Csak egy lépés az ég

!!Figyelem, figyelem, változás történt!! Keresgéléseim közepette rájöttem, hogy ordas nagy hibát vétettem, nevezett: leírtam azt a nevet, hogy Jakarta. Ez a város ma Indonézia fővárosa, ellenben a történetünk jelenében még a Holland Kelet-Indiák központja, és Batáviának hívják. Szóval bocsi, a tizedik fejezetben található említést nagy mea culpával átírtam. A fejezet tartalmából: Roddy-Moddy támadást tervez és felkészül arra, hogy a támadás közben esetleg feldobja a pacskert. Ez nem áll szándékában. Amúgy tessék köszönni az eddigi leghosszabb fejezetnek. Testhosszal vezet. Van benne egy rakás OC, mert elegem lett belőle, hogy csak rang alapján utalok az emberekre. Egyéb híreink: a történet átlépte a 300 000 leütést, ami a Könyvmolyképző kiadónál a regény alsó határa, tehát hivatalosan is regénynek nevezhetem ezt a csodát. Még egyszer ennyit tudnék gond nélkül hozzáírni, az a helyzet. Csak nem kéne, lol. Boston: a Babváros. Ez a beceneve. Mint New Yorknak a Nagy Alma. M

H a ti tudnátok, hogy időnként mit össze tudok szenvedni valamivel… Pedig ezt a fejezetet vártam. Meg a következőt is várom. Meg a továbbiakat. Biztos azért, mert nagyjából tudom, hogy mit akarok leírni. (És van rá hétezer változatom, szóval nem fogok tudni választani, lol) Szóóóóval, gondoltam a történeti hűség értelmében keresek egy térképet a tengerről, csak hogy tudjam, hogy mi merre van. Találtam is egy atom vagányat itten e , ez olyan, mint a Google maps, csak tenger r e l . Meg lehet nézni rajta, hogy a hajók éppen hol vannak a világ tengerein. Szerintem nagyon fain. Ezen térkép és a mélység-funkció értelmezése közben figyelmes lettem valamire. Nevezett, hogy Venezuelában (ahol perpillanat Gilbó nagypapája sütteti a hasát) van egy Vargas nevű tartomány, ráadásul a tengerparton. Kész, ennél a résznél valahogy… hát. Függelék a történet végén. Egyébként meg fene a mindeneteket. Korábban nem voltam egy verses típus (most se vagyok, lol), de a Humalai-lai kap

Öhm. Nahát, ez csak úgy lett. Úgy lett, hogy egyik pillanatban ebédelés közben melankolikus hangulatban értekeztem magammal a ficeim állapotáról meg arról, hogy miért nem tudom írni a szakdogámat. A következőben eszembe jutott valami, nevezett: Hogy van az, hogy a bizonyítottan 1000 előtt született országok ugyanúgy a húszas éveikben vannak, mint mondjuk Németország, aki csak a tizenkilencedik század végén lett konkrétan Németország? Közvetlen ezután felröhögtem és voilá, háromezer szó. *Tonhal balra el* Bővített szereplőlista a címkézéshez szokott lelkemnek, betűrendben: Amerika, Anglia, Ausztrália, Ausztria (említve), Dánia, Finnország, Izland, Kanada, Magyarország (említve), Németország, Norvégia, Olaszország (Romano), Olaszország (Veneziano), Oroszország (említve), Poroszország (említve), Sealand, Spanyolország, Svájc (említve), Svédország (említve), Új-Zéland (említve).

Mivel annyi sok szépet írhatnék, illetve lassan a szakdolgozatomhoz is hozzá kéne szagolnom, elmesélem nektek, mivel ba… töltöm az időm manapság. Átnyálaztam a „Hetaliaötletek” című, egyre vaskosabb dokumentumom, melyben helyet kapnak nem csak a félmondattal bevezetett ötletfoszlányok, de az egyes történetek alternatív változatai, meg ilyen-olyan beszólások is. Túlzott háttérkutatásba kezdtem a Nászút tal kapcsolatban, és nagyon félek, hogy a történet rovására fog menni, arról nem is beszélve, hogy Erzsi nem hajlandó főszereplőként viselkedni és inkább csak megfigyelője annak a történetnek, ami basszus, vele történik. Nem kéne így lennie. Rugdosom, hogy viselkedjen, de még nem hajlandó produktív lenni. S végül: kedvem támadt feltölteni ide valamit, szóval elkezdtem befejezni az egyik félkész one-shotot. Írtam hozzá vagy 800 szót, aztán a történet elküldött az anyámba. Írtam tovább, ezúttal angstos GerItát, amin végig húztam a számat, mert a No. 1 történetet tot

Mélyen tisztelt publikum! Végre és nagy sokára – íme! Remélem, megérte majd' húsz nappal később kirakni, mint eredetileg terveztem. Ez úton is elnézéseteket kérem érte. Egy kis érdekesség: a dokumentumot, amibe elkezdtem írogatni ezt a történetem, január harmincadikán hoztam létre, de a kis füzetkémbe már előzőleg is voltak felvezetve belőle dolgok. Amikor nekikezdtem feltöltögetni az oldalra ezt a történetet, még vacakoltam egy sort a tördeléssel, utólag beleírtam pár szakaszt, meg el is vettem néhányat. Akkor tizenhétezer szó volt, most, az utolsó átírás után összesen huszonnégy és félezer. Hát. Nem először fordul elő velem, hogy Tino bőrébe bújva hirtelen rám tör a szómenés. Szomorúság: ma reggel a munkatársaim kifejtették, hogy nem szeretik a tonhalat. Egy kicsit magamba szálltam. OLYAN CUKI