Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: július, 2019

Nászút #26

Kép
Soha nem fogok tudni rövidíteni. Soha. Ez a fejezet is hosszabb lett az átdolgozás után. Amúgy, jöhetett volna korábban is. Meg is írtam, nagyon fain volt, aztán arra jutottam, hogy ezzel végleg eltolnám a hangsúlyokat az eredeti történetszálról (mely, mint olyan, már régen nem létezik, nem tudom, ki az, aki észrevette). Szóval kidobtam az egészet a fenébe és újraírtam. Hehe. Tartalmazhat némi OOC Roderichet, de a vége felé megmondja, hogy miért volt az. Mivel már régen volt, ezért castinggal indítunk. Oké, bevallom, csak az én kedvemért. Kaptok hozzá kiegészítéseket is, mert olyan kedvem van, lol. Ez a zene csak úgy eszembe jutott. Köze lehet ahhoz, hogy fél nyáron Neil Gaimant olvastam. Egyéb irreleváns pofázás: Egyszer láttam, hogy egy kiadó konfliktusvázlatot kér a beküldött regényekhez. Akkor hülyeségnek találtam az egészet, most meg ott tartok, hogy az írással párhuzamosan csinálom azt is, mert muszáj. A helyzet az, hogy visszaolvasással már nem tudom egy nap a

Nászút #25

Kép
Jelen fejezet egészen sok lábjegyzetet tartalmaz. Kaptok egy kis jegyzetet most, meg egy szószedetet a végén. Ja, meg van egy kis olvasnivalóm is, ha szerettek angolul mítoszokat dönteni. Hoppá-hoppá, ilyen borítóképpel vajon mi van a fejezetben...?

Fyrirgefðu mér #11

Kép
Mit tud ez a történet, hogy utoljára tavaly augusztusban volt belőle feltöltés? Azt tudja, hogy kiborít, úgy, ahogy van, még akkor is, ha ez már a megoldás-szakasz és már csak egy fejezet van hátra. Mondanám, hogy gyűlölöm, de nem tudom, hogy valóban így van-e. Felemás érzésekkel viseltetek ezen gyermekemmel szemben. Ismertető: legutoljára ugye Denny volt, némi Lukasszal karöltve szembesült vele, hogy Siggi lelépett. Most ugyanez következik, Sigurður szemszögből. Ajánlott hallgatmány.