2018. augusztus 10., péntek

Fyrirgefdu mér #10


Engedjétek meg, hogy idézzem tulajdon fejezet-leírásomat: „Nem ez életem leghosszabb fejezete, csak már haladni akartam vele, hogy teljes lelki nyugalomban szöszölhessek a fluffommal a háttérben. Ami a változatosság kedvéért folytatásos akar lenni, éppen ezért rágjátok a kefét, hogy mi lehet az. Nem leszek Kae Westa, legalább egy holmimat befejezem, mielőtt kirámolom. * Tonhal nagyon komolyan bólogat *”
Csodálom, hogy még egyikőtök se rúgott fel a Holdig, de komolyan. És ez úton is elnézést kérek Kae Westától.

Plusz sem a fejezet hossza, sem a minősége nem indokolta a hosszadalmas várakozásotokat.
(Bazeg, kibaszott fél év! Hát mi a jó ****)




2018. augusztus 7., kedd

Nászút #14

Figyelem! A történet augusztus 7-én este 23:08-kor került ki az oldalra. Egyes szereplők ellen elkövetett atrocitások miatt kicsinyég rosszul éreztem magam, és most, mintegy tíz órával a feltöltés után, belenyúltam a fejezetbe.
Milyen fura, hogy az ilyen szamaritánus gondolataim mindig csak publikálás után jönnek elő…

Véééégtelen pofázás, yass. Más történeteimben két fejezet összevonva nincs ilyen hosszú, komolyan.
A történet végén link a további pofázásomra, meg némi háttértörténetre.



Drága feleim, ez itt a tengernagy. Nagyjából abban a korában, mikor nyakon vágta Kikut. De ez ő.


2018. augusztus 1., szerda

Nászút #13

Imádom, mikor konkrétan tíz napig szenvedek valamin, hogy aztán két óra alatt befejezzem. Ez a fejezet éppen ilyen. Közrejátszott egy vita Tumblr-ön, egy kisebb életközépi válság meg a gondolat, hogy vajon mi lenne, ha inkább original történeteket gyártanék. A vége az lett, hogy szégyellném a rengeteg félbehagyott holmim, így inkább folytattam ezt.

Fejezetindító: egy párkapcsolat, mind gondolom azt mindenki tudja, alapvetően úgy épül fel, hogy a két fél egyenlő. Ez azt jelenti, hogy a férfinak ugyanúgy joga van nemet mondani, és ezt a nőnek ugyanúgy illik tiszteletben tartani.

Ahogy haladtunk előre ebben a történetben, úgy mélyültem el a tizennyolcadik században. A vallásos vonal nem azért kúszott be, mert mért ne, hanem azért, mert a mi kultúránkban mostanában embereknek ugyan max. húsz százaléka gyakorolja a hitét, ez az arány azonban még a két világháború között többé-kevésbé a fordítottja volt. Remélem, nem zavar senkit.

Észrevettétek, hogy Erzsi néha úgy főszereplő, hogy nem is tudtok róla semmit?

2018. július 21., szombat

Nászút #12

!!Figyelem, figyelem, változás történt!!
Keresgéléseim közepette rájöttem, hogy ordas nagy hibát vétettem, nevezett: leírtam azt a nevet, hogy Jakarta. Ez a város ma Indonézia fővárosa, ellenben a történetünk jelenében még a Holland Kelet-Indiák központja, és Batáviának hívják. Szóval bocsi, a tizedik fejezetben található említést nagy mea culpával átírtam.

A fejezet tartalmából: Roddy-Moddy támadást tervez és felkészül arra, hogy a támadás közben esetleg feldobja a pacskert. Ez nem áll szándékában. Amúgy tessék köszönni az eddigi leghosszabb fejezetnek. Testhosszal vezet.
Van benne egy rakás OC, mert elegem lett belőle, hogy csak rang alapján utalok az emberekre.

Egyéb híreink: a történet átlépte a 300 000 leütést, ami a Könyvmolyképző kiadónál a regény alsó határa, tehát hivatalosan is regénynek nevezhetem ezt a csodát. Még egyszer ennyit tudnék gond nélkül hozzáírni, az a helyzet. Csak nem kéne, lol.
Boston: a Babváros. Ez a beceneve. Mint New Yorknak a Nagy Alma.
Mérföld: a kultúrából adódóan az angolszász mértékegység-rendszert használja mindenki. A hat láb magas Scott 180 cm felett van. A mérföld jelen esetben a tengeri mérföldet jelenti, mely a mihaszna SI mértékegység szerint 1852 méter. (Tonhal arcának vizuális reprezentációja, mikor ezt megtudta)
Hogyan zajlott a 18. századi Cobra-11: srácok, ezek a hajók a legjobb esetben is maximum 15 csomóval tudtak menni – kedvező szélben, üres raktérrel, blabla. Ezek nem igazán állnak fenn, szóval 10 csomóval repesztenek. Egy csomó egy tengeri mérföld/órás sebességet jelent, szóval ja, igen vad 15-20 km/h-s üldözési jeleneteket képzeljetek el. A nagyanyám gyorsabban megy a maga kivénhedt Csepel biciklijével.
(De most van nekik szélporuk, mennek vagy 25-tel wow)

Kedves Vlad, néha nagyon igazságtalan vagyok veled, bocsi.

2018. július 14., szombat

Nászút #11


Ha ti tudnátok, hogy időnként mit össze tudok szenvedni valamivel… Pedig ezt a fejezetet vártam. Meg a következőt is várom. Meg a továbbiakat. Biztos azért, mert nagyjából tudom, hogy mit akarok leírni. (És van rá hétezer változatom, szóval nem fogok tudni választani, lol)

Szóóóóval, gondoltam a történeti hűség értelmében keresek egy térképet a tengerről, csak hogy tudjam, hogy mi merre van. Találtam is egy atom vagányat itten e, ez olyan, mint a Google maps, csak tengerrel. Meg lehet nézni rajta, hogy a hajók éppen hol vannak a világ tengerein. Szerintem nagyon fain.
Ezen térkép és a mélység-funkció értelmezése közben figyelmes lettem valamire. Nevezett, hogy Venezuelában (ahol perpillanat Gilbó nagypapája sütteti a hasát) van egy Vargas nevű tartomány, ráadásul a tengerparton. Kész, ennél a résznél valahogy… hát.

Függelék a történet végén. Egyébként meg fene a mindeneteket. Korábban nem voltam egy verses típus (most se vagyok, lol), de a Humalai-lai kapcsán ugye a gyűjtőmunka részét képezte, most meg balladákat olvasok, hogy meglegyen ennek a történetnek a hangulata. #rage

Lehet, hogy ma Francy szülinapja van, de azért Toni van a képen, heh. Ez a gúnya még kap némi szerepet a fejezetben.

2018. július 12., csütörtök

Mély alkony


Öhm.
Nahát, ez csak úgy lett. Úgy lett, hogy egyik pillanatban ebédelés közben melankolikus hangulatban értekeztem magammal a ficeim állapotáról meg arról, hogy miért nem tudom írni a szakdogámat. A következőben eszembe jutott valami, nevezett: Hogy van az, hogy a bizonyítottan 1000 előtt született országok ugyanúgy a húszas éveikben vannak, mint mondjuk Németország, aki csak a tizenkilencedik század végén lett konkrétan Németország?
Közvetlen ezután felröhögtem és voilá, háromezer szó.
*Tonhal balra el*


Bővített szereplőlista a címkézéshez szokott lelkemnek, betűrendben: Amerika, Anglia, Ausztrália, Ausztria (említve), Dánia, Finnország, Izland, Kanada, Magyarország (említve), Németország, Norvégia, Olaszország (Romano), Olaszország (Veneziano), Oroszország (említve), Poroszország (említve), Sealand, Spanyolország, Svájc (említve), Svédország (említve), Új-Zéland (említve).

2018. július 9., hétfő

Régi fénykép


Mivel annyi sok szépet írhatnék, illetve lassan a szakdolgozatomhoz is hozzá kéne szagolnom, elmesélem nektek, mivel ba… töltöm az időm manapság.
Átnyálaztam a „Hetaliaötletek” című, egyre vaskosabb dokumentumom, melyben helyet kapnak nem csak a félmondattal bevezetett ötletfoszlányok, de az egyes történetek alternatív változatai, meg ilyen-olyan beszólások is.
Túlzott háttérkutatásba kezdtem a Nászúttal kapcsolatban, és nagyon félek, hogy a történet rovására fog menni, arról nem is beszélve, hogy Erzsi nem hajlandó főszereplőként viselkedni és inkább csak megfigyelője annak a történetnek, ami basszus, vele történik. Nem kéne így lennie. Rugdosom, hogy viselkedjen, de még nem hajlandó produktív lenni.

S végül: kedvem támadt feltölteni ide valamit, szóval elkezdtem befejezni az egyik félkész one-shotot. Írtam hozzá vagy 800 szót, aztán a történet elküldött az anyámba. Írtam tovább, ezúttal angstos GerItát, amin végig húztam a számat, mert a No. 1 történetet totál elspoilerezte volna.
Szóval, mivel oly nagy volt bennem az igény arra, hogy ne csak az ördögszekereket forgassa itt a szél, úgy döntöttem, hogy csak felteszem az egyik szöszt, amire még anno Domini azt mondtam, hogy az íróasztalom fiókjában fog megrohadni. Azóta asszem egy kicsit változott az értékrendem.
Szóval tá-rá.

Ha jól emlékszem, akkor anno ez a kép adta hozzá az ötletet.

2018. július 4., szerda

Humalai-lai #5 #Vége

Mélyen tisztelt publikum! Végre és nagy sokára – íme!
Remélem, megérte majd' húsz nappal később kirakni, mint eredetileg terveztem. Ez úton is elnézéseteket kérem érte.

Egy kis érdekesség: a dokumentumot, amibe elkezdtem írogatni ezt a történetem, január harmincadikán hoztam létre, de a kis füzetkémbe már előzőleg is voltak felvezetve belőle dolgok. Amikor nekikezdtem feltöltögetni az oldalra ezt a történetet, még vacakoltam egy sort a tördeléssel, utólag beleírtam pár szakaszt, meg el is vettem néhányat. Akkor tizenhétezer szó volt, most, az utolsó átírás után összesen huszonnégy és félezer.
Hát. Nem először fordul elő velem, hogy Tino bőrébe bújva hirtelen rám tör a szómenés.

Szomorúság: ma reggel a munkatársaim kifejtették, hogy nem szeretik a tonhalat. Egy kicsit magamba szálltam.

OLYAN CUKI

2018. június 24., vasárnap

#sírás és fogcsikorgatás

Ööö... mint látjátok, még mindig nem vagyok kész a kövi fejezettel. Aztán tudjátok, miről tájékoztattak az imént? Hogy ahol a szakgyak lesz, ott nincs internet, de még a mobilnet se nagyon ér fel. Mondom, fasza, az a helyzet, hogy max. péntekig tudok maradni, baj? Mé nem mondtam előbb.
Mert te se mondtad előbb, hogy nem lesz net.
Szóval ja. Bocsi, ez a június egy ilyen bicikli. A helyetekben már defenesztrálnám magam.

2018. június 12., kedd

Ütemterv-módosítás


Kedves Mindenki!

Mély fájdalommal tudatom veletek, hogy bár megígértem, holnap 0:00-kor mégsem tudom kirakni a Humalai-lai zárófejezetét. Egyikőtök kommentje adott egy ötletet ahhoz, hogyan lehetne a történet jobb, legalábbis nem olyan, mint amilyen most. Nektek is, nekem is nehéz, de úgy döntöttem, hogy elnapolom ezt a publikálást.
Ugyan hivatalosan nem mondhatok olyat, hogy „szakmai büszkeség”, mert egyrészt, semmilyen végzettségem nincs ezzel kapcsolatban, másrészt, ez nem egy állás, csak egy hobbi, de engedjétek meg, hogy erre hivatkozzak. Szeretek igényes lenni a munkámat illetően. A hajamat tépem, amikor publikálás után találok egy elgépelt szót, egy hülye mondatszerkezetet, vagy egy nyilvánvaló szóismétlést. Nem titkolt vágyam, hogy egyszer papíralapon jelenjenek meg a műveim, hogy ezáltal szélesebb olvasóközönséghez jussanak el, de hé, ez most ilyen öröm-játszma. Csomó helyen hallok róla, hogy a kiadó így, a kiadó úgy, hogy most éppen mivel nyözgeti a szerzőt, írja át ezt meg azt a fejezetet… a blogregények vezetése ehhez képest homokozó.
És én nagyon szeretek homokozni. Egyrészt, tök fain várakat lehet építeni, másrészt, a magyar nyelv egyik sajátossága folytán a homokos mást is jelent, és ezek szerint a blogom egy kurvanagy homok(os)-katedrális. Remélem, nem baj, hogy marha büszke vagyok rá. Néhány részére nem feltétlen, de amúgy igen. Örülök neki, hogy csinálom, örülök neki, hogy olvassátok, még jobban, hogy írogattok is rá megjegyzéseket, vagy nem ahhoz írtok megjegyzéseket, de interakcióba léptek velem :D

Szóval ez úton is még egyszer bocs, csúszni fogok. Még azt se garantálom, hogy holnap valamikor feldobom, mert melózni vagyok (Tonhal a bankszámlájára néz, mosolyog, és úgy dönt, inkább nem nézi), és az nálam egyenlő a kifacsart szivacs-szindrómával. Mert olyan vagyok, mint Ausztria, és nem tudok teljes erőbedobással rajta lenni az ún. „kötelező” feladatokon, bezzeg a hobbijaimba százhúsz százalékot feccölök. Meg a tumblr-be is, mint azt egyesek megállapították az elmúlt napokban…

2018. június 8., péntek

Humalai-lai #4

Lenne egy bölcs meglátásom számotokra.
Ha elhatározzátok, hogy márpedig ez a történet véget fog érni, és meg is írtátok úgy, hogy véget érjen, akkor ne álljatok neki a publikálás előtt két órával átírni olyasfajta indokokkal, hogy ez szar.

Következő bölcs meglátásom: nézzétek meg, hogy mikorra terveztétek be a publikálást, mert ezt a szöveget én egy nappal azelőtt írtam, hogy az automata feltöltés feltette volna. És nagyon ideges voltam, hogy nem leszek kész. Meeeg amiatt is, hogy eltolom az egész történetet, haha.

Ez egy olyan fejezet, amiben Dani nem jutott eleget szóhoz ahhoz, hogy tudjon idézni. Uramisten.



2018. június 2., szombat

Humalai-lai #3

Ezért a fejezetért lehet, hogy meg fogtok rúgni, lol. Főleg azért, mert gondosan elhintett filler-epizódokkal van tele.
Amúgy az idő csak úgy rohan. Mire a srácok észbe kapnak, mindjárt itt az év vége, ami együtt jár egy olyan időszakkal, minek tisztes egyetemista nem mondja ki a nevét, mert még félelmetesebb, mint Voldemort.

Off: az utóbbi időben (khm, hetek óta nézem, csak még nem szedtem össze magam, hogy megkérdezzem) a statisztika szerint magas a megtekintési ráta Amerikából. Az amerikaiak notóriusan bénák, és valahogy mindig kikötnek az oldalamon, vagy valamelyikőtök odakinn van?


Remélem, örültök, hogy pár órával hamarabb kaptok fejezetet, hehe. Mennék má aludni, és nem szeretem külön időpontokban feltöltögetni a holmijaimat, mert valamiről tuti megfeledkezem.


Miért is lett Finni kis husis ebben a ficben.

2018. június 1., péntek

Nászút #10


Egyszer volt, hol nem volt, nekiálltam végigtúrni a Pinterestet valami normális kép után, aztán ez jött szembe velem. Amúgy vizsgaidőszak van.
És nem akarom elhinni a Wordnek, hogy a hígító két hosszú í.

A fejezetről: Roddy-Moddyval kezdünk a parton, tehát ott folytatom, ahol abbahagytam. Hogy utána mi történik, azt majd meglátjátok. Mindenesetre nagyon örülök neki, hogy fikcióval dolgozom. Most komolyan, aki valódi emberekről ír, az nem szokott aggódni néha, hogy egyszer az a pofa meglátja, és esetleg beletolja a fejét az asztalba? Hm?

Dat moment, amikor írni akarsz, de a szobatársadra éppen rátör a szociális érzékenység, és nem hagy kibontakozni _


Itt-ott halványítottam rajta, hogy ne nézzen ki teljesen nőnek, de...