Áttűnés

  

Szerinted vicces Kanada mérgesen? Gondold át.

Egy kis előzetes: a tény, hogy Kanada három órán keresztül üvöltözött Amerikával, míg az utóbbi sírni nem kezdett, kánon. Az áttűnős-dolog saját kreálmány.

Észak és Dél: utalás az észak-amerikaiak indián-múltjára.

James: 2pKanada fanon neve.

 Áttűnés

Egyikük sem tudta hova rakni azt a tényt, hogy soha nem kellett ruhát venniük. Mindig úgy néztek ki, ahogy azt a helyzet megkívánta. Nem mintha nem lettek volna képesek levetkőzni, vagy felöltözni, csak az a tény volt érdekes, hogy Francis nem emlékezett rá, vett-e egyáltalán ruhát valaha. Reggel felébredt, és mivel egyéb elfoglaltságai miatt ruhátlanul töltötte az éjszakát, nem volt mit áthúzni a fején. Elcsoszogott a fürdőbe, rituálisnak is nevezhető stílusban lezuhanyozott, kicammogott és felöltözött. Emlékezett rá, hogy tegnap este alig jutott el az ágyig és csak lehajigálta magáról a gönceit. Most pedig frissen vasalt ing és öltöny várja fellógatva.

Arthuron látszódott legjobban ez a dolog. Ha nagyon-nagyon mérges volt, és váltott archaikusabb angolba, akkor előbb-utóbb átsejlett az öltönyén a kalózkabátja vöröse, fülcimpája csillogott az alig látszó fülbevalóktól. Vagy Elisabeth, aki hiába hord örökké szoknyát, időről időre, egy-egy önfeledtebb pillanatában máris nadrágban van. Az északiak gyilkos hangulatukban felöltötték a viking-arcuk.

Sokszor tapasztalták ezt. Végül nevet is akasztottak rá: áttűnésnek nevezték, mert a jelenből a múltba tűntek egy pillanatra.

Soha nem volt rá példa, hogy ezt valaki az Újvilágból adta volna elő. De mindennek el kell kezdődnie egyszer. Még úgy is, ha elég hihetetlen módon kezdődött.

Francis már kora reggel tudta, hogy ez a nap nem lesz átlagos. Egyrészt, mert senki nem tüntetett Párizs utcáin. Nem is tudta, mikor történt ilyesmi utoljára. Meg volt hatva, hogy aznap mindenki a munka mellett döntött. A második ennek folyománya volt, mégpedig az, hogy Arthur előtt ért oda a megbeszélésre. Angleterre ezt azzal honorálta, hogy nem állt neki ordítozni vele. Francis valahogy meglepőnek és végtelenül zavarónak találta ezt a helyzetet.

Már éppen készült volna belekötni a teavedelőbe, mikor megjelent Kanada. Erre drága szomszédjával összenéztek. Nem szokták észrevenni, mikor egymásnak passzolt kisöccsük megérkezett. Igazából alapvetően nem szokták észrevenni szegényt, amikor meg mégis, akkor összetévesztik Amerikával. Szegény kis Matthieu.

Most azonban ott ült, és kedvetlenül kevergette a kávéját. A medvéje ott bóklászott a székek lábai között, néha rászólt, a hangja úgy csikorgott, mint bőrtalpú cipő a frissen felmosott márványon.

Arthurral egymásra pillantottak.

– Bal lábbal kelt fel? – tippelt a szomszédja.

– Matthieu?

– És ha összekaptak Amerikával?

– Matthieu?

– Jól van na, csak gondolkodom. Lehet, hogy nem mindig olyan zen, mint mutatja,

Alig három perccel a hivatalos kezdés után nyílt az ajtó, és Alfred kukkantott be rajta, magához képest nagyon visszahúzódóan. Arthur már köszörülte a torkát, hogy nekikezdjen a szakterületévé lett kiosztásnak, de Matthieu megelőzte:

– Késtél.

Semmi több. Csak ült a székén, összefont karral, az arcát mintha kőből faragták volna, és Francis biztos volt benne, hogy Berwald sem nézett ilyen ijesztően, mikor megpróbálta elcsábítani Tinót. Alfred úgy vágta magát vigyázzba, mint akinek felhelyeztek egy seprűt a megfelelő helyre.

– Ne haragudj, nem…

– Ha azt mered mondani, hogy nem fordul elő még egyszer, akkor nagyon rossz embernél próbálkozol – dörmögte.

– Cseréltél Jamessel, vagy mi van?! – fakadt ki Alfred. – Utálom, amikor nekiállsz osztani az észt, Mr. Megrekedt és Keményfejű, Úgy Csinálok, mintha Értenék Valamihez!

Francis elkerekedett szemmel bámult Alfredre. Arthur mellette félrenyelte a teáját. Francis nem tudta, mit csináljon előbb, szóljon be Alfrednek, vagy veregesse hátba drága szomszédját.

Szerencsére Matthieu eléggé a sarkára állt ahhoz, hogy döntsön helyette is.

Felállt, és dühösen még ijesztőbben nézett ki. A bal szeme tikkelt, a hangjában benne volt, hogy az országában valahol most nagyon csúnya vihar van.

– Te beszélsz nekem? Pont te?! Úgy viselkedsz, mint egy agyatlan gyerek! Fejest ugrasz minden hülyeségbe, magaddal rántasz mindenkit, aztán ha valami nem úgy sül el, ahogy te akartad, akkor rögtön áttáncolsz a másik oldalra, vagy valaki másra kened az egészet! Mire kettőt pislogok, már megint valaki mást ütsz, mert nem tudsz fél percig se nyugton ülni a seggeden! Aztán jössz nekem sírni, hogy intézzem el ezt, meg azt, csináljam meg helyetted, de tudod mit?! Nem vagyok a csicskád, hogy helyetted dolgozzam! Fel kéne takarítanod magad után, és nem csak azokat, amiket a politikában csinálsz, hanem eleve takarítanod kéne, mert szemétben élsz, és tudod, mikor fogok legközelebb átmenni kidobni az üres hamburgeres-zacskóid!

Tátott szájjal meredtek Matthieu-ra mindannyian. Mindig csendes és mindig udvarias, világ legdrágább országa-Matthieu kiabált. Úgy igazán. Végig a bátyja szemébe nézett, miközben tételesen sorolta azokat a dolgokat, amiket ki nem állhat benne. És csak mondta, mondta. Alfred már az első három mondat után lesütötte a szemét, felpislogott néha, mint egy ázott kiskutya. Aztán toporgott, jobbra is nézett, balra is nézett, kínjában nézett, próbált elsüllyedni. Megpróbált közbeszólni, de Matthieu csak még jobban legorombította.

Három órával később…

Alfred az ajtó előtt ült, törökülésben, Kanadának háttal. Magát ölelte, előre-hátra ringatózott és csendesen sírdogált. Matthieu már valahova a szoba másik végébe nézett, de fáradhatatlanul sorolta Alfred hibáit, és akkor megtörtént. Még mindig az öltönye volt rajta, de kezdett áttetszővé válni. A haja hosszúnak tűnt, bonyolult fonatban omlott alá, gyöngyök díszítették. A homlokát szőtt fejpánt ékesítette, abból tollak álltak ki, az arcán sávosan tűnt fel a harci festés, ami lefolyt a mellkasára is. Alig takarta a mellénye.

Francis elkerekedő szemekkel bámulta kisöccsét. Egyikük se volt benne biztos, hogy mennyire maradt meg az újvilágiakban az indián öntudat, de ez egy kicsit riasztó volt. Nem mintha nem lett volna alapvetően riasztó, hogy Matthieu mérges és kiabál.

– … és makacs vagy, meg önfejű és önkényes. Úgy eszel, mint egy disznó. És hülye is vagy. Ha kedvesen viselkedsz, az is csak azért van, mert számító vagy és…

Arthur ekkor döntött úgy, hogy megpróbálkozik a közbeszólással:

– Matthew, szerintem már megértette.

Matthieu meglepetten fordult feléjük, mintha csak most tudatosult volna benne, hogy ők ott vannak. Pár másodpercig még ott maradt, egyszerre két alakban, aztán a fenyegető aura szertefoszlott. Pár centivel még össze is ment. Már csak szimplán jelen volt, még mindig morcosan. Belenézett a poharába.

– Kimentem kávéért.

Azzal döngő léptekkel távozott. Elhaladtában úgy nézett Alfredre, mint a különösen gusztustalan mocsokra szokás.

Alfred csak hüppögött tovább. Arthur odament hozzá és megveregette a vállát.

– Ennél még az is jobb, ha James ordítozik, vagy te! – borult a nyakába Alfred. Arthur elképedten próbált meg nem összeesni a rászakadó Sziklás-hegység alatt. – Olyan ijesztő, amikor kijön belőle Észak!

Amerika vörös szemét és taknyos orrát törölgetve a székéhez ment és lerogyott rá. Hosszan szívta be a levegőt, és mosolyt erőltetett az arcára a folytatáshoz. Az viszont azonnal elillant, amint Matthieu visszatért a terembe.

Matthieu gyilkos pillantást vetett Alfredre, aki mélyen belesüllyedt a saját székébe.

– Észak – dünnyögte halkan.

– Dél – biccentett Matthieu.

Meg sem szólaltak a tárgyalás végéig. Ami mellesleg nagyon gyorsan véget ért, senki nem akart maradni. Még mindig érezni lehetett Matthieu körül a viharfelhőket.

– Azért ez durva volt – fújt hangosan Francis, miközben beült Arthur mellé a Rolls-Royce-ba.

– Szelíden fogalmaztál – csóválta a fejét.

– Viszont úgy tűnik, hogy régen Matthieu volt a főnök.

– Mondasz valamit. Ellenben durva volt, és soha többé nem akarok ilyesmit látni. Soha.