembe, megtért az örök egerész...

'Allô! Igen, elmentem nyaralni és itthagytalak titeket olvasnivaló nélkül. Tudom, gonosz volt ez tőlem, de úgy éreztem, ez a fejezet megér annyit, hogy itt legyek veletek. Egyrészt azért, mert ha a „közérdekű” címkével fémjelzett, történeteket nem tartalmazó posztokat nem számolom, akkor (dobpergés) ez a százötvenedik poszt az oldalon, yass! És másrészt azért, mert a Nászút jelen fejezete ugyan Nászállás (mert fogságba estek, lol), de valószínűnek tartom, hogy a végén kicsit csuklani fogok. Anyukámat ne szidjátok, ő nem sejthette, miféle népet hoz világra. Ha már szóba került anyukám, akkor Story time! Tetszik tudni, kaptam tőle konstruktív kritikát. Le szituáció: már besötétedett, én meg zenére sétálgattam fel-alá a szobámban és próbáltam megszülni egy kapcsolódási pontot ebben a jelen történetben (valamelyik elkövetkezendő fejezethez, ami azt illeti). Béjött tiszteletreméltó anyám, és azt kérdezé: – Húgod merre vala? És mondám: – Húgom elment vala fürdőbe, teste...

Második fejezet, a történet folytatódik, a feszültség fokozódik! (Milyen szépen tudok lelkesíteni akkor is, ha egyszer a világon semmi eredeti nincs ebben a történetben... :| ) Amúgy hazudtam, lesznek a filmhez képest változások, mert gondoljuk végig logikusan: Eamusnak van egy rakás ötlete, az ő helyét pedig most Alfred tölti be éééés… értem én, hogy Amerika nem egy hülye ember, de no. A másik icike-picike probléma, hogy a későbbiekben Ludwignak kéne kiselőadást tartania az érzelmekről. Lol. Szóóóval, egyes emlegetések erejéig Matthew is szerepet kap. És most zenét ! Ez a felirat pláne fontos

Az a helyzet, hogy ennek a ficnek története van. Látom, égtek a vágytól, hogy tudjátok. Tegnap kirakták Merengőre az ehavi kiemelteket, én meg azóta a Nirvánában élem nem-létem boldog perceit. Azt hittem, Kasei már utál, de csak van valami oka annak, hogy kikerült oda az a sztori, nem? Hát nem? Fura, hogy éppen ezt élem meg az életem betetőzéseként. Lehet, hogy nem járok eleget emberek közé. Éppen emiatt nagyon komolyan elhatároztam, hogy igenis megcsinálom azt a tizenhatodik fejezetet. Az lett belőle, hogy meglett annak az eseményvázlata, a korábban „törisamerika” munkacímen lehivatkozott történelmi angstnak a fél cselekménye és drámája, illetve összeszedtem egy féltucat anyagot a „Prussi3”-hoz is… és lett a végén ez. Tekinthetünk rá Prussi2,5-ként, mert annak indult, aztán ez lett. És mivel ez lett, átpakoltam Merengőn történetcsokorba, hogy egyszerűbb legyen, meg három-négy részt már csak illik őket egy helyre rakni, nem? (És kinn lett volna korábban is, ha nem alszom el...