Csak egy lépés az ég

 Háttérblog azoknak a történeteknek, amiket nem a Hetában írtam, de fandomosak, heh.

 Halihelló! Augusztus közepe-vége felé, amikor éppen elkezdtem rosszul érezni magam amiatt, hogy nem csinálok semmit (lol), a sürgetés is megérkezett, hogy írjak, illetve egyéb módokon kifejezzem magam. Ennek egyik folyománya az volt, hogy sütöttem egy kicsit, kelt tésztát, amit gyúrni kell, meg ültettem két fát. Ezzel a két dologgal kicsit megerőltettem a kezeimet, éppen annyira, hogy két mondat leírása után meg akartam halni, annyira fájtak az ujjaim. Kaptam rá krémet meg egy szigorú utasítást, hogy kíméljem magam. Srácok nyilván nekiálltak polkázni a fejemben, elmesélték, mi újság én meg pislogtam, mint a rimóci nyúl, mert akkor bezzeg nem pofáznak ennyit, amikor fizikailag képes vagyok leírni azt, amit mondanak. Azóta sokkal jobban vagyok (lásd ez a bejegyzés, ami hosszabb, mint két mondat.) Viszont hosszabb szövegeket még mindig nem tudok legépelni, márpedig az írói stílusom valami olyasmi, hogy most írok 35k karaktert, aztán egy hónapig semmi. Ezen (is) próbálok javítani min

Egyperces, háromszor száz szóban. Avagy: Francis és a koronavírus, már megint, mert nem bírok magammal.

Ideje volna egy Nászutazásnak, de valahogy nem tudtam magam rávenni a dologra. Viszont Roderich álmainak hála, volt egy félig megírt Scott-jelenetem, szóval nem kell megvárnotok, hogy valamelyik Kirkland elmesélje a család szomorú történetét. Ím, elétek tárom, de ha még nem olvastátok a huszonnyolcadik fejezetet, akkor nem javaslom. Engedjétek meg, hogy eláruljam: a fejezetek alá írt kommentek mintegy 1200%-ban felgyorsítják a következő fejezet elkészültét. Ez úton is örök hálám louismayfairnek, amiért olyan lelkes volt és segített visszaülni a lóra. (Vagy visszakászálódni a hajóra, mégis hajókázunk, vagy mifene.) És hogy miért késik az a bizonyos fejezet: öhh, mindjárt végjáték, akkor meg általában belassulok, plusz még mindig nem döntöttem el, hogy melyik végkifejlet legyen, az, amikor értetek mindent és csak harcolni kell meg ráébredni néhány dologra, vagy az, amikor egy adagban esik le az igazság mindenkinek… meg addig meg kéne tanulnom tömegjelenetet írni, ami pedig rohad

Gondoltam egyet és megírtam. Nem, még nincs Nászút. Tudom, hogy lenne a következő fejezet, de nem akarom írni, mert benne van Norvégia. Erről a történetről: hogyan lehet eltolni az életed? Mi lehet az oka annak, hogy egy kupac alapvetően okos ember nem használja ki a lehetőségeit? Francis harmincöt éves, börtönviselt ember. Az ismerősei pont olyanok, mint ő, mégis úgy érzi, hogy többek nála, elvégre nekik volt okuk arra, hogy olyanok legyenek, amilyenek. Neki a világon semmi oka nem volt rá. Ezekhez a Coelhóhoz hasonlóan mélyenszántó gondolatokhoz dobjatok hozzá egy kurva meleg nyári napot és megkapjátok ezt a történetet. Előre is elnézést mindenkitől, aki esetleg megbotránkozna. +18-as jelölés a felsorolt kemény tartalmak miatt. Említett már-nincs-FrUK, Spamano, meg mélyen eltemetve Gilbertben is bujkál némi érzelem. Hallgatmány.

Na hali, összedobtam egy… szerintem ez 18-as karikás, mármint én megadom neki, elvégre vannak benne ööö, ja, részek . Semmi komoly, csak éppen katolikus diáklány hangulatomban vagyok. Amúgy FrUK. Humán AU, a helyszín valahol Amerika. Ha ismerős nektek a Magical Strike AU, akkor Francist meg Arthurt pont úgy tessék elképzelni. Ha valaki nem bírja az alkoholgőzt, akkor ezt ne olvassa el. Arthur, te se bírod. Egyébként családi történet. Kicsoda neked a féltestvéreid féltestvére? Arthur nagyon szeretné tudni a választ erre a kérdésre. Ajánlott hallgatmány: Magashegyi Unterground – Álmatlanság Titák.

Ez a történet az Une grande perté vel egy doksiban van. Eredetileg egyben lettek volna, de a bevezető második mondata után annyira elütöttek egymástól, hogy leszedtem az elejét és csak azt posztoltam. Most, a számos játék keretein belül befejeztem. A történetről: Amerika a főszereplő, ennek megfelelően finoman kell kezelni. Napi politika említés szintjén megjelenik. Emlegetnek benne mások számára nem fincsi dolgokat. Kedves Hádész, ezt rejtette a 33-as szám, remélem, tetszeni fog! Forrás

Ez a vége. Mármint, nekem most ilyen a vége. Ha nem mond sokat, akkor elnézéseteket kérem. Ez a történet nekem egy kicsit… hogy is mondjam. Egy pillanat, egy töredék egy város éltéből. Egy ember nehezen teszi rendbe azt, amit sok másik elszart, márpedig a névtelenek valami ilyesmire vállalkoztak. Én sem értem, hogy mi történik. Egy keskeny ablakon át tekinthettem rá az eseményekre. Gondoltam rá, hogy az utolsó szakaszt kitörlöm és írok helyette valami mást, de nem akarok. Marad nektek a levágott befejezés, elnézést kérek érte. – Szerk.: A történet időzítése után egy nappal megtettem. Másmilyen lett a befejezés, mondjuk nem hiszem, hogy jobb lett. Csak más. A közeljövőben nem tudom, hogyan fogok publikálni. Ezt be akartam fejezni, mert megígértem és mert kétfejezetes mű. (Bár ez a második elég bitanghosszú lett, mit ne mondjak...) Az a helyzet, hogy pénteken Lukas Heimir Bondevik , imádott cicám, nem egész két évvel az után, hogy befogadtam az életembe, megtért az örök egerész

Boldog szülinapot, Tonhal! Nem, ne is próbáld tagadni, egy lusta disznó vagy, azért nem ugráltad körbe a mai napot. Gyerünk, meséld csak el nekik, hogy a tervezett kisregényt nem írtad meg, és helyette az egyik számos játékban szereplő ficet szaggattad ketté. Aminek amúgy annyi értelme biztosan van, hogy a Merire úgyis kettőbe kellett vón tépnem ahhoz, hogy felrakhassam. Lol. Akkor, a mai anyagról! Négyéves, már óvodás Tonhal büszkén prezentálja nektek a ficet, amin még 2017 augusztusában kezdett dolgozni. Érdekessége, hogy azóta legalább nyolc változatot megért, a plot sokkal szerteágazóbb, mint volt, a régi történetet hülyeségnek tituláltam és újraírtam, meg ilyenek. Anno a Nagy Mappatakarítás során ezt az ötletmagot nem vetettem el (mint sok másikat), hanem megtartottam, dédelgetve a hiú reményt, hogy majd egyszer befejezem. Örömmel jelentem, eljött az a nap. Tapsoljátok meg F.-et, aki a négyes számot választva megadta a löketet ahhoz, hogy mintegy ezer szóról feltornáz

Van ez a számos játék. Van még egy versenyzőnk, de az a történet éppen kibaszott velem, szóval még várunk rá egy kicsit. Helyette fogtam a főbb szereplőket és átraktam őket emide, mert miért ne. Jó tanács az életre: ha írni akartok, akkor érdemes az adott történet vonalát elősegítő zenét hallgatni. Ez nem az volt, amit írni akartam, szóval szégyen a tehenemre, háromnegyed egytől fél ötig megírtam ezt a csodát. 3400 szó. Remélem, tetszeni fog. Az alapján, hogy már most kiteszem, gondolom, sejthető, hogy mennyire néztem át. Ez van, a hirtelen felindulásból elkövetett ficek megérdemlik, hogy így rakjam ki őket, belerondítanak a menetrendembe. Egyéb magyarázatok a történet végén. Remélem, legalább annyira élvezni fogjátok az olvasást, mint amennyire nekem flow volt írni. Hallgatmány: Rafferty – Mausoleum . Ez igazából egy sajátos keveréke egy songficnek és egy Hetalia-Indiana Jones crossovernek. Amúgy történelmi AU. Meg humán AU. Meg megszegtem vele egy régi ígéretem. :|

Semmi köze Stephen King azonos című regényéhez. Amit amúgy nem is olvastam, csak azt tudom róla, hogy para. Sok szeretettel ajánlom ezt az írást Meluzinának, aki a tizennégyes számmal megnyerte ezt a szöszt. Miről is van szó? DenNor, para-fic, avagy Lukas filozofál az élet milyenségéről. Helyszín egy sötétített hálószoba, késő éjjel. Hogy hol, mikor, és miért, az lényegtelen. Lukas majd elmeséli. Nem túl romantikus, de azért egy kicsit az. Keletkezéstörténet: a doksi szerint 2018. november a kelte. A kísérleti írásaim közé szántam, csak a végén úgy találtam, hogy még nincs kész. Akár kirakhattam volna úgy is, ahogy volt, de azért egy kicsit simogattam, hogy érthetőbb legyen. Talán AU, talán nem. Túl rövid ahhoz, hogy lényeges legyen. Ha valaki megtalálja az eredeti alkotókat az internet tengerében, sikítson, utálok képeket úgy belinkelni, hogy nem tudom, honnan vannak

A halogatás újra lecsap!! Avagy örök hálám, egyetem, amiért dolgoznom kellene neked, de végtelen halogatásomban inkább ficet írok. Egyébként is ideje volt már ennek a fejezetnek, mit ne mondjak. Remélem, a minősége nem olyan rohadványos, mint azt gondolom. Nagyjából három változatban írtam meg ezt a részt. Nem is az a szép benne, hanem az, hogy a három fejezet egymás alatt kb. 6000 szó volt. Az összefésülés után, kiegyenlítéssel meg mindennel együtt a vége 5861 szó. Szóval, ahelyett, hogy írtam volna egy tisztességes hosszúságú fejezetet, csináltam megint egy ilyen monstrumot. :| Ajánlott hallgatmány. Maga a videó is elég fura. A fejezetért köszönet illeti TheFreakZone -t, aki a frissítésével rámutatott arra, hogy amúgy nekem is írni kéne.

Egyszer volt, hol nem volt, 2019 júliusában történt egyszer, hogy csináltam egy doksit, aminek azt a címet adtam, hogy „RomaBel tsadalatos”. Talán úgy is marad félkészen, ha 2020 áprilisában nem támad az a világmegváltó ötletem, hogy megkérlek titeket, mondjatok számokat. Nagy tapsot kérek Mandli Veronillának, aki a 25-ös számmal megnyerte ezt a csodát! Remélem, tetszeni fog. A történetről: nem tudom, hogy kezdődött. Három sor fogadott, miszerint 1, így kéne haladnia a történetnek, 2, vagy inkább így, de akkor más a szemszögszereplő, 3, ez örömírás, ne gondolkodj, hülyegyerek. Ez a történet az utóbbi két pontból lett megalkotva. Pont ennyi gondolatot keressetek benne. A munkacím alapján sejthető, hogy mi a történet alapja. Dél-Olaszország és Belgium, Romano és Emma. Mivel latin vér csörgedezik bennük, ezért némi sikamlósabb tartalom befigyel, emellett Romano ezerötszáz szóban szeretné rendezni a kapcsolatukat. Bábaként még jelen van néhány Tumblr-bölcsesség és Paulo Coelho. F

Korábban említett keserédes GerIta történet, mely kb. 1500 szónak indult és lett belőle 5500. Sose volt még ilyen. Ez egy ilyen… kísérleti? Visszaemlékezős? Egyezzünk meg abban, hogy kísérleti-történeti, és mivel benne van egy rakás korszakról alkotott headcanonom, angsolnak egy kicsit, meg megint kaptok egy oldalnyi esszét a történelmi eseményekről, így megkapta a historia címkét is, amit a Szemelvények egy harcos életéből kapcsán ismerhettek. A címnek nem sok köze van magához a történethez, csak jól hangzott, ráadásul Felinek kényszeres beszélhetnékje van közben. Mikor nincs? Badalisc: mágikus teremtmény, mely az észak-olaszországi Andrista közelében él, az erdőben. Széles feje, két szarva és hatalmas szája van, a szemei világítanak. Január ötödikén ereszkedik le a hegyekből, hogy elmondja a falu lakosságának a beszédét. Január hatodikán a közösség megkegyelmezik rajta és visszaengedik az erdőbe. A beszédében a badalisc elmondja a pletykáit a falu lakóiról, gyakran rímbe

Most, hogy itthon vagyok második hete, kegyeskedem frissíteni… egy novellával. Nem megy nekem ez az írás mostanában, akár van időm, akár nincs. Lehet, hogy itt velem van a baj. Jó, hogy leesett ilyen hosszú idő után, ugye? Azért nem kell aggódni, a Nászút is készül, csak nem pont azzal a lendülettel, amivel elkezdtem. Mostanában jött velem szembe egy írós bingó, amin kénytelen voltam jelölni, hogy a feltöltések rendszeressége jelentősen megváltozik a harmadik fejezet után. Lehet, hogy háromfejezeteseket kellene írnom. Amúgy, akartam posztolni egy keserédes GerItát még a hónap közepén, csak a szerkesztés közben felvetődött bennem a kérdés, hogy akartok-e keserédes GerItát olvasni… Arra jutottam, hogy nem. Ha mégis, jelezzétek kalimpálással és kirakom azt is. Jelen kis történetünkről: a Merengőn volt egy kis pályázat, bezártság témára. Arra kezdtem el írni, de aztán máshogy jöttek ki a dolgok. Amúgy is túl vidám ez a történet a bezártsághoz. Ez a történe

Ha már egyszer erre jártam, gondoltam, fejezetet is hozok, mert mégis milyen dolog, hogy csak ilyen ritkásan vagyok itt… és egyéb kifogások, amikkel tele van a padlás. A gond az, hogy a „ritkás” nem fejezi ki pontosan, amit publikálás terén csinálok, hát még amit az írással művelek. Még nagyobb gond, hogy ezt az írásaimon is kezdem érezni, ami nem kifejezetten előnyös. Jelen fejezetről: csupa érdekes dolog történik. Többek között azt is megláthatjátok, mennyire nem tudok tömegjeleneteket írni, illetve mennyire próbálkoznak egyesek lenyúlni a nehezen kiharcolt rivaldafényt.

Egyszer volt, hol nem volt, eszembe jutott, hogy kilencedikén van a blogom születésnapja, és még egy főcímet is összedobtam, hogy oké, akkor szülinap. Ez asszem elsején volt. Kilencedikén éjfél előtt egy perccel kiment az üdvözlet, egyéb törzsszöveg nélkül. Arra gondoltam, hogy majd kilencedikéig befejezem a Nászút soron következő fejezetét. Hát, nem tettem. Kedves blog, elnézésedet kérem, és utólag is boldog születésnapot kívánok neked. Nektek pedig jó szórakozást ehhez a kis szöszhöz. Előképzettség szükséges: a történet az Assenza világában játszódik, a kisregényben elmeséltek után. A főszereplő Francis, aki egy kicsit morcos Romanóra. Remélem, a végére kiheveri. Avagy: Francis rendezvényszervező, belsőépítész, esztéta. Érdekli a művészet, de néha nem érti. Emma Romano festményeinek szakértője, Romano pedig a festő, aki azokat elköveti. Eva, Marcel és Victor: OC-k, Francis munkatársai. A történet Lyonban kezdődik, egy októberi reggelen.

Először is, köszönöm a Blogger megújult verziójának, hogy hozzájárult a most már hagyományosnak mondható statisztika-készítéshez. Kedves egybegyűltek, évértékelő beszéd következik! Öveket becsatolni, rázós menet lesz.