2018. június 12., kedd

Ütemterv-módosítás


Kedves Mindenki!

Mély fájdalommal tudatom veletek, hogy bár megígértem, holnap 0:00-kor mégsem tudom kirakni a Humalai-lai zárófejezetét. Egyikőtök kommentje adott egy ötletet ahhoz, hogyan lehetne a történet jobb, legalábbis nem olyan, mint amilyen most. Nektek is, nekem is nehéz, de úgy döntöttem, hogy elnapolom ezt a publikálást.
Ugyan hivatalosan nem mondhatok olyat, hogy „szakmai büszkeség”, mert egyrészt, semmilyen végzettségem nincs ezzel kapcsolatban, másrészt, ez nem egy állás, csak egy hobbi, de engedjétek meg, hogy erre hivatkozzak. Szeretek igényes lenni a munkámat illetően. A hajamat tépem, amikor publikálás után találok egy elgépelt szót, egy hülye mondatszerkezetet, vagy egy nyilvánvaló szóismétlést. Nem titkolt vágyam, hogy egyszer papíralapon jelenjenek meg a műveim, hogy ezáltal szélesebb olvasóközönséghez jussanak el, de hé, ez most ilyen öröm-játszma. Csomó helyen hallok róla, hogy a kiadó így, a kiadó úgy, hogy most éppen mivel nyözgeti a szerzőt, írja át ezt meg azt a fejezetet… a blogregények vezetése ehhez képest homokozó.
És én nagyon szeretek homokozni. Egyrészt, tök fain várakat lehet építeni, másrészt, a magyar nyelv egyik sajátossága folytán a homokos mást is jelent, és ezek szerint a blogom egy kurvanagy homok(os)-katedrális. Remélem, nem baj, hogy marha büszke vagyok rá. Néhány részére nem feltétlen, de amúgy igen. Örülök neki, hogy csinálom, örülök neki, hogy olvassátok, még jobban, hogy írogattok is rá megjegyzéseket, vagy nem ahhoz írtok megjegyzéseket, de interakcióba léptek velem :D

Szóval ez úton is még egyszer bocs, csúszni fogok. Még azt se garantálom, hogy holnap valamikor feldobom, mert melózni vagyok (Tonhal a bankszámlájára néz, mosolyog, és úgy dönt, inkább nem nézi), és az nálam egyenlő a kifacsart szivacs-szindrómával. Mert olyan vagyok, mint Ausztria, és nem tudok teljes erőbedobással rajta lenni az ún. „kötelező” feladatokon, bezzeg a hobbijaimba százhúsz százalékot feccölök. Meg a tumblr-be is, mint azt egyesek megállapították az elmúlt napokban…

2018. június 8., péntek

Humalai-lai #4

Lenne egy bölcs meglátásom számotokra.
Ha elhatározzátok, hogy márpedig ez a történet véget fog érni, és meg is írtátok úgy, hogy véget érjen, akkor ne álljatok neki a publikálás előtt két órával átírni olyasfajta indokokkal, hogy ez szar.

Következő bölcs meglátásom: nézzétek meg, hogy mikorra terveztétek be a publikálást, mert ezt a szöveget én egy nappal azelőtt írtam, hogy az automata feltöltés feltette volna. És nagyon ideges voltam, hogy nem leszek kész. Meeeg amiatt is, hogy eltolom az egész történetet, haha.

Ez egy olyan fejezet, amiben Dani nem jutott eleget szóhoz ahhoz, hogy tudjon idézni. Uramisten.



2018. június 2., szombat

Humalai-lai #3

Ezért a fejezetért lehet, hogy meg fogtok rúgni, lol. Főleg azért, mert gondosan elhintett filler-epizódokkal van tele.
Amúgy az idő csak úgy rohan. Mire a srácok észbe kapnak, mindjárt itt az év vége, ami együtt jár egy olyan időszakkal, minek tisztes egyetemista nem mondja ki a nevét, mert még félelmetesebb, mint Voldemort.

Off: az utóbbi időben (khm, hetek óta nézem, csak még nem szedtem össze magam, hogy megkérdezzem) a statisztika szerint magas a megtekintési ráta Amerikából. Az amerikaiak notóriusan bénák, és valahogy mindig kikötnek az oldalamon, vagy valamelyikőtök odakinn van?


Remélem, örültök, hogy pár órával hamarabb kaptok fejezetet, hehe. Mennék má aludni, és nem szeretem külön időpontokban feltöltögetni a holmijaimat, mert valamiről tuti megfeledkezem.


Miért is lett Finni kis husis ebben a ficben.

2018. június 1., péntek

Nászút #10


Egyszer volt, hol nem volt, nekiálltam végigtúrni a Pinterestet valami normális kép után, aztán ez jött szembe velem. Amúgy vizsgaidőszak van.
És nem akarom elhinni a Wordnek, hogy a hígító két hosszú í.

A fejezetről: Roddy-Moddyval kezdünk a parton, tehát ott folytatom, ahol abbahagytam. Hogy utána mi történik, azt majd meglátjátok. Mindenesetre nagyon örülök neki, hogy fikcióval dolgozom. Most komolyan, aki valódi emberekről ír, az nem szokott aggódni néha, hogy egyszer az a pofa meglátja, és esetleg beletolja a fejét az asztalba? Hm?

Dat moment, amikor írni akarsz, de a szobatársadra éppen rátör a szociális érzékenység, és nem hagy kibontakozni _


Itt-ott halványítottam rajta, hogy ne nézzen ki teljesen nőnek, de...

2018. május 29., kedd

Humalai-lai #2

Második felvonás. Jó hosszú szülinapom lesz *v*

Tök jó, hogy az egész be van időzítve és én csak hátradőlve élvezem. Egy fenét. Vagy hétmilliószor belejavítok, szívom a fogam, és publikálás után tutira megint találni fogok benne 70 elírást.

Ebben a fejezetben betekinthettek a múló hétköznapok varázslatos szürkeségébe. Még mindig crack, mert nem tudok írni.

Tino, amikor szóba kerül a netes ismerkedés



2018. május 25., péntek

Helyzetjelentés

Sziasztok!

Biztosan észrevettétek, hogy megváltozott a felugró értesítés. Már nem csak annyi van odaírva, hogy cookie-kat gyűjtenek, hanem egy elég hosszú és aggasztó szöveg van odabiggyesztve.

Nem tudom, ki volt az, aki megijedt, mikor ezt megpillantotta, de ne ijedjetek meg. Eddig is ezt csinálták, csak nem kellett ilyen részletesen kifejteniük. Ellenben most, hogy megváltozott az Európai Adatkezelési Akármicsoda, aminek szégyen, hogy nem tudom a nevét, mert az összes létező oldal, amin fenn vagyok, kénytelen volt ezt frissíteni és nekem el kellett fogadnom újra, szóval most hogy ez megváltozott, már ki kell írniuk.

Ez volt a lényegtelen dolog, most térjünk rá arra, ami viszont fontos lehet számotokra.

Beszélgessünk egy kicsit a Ritmusváltás című történetemről, meg arról, hogy egy darabig nem lesz folytatása. Nem azért, mert többé nem szeretem, vagy mert olyan kemény lelki válságot okoz az írása... hanem azért, mert egy AKKORA LOGIKAI BUKFENC van a történetben már most, hogy ha ránézek, akkor legszívesebben sírva gömbölyödnék be a sarokba.

Szóval ja. Még gyűjtöm a lelkierőt, hogy azt a bakit kiszedjem, és frissítsem az írásom minden létező felületen, ahova feltöltöttem. *Tonhal már most vagdossa az ereit, ahogy a formázásra gondol*

Mindezt azért mondtam el, hogy a következő időszakban abból ne nagyon számítsatok frissre. A júniusom elég sűrű hónap lesz, még úgy is, hogy azt se tudom, pontosan hol leszek. (Pótvizsgán mindenből, lol.) (Tonhal, ne légy negatív.)

Addig is, próbáljátok meg élvezni, ami van. És mivel szabad világban élünk, akkor is, ha a Google elemzi a forgalmat, szitkozódhattok a komment-szekcióban. A chat-ablakban is.


2018. május 24., csütörtök

Boldog második szülinapot, Tonhal!


Tudjátok mi van ma??? Hát tudjátok? Oké, a cím elég spoileres, de igen, ma van a második szülinapom ^^
A tavalyi eseményekből tanulva, most gondosan előre megírt történetet hoztam nektek. Vagyis azt a holmit, amivel már elég hosszú ideje szöszölök nem túl ráérő időmben, vagy amikor mocsoksok fluffot igényel a lelkem. Hát. Fogadjátok szeretettel.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Tonhal, akit megdicsértek azért, mert nem ír erőltetett, meg agyoncukros, meg nagyon a párkapcsolatra kihegyezett történeteket. Ideje ezt a dicséretet rituálisan kivégezni, avagy ímhol vagyon egy szappanopera!
Dióhéjban: Tino egyetemista, a részeges fajtából. A legjobb barátai engem is megleptek, hogy a legjobb barátai, de csak nem akartak lekopni, szóval RusFinHun-trióval nyomhatjátok végig ezt a történetet. Magyarországgal kapcsolatban még annyit, hogy elsőként ő szólal meg ebben a fejezetben.
A címről: eredetileg blogregény lett volna, csak megmakacsoltam magam, hogy elég fura egy blogon blogregénybe ágyazott blogregényt írni, külön felületet indítani neki meg már egy kicsit… hogy is mondjam, érdekes lenne. (Amúgy kipróbáltam, hogy nézne ki és arra jutottam, hogy egy kicsit súrolja a skizofrénia határát, így inkább hanyagoltam.)
Azért az E/1 maradt, meg a Humalai-lai is címnek. Csak most nem egy blog címe, hanem Tino randis chatneve. A humalainen szó elferdítéséből származik, ami részeget jelent finnül. Valamiért indokolatlanul jól és indokolatlanul sokáig szórakoztam ezen a kitalált szón, mikor eszembe jutott. (Ez úton is nagy köszönet Susie-nak, amiért biztosított a fordítás helyességéről.)

Még mielőtt megijednétek: ennek van vége. Be is van fejezve. Ötnaponta lesz belőle új rész fenn, hogy meg tudjátok emészteni, és az éhes írót tudjátok etetni kommentekkel (lol).
Amúgy, öh, crack.

A történet olvasása közben Tinót igen gyakran kell majd ezen mozdulatsor közepette elképzelni.

2018. május 14., hétfő

Nászút #9


Megint kiütközött rajtam, hogy remekül tudok írni, ha valami mást kéne csinálni. Meg az, hogy ha egyszer megszülöm, hogy hogyan legyen tovább, akkor megy minden, mint a karikacsapás. Megint annyit beszéltek, hogy az utolsó jelenetet át kellett raknom a következő fejezetbe. * Tonhal halódik *
Kitaláltam ehhez a történethez egy rakás dolgot, aztán kiderült, hogy a relatív történelmi pontosságra való törekvés ellehetetleníti ezek használatát. Pl. a tonettszék még nem létezett a tizennyolcadik században. * Tonhal halódik lvl 999 *

Lehet, hogy egyszerre csak egy történetet kéne írnom, az sokat javítana a produktivitásomon, mert csak egy irányba koncentrálnám az energiáimat. Mivel ezt a mondatot le kellett gépelem, ezért csak gondolatban tudtam Feli módjára gesztikulálni.

Natevajonkivagy.

2018. május 1., kedd

A mágia ára #6


Nacsakhogyhátmiezezaez.
Igen, ez nem az előbbi történetekhez kapcsolódik; de nagyon szeretem ezt a történetem és indokolatlanul keveset foglalkozom vele, plusz indokolatlanul sokat szívatom magam vele, és indokolatlanul sokszor használom az indokolatlan szót. Nem mellesleg tizenkétezer szónyi vázlat készült ehhez a fejezethez, és a felét se raktam bele abból a rengeteg dologból, amit a végén bele akartam rakni. Úgy ítéltem, hogy legyen elég ennyi infó (ami szerintem így is reteksok), a többit majd kapjátok később.

Lássuk, mink van: Izland POV, az északi Ellenállás életéből egy aprócska, pöttömnyi szelet 3977 szóban. Nordic 5 mínusz Oroszországban partizó Tino, de az ő helyét per pillanat kitölti és szétfeszíti a morgás és a kesergés.
Ja, és Kugelmugel-debüt. Imádom a srácot. 

Hugo ennél azért kisebb.


2018. április 20., péntek

Fordítás/2


Emlékeztek a múlt heti bejegyzésre a fordítással? Na, itt van a második fele.
Imhol a LINK, ahol meg lehet lesegetni.

Képzeljétek, elhagytam az egerem, és most kénytelen vagyok a tapipaddal szöszölni. Mikor tegnap összekapartam a Merengős formázását a Nászútnak, akkor fel akartam kötni magam. Mindig mondják, hogy csak akkor tudod valamiről, hogy milyen fontos, mikor már nincs meg… de arra nem számítottam, hogy az egeremmel kapcsolatban is ezt fogom érezni =_= (← ez a fej úgy néz ki, mintha Feli már nagyon kész lenne)


2018. április 18., szerda

Nászút #8


Le eredeti szöveg, amit még múlt pénteken írtam hozzá: "Lássátok feleim, mit hoztam már megint: Roderich-szemszöget, aminek az írása közben indokolatlanul jól szórakoztam.
Vagyis: Roddy-Moddy beszélget egy sort, közben összeismerkedik két új szereplővel, és próbálja tolerálni, hogy a főnöke ebben a történetben egy seggfej.
Ezt a fejezetet tök gyorsan összerittyentettem, mert Roddy olyan kedves, hogy írja saját magát."

Le új szöveg: Ne engedjétek, hogy túl sokat üljek indokolatlanul egy fejezeten, mert ezt többször írtam át, mint kellett volna, és ugyanaz van benne, mint eddig. Evelin, köszönöm a kommentet, eléggé felhúztam magam a saját lustaságomon ahhoz, hogy végre befejezzem. *köszönetteljesen meghajol*
Link a zenére. Ausztria kezdi bebúrni az összes ilyen depresszív zenémet, mindegyiknél eszembe jut, hogy milyen jól lehet rá írni. Pedig nem is egy depresszív karakter, könyörgöm! Pont ez a helyzet Kicsi Norral is: egészen biztos vagyok benne, hogy hozzászoktatok egy stílhez, amiben őt írom (már ha válogatás nélkül hajlandóak vagytok elolvasni minden szemetet, amit ideöntök), és az a helyzet, hogy kijelentette, ő egyáltalán nem olyan, mint én azt eddig gondoltam.

Azt mondta, hogy ő egy olyan ember, aki annyira értékeli a valódi világot mint valaki, aki hosszú évekig tartó kőkemény LSD-függőség és frankó flashelgetések után kénytelen ebben a szürkeségben létezni. Ez lett belőle.




2018. április 13., péntek

Fordítás

Hej-hej!

Ne tessék azt hinni, hogy eltűntem, nem (teljesen) ez a helyzet. Csak megint a nyakamba szakadt a téli depresszióm, függetlenül attól, hogy már rohadtul nincs tél, meg éppen szoptatós dajkát játszom egy kupac kismacskával, plusz rám tört a fékezhetetlen vágy, hogy Scott legyek és legyőzzem a természetet. Utóbbi egész jól működik, tekintettel arra, hogy anyámék kertes házban laknak, és előbb ástam fel a kertet, minthogy ők hazajöttek, így nem igazán volt beleszólásuk, hogy ültetek-e gaztot avagy sem.

Egyébként: a Ritmusváltás kapcsán ráébredtem, hogy az első fejezet egy zsák … Hát. Hát ja. Át kéne írni, vagy minimum az ordenáré következetlenségeket kiszedni belőle, mert könyörgöm, hatással van az egész történetre, és ilyen ótvarul elkezdeni valamit ;-;

De térjünk vissza a bejegyzés címére.
TheFreakZone örök kedvencem, és az engedélyével másodszor vettem a bátorságot arra, hogy lefordítsam egy írását magyarra, amit ezen a linken megleshettek. Itt van ennek a spanyol szentnek a FanFictionös profilja, meg az AO3-as, ahol fenn van pl. a Rajoyitasnak az angol fordítása. Ha eddig nem találkoztatok vele, akkor most olvassátok, addig se unatkoztok, míg végre előrukkolok valamivel lol


2018. április 6., péntek

Látlak

Tegnap (illetve ma) hajnal kettőkor szembejött velem egy tumblr poszt, és csináltam belőle 1000 szónyi, pocsék minőségű semmittevést.
Hallgassatok hozzá olyan cuki zenét, mint amilyen cuki ez a páros.

Azt hiszitek, hogy egy meg két hétig nyűglődök egy fejezeten, mi? A fenét. Ha egyszer megvan, hogy miképpen lesz, akkor akár 4000 szót is megírok egy nap és utána fájnak az ujjaim. Addig meg mindenre elszarom az időm, pl. nevezett tumblr posztok nézegetésére, egy történetnek egy nagyon távoli fejezetének a 12x verziójának elképzelésére, vagy egy olyan történet írására, amivel kapcsolatban megígértem magamnak, hogy nem teszem fel, amíg a mostani befejezetlenek közül valamelyikkel el nem készülök (a Fyrirgefðu mérnek még kell kb. 1-2-3 fejezet, de az istennek nem akarja írni magát…) meg ilyenek. Vagy csak megint megpróbálkozom a rajzolással. Szeretek rajzolni, csak nem tudok :'D

Srácok, április van, és ez az első olyan bejegyzésem, ami nem a tavalyi befejezetlen kisregényeimnek a folytatása.

Ez egy cuki kép, de semmi köze az íráshoz.