Csak egy lépés az ég

  Hali. Meghaltam kétszer, aztán sajnos feltámadtam, meg ilyenek. Igyekszem írni mostanság, mert az elvileg meghozza a kedvet ahhoz, hogy az ember írjon (mi?). Budapesten felújítják a hármas metrót, nem tudom, kinek ismerős a helyzet. Már egy ideje tart a dolog. Most nyáron, mikor egyik nap igyekeztem munkából hazalopni a testem, a lelkem meg valahol volt, megláttam ezt a fazont. A lelkem visszateleportált belém, mert eskü , a fickó, aki felszállt, olyan fensőbbséges undorral nézett végig a buszon, hogy kapásból drága Roderich jutott róla eszembe. Vagy négyszer futottam neki ennek a novellának. Előbb túl gonosz voltam szegény Rodival, aztán megpróbáltam kedves lenni vele, de azzal az egész premissza értelmetlen lett, a kivasalt történetek pedig mind az írónk, mind az olvasónak kényelmetlen érzéseket okoznak. Végül lett ez, amiben Rodi nem is főszereplő, csak feltűnik néhány bekezdésben. Fogadjátok szeretettel Felikset, aki nagyon régen járt már erre, és most lelke...

Ez a vége. Mármint, nekem most ilyen a vége. Ha nem mond sokat, akkor elnézéseteket kérem. Ez a történet nekem egy kicsit… hogy is mondjam. Egy pillanat, egy töredék egy város éltéből. Egy ember nehezen teszi rendbe azt, amit sok másik elszart, márpedig a névtelenek valami ilyesmire vállalkoztak. Én sem értem, hogy mi történik. Egy keskeny ablakon át tekinthettem rá az eseményekre. Gondoltam rá, hogy az utolsó szakaszt kitörlöm és írok helyette valami mást, de nem akarok. Marad nektek a levágott befejezés, elnézést kérek érte. – Szerk.: A történet időzítése után egy nappal megtettem. Másmilyen lett a befejezés, mondjuk nem hiszem, hogy jobb lett. Csak más. A közeljövőben nem tudom, hogyan fogok publikálni. Ezt be akartam fejezni, mert megígértem és mert kétfejezetes mű. (Bár ez a második elég bitanghosszú lett, mit ne mondjak...) Az a helyzet, hogy pénteken Lukas Heimir Bondevik , imádott cicám, nem egész két évvel az után, hogy befogadtam az életembe, megtért az örök egerész...

Van ez a számos játék. Van még egy versenyzőnk, de az a történet éppen kibaszott velem, szóval még várunk rá egy kicsit. Helyette fogtam a főbb szereplőket és átraktam őket emide, mert miért ne. Jó tanács az életre: ha írni akartok, akkor érdemes az adott történet vonalát elősegítő zenét hallgatni. Ez nem az volt, amit írni akartam, szóval szégyen a tehenemre, háromnegyed egytől fél ötig megírtam ezt a csodát. 3400 szó. Remélem, tetszeni fog. Az alapján, hogy már most kiteszem, gondolom, sejthető, hogy mennyire néztem át. Ez van, a hirtelen felindulásból elkövetett ficek megérdemlik, hogy így rakjam ki őket, belerondítanak a menetrendembe. Egyéb magyarázatok a történet végén. Remélem, legalább annyira élvezni fogjátok az olvasást, mint amennyire nekem flow volt írni. Hallgatmány: Rafferty – Mausoleum . Ez igazából egy sajátos keveréke egy songficnek és egy Hetalia-Indiana Jones crossovernek. Amúgy történelmi AU. Meg humán AU. Meg megszegtem vele egy régi ígéretem. :| ...

Depresszióm új szintre hágott, avagy minek foglalkozzam bármivel, ha úgyis szar a végeredmény. Ennek most a Nászút issza meg a levét :D Ímhol egy „rövid”, tűnődős, erősen germanizált történet. Szereplők: egy tépelődő Ludwig, egy gyanakvó Gilbert, egy szertelen Ela, egy ponton összekacsinthattok a pimasz Feliksszel és szerencsénk lesz Roderichhez is, aki mellé nem kell jelzőket rakni, mert úgyis tudjátok, hogy milyen. Oh, meg ne feledkezzek Vladimirről, aki ebben a történetben nem negatív karakter :O Mit is csinálnak drágáink? Ludwig hazautazik a Beilschmidt-birtokra, találkozik az ügyvéddel, és utána mehet kirándulni Kelet-Poroszországba, mindezt késő ősszel, mikor már fennáll a veszélye a havazásnak, márpedig hóhelyzetben a vonatok késnek, főleg a boldog békeidőkben, mikor ez a történet játszódik. A vonatok vicces jószágok , amúgy. (*Tonhal az elméje hátuljába lökdösi a töris énjét, hogy ne tolja tele ezt a ficet mindenféle utalással*) Mit akartam még. Ja, megvan. XIX-X...

Boldog szülinapot Blog! Hej-hej, kétévesek vagyunk, én meg kezdek ellustulni, mint a mellékelt ábra mutatja… Lehet, hogy mostantól semmit nem kéne megígérnem nektek, nem? Úgyse tartom be. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy nem fogok többet írni – isten ments, életem legszarabb hónapja volt, amikor nem írtam –, inkább azt, hogy hagyom a dolgokat a saját medrükben folyni, és akkor nem fognak basztatni a határidők, ami egyrészről nem fog tovább stresszelni, másrészt viszont lehet, hogy szét fogok folyni… mondjuk nem tudom, hogy ennél jobban hogyan tudnék széjjelebb lenni. Gondoltam rá, hogy a szülinapra stílusosan Nászutat hozok, elvégre tavaly azzal kezdtem el a az egész éven átívelő történetet, de aztán Roderich megmakacsolta magát, illetve egy huszárvágással átírtam az egész, eredetileg karácsonyra szánt történetet. Szóval nesze nektek, Magic Trio at their finest. <3 Új címkét kéne nyitnom. Az lenne a neve, hogy "Tino mindent...

Tudjátok mi van ma??? Hát tudjátok? Oké, a cím elég spoileres, de igen, ma van a második szülinapom ^^ A tavalyi eseményekből tanulva, most gondosan előre megírt történetet hoztam nektek. Vagyis azt a holmit, amivel már elég hosszú ideje szöszölök nem túl ráérő időmben, vagy amikor mocsoksok fluffot igényel a lelkem. Hát. Fogadjátok szeretettel. Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Tonhal, akit megdicsértek azért, mert nem ír erőltetett, meg agyoncukros, meg nagyon a párkapcsolatra kihegyezett történeteket. Ideje ezt a dicséretet rituálisan kivégezni, avagy ímhol vagyon egy szappanopera! Dióhéjban: Tino egyetemista, a részeges fajtából. A legjobb barátai engem is megleptek, hogy a legjobb barátai, de csak nem akartak lekopni, szóval RusFinHun-trióval nyomhatjátok végig ezt a történetet. Magyarországgal kapcsolatban még annyit, hogy elsőként ő szólal meg ebben a fejezetben. A címről: eredetileg blogregény lett volna, csak megmakacsoltam magam, hogy elég fura egy blog...

Adtam egy rövidebb címet a Hogyan nősüljünk retardált porosz módjára címen elhíresült történetemnek. Mert nem szeretem a hosszú címeket :P Ha már egyszer kiírtam róla egy kérdőívet és olyan sokan könyörögtetek érte. Egészen biztos vagyok benne, hogy nem ez az írásom csúcsa. Amúgy. (Vicceszene) Casting: Magyarország: Héderváry Erzsébet – per pillanat matróz, de még annak sem tökéletes Poroszország: Gilbert Beilschmidt – fedélzetmester, tüzértiszt Spanyolország: Antonio Fernández Carriedo – a kapitány, Chiara férje Dél-Olaszország: Chiara Vargas – kormányos, Antonio felesége Franciaország: Marianne Bonnefoy – hajószakács Amerika: Alfred – matróz, őrszem Kanada: Matthew – matróz, őrszem Lengyelország: Feliks Łukasiewitz – matróz, konyhai segéd, Dora férje Litvánia: Dorotėja Lorinaitienė – matróz, Feliks felesége Észtország: Eduard von Bock – térképész Az ikrek kapcsolatát leginkább ez a kép fejezi ki:

Kinek rémlik a Légy hát országgá ? Több ponton akadnak rá utalások, szóval tekinthetjük a folytatásának is. Khm, khm, töris áttekintés, tudom, hogy imádjátok.  

Susie -nak ajánlva, ha már egyszer megígértem neki :D A történet: Berwald megunja Tino alkoholizálását, és megpróbál tenni ellene. Több másik ország osztja ezen véleményét, és létrejön a nem túl anonim, de alkoholisták klubja. Hogy Berwaldék törekvései mire jutottak... Tartalmaz: utalást sok-sok párosra, és igen egyértelmű célozgatást GerIta, FrUK és SuFin pillanatokra. :3 Sokat kerestem a megfelelő képet. Még ez se az igazi, de részeg Tinókat nem lehet normális minőségben találni. Térelválasztó: T. V. ~ S. T., vagyis Tino Väinämöinen ~ Suomen Tasavalta

Poroszország megalakulása, Litvánia szemszöggel. Ami van: adag "kínzás", teljesen zakkant Lengyelország, meg Magyarország vendégszereplés. 18+ TARTALOM, CSAK SAJÁT FELELŐSSÉGRE! Screenshot~ Khm, bevezetőül történelmi háttér következik. 1410-ben a grünwaldi csatában a lengyel-litván erők elverték a Német Lovagrendet. A csatában elesett Ulrich von Jungingen, a Német Lovagrend akkori nagymestere. Utódja a történetben is szereplő Heinrich von Plauen, Lengyelország-Litvánia akkori uralkodója II. Ulászló volt. (a csata kánon megtekinthető a sorozatban) 1440-ben megalakult a Porosz Szövetség. A Német Lovagrend fel akarta oszlatni, végül 1455-ben megkezdődött a tizenhárom éves háború, melynek során a Német Lovagrend elveszítette porosz területeit, amik Lengyelország részévé váltak. Szószedet a történet végén.