Nászút #27

Beadandók! Beadandók mindenhol!

Nyilván inkább írok, ha már végre megjött hozzá a lelkesedésem, eh?

Jelen fejezetünkről: ez elég rövid, mert nem tudok fluffot írni, haha. Az elmúlt komorságok után nesztek, pillantsatok bele, milyen boldogok azok ott a hajón, még mielőtt megint elcseszem a napjukat. :)

Fluuuff~~

Hogyan játsszunk keresd meg a kapitányt pöttöm ladoniai módjára

Erzsi nem is tudta, hogy ilyen sokat számít, ha nem egy fél szalmazsákra szorítva kell aludnia. Frissen és üdén ébredt, ráadásul nem csak ő. Senki nem üvöltözött, nem volt veszekedés, sőt. Békésen tették a dolgukat, nevetgéltek, csipkelődtek egymással. Az élet csodálatosan szép volt, még a köddel együtt is. Egyedül Toni dünnyögött valamit az orra alatt spanyolul az egybenyitott szobákról, mire Romana fülig pirult és jól elküldte a fenébe. Gilbert és Erzsi sokatmondó pillantást váltottak.

Az is lehet, hogy Scott hiánya volt rájuk ilyen hatással. Reggel konstatálták, hogy a skót még mindig alszik. Feliks jól megropogtatta az ujjait és a legjobb orvosdoktor-arcával megvizsgálta. Miután szakvéleményként kijelentette, hogy a férfinak nincs semmi baja, a szoba közelébe se mentek többet. Majd felkel, ha jobban van.

Gilbert jókedvűen rágcsálta az ebédre kapott sült halát. Az elégedettsége mindenkinek szemet szúrt, Erzsi cinkos kacsintásokat és vállon veregetéseket kapott érte. Úgy gondolta, a legjobb lesz megtudni, minek örül ennyire kedves szívszerelme, még mielőtt Marie megkérdi, mi lesz a baba neve.

– Történt valami?

– Nem hallod? – kérdezte idült arccal.

– Mit kéne hallanom?

– Éppen ez az! – Összetette a kezét és hálásan az égre nézett. – Ezért könyörögtem tíz évet!

Romanának erre a kijelentésre úgy felszaladt a szemöldöke, hogy Erzsi már tényleg kezdte kényelmetlenül érezni magát.

– Gil, miről van szó?

– Alfrednak elment a hangja!

Rögtönzött törzsi táncot is járt, amiből riadt kiáltásokkal tarkított félreugrálás lett, mikor Alfred az árbockosárban talált összes lábbelivel nekiállt megdobálni. Méregtől vörös arccal rázta az öklét Gilbert felé… de egy hang se jött ki a torkán. Gilbert ezt szerfölött mulatságosnak találta.

– Semmi joga rá, hogy ilyeneket mondjon – dohogott később Marie. – Én sokkal régebb óta ismerem a fiúkat, itt egyedül nekem van jogom arra, hogy örüljek ennek a kis csöndnek!

Ezt az előtt mondta, hogy behívta a fedélzetről Gilbertet, hogy újrakötözze a fájós karját.

– Már jobb – mondta Feliks, miután végigtapogatta a vinnyogó porosz karját. – Lelohadt a duzzanat.

– Akkor mi lenne, ha nem… au!… piszkálnád tovább, hanem csak bekötnétek és már itt se vagyok?

– Nocsak, drágám, már nem vagy olyan nevetgélős kedvedben? – Marie megcsipkedte az arcát.

Erzsi biztatóan Gilbertre mosolygott, aki hősiesen tűrte a további böködést, míg Marie énekelt neki egy latin himnuszt. Gilbert utána úgy nézett Erzsire, mint a Mennyekből alászálló Messiásra, mert felkelt, odament kedvenc lengyeléhez és kivette a kezéből a gyolcsokat.

– Szerintem innentől már én is boldogulok.

– Na de Ersi, ez komoly felcseri munkát igényel…

– Mit, átkötni kétszer a karját és aztán fellógatni a nyakába? Kérlek. Itt voltam, amikor a legutóbb bekötöztétek, Heidi lábával még segítettem is. Szerintem boldogulok.

– Támogatom az ötletet – csipogott közbe Gilbert.

Marie a bizakodás legkisebb jele nélkül végigmérte őket, megrántotta a vállát és folytatta a teafőzést.

– Amúgy, Gilbertnek tökre igaza van. Igazán hagyhatnánk Alfredet egy kicsit némán.

– Máskor talán kapnék az alkalmon, de a fiúknak most segíteni kell a nagybátyjuknak.

– Na, ez az, amit nem értek – nézett fel Erzsi a kötözésből. – A múltkor azt mondta, hogy a fiúk hozzá se tudnak szagolni az ő varázslataihoz, most mégis tanítja rá őket. Akkor hogy is van ez?

Marie széttárta a karjait.

– Szerintem bepánikolt. És ami azt illeti, engem sokkal jobban izgat a kérdés, hogy vajon ő miért alkalmatlan ennek a varázslatnak az elvégzésére. Régen úgy dobálóztak ezekkel a nyavalyákkal, hogy öröm volt nézni. Például, nem emlékszem rá, hogy valaha is hozzányúltak volna a vitorlákhoz. Ha gond volt az áramlattal, a széllel vagy az időjárással, akkor Scott vagy Owen kiállt a tatra, énekelt egyet és mentünk tovább, mintha mi sem történt volna.

– Ez csalás – dünnyögte Gilbert.

– Pardon, ma chérie?

– Azt mondom, hogy semmi értelme így hajózni! A lényegét ölték meg!

Erzsi megértette az álláspontját, de azért kinevette. Marie a szemét forgatta. A teafőzésről sajna nem lehetett lebeszélni, így mire Erzsi végzett kedvese bebugyolálásával, Alfred már ott ült mellettük és minden hisztis nem akarásával fintorgott a gőzölgő bögrére.

– Comment est Mattie?

– Nocsak-nocsak, kirekesztenek minket a társalgásból – csóválta a fejét Gilbert. – Möchtest du Deutsch sprechen, Liebling?

– Ühümm, képzeld, beszélek franciául.

– Tényleg? – meresztett rá nagy szemeket Gilbert.

Alfred is nagyon bámult, de fintorgott, mikor a kérdés helyett csak valami rekedt torokhangot tudott produkálni, ami miatt Gilbert kiröhögte.

– A párizsi irodalmi franciát beszélem. Amikor múltkor az ikrek egymással beszélgettetek, csak azt tudtam megmondani, hogy francia, de egy szavukat nem értettem.

Marie a fejét csóválta.

– Pedig esküszöm, én mindent megpróbáltam. Ennyit erről.

Míg Marie rájuk nézett, Alfred megpróbált négykézláb elsunnyogni, de Marie sem most jött le a falvédőről. Erzsiék kiröhögték, amikor elkapta a fülénél a némán nyávogó fiát és elmagyarázta neki, hogy már rég mehetne, ha műsor helyett meginná a gyógyszerét. Alfred ellenállt. Erzsi végül úgy döntött, hogy nekik távozni kell, azon jól felfogott indokkal, hogy nem szeretné, ha a kedvese megpukkadna a nevetéstől.

Miután harmadszor is végighallgatták Marie és Feliks nyavalygását arról, hogy fogytán a hal, továbbá Gilbert harmadszor is felajánlotta, hogy kivetheti a hálót újra, Toni bedobta, hogy mi lenne, ha megint kivetnék a hálót. Gilbert szeme tikkelni kezdett, mikor Feliks lelkes rikkantással támogatta az ötletet.

– Szerintem ez a bosszú Alfredért – súgta neki Erzsi.

– Marie részéről megértem, na de Feliksnek mit ártottam?

– Hm, nem is tudom, talán nyavalyogtál, miközben kötözött?

– Nem nyavalyogtam.

– Nem egy fenét, mókuska.

Gilbert felvonta a szemöldökét a szokatlan becenév hallatán. Erzsi megvonta a vállát, mire ő is elengedte. Azért mikor ment a hálóért, Erzsi hallotta, hogy mókuskákról dünnyög a bajsza alatt és mosolyog.

Erzsi úgy találta, hogy ez a nap egyike a legszebbeknek, amiket a hajón töltött. A gyerekek katonásdit játszottak a játékpuskájukkal – semmi lövöldözés nem volt, egy képzeletbeli király mellé adtak kíséretet. A királyt legtöbbször Gitta személyesítette meg, a fiúk azonnal a nyomába szegődtek, mikor a nő a gondolataiba merülve átvágott a fedélzeten. Ő, Heidivel együtt, azon gondolkodott, hogyan tudnának Ed segítségére lenni a helymeghatározásban.

Mivel Alfred megnémult, Matt pedig alapvetően nem volt egy harsány természet, nem volt, aki figyelmeztessen az esetlegesen felbukkanó homokpadokra vagy zátonyokra. Romana kikötötte a kormánykereket és átment az orrba figyelni a tengert. Erzsi nem tudta, mennyire tud a tengerre figyelni, Toni ugyanis csakhamar utánament, félreérthetetlen arckifejezéssel. Természetesen ekkor került elő Feliks, hogy neki sürgős dolga lenne az orrban, de Erzsiék tájékoztatták, hogy talán nem kéne. Feliks sokatmondó vigyorral libbent el a konyha irányába. Pár perccel később Marie kidugta a fejét az ajtón és az orr irányába bökött. Erzsi vigyorogva vállat vont, mire Marie arcán csúfondáros mosoly terült szét. Gilbert ezúttal a pletykás vénasszonyokról dünnyögött valamit az orra alatt.

A megürült taton múlatták az idejüket Gilberttel. Előbb a férfi mellett ült, aztán a vállára hajtotta a fejét, majd hagyta, hogy Gilbert az ölébe húzza. Az öccséről kérdezgette, aztán a nagyapjáról. Az esküvőről is beszélgettek. Gilbert elmesélte, hogy Toni tud gitározni, majd felvetette, hogy talán meg kéne kérniük, játsszon a lagzin.

– Volna szíved kihagyni a táncból? Tudod, mennyire odavan érte.

– Tudom, meg azt is tudom, hogy milyen szarul táncolok. Minél kevesebben vannak a parketten olyanok, akik ügyesebbek nálam, annál jobb.

– Kis irigy.

– Ez csak az egészséges énképem védelme.

Szóba került az is, hogy talán venni kellene Gilbertnek egy új ruhát, elvégre mégis egyszer házasodik az ember, de figyelembe véve a hajó állapotát és az anyagi helyzetüket, Erzsi arra jutott, hogy jó lesz a legjobb inge is, nem kell cifrázni. A javítások után örülhetnek, ha marad pénzük feltölteni a készleteiket.

– Balra át! – hallották Peter új parancsát.

Kalle marcona képpel megindult balra. Peter rászólt:

– A másik balra!

Erzsi mosolyogva nézte őket. Gilbert a vállát masszírozta, szerelmes semmiségeket dünnyögött neki. Békés jelenet volt. Erzsi úgy érezte magát, mint karácsonykor, miután véget ért az ünnepi vendéglátás. Nem kellett tovább idegeskedni, utasítgatni a szolgákat. Kettesben maradtak az apjával a nagy társalgóban és a kandalló mellett ülve elkortyoltak egy pohár gyenge bort. Ugyanaz a jóllakott csönd lengte be a levegőt.

– Roddy-Moddy itt hagyta a kabátját – újságolta Gilbert. – Gitta azt mondta, azért vannak nyakig a katonásdiban.

– Kis aranyosak.

– A kabátra nem is mondasz semmit?

– Rod úgyis kidobta volna, láttad te is, hogy nézett ki. – Az ajka fölfelé görbült. – Habár, az arcára azért kíváncsi lettem volna. Mégis miféle alkalmatlan öltözetben eresztettük el?

– Csak nem arra gondolsz, hogy lyukas volt a harisnyája? – somolygott Gilbert is.

Kacarásztak egy keveset Rod kárára. Még többet kacarásztak, mikor az emlegetett kabát is előkerült. A srácok új játékba kezdtek.

– Akkor most játsszuk azt, hogy egy erdőben vagyunk! – rikkantotta Peter.

– Előre! – visított Kalle.

Ehhez hasonló dialógusokból igyekeztek összerakni a játék lényegét. Beszélgethettek volna, Erzsi meg is kérdezte, hogy van-e Gilbertnek valami mondanivalója, de a vőlegénye a csak még szorosabban ölelte magához, megkérdezte, hogy kényelmesen ül-e és megtámasztotta az állát a fején. Erzsi kicsit lejjebb csúszott, mélyebben az ölelésbe, Gilbert terpeszbe vetett lábai között. A hátát kedvese meleg törzsének vetette és megint átfutott a fején a gondolat, hogyan lehetnek a férfiak ilyen képtelenül melegek. Csak azért teremtették őket, hogy a nőket melegítsék.

– Jó ez így – susogta Gilbert. – Most jó ez.

– Az, hogy nem beszélgetünk, vagy az, hogy így vagyunk?

– Az, hogy itt vagyunk a mostban. Te, én, a tenger… még úgy is, hogy ilyen szarul néz ki, de ez van. Mondtam már, hogy szeretlek?

Erzsi mosolygott és elpirult, amiért mosolygott, amitől még jobban mosolyognia kellett. A két melle között megmelegedett a mellkasa.

– Én is szeretlek.

Az egyetértés örömével figyelték tovább a játszadozó gyerekeket. Gilbert hosszas szemlélődés után a „Keresd meg a kapitány” címet javasolta nekik, mert úgy tűnt, a törpék Antoniót igyekeznek felkutatni. Gitta újabb és újabb, egyre képtelenebbnek tűnő indokokat hozott fel arra, hogy miért nem lehet Toni a hajó orrában.

– Szegénykéim – csukladozott Erzsi.

– Miért, te odaengednéd őket?

– Nyilván nem, az ilyesmit talán célszerűbb egy kicsit idősebb korban elmagyarázni nekik, de nagyon remélem, hogy még túl kicsik ahhoz, hogy később emlékezzenek erre!

Gilbert felröhögött és Erzsi hajába temette az arcát, mikor a gyerekek feléjük fordultak.

Mivel nem találták Tonit, Rod kabátját nevezték ki kapitánynak. Ide-oda hurcolták a szebb napokat is látott ruhadarabot. Erzsiék éppen nem figyeltek rájuk, mikor előszedtek a kabát egyik zsebéből egy darab pénzt; ők már csak a visításra kapták fel a fejük.

– Csitt-csitt – igyekezett szétválasztani Gitta a civakodó gyerekeket. – Melyikőtök találta?

– Én! – kiáltott fel egyszerre Kalle és Peter.

Gitta csípőre tette a kezét. A fiúk egyre hangosabban bizonygatták a maguk igazát. A nő igyekezett csitítani őket – nem sok sikerrel. Mikor már Marie is előbújt, hogy mi ez a zenebona, Gitta kínjában megígérte, hogy tisztességesen elfelezi a pénzt közöttük.

Gilbert visítva felröhögött.

– Az egy darab réz! – kiáltott fel. – Azért két szem kukoricát se kapsz!

– Hagyd már – bökte meg Erzsi. – Máshogy nem lehetne leállítani őket.

Gilbert azért csak vigyorgott. Tovább kacarászott, mikor a váratlan végkimeneteltől fellelkesült srácok elkezdték átkutatni a kabát zsebeit. Csakhamar Erzsinek is fájtak a rekeszizmai: a fene se gondolta, hogy Roderich ennyi kacatot tart a zsebeiben, az evidens zsebkendőtől kezdve a méteres madzagdarabokon át a parafadugókig. Gitta rezignált arckifejezéssel tűrte, hogy a gyerekek a tenyerébe rámolják a kincseket. Ez Gilbert jókedvét csak tovább szította, arról nem is beszélve, hogy az ikrek a szórakozás lehetőségét érzékelve az árbockosárból leköltöztek a vitorla keresztrúdjára. Alfred időnként fel akart nevetni, de gyorsan a torkához kapott és fájdalmas arccal fintorgott. Ilyenkor Gilbert helyette is röhögött, igaz, némi kárörvendő felhanggal.

Az orr felőli lépcsőn megjelent Toni, lezseren zsebre vágott kézzel, kibontott inggel, kócosan és roppant elégedett arccal.

– Zátonyra futunk, ha zavarod az őrszemet! – kiáltott oda neki Erzsi.

Toni ragyogó vigyora ettől csak még szélesebb lett. Térdből rugózva Gittáékhoz lejtett meglesni a fejleményeket. A fiúcskáknak eszükbe jutott, hogy korábban keresték, ezért nagyon örültek neki, arról viszont már megfeledkeztek, pontosan mi is volt a megkeresés tárgya. Hamar elvesztették az érdeklődésüket és folytatták a kabát zsebeinek kirámolását.

– Mi ez a sok kacat? – kérdezte Toni és kivett Gitta kezéből egy parafadugót.

– Mindaz a holmi, amit Edelstein kapitány ránk hagyományozott – felelt Marie. – A helyedben visszatenném, kis bogárkáim nagyon öntudatosak ám, még megmérgesednek, hogy hozzányúltál valamelyik kacatjukhoz.

A nyomaték kedvéért Kalle szúrós szemmel felnézett. Toni gyorsan visszatette a parafadugót, mire Kalle pillantása megenyhült.

– Tessék – mondta nagy kegyesen. – Ezt megkaphatod.

– Azért az már jelent valamit, ha a kölykök sem tisztelik Toni kapitányi címét, nem? – göcögött Gilbert.

Toni hálásan megköszönte a darab papírt, amit feléje nyújtottak. Széthajtotta a csodálatos módon egészen épnek tűnő iratot, elolvasta, majd térdre borult és sírni kezdett.

– Toni! – térdelt mellé Marie azonnal. – Toni, mi az? Mi a baj?

A férfi csak a fejét rázta és a nő kezébe nyomta a papírt. Marie értetlenül átvette, egy pillanatig csak meredt rá, majd a szemei lassan kitágultak.

Erzsi mögött Gilbert mocorogni kezdett, hát gyorsan talpra állt, hogy kedvesével együtt ő is lemehessen megnézni ezt az írást, ami ilyen gyorsan kibillentette a kapitányukat a lelki békéjéből. Még a lépcső feléig se jutottak el, mikor a spanyol kitárta a karjait, az égre nézett és felüvöltött:

– Grazias mil veces, Dios mio! – Egyszerre talpra ugrott és levágott három táncmozdulatot. A felkarjainál megragadta a mellé lépő Gilbertet. – Meg vagyunk mentve!

Azzal átölelte és a porosz vállába sírt tovább.

Gilbert kissé megszeppenten állt, lapogatta a kapitánya vállát és Marie-ra nézett, aki az ajkait harapdálta és a könnyeit törölgette.

– Ez egy kitöltetlen csekk a Flotta számlájára – hüppögött.

Erzsi, mikor Toni sírni kezdett, azt hitte, hogy valami különleges varázslat leírását találta meg, amivel esetleg távolról utánuk küldhetnek egy elsütött ágyúgolyót. Maga sem tudta, honnét jött ez a képtelen gondolat. Most meg csak állt, maga is az esemény horderejétől megkukulva. Egyszerre futott át rajta minden, amit ez a csekk jelentett: megjavíthatják a hajót, ráadásul nem úgy, mint eddig, hogy vesznek fát és tessék-lássék összeszögelik meg kitömik a réseket, nem, elvihetik egy igazi műhelybe, ahol tisztességes hajóácsok kicserélik a deszkákat méretre vágott hajófával. Megvásárolhatják mindazt, amit a Flotta elvitt a hajóról. Esetleg kifizethetik Scottnak azt a kárlistát, amit még az első nap hozzájuk vágott.

Lehet, hogy Gilbertnek mégis lesz új inge az esküvőjükre.

Heidi kiszimatolhatta, hogy pénz állt a házhoz, mert mire Erzsi feleszmélt, a nő már úgy támasztotta a konyhába vezető ajtófélfát, mintha ott se lenne. Feliks, Dora és Romana a kiáltozásra jött elő, Edet viszont úgy kellett összevadászni, hogy vele is megoszthassák a nagy hírt. Toni felhatalmazta Gittát, hogy mindannyiuk nevében agyba-főbe dicsérje a morzsákat. Peterék nem értették, miről van szó, de a dicséretet elfogadták.

Ekkor kezdődött a kálvária.

Erzsi megtudta, hogy a Trinitének jóval több tartozása van, mint az gondolta. Egy-egy számlat itt és ott, kifizetetlen kikötések és szállások, utólagos kifizetésre vásárolt holmik. Gilbert az összes ilyet felírta és most elő is hozta mindet. Marie szárazon annyit mondott, hogy ezeket igazán tarthatta volna olyan helyen, ahol esetleg elvihette volna egy ágyúgolyó. Heidi nem átallott emlékeztetni őket, hogy amúgy Gitta lehet, hogy nem mond semmit, de úgy hallotta, hogy felhasználtak a készletéből néhány gránátot, szóval azokat is hozzácsaphatják a listához.

– Az én életem védelmében is történt a dolog – mondta Gitta, megint olyan arckifejezéssel, amitől Erzsit kirázta a hideg. – Eltekinthetünk ettől.

– Akkor a Kirkland árukészletét ért kárt is semmisnek tekinthetjük.

Heidi szemében gonosz fény villant és Erzsi rájött, a nő éppen erre a végkifejletre vágyott.

– Nem feltétlen – dörgölte az állát Toni. – Ha mi nem megyünk oda hozzá, akkor Bondevik valószínűleg nem ered a nyomába.

– Azt te csak hiszed – fújt a nő. Az ujjai összeszorultak a tulajdon felkarján. – Ha a tengernagy tényleg a húgomból szedte ki, hogy merre vagyok, akkor valószínűleg azt is tudja, hogy az a skót istencsapása hol lakott.

Marie hangosan megköszörülte a torkát, még mielőtt a kínos csend túl hosszúra nyúlt volna.

– Szóval akkor, Gilbert csinál egy számvetést, aztán szépen kikérjük az összeget?

– Nagyjából erre gondoltam, igen – bólogatott Toni.

– Tegyünk rá tíz százalékot – javasolta Marie csálé mosollyal. – Jutaléknak.

– Alfred azt mondja, akkor már legyen tizenöt – szólt közbe Matt. Ikre lelkesen bólogatott.

– Nem – rázta a fejét Toni határozottan. – Nem fogjuk felfelé srófolni az árakat. Ezt a csekket is csak az isteni csodának köszönhetjük, nem fogjuk hülyeségekre költeni. Így se számláltatom bele a gerlicéink stólapénzét.

– A kik mijét? – kapta fel a fejét Erzsi.

– Az esküvőtökre a papnak kijáró gázsit – segítette ki Marie. Visszafordult Tonihoz: – Azt tényleg mi akarjuk állni?

– Furán nézne ki, ha a Flotta fizetné – fintorgott Toni. – Az egy kicsit olyan, mintha a kapitány is beleadna, akit Ersi kikosarazott. Éppen elég, hogy neki köszönhetjük a hajónk javítását.

– Amivel kvittek vagyunk, mert eleve ő az, aki szétlövette – mutatott rá Gilbert.

Toni felállt.

– Összefoglalom: kiszámoljuk minden adósságunkat, ami úgy keletkezett, hogy a Flotta miatt még fizetés előtt le kellett lépnünk. Ehhez az összeghez hozzáadjuk a feltételezett javítási költségeket, illetve azok húsz százalékos többletdíját, ezt az összeget kikérjük és vidáman elhajózunk a naplementébe. Gitta, Heidi, ünnepélyesen szavazóképesnek nyilvánítalak titeket. Ki van az ötlet mellett? – Romana megszámolta a kezeket. – Ki van ellene? – Romana nem számolt kezeket, mert nem voltak. – Mi az eredmény, tomatina?

– Heidi tartózkodásával egyhangúlag elfogadva.

– Remek! – Toni lelkesedésétől mintha még a köd is megritkult volna. – Marie, mi lesz az ebéd?

– Amit kiszedünk a hálóból, chéri.

Ha az ember a templom egere-vagyonkategóriából kicsit feljebb lép, az sokat lendít a tenni akarásán. Meg természetesen mind haspókok voltak, ezért lelkesen segítettek kihúzni a hálót. Olyan lelkesen, hogy még az ikrek is segítettek anélkül, hogy Marie megfenyegette volna őket.

Kellettek is ahhoz a hálóhoz annyian.

– Tökre tele van – fújtatott Feliks.

– Csak el ne szakadjon – fohászkodott Gilbert. – Ed, szerintem most fogjuk ki a bálnád!

Ed nem felelt, csak kivörösödött arccal erőlködött.

Sok viszontagság és végtelen küszködés után felhúzták a hálót. Gilbert valami olyasmit motyogott, hogy fel fog szerelni egy csigát, mert ilyet még egyszer nem csinálnak. Erzsi oldalba bökte, hogy igazán felnézhetne és csatlakozhatna az össznépi bámuláshoz. Gilbert volt olyan kedves és megtette.

A hálóban a hordóra való vergődő hal között egy sellő feküdt.

Csak így. Ott volt benne, ők nézték, a sellő meg nézett rájuk vissza. Erzsi úgy érezte, sokat fejlődött, elvégre semmi meglepetést nem érzett. Meglátta és elfogadta, hogy igen, ez egy sellő. Egy sellő van a hálóban. Egy kibaszott…

Oké, lehet, hogy mégis kiborult.

Erzsi hátratúrta a haját a szeméből. A mozdulatra a sellő kíváncsian kutató tekintete őrá rebbent. A legkisebb jelét sem mutatta a fulladozásnakl. A több méter hosszú halfarkát vörös és ezüst pikkelyek borították. Az úszóhártyái csíkjai vörösek voltak, de a bőr irizáló ezüstje néhol fehérbe hajlott. Erzsi próbálta nem nagyon az uszonyt bámulni – udvariatlanságnak érezte. Inkább az emberi felére igyekezett koncentrálni, de ott is leragadt az ilyen apróságoknál, mint a sellő felkarjain a tenyérnyi pikkelyes foltok, vagy a szeme alatti ezüst ragyogás. Azt csak akkor vette észre, mikor a nő a hálót megemelve félrehúzta a szeméből a vizes, szőke haját. Fénytelen, fésületlen, csöpögő fürtjei a teste emberi feléhez tapadtak, takarva azt, mint egy ruha.

Ismerősnek tűnt, amit nem tudott hova tenni, egészen addig, míg a sellő fel nem ocsúdott a meglepetéséből és rájuk nem villantott egy jókedvű mosolyt.

A felismerés olyan hirtelen érte, hogy egy pillanatra átérezhette, milyen érzés az ellenfeleinek, mikor kupán vágja őket a serpenyőjével. Csak hápogni tudott. Felrémlett előtte, hogyan állt Port Magor kikötőjében; azt nézte, hogyan vontatják be a hatalmas, sötétkékre festett hajót a szárazdokkba, amin szinte világít az aranyozott orrdísz…

– Christine Densen – bukott ki belőle.

– Ó, ismersz engem? – kérdezte a nő, a hangja élesen hasította a levegőt. Összerezzentek tőle. Nem volt kellemetlen, csak… hangos. Mint Alfredé. – Bicsi-bocsi, nem emlékszem rád. Találkoztunk már?

– N-nem…

A sellő ezt hallva értetlenül félrebillentette a fejét. Erzsi hamar összekapta magát.

– Csak meséltek rólad. Meg láttam rólad egy képet. Szobrot. Mindegy. Bondevik tengernagy hajóján.

– Bondevik tenger… – A sellő ámulva kapta a szája elé a kezét. – Lukast előléptették?! Ah, tudtam én, hogy Kicsi Nor nemhiába olyan ügyes!

– Kicsi Nor – visszhangozta Gilbert tompán.

Erzsi nem jutott szóhoz. Csípőre tett kézzel fújt egyet, hátha, de még akkor se.

– Üh, srácok – szólalt meg Matt, akinek a hangja megint inkább a nyekergés-kategóriába tartozott, mint rendes megszólalásba. – Felszállt a köd.

>>>Folytatás >>>