Lépés

PruHun nyáltenger. Kell ilyen is. AU.

Lépés

Flörtölni izgalmas. Mindig új, mindig más. Figyelni kell a másik reakciókra, minden kis apróságra, ami alapján meg kell választani a következő mondatot. Gondos stratégiával bárkit az ujja köré tud csavarni.

Az egyéjszakás kalandok változatosak. Egyik ilyen, másik olyan. Változatos helyszín, teljesítmény. Néha beég, néha a lány hozzásimul és biztosra veszi, hogy álmai férfija tartja a karjai között, aki soha nem hagyja el. Gilbert azonban nem tartozik az efféle álompasik közé. Mire a lány reggel felébred, ő már általában árkon-bokron túl van.

Ez a jellemzés helytálló. Mindig is az lesz. Akkor is, ha Gilbert egyik tevékenységet sem gyakorolta már második éve. Mert Erzsi jött, páros lábbal belegyalogolt az életébe, szétnézett, és úgy döntött, marad. Gilbert megpróbálta az ujja köré csavarni, ami ideig-óráig működött, aztán a lány kiegyenesedett, és ő hajlítgatta Gilbertet az akarata szerint. Az se tartott sokáig. És régen volt.

Azóta ketten állnak egyenesen. Nem próbálkoznak a hajlítgatással, mert minek. Az uralkodást felváltották a kompromisszumok, akkor is, ha nehéz volt. Erzsi azt akarta, hogy igyon kevesebbet. Gilbert sérelmezte, hogy a közösen használt gépet elöntötte a yaoi. Gilbert azóta Erzsivel iszik sokat. Erzsi azóta nem szed le semmit, mert fél, hogy mit találhat a hálószobában.

Vannak nehéz időszakok, hogyne lennének. Erzsi menstruáció előtt sárkánnyá lesz. Gilbert úgy vezet, mint egy vaddisznó és bunkó focidrukker. Gilbert a hónap bizonyos napjaiban töménytelen mennyiségű forró csokival és édességgel lepi meg kedvesét, aki egészen elolvad az ilyen jellegű figyelmességtől. Erzsi olykor-olykor csipkefehérneműben ül le a tévé elé, ami eléggé elvonja Gilbert figyelmét a műsorról ahhoz, hogy ne tegyen kárt a dohányzóasztalban, és úgy döntsön, ő szeret a haverjai nélkül focit nézni. Meg mennyivel viccesebb az anyósülésen létezni, mert azt csinál, amit akar, integethet a többi kocsiban ücsörgő kiskölyöknek és mennyivel egyszerűbb úgy veszekedni Erzsivel, hogy mi menjen a rádióban, ha nem kell közben az útra is figyelnie.

Ez nem azt jelenti, hogy Gilbert nem fordul más lányok után. Nem azt jelenti, hogy nem bámulja meg a riszáló cicababákat a parkban, nem azt jelenti, hogy nem tesz megjegyzéseket a félmeztelen csajokra a filmekben. Azt jelenti, hogy ezek csak megjegyzések maradnak, és némelyik után odakerül összehasonlítás is, de ezek – és Erzsi csak ezért nem kapja fel a vizet – mindig pozitívak, anélkül, hogy Gilbert odafigyelne arra amit mond.

– Odanézz, milyen combja van! – bök egy alkalommal egy kutyát sétáltató picsagatyás csajra. – Viszont löttyedt a segge, és a te melled százszor jobb.

Erzsi ilyenkor csak az ég felé néz és elnézőn mosolyog.

Gilbert nem szokott figyelni a naptárra. Elfelejti a születésnapokat, az évfordulókat, de Erzsi nem rója fel neki, mert néha egészen egyszerű dolgokon tud úgy fellelkesülni, hogy ünnepet csinál belőle. Amikor egy borongós őszi napon felpattant a kanapéról és kirohant a kertbe az avarban fetrengeni, olyan volt, mint egy túlpörgött ötéves. Utána két napig a Hattyú halála volt műsoron, mert megfázott, Erzsi viszont három napig kitűnően szórakozott. Egyszer arra jött haza, hogy az egész ház fel van díszítve, Gilbert pedig hófehér ruhában álldogál a konyhában és nagy műgonddal szendvicseket keneget. Az indok az, hogy aznap nem kellett bemennie dolgozni, és unatkozott, szóval megnézte milyen nap van, és ezért most megünneplik az osztrák örökösödési háborút lezáró aacheni béke 268 éves évfordulóját.

És vannak az idegesség azon pillanatai, mikor Erzsi dolgozik, Gilbert felhívja és dadogva bevallja, hogy megint felrobbantotta a mikrót, DE ezúttal a konyha nem gyulladt ki, szóval elég csak másik mikrót venni.

Unalmas februári nap volt, munkával teli hét után. Gilbert busszal jött haza a melóból, keze a kabátja zsebében volt, és halkan morgott a hideg miatt. Battyogott a járdán. Meglátta a házat, az ő házukat, látta a fényt az utcára néző konyha ablakában. Nem volt elhúzta a függöny, és látta, ahogy Erzsi odabenn tesz-vesz, időnként megrázza a haját. Táncolt és együtt énekelt a rádióval, közben vacsorát készített kettejüknek.

Gilbert megállt a járdán. Nézte Erzsit, a szíve megmelegedett. Hirtelen ötlettől vezérelve elgondolkodott rajta, hogy mégis mikor jöttek össze, és hitetlenkedve ébredt rá, hogy két és fél éve csak megjegyzéseket tesz más lányokra. Két és fél éve csak Erzsi van az életében, és nem is érez késztetést arra, hogy ez máshogy legyen.

A hirtelen ráeszméléstől még mindig kissé szédelegve bement a házba. Még a cipőjét se vette le, csak odasétált a konyha ajtajához. Erzsi tényleg együtt énekelt a rádióval, és még csak félig volt kész a tepsis csirke előkészítésével. Felnézett rá és mosolyogva köszöntötte.

Gilbert szívében kisütött a nap.

Lehetett volna ez egy szokásos péntek esti vacsora is, ami közben elpanaszolják egymásnak, hogy mi történt aznap, kifigurázzák egymás főnökét, Gilbert megint kifejti, hogy venniük kéne balkezes étkészletet, mire Erzsi szárazon annyit mondana, hogy tudtával minden evőeszközük szimmetrikus. Utána beülhettek volna a tévé elé, lustán elhevertek volna egymás mellett, Gilbert Erzsi hajával játszhatott volna. Az is lehet, hogy szerették volna egymást.

Gilbert nem akarta, hogy ez egy szokásos péntek esti vacsora legyen. Erzsi ugyan felvonta a szemöldökét, de csak mosolygott, mikor meglátta őt az egyik legjobb nadrágjában, ingben a puccosan megterített ebédlőasztal mellett. Gyertya is volt, meg minden. Erzsi már hozzászokott Gilbert hirtelen ünnepi hangulatához, és nem volt az a fajta, aki ezt elrontja, így visszarakta a csirkét a sütőbe, hogy meleg maradjon, és felszaladt, hogy felvegyen valami csinos ruhát. Nem sminkelt, a haját is csak feltűzte, mert ha Gilbert ünnepi hangulatba kerül, akkor annak általában folyománya is van, akkor meg csak útban lenne mindkettő.

Gilbert szokatlanul komoly arckifejezéssel várta őt az asztal mellett. Mosolyogva ült le, hagyta, hogy kedvese szedjen neki, a borból is kért. Elmesélte a semmiségeket, amikkel a napját töltötte, de nem tudta hova tenni Gilbertet. Kedvese ünnepi hangulata általában a kisfiús lelkesedésben merült ki, bolondozott és kevésbé kisfiúsan mindenre pajzán megjegyzéseket tett. Most azonban komolyan vette őt, és szinte csüngött a szavain.

– Minden rendben? – kérdezett rá végül.

Gilbert addigi szelíd mosolya lehervadt, és kicsit zavarba jött. Átnyúlt az asztalon, és sápadt, fehér tenyerei közé vette Erzsi vékony kezét.

– Ma, amikor jöttem hazafelé – kezdte lassan, megfontoltan –, kicsit morcos voltam. A főnököm megint paraszt volt, és azt hiszi, hogy nem csinálok semmit, ami csak félig igaz, szóval elmehet a fenébe. Meg hideg is volt, és fáztam.

Ez már inkább gilbertes volt. Erzsi mosolygott.

– Aztán megláttalak az ablakban. Énekeltél meg táncoltál és nem húztad el a függönyt, pedig mindig azt magyarázod, hogy utálod, ha belátnak az utcáról.

– Ha el van húzva a függöny, akkor nem látom, mikor jössz – magyarázta, mire Gilbert szeme kerekre tágult, aztán meghatottan elmosolyodott.

Erzsi elpirult. Erre a reakcióra végképp nem számított. Az ilyen jellegű megnyilvánulásait Gilbert általában észre sem vette, vagy elviccelte.

– Néztelek. Ott álltam vagy öt percet a járdán, és bámultam, ahogy főzőcskézel, és rájöttem, hogy már két és fél éve itt vagy nekem, és milyen marha kevésszer mondtam, hogy mennyire szeretlek.

Erzsi mosolygott.

– Én is szeretlek, Gilbert.

– Leszel a feleségem?

– Tessék?

Ez végképp váratlanul érte.

– A… Azt kérdezte, hogy… leszel-e a feleségem.

Elengedte a kezét, benyúlt a nadrágja zsebébe. Megint átnyúlt az asztal felett, majd felfordította a kezét. A tenyerén egy régi, kicsit karcos gyűrű pihent. Egyszerű aranykarika, benne egy halványkék kővel.

– Anyukám eljegyzési gyűrűje – mondta halkan Gilbert. – Előtte a nagymamámé volt, meg a dédimé, meg az ő anyjáé… És én most szeretném neked adni.

Erzsi meghatottan felnézett. Belenézett Gilbert komoly szemébe, próbálta nem megkönnyezni a helyzetet, és végre kibökni azt az igent. Egyik se jött össze. Elbőgte magát.

Gilbert persze pánikba esett.

– Erzsi? Erzsi?!

Felpattant és rohant hozzá, ő meg törölgette az arcát, és hülye módon csak arra tudott gondolni, hogy milyen jó, hogy Gilbert itthon kérte meg a kezét, és nem mondjuk egy étteremben. Nem mintha nem képzelte volna el a helyzetet már ezerszer, különböző helyszíneken, időpontokban, módokon, de akkor is. Arcára szorított szalvétával, bőgve bólogatott.

– Mi? Mi van?

– Igen!

– Mi igen? Erzsi, jól vagy?

Egyszerre sírt és nevetett. Kikukkantott a szalvéta mögül és mély levegőkkel igyekezett kontrollálni magát.

– Szeretnék a feleséged lenni.

– Ja, hogy az igen, értem – aztán leesett neki, mit mondott. – Oh. Óóóh, úgy érted…

– Igen.

És ott volt az a kisfiús öröm, a meghatott boldogság és Gilbert a nyakába borult, összecsókolta, felhúzta az ujjára a gyűrűt, és onnantól kezdve fogalmuk sem volt, mi legyen az est hátralevő részének a programja.

Másnap reggel Erzsi ébredt előbb. Átlagos szombat hajnal. Odakinn havazott, már megint. Gilbert halkan horkolt, már megint. Az oldalára fordult, meglátta az órát az éjjeliszekrényen és úgy döntött, hogy nem fog fél hétkor felkelni, inkább a fejére szorítja a párnát és megpróbál visszaaludni. Az óra mellett megpillantotta a gyűrűt.

Gilbert abbahagyta a horkolást és álmosan felmordult, mikor odabújt hozzá.

– Mmmh?

– Semmi, aludj csak.

– De mmh?

– Még nem szoktam meg, hogy a menyasszonyod vagyok.

Gilbert megfeszült alatta. Aztán felé fordult és megölelte.

– Én sem.

Mire Erzsi rákérdezett volna, visszaaludt.