Fogd a kezem! #Epilógus

Hát. Remélem, megérte várni rá.

Egy kis statisztika: 2017 márciusától októberig írtam. A hossza 76 500 szó. Ha ez a szám nem mond neked semmit, akkor hozzáteszem, hogy a Harry Potter és a bölcsek köve 76 944 szó. (Amúgy ez a fejezet dupla olyan hosszú, mint az összes többi. Lol.)

Cukorfluffnak szántam. Fellépő diabétesz esetén felelősséget nem vállalok. Elgondolkodtató dolgok előfordulhatnak így is, mert az élet nem mindenkinek fenékig tejfel.

– Nyugi – lapogatta meg Scott vállát Flynn.

Már legalább hétszer eljátszották ezt, mióta Matt bejött. Scott ezúttal is csak lerázta magáról a bátyja kezét és morgott, újrakötötte a csokornyakkendőjét, hogy aztán elégedetlenül szemlélje egy bő fél percig, majd kibontsa, és idegesen toporogjon tovább. Skót népviseletben volt, a díszgombos zakótól kezdve a kék-zöld kockás kilten át a szalaggal megkötött térdzokniig. Alfred az érkezése óta röhögött rajta.

– Kérlek – vihogott. – Kérlek, nyugtass meg, hogy azért alsónadrágot vettél alá.

– Minek az, úgyis levenném – morogta.

Alfredot elvesztette. Matt vállára borulva sírt. Átkarolta a vállát, és figyelt helyette, mikor Scott a tükörbe nézve gyilkos pillantást küldött felé.

– Eláslak.

– Szerintem az arád nem örülne, ha félbeszakítanád az esküvőd holmi rokonok elföldelésével – horkantott vidáman Owen.

– Ki gondolta volna, hogy te nősülsz meg elsőnek – csóválta a fejét Flynn.

– Hát persze, mert puncik vagytok és nem mertek lányt kérni.

Ekkor jutott el a lefitymáló nyakkendő-szemlélésig. Egy újabb gyönyörű fintorral kibontotta, és inkább a haját próbálta meg rendbe tenni tíz ujjal.

– Úgy volt, hogy a hajadat Francis csinálja meg – jegyezte meg Matt.

– Ja, úgy volt, csak őt azóta nem láttam, hogy Arthurral a hóna alatt lelépett franciába.

Arthur nagyon lelkesen mesélte el nekik karácsonykor, hogy el fog menni Franciaországba. Először úgy volt, hogy akkor megy, mikor Francis meglátogatja az édesanyját, hogy bemutassák otthon – ezzel együtt Matt és Marie is ment volna –, csak aztán Francis megtudta, hogy Arthur még az Egyesült Királyság többi részében is csak akkor volt, ha a család felkerekedett rokonlátogatásra, vagy abban az évben éppen a világvégére szervezték a lelkizős tábort, hát még a Brit-szigeteken kívül… Így a turistaszezon utánra beszervezett egy röpke két hónapos tanulmányutat a bordeaux-i borospincéktől kezdve a francia Riviérán át a Loire-menti kastélyokig. Scott májusban fixált bejelentése után kénytelenek voltak előrébb hozni és megrövidíteni a vakációjuk, hogy vissza tudjanak érni az esküvőre. Állítólag tegnapelőtt futottak be, de Matt a színüket sem látta. Francis kipróbálta a menyasszonyi ruhához megálmodott összes frizurát, és az alapján, hogy a bejárathoz tervezett rózsalugas az érkezésükkor már állt, és a templom valamennyi díszíthető felülete virágba borult, Ar-thur sem tétlenkedett.

A Kirkland-fivérek néhány igazolt távollevőtől eltekintve (Arthur a menyasszonyi csokrot intézte, Peter pedig a vendégeket fogadta) a templom melletti épületben vártak a kezdésre. Két szoba volt egymás mellett, a másikból áthallatszott a koszorúslányok kacagása. Ők pedig, Scott arcát elnézve, akár temetésre is indulhattak volna.

– Baszki, lehet, hogy nem ez volt életem legjobb ötlete – nyögött fel hirtelen.

– Scott! – kapta el a vállát Flynn, és megszorongatta. – Tényleg nem lesz baj. Csak megnősülsz, na és? Az élet megy tovább, azt leszámítva, hogy lesz egy feleséged, és bármikor becsúszhat valaki, aki apucinak fog szólítani…

– Hát ezzel kurvára megnyugtattál!

Matt a szája elé kapta a kezét, hogy ne röhögjön rajta. Ritkán látta Scottot ennyire feldúltnak. A bátyja egyébként is egy jelenség kiltben. Csak az mentette meg Alfredet a fulladásos haláltól, hogy Owen és Flynn erős barátnői javaslatra nem erősítették a hagyományőrző-réteget, és kegyeskedtek nadrágban jönni. Marie egy darabig próbálkozott törleszkedéssel elérni, hogy Matt ne így tegyen, de miután végiggondolta, hogy ez valószínűleg azzal járna, hogy a kedvese keze unos-untalan a combjára téved, inkább passzolta a lehetőséget. Marie csalódott volt.

– Tudtad, hogy már ezzel a tetves esküvővel álmodom? – Újrakezdte az egész nyakkendős procedúrát.

– Sejthető volt. Remélem, rendesen megtanultad az esküd.

– Persze, hogy megtanultam! – legyintett mérgesen. – Nem is arról van szó. Ma álmomban Mattie végig a kezét tördelte mellettem, hogy nincs elég tésztasaláta, mit csináljunk.

– Biztos vagyok benne, hogy lesz.

– Nincs is tésztasaláta a menüben! – fakadt ki. – Utálom a tésztasalátát, nem fogok azt felszolgáltatni az esküvőmön, oké?!

Alfred lassan felszárogatta a könnyeit. Matt megveregette a hátát.

– Azért nagyon remélem, hogy nem steakes haggis lesz a menü.

– De, skót whiskyvel – forgatta a szemét.

Matt ekkor döntött úgy, hogy éppen itt az ideje közbelépnie. Scotthoz lépett.

– Megengeded?

– He?

Scott elsőre hátrahőkölt, de hamar leesett neki, hogy csak a csokornyakkendőjét akarja rendbe tenni. Hagyta magát. Ami meglepőbb, hogy megelégedett az eredménnyel. Csakhogy utána nem volt mivel elfoglalnia magát, és idegességében inkább fel-alá járkált.

Arthur kopogás nélkül nyitott be. Nem is nagyon tudott volna, a keze tele volt virággal, a szája pedig biztosító- és gombostűkkel, így csak biccentett köszönésképpen. Alfred rajta is rötyögött egy sort. Cserébe Arthur őt kapta el elsőnek, hogy az öltönye hajtókájára erősítse az egy szál fehér rózsát. Gondosan ügyelt rá, hogy eközben legalább ötször jó erősen belédöfje a tűt.

– Szia – köszönt neki, mikor odalépett hozzá.

Arthur valami köszönésfélét hümmögött.

– Szép volt Franciaország?

Újabb hümmögés.

– Francis merre van?

A bátyja keze megállt tűzés közben. A még mindig fájdalmasan sziszegő Alfred kezébe nyomta a virágokat, kivette a szájából a tűket, és azokat is (gondosan heggyel lefelé fordítva, hogy legalább három biztosan beleálljon a kezébe) átadta. Alfie visított.

– Remélem, belefulladt abba a pohár vízbe, amit adtam neki – közölte szárazon.

– Naa – nevetett fel. – Mi a baj?

– Semmi, csak elhatárolódtam tőle.

Flynn szólt oda nekik:

– Még nem is láttam, mióta hazajöttetek.

– Nem is fogod, ha még egyszer a szemem elé kerül.

– Mi a gyász bajod van már megint? – meredt rá Scott.

Arthur elrendezte Matt virágát, simogatott rajta még kettőt, hogy rendesen álljon, utána megindult legidősebb bátyja felé, közben maga után húzta Alfredet, akinél a cuccai voltak. Felemelte a kezét, és jól artikuláltan annyit mondott:

– Pink.

A nyíló ajtó megelőzte a kérdéseik.

– Ez még mindig lazac, drágám.

A francia feléjük sem nézett, miközben egy zsúrkocsin behúzta maga után egy kisebb mesterfodrász-üzlet komplett készletét.

Matt nem értette, mi a probléma, csak aztán Francis szembefordult velük. Mint kiderült, a krémszínű öltönyéhez rózsaszín mellényt és nyakkendőt választott. Arthur egy telesen kulturált, háromrészes (ámbár erdőzöld) szettben volt. Igen érdekesen festettek egymás mellett.

– Az kicseszett pink – morogta Arthur.

Owen tisztelettel odébb lépett, hogy helyet csináljon Francisnek, és a férfinek legyen hova megállítania a zsúrkocsit. A köszönetteljes mosolyt erőlködve sikerült csak viszonoznia. Matt nem volt meglepve – minden fivére közül Owen barátkozott meg legnehezebben a tudattal, hogy Arthur egy másik férfival van kapcsolatban. Kellett neki két hónap, meg egy nagy, közös, karácsonyi alkoholizálás, hogy ugyanolyan hangon tudjon beszélni Arthurral, mint korábban. Francisszel viszont továbbra is úgy viselkedett, mintha tojáshéjon lépdelne.

– Kinn van a kocsiban a barna mellényed, leszel szíves átvenni – mondta Arthur.

– Nem fogok barna mellényben posztolni egy esküvőn. – Francis hangja teljesen nyugodt volt, éppen nem dudorászott. Lenyomta Scottot egy székre, és nekiállt belőni a haját. – Szerintem elég, hogy te úgy nézel ki, mint egy mérges kis bokor, nekem nem kell.

Arthur kezében eltört a gombostű.

– Ezért inkább rózsaszínben vagy. Szép.

– Még mindig lazac.

– A lazac rózsaszín.

– A rózsaszín egy gyűjtőfogalom, és…

– A lazac pedig annak egy árnyalata, ami azt jelenti, hogy rajtad rózsaszín van, ami egyrészt nem megy a virágok, másrészt a menyasszony, harmadrészt a vőlegény ruhájához. Mivel pedig a vőlegény révén vagy jelen, hozzá kell öltöznöd, szóval – és csak ekkor fordult gyilkos képpel Francis felé – kimész a kocsiba és átvedlesz. Közvetlenül azután, hogy Scott haját megcsináltad.

Francis mondani akart valamit, de Arthur egyetlen jégcsap-hideg pillantással elhallgattatta. Mind a ketten visszafordultak a maguk melójához, és már legalább tíz másodperce tartott a kínos csend – amit Alfred nagyon nem bírt, és úgy tűnt, nagyon töri a fejét valami releváns vagy kevésbé releváns, de vicces témán, amit bedobhat –, mikor Francis halkan megszólalt:

– Csak akkor, ha megfésülhetlek.

– Azt csinálsz, amit akarsz – morogta Arthur. – Csak ezt a szörnyűséget ne lássam többet.

Francis ajka abban a pillanatban széles mosolyra húzódott. Összetalálkozott a pillantása Mattével, és azt tátogta: „Győztem!”

Ah. Szóval Francis csak meg akarja fésülni a bátyja örökké a szélrózsa minden irányába meredező fürtjeit.

Két utolsó mozdulattal a férfi elhátrált Scottól. Megnézte jobbról, megnézte balról, egy kicsit még igazított a fülénél, és letette a fésűt a zsúrkocsira.

– Megnézheted. Jó lesz így?

Scott enyhén összevont szemöldökkel, idegesen lefelé görbülő szájjal állt fel, és a tükör elé állt. Megrángatta a zakóját.

– Jó lesz, köszi.

Francis nyugtázva biccentett, és úgy, mintha táncos lenne egy színpadon, kilibbent az ajtón. Ar-thur utánanézett és a fejét csóválva morgott valami keresetlent. Owent is megtűzte, végül utolsóként Scotthoz lépett. Az ő egy szál rózsája mellett egy kicsike borostyánlevél is volt. Vörös hajú fivére felvonta a szemöldökét a saját kiscsokra láttán és szkeptikusan Arthurra nézett.

– Felőlem nősülhetsz egy tüskés szarral is a melleden, de ha engem kérdezel, ez jobban néz ki – fortyant fel.

– Bogáncs – javította ki Scott.

Arthur szeme megvillant.

– Attól még tüskés.

– De Skócia nemzeti virága.

Arthur a fejét csóválta, de a mosolyát nem tudta elrejteni. Éppen eleget szöszölt Scott virágával ahhoz, hogy a vőlegény kérdezhessen:

– Te híztál?

– Igen! – vágta rá Arthur azonnal, és nagyon-nagyon büszkén. Kihúzta mind a százhetvenöt centijét, és csak úgy ragyogott. – Új öltönyt kellett csináltatnom, mert a régit nem tudtam begombolni.

Úgy, hogy tudta, mire kell figyelnie, Matt is észrevette, hogy legifjabb bátyja derékban kicsit vastagabb, mint volt, és az arca is kerekebb. Nem sokkal, de észrevehetően. Odahaza valószínűleg megint átírhatják a rekordok könyvében Arthur legnagyobb feljegyzett súlyát.

Nyáron volt egy éve, hogy Arthur és Francis járnak. Ez alatt az egy év alatt Arthur rohamléptekkel haladt előre, ha lehet ilyet mondani. Scott bekarikázta az első hónapot a naptárban, mikor Arthur az itthon töltött éjszakáit képes volt a saját ágyában eltölteni, és nem ment át vendégeskedni senkihez. Utána ez túl általánossá vált ahhoz, hogy karikázgassák. De ami fontosabb volt: Francisszel együtt érkezett a családjuk életébe valami, amivel hosszú évek óta nem találkoztak, ez pedig Arthur Lelki Stabilitása volt. Nem tudja megmondani, hogy Arthur mikor kapott utoljára pánikrohamot, mikor volt olyan, hogy kedvetlenül bámult ki az ablakon és nem csinált egész nap semmit. És ami a legszebb: a gyógyszermennyisége folyamatosan csökkent, végül eljutottak odáig, hogy naponta mindössze két bogyót kellett bevennie. Azok valószínűleg örök időre a társai lesznek, hogy kordában tartsák a hormonháztartását, de két gyógyszer akkor sem napi háromszor négy.

Az öccsét megvidámította, de Scott még mindig sík ideg volt. Arthur alig végzett a virágok feltűzésével, már neki is kezdett a fel-alá járkálásnak. Matt odasasszézott a fivéreihez, és pont elkapta Flynn Arthurnak szánt suttogását:

– Nincs valami spéci nyugtatótechnikád, amit kipróbálhatunk rajta? Arra nagyon szépen megkértem, hogy ne igyon, de ha így folytatjuk, akkor nem fogom tudni távol tartani a whiskysüvegtől. Nem akarom, hogy részegen álljon az oltár elé.

Arthur elgondolkodva megdörgölte az állkapcsát.

– Valamit csak tudunk vele kezdeni…

Egyszerre felcsillant a szeme. Kilépve megállította Scottot. Megragadta a felkarjánál, és mélyen a szemébe nézett. Matt összenézett Flynnel, és egyszerre vontak vállat.

– Nagy levegő, be és ki.

– Ne baszogass már!

– Csak csináld.

Scott bámult rá egy kicsit. Arthur nem engedett. Scott nem volt lenyűgözve. Arthur felvonta a szemöldökét. Scott végül a szemét forgatta, de Arthur számolására megcsinálta négyszer a légzőgyakorlatot. Matt a nyugalomnak a legkisebb jelét sem látta rajta, de Arthur elégedetten bólintott.

– Oké. Most már készen állsz rá, hogy elmeséljem: a szomszéd megpróbál kukoricát nevelni az előkertjében.

Scott megdermedt. Még levegőt sem vett hosszú másodperceken keresztül, csak egyre jobban összeszűkült a szeme. És robbant. Folytatta a fel-alá járkálást, közben elhordta a hülye szomszédot mindennek, ami csak eszébe jutott. Matt kedvence, „az apja csinált volna inkább széket” is elhangzott. Talán ez volt az egyetlen, amiben nem volt nyomdafestéket nem tűrő kifejezés.

– Szerintem a gyerekei nagyon kreatívan fogják tudni elküldeni a zaklatóikat melegebb éghajlatra – dünnyögte.

– Szerintem a gyerekei első szava a „bazmeg” lesz – javította ki Owen.

Scott végül kifulladva rogyott le a székre. Úgy tűnt, megnyugodott. Arthur nagyon büszkén fonta össze a karjait és nézett Flynnre, aki fejet hajtott öccse nagysága előtt.

Francis hangtalanul settenkedett be. Matt elképzeléseivel ellentétben nem az emlegetett barna mellény volt rajta, hanem krémszínű, a nyakkendője és a díszzsebkendője pedig zöld volt, mint Ar-thur öltönye.

– Miről maradtam le? – osont Matthez.

– Arthur elérte, hogy Scott egy kicsit relaxáltabb legyen – súgta vissza.

– Ah.

Azzal Francis letámadta Arthurt egy fésűvel. A társaság remekül szórakozott Arthur ellenállásán, főleg Scott. Scott vigyora rögvest semmivé lett, mihelyst Peter berontott, hogy amúgy idő van.

Nem volt túl nagy koreográfiája a bevonulásuknak. Egyszerűen csak besétáltak a templomba. Matt biztos volt benne, hogy a vendégek fele észre se vette őket.

Az oltár mellett Owennek kellett elérni, hogy Scott ne akarjon szétverni semmit. Úgy saccolták, hogy amint elkezdődik, Scott nyugton lesz, csak addig kell mellé lelki támasz. Flynn gondosan megbeszélte Owennel, mi a teendője, mert lévén, hogy Owen volt a tanú, ő ott állhatott Scott mellett. A jövő heti polgári esküvőn majd Arthur lesz, de akkor csak bemennek és aláírják a jegyzőkönyvet. Scott kijelentette, hogy az államnak nem hajlandó semmilyen ünnepséget csinálni, kedves menyasszonyának viszont voltak elvárásai, így kénytelenek voltak minden csinnadrattát az egyházi részbe zsúfolni.

Csengetéssel kezdődött, a násznép felállt. Matt kíváncsian az ajtó felé fordult. Mivel mindketten árvák voltak, nem volt, aki bekísérje az oltárhoz a menyasszonyt. Ezt a nemes feladatot Alfred vállalta magára, aki úgy állt a sötétkék öltönyében Lili mellett, mintha legalább ő nősülne. A pöttöm nő hosszú szőke haja két laza fonatban omlott le a derekáig, igazi dísze a virágkoszorú volt. Aprócska százszorszépek, fehér rózsák és kisméretű borostyánlevelek alkották a koronáját. A ruhája szatén és csipke.

Scottra pillantott. Bátyja viharkék szemei elkerekedtek, és úgy nézett a menyasszonyára, mintha éppen az a törékeny és tökéletes porcelánbaba vagy angyal lenne, mint akinek kinéz. Ha Matt nem látta volna a saját szemeivel fát hasogatni, még el is hinné, hogy az.

Meg sem próbálta letörölni a mosolyát. Nem is kellett. Alfred és Lili lassan lépdeltek előre az orgona hangjára, amit Lili nővérének a kedvese, Roderich szólaltatott meg. Heidi a szomszéd padsorban megpróbálta fenntartani szokott, szigorú arckifejezését, Matt meg azon tűnődött, micsoda véletlenekből áll össze a világ. Heidi volt az orvos, aki begipszelte Arthurt, miután őt elütötték. Az első kontrollvizsgálatra Scott vitte Arthurt, és a rendelőben összefutottak Lilivel, aki a nővére után vitte az otthon felejtett ebédjét. Míg Heidi odabenn újragipszelte a fivérük lábát, Lili a váróban szóval tartotta Scottot. Nem sokkal utána össze is jöttek, és most, nem egész másfél évvel később összeházasodnak. Scott hirtelen felindulásból elkövetett cselekedeteit ismerve csoda, hogy nem hamarabb.

A februári leánykérés alkalmával éppenséggel otthon voltak mind. Tulajdonképpen egy Alfred-szervezte nagycsaládi ebéd volt, amire mindőjüket hazacsődítették. A dunsztosüveg története azóta valószínűleg az egész Egyesült Királyságot és Svédországot bejárta, mert ő is, és minden testvére is lelkesen terjesztette. Mind megpróbálták kinyitni, de a lekvár nem akarta hagyni magát, végül otthagyták a konyhában, hogy majd alkalmasint visszaviszik a kamrába, és örökre megfeledkeznek róla. Lili akkor éppen nem volt benn. Bejött, és azt találta, hogy van egy bontatlan üveg a konyhapulton. Megállapította, hogy az asztalon a lekvár már erősen fogyóban van, hát megpróbálta kinyitni. Scott felállt, és már vette a levegőt, hogy szóljon neki, mikor Lili egy meglepően mély mordulás kíséretében nekifeszült és kinyitotta a befőttesüveget. Síri csönd honolt az asztalnál. Lili csak fújt egyet, rájuk mosolygott, és letette az ebédlőasztal közepére.

– Ezt az üveget a konyhában felejtettétek – csiripelte.

– Legyél a feleségem – vágta rá Scott.

Matt a bátyjára bámult. Úgy nézett Lilire, mintha akkor látta volna életében először. Lili szája picike o betűt formázott, mire Scott nyelt egyet.

– Mármint… lennél a feleségem?

Lili még mindig elképedten meredt rá. Gyorsan az asztaltársaságra pillantott, akik mind őt bámulták. Mattnek már legalább egy perce volt a villájára tűzve egy darab hús, amiről vidáman csöpögött a szaft az asztalterítőre. Lili visszanézett Scottra.

– Igen…?

A boldogság egészen megváltoztatja Scott arcát. Kisimul a homloka, örökösen összevont szemöldökei megemelkednek. A vigyora csálé, meggyűri az orrán a bőrt, a szemei ragyognak. Összességében, olyan boldog idiótának néz ki, mint Alfred általában.

– Az jó.

És vigyorogva visszaült, szedett magának a lekvárból, és felkapta a fejét, mikor Lili nevetve, a fejét csóválva kiment a kamrába még egy doboz gyümölcsléért. Boldogan összemosolyogtak, mikor végre egymás mellett ültek, és Scott makacsul nem volt hajlandó tudomást venni róluk. Utólag azt sem hitte el, hogy akkor napokig nem kiabált senkivel semmiért, és még a gyökér szomszédnak is jókedvűen köszönt.

Most ugyanezzel a boldogsággal nézte a nőt, és felkínálta a karját, hogy felsegítse az oltár előtti lépcsőn. Lili egyik kezével a ruhát csípte fel, hogy ne essen hasra, a másikat eleresztette Alfredot, és a vőlegényébe kapaszkodott. Szegény ikrére rá se pillantottak, akit ez a legkevésbé se zavart. Sakurával az oldalán Matt mellé sétált, nyomában Marie-val. Minden koszorúslány ruhája kék vagy zöld volt, illeszkedve a virágokhoz és Scott kiltjéhez. Ugyancsak skót szokás szerint mindegyikükön volt valami kockás, kivéve Lilit magát. Marie a pap bevezetője alatt megsúgta Mattnek, hogy a család „női szakasza” négy, többórás Skype-beszélgetésben vitatta meg Arthurral a templom virágdíszeit és az ehhez illeszkedő színeket. Arthur ehhez csak azért kellett, hogy legyen, aki összekaparja a virágokat október közepére.

Marie gyönyörű volt az oldalra feltűzött hajával, a laza ráncokat vető sötétkék ruhával. Ha valaki megkérdezte volna Mattet, hogy ki a legszebb a templomban, csak azért válaszolta volna, hogy „Lili”, mert Marie az elmúlt hetekben véletlenszerű szituációkban letámadta és begyakoroltatta vele, mondván, hogy az esküvőn mindig a menyasszony a legszebb.

Lehet, hogy egy kicsit rástresszelt a maga részére, és ezért nem is nagyon emlékezett a szertartás részleteire. Annyi volt a dolga, hogy mikor Marie oldalba bökte, felvegye a bársonypárnácskát. A második bökésre minden erejével azon volt, hogy botlás nélkül, nem halálosan, csak kicsit vörösen menjen ki Scotthoz, és nyújtsa felé a párnát, amire két, Scott kiltjével passzoló kockás szalaggal felkötözték a gyűrűket, hogy ha Matt mégis megbotlana, akkor se essenek le.

Kioldották a szalagokat, levették az aranykarikákat, és Matt megkönnyebbülten mehetett vissza a helyére. Csak az utolsó lépésnél próbált meg orra esni, de szerencsére Alfred résen volt, és elkapta.

– Ügyes vagy – súgta neki Marie.

– Majdnem elestem – mormolta paprikapirosan.

– Nem látta senki – intette le a kedvese.

– Nem kellett volna elvállalnom a gyűrűhordozó szerepét – nyöszörögte.

– Túl vagy rajta, kedves – simogatta meg a kezét Marie. – És nagyon ügyes voltál.

– De…

– Matt – hajolt oda Flynn –, tényleg ügyes voltál, de szeretném hallani az esküt.

Ha lehet, még jobban elpirult. Utál szerepelni. Nem is tudja, mi lesz, ha egyszer esetleg neki kell majd oltár elé állnia… majd letudja úgy, ahogy Scott fogja jövő héten a polgári esküvőt: csak ők, meg a tanúk, és kész.

Csak jusson el addig, hogy megkéri élete választottját.

Marie-ra pillantott, aki teljesen megbűvölve figyelte Lilit, aki éppen az esküt mondta. Nagyon-nagyon részegnek kellene lennie ahhoz, hogy megkérje a kezét. Vagy csak megvárja, amíg Marie jön fel a lehetőséggel, kedvese elég talpraesett nő. Meg állítólag van egy nap az évben, mikor a nők megkérhetik a férfiak kezét. Majd akkor. Talán elöl hagy egy gyűrűt a saját méretében, hogy tiszták legyenek a szándékai.

Scott felhúzta Lili ujjára a gyűrűt és csak úgy ragyogott. A pap csinos csokorba kötött egy kék-zöld kockás stólát a kezükön, megáldotta a házasságot, majd ugyanezt a stólát Scott átvetette Lili vállán, és megtűzte a derekánál, hogy mindenki számára jelezze, mostantól hozzá tartozik. A melle fölé odatűzte a korábban a lánynak ajándékozott, Luckenbooth-nak nevezett brosst. Apró kitűző, pár nappal az esküvő előtt adják oda, de később fontos szerepe van. Az anyjuk is kapott egyet az apjuktól az esküvő előtt, és a hagyomány szerint viselte is mindegyikük keresztelőjén. Lili felmosolygott Scottra, mikor a bátyja beleszúrta a tűt az anyagba. A kezére simította a kezét, és Matt hirtelen megértette, miért röhögött rajta annyit Scott és Arthur, mikor összejött Marie-val. Olyan kisugárzásuk volt, hogy Matt biztos volt benne, ha most odasétálna, akkor meg tudná érinteni a szeretetüket, olyan koncentrációban van jelen.

Marie-ra mosolygott, és örült, hogy Scott is megtalálta azt, akire így tud nézni.

A kivonulás alatti rizsszórásban Peter kenterbe verte mindannyiukat. Fejenként vagy egy kiló rizzsel biztosan megküldte az ifjú párt. Ha csak ennyin múlik, akkor Scottnak is lesz egy szakajtóra való gyereke, amennyiben Heidi ki nem nyírja addig. Az első találkozásukkor meg akarta tenni.

Matt a nyakát nyújtogatva kereste a tömegben újdonsült sógornőjét. A saját párja mellett állt, és bizonygatta, hogy ő nem sír. Roderich félig átölelte, és egy zsebkendővel a nő könnyeit törölgetve helyeselt.

Majdnem megmosolyogta őket, csak aztán eszébe jutott, hogy még fel kéne állnia a testvérei mellé a templom lépcsőjére egy fotóra. Később a fotós válla felett átkukkantva megállapította, hogy a csoportképek némelyikén még neki is sikerült értelmes képet produkálnia. Marie mindegyiken csodálatosan gyönyörű volt.

– Csak tudnám, hogy kötöttél ki mellettem – dörmögte neki, míg arra vártak, hogy mindenki kijöjjön a templomkertbe.

– Hm, úgy emlékszem, fel akartam idegesíteni a bátyám – tűnődött a nő hangosan. – Aztán rájöttem, hogy nem vagy olyan kisfiú, mint amilyennek gondollak.

– Ez nagyszerű.

– Megint szarkasztikus vagy.

– Mit tehetek egy ilyen megjegyzés hallatán?

– Mondjuk azt mondod, hogy „Milyen igazad van, Marie!” és szeretgetsz egy kicsit? – rebegtette meg a pilláit a nő.

– Remek ötlet.

Odahajolt hozzá egy csókra. A mellettük álló Alfred-Sakura páros hujjogott.

Végre-végre mindenki kinn volt, és a koszorúslányok izgatott kupacban odagyűlhettek a templom lépcsője elé. Lili a lépcsőn még Scott karjába kapaszkodott, de már előre mosolygott. Matt csak kisebb csomóval a gyomrában remélte, hogy nem Marie fogja elkapni a virágot.

– Hogy nézel ki – mordult fel mellette egyszerre Francis. – Kértelek, hogy ne túrd szét a hajad.

Arthur dühösen arrébb ütötte a kezét, mikor a férfi megpróbálta megigazítani. Alfreddel egyszerre néztek össze és vigyorodtak el, mikor azok ketten megint összevitatkoztak, és Arthur ismét borzas hajáról átnyergeltek a világgazdaságra. Hogy ebben a két dologban mi a közös, ne kérdezze senki. Csak egy néni nézett rájuk szigorúan, aki a fojtott hangú vita miatt nem hallotta Scott mondókájából, hogy hova kell menni a lakodalomba.

Amint bátyjuk befejezte a műsor ismertetését, megszorította újdonsült felesége kezét, aki ragyogó mosollyal megfordult. A koszorúslányok még izgatottabbak lettek. Lili nagy levegőt vett, egy kicsit előrehajolt, hogy nagyobb lendülete legyen, és a bal válla felett átdobta a csokrot. A bokréta repült, és…

– AU!

… Arthur fejéről Francis kezébe esett.

A francia elképedten bámulta a virágcsokrot. Arthur előbb fájós buksiját dörzsölte, csak utána ismert rá a maga kötötte menyasszonyi csokorra. Összenéztek, aztán körbe, ahogy az ünneplő tömeg egy emberként felkacagott. Scott majd' megfulladt a röhögéstől. Ekkor esett le nekik, mi történt, és megint egymásra nézve, egyszerre kiáltottak fel:

– Ha, nem!

Azért vigyorogva átkarolták egymás derekát, és a lakodalmas-teremben Francis gondosan elrendezgette maga előtt az asztalon a virágot.

Valami ilyesmit érezhettek a Roxfortban a tanárok: ők ültek a főasztalnál, amire merőlegesen hosszú asztalokat állítottak, oda ültették a vendégsereget. Alfred nagy kuncogva megállapította, hogy most majdnem úgy néznek ki, mint Da Vinci Az utolsó vacsorája, mert ott az összes alak az asztalnak csak az egyik oldalán foglalt helyet. Ők ugyanezt csinálták, csak tizenhatan, mert helyet szorítottak a Heidi-Roderich párosnak is. Marie nem értékelte a megszólalást, Matt viszont valamiért jóval szórakoztatóbbnak találta, mint az indokolt lett volna. Még akkor is rötyögött, mikor Flynn, aki vőfélyként Scott jobbján foglalt helyet, felállt, és megkocogtatta a poharát, hogy csendet kérjen.

Mikor végre elült a zsivaj, Flynn nagy levegővel, szelíd mosollyal belevágott, olyan természetességgel szólva a tömeghez, amihez hasonlót Matt soha az életben nem fog összehozni.

– Legidősebbként mindig is kiváltságos helyzetben voltam. – A bevezetőmondat után rövid hatásszünetet tartott. – Nekem már négy éves koromban szín szerint szét kellett válogatni a szennyesem, és emlékszem rá, hogy milyen mérgesen vetettem anyámék szemére, hogy míg nekem kilenc éves koromban vigyáznom kellett a kisebb testvéreimre, mikor ők nem voltak otthon, nekünk otthon kellett lennünk, mikor Peter kilenc éves volt, azzal az indokkal, hogy kicsi még és vigyázzunk rá.

Peter a tenyerébe temette az arcát. Wy pofátlanul hangosan, a legkevésbé sem nőiesen röhögött.

– Mint Peter példáján látják, az emlékeimnek a testvéreim nem mindig örülnek. Nincsenek oda a tényért, hogy emlékszem rá, hogyan nőttek fel, hogyan jutottak el abba a korba, hogy elkezdjék hazahordani a barátnőiket. Emlékszem rá, hogy mondta azt édesanyánk, hogy Scott legfeljebb valami isteni csoda folytán hozhat asszonyt a házhoz. Amilyen jelleme van, meg is értem.

Scott hozzávágta az első kezébe akadó evőeszközt. Matt prüszkölve felnevetett. Scott nem nagyon értékelte a helyzetet, de elég volt újdonsült felesége egyetlen simogatása és megnyugodott. Matt úgy látta, hogy nem elfojtja a haragját, ahogy régen tette, hanem valami módon megszabadul tőle. Elereszti. Lili fura dolgokat hozott ki a bátyjából. Például rávette, hogy kivigye a fészerbe a virágládát, amit évekig néztek az előszobában. Scott azóta még annyira nem találja a tárcáját meg a kulcsait.

Flynn a pezsgőspohara után nyúlt.

– Nem szeretném szaporítani a szót. Akik ismerik, tudják, hogy az öcsém egy remek, ámbár meglehetősen hirtelen ember. Tudják, hogy milyen keményen tud dolgozni, és tudják, hogy kevés olyan igaz barátot és gondoskodó testvért találni, mint ő. Tudják, hogy a szüleim éppen olyan büszkék lennének rá, mint amilyen én vagyok. Lili – fordult a nőhöz –, nagyon jól rejtegeted, de tudom, hogy egy kemény csaj vagy. Kérlek, viselj gondot az öcsémre, mert magától csak a kapálásra és a haggis-készítésre van jövése. – Újabb szünet után hozzátette: – És ne feledd, hogy bármi is történjék, hozzánk bármikor fordulhatsz.

Lili ragyogó mosollyal köszönte meg a szép szavakat. Matt úgy látta, hogy Scott erősen gondolkodik rajta, hogy megsértődjön-e, avagy sem. Miután ittak a friss házasok egészségére, és végre megnedvesítette az ajkait, felsandított a bátyjára:

– Ugye tudod, hogy ezt a beszédet kamatostul vissza fogod kapni?

– Hát hogyne – ült le Flynn. – Azért Owent kértem fel vőfélynek.

– Piszok vagy.

Ebéd után, még a táncmulatság megkezdése előtt volt a kisebb ajándékok átadása, illetve Scott akkor kapta kézbe az összesítést is. Heidi és Roderich állt elő az ötlettel, hogy sokkal egyszerűbb a nászajándékok kérdése, ha Scott és Lili összeválogatja, mit szeretnének, összerakják egy kívánságlistába, ezt a listát elektronikusan elküldik a meghívottaknak, akik egy általuk meghatározott összeggel hozzájárulhatnak a listán szereplő termékekhez. Scott csendben hümmögött egy sort, amikor meghallotta az ötletet, és csak akkor fejtette ki a véleményét, mikor sógor-komáék már hazamentek.

– Tudjátok, ezzel a módszerrel nem lehet lekövetni, hogy ki mennyi pénzzel járult hozzá a partihoz.

– És ez téged zavar? – vonta fel a szemöldökét Flynn.

– Nem, csak elgondolkodtam rajta, hogy Roderich és Heidi mégis mennyire lehet smucig.

– Leginkább nagyon – nevetett fel Lili. – A minap együtt mentem bevásárolni Heidivel, és annyi kuponja volt, hogy a hétvégi nagybevásárlásért öt fontot fizetett.

Scott arcáról abban a pillanatban csak a mohóságot lehetett leolvasni.

– Ilyet én is akarok – jelentette ki, és a magasba emelte karjait. – Meghódolok a mester előtt! Lili, találd ki, mit szeretnél, kipróbáljuk ezt a lista-holmit.

Flynn csak sóhajtott és lapozott egyet az újságjában.

– Nézzük a jó oldalát – vetette fel Owen. – Flynn, emlékszel, anyáéknak állandó sztorija volt, hogy összesen kilenc kenyérpirítót kaptak nászajándékba. Velük ez nem fog megesni.

Egy nagyobb családi kupaktanács keretében megbeszélték, hogy a szülői ház véglegesen és megmásíthatatlanul Scotté. Lili ehhez mérten tűnődött el az élet nagy dolgairól, és döntött úgy, hogy szeretné modernizálni a konyhát. Szemrevételezte az örökké félig üres kamrát is, és megállapította, hogy a kamra rovására meg lehetne nagyobbítani a konyhát. Scottal megtárgyalták a dolgot, majd előhúzták kis családjuk lakberendezőjét – khm, Berwald bácsi – és csakhamar kezükben volt egy látványterv. Ezt a tervet nyomtatták ki színesben, borítékolták be és nyújtották át Lilinek, a látványterv alá pedig Comic Sanssal, Scott kedvenc betűtípusával (ha, irónia) odaírták az ezen felül kapott összeget.

Lili büszkén mutatta a papírt újdonsült férjének:

– Látod, mondtam, hogy meglesz belőle az új kanapé is!

Scott hümmögött.

– Ez a házasság-dolog egész jó befektetésnek tűnik. Nem akarod megismételni jövőre?

Matt már majdnem felháborodott, de Lili nevetését hallva leesett neki, hogy egy Scott-féle ergya viccet hallott. A bátyja egészen érzelgős képet vágott nevető feleségét nézve. Mármint Scott-féle skálán mérve.

A kapott kisebb ajándékok egyszerűbb holmik voltak, jelképes dolgok. Egy falra akasztható házi áldás, bejárati ajtó-dísz, új postaláda, fonott kosárkészlet. Sok feleslegesnek tűnő kacatot is kaptak, és a Scottnak adott kisebb ajándékok között meglepően sok volt a hosszú, direkt italok ajándékozására kitalált szatyor. Lili egyre sötétedő arccal figyelte a szatyrok egyre hosszabb sorát.

– Pedig azt hittem, sikerül megnevelnem az italozással kapcsolatban.

– Sok sikert hozzá – lapogatta meg sógornője vállát Matt.

– Jól fog kinézni a nappali a széthányt üvegekkel – festette fel az elrettentő jövőképet Owen.

– Ki mondta, hogy otthon fogom meginni? – kérdezte Scott, kedvesen gyilkos vigyorral.

Matt hirtelen heves késztetést érzett rá, hogy elköszönjön Marie-tól, és rendelkezzen mindarról a kevés vagyontárgyról, amit a magáénak mondhat.

– Nem szeretnék arra várni otthon, hogy valamikor az éjszaka közepén hazaessél – pislogott fel rá ártatlanul.

– Ha mégis megtörténne – állt meg előttük Arthur, és nagy lendülettel Lili kezébe nyomott egy virágcserepet –, akkor tudom javasolni ezt.

Lili a növényre meredt, és Scottal egyszerre bámult fel Arthurra.

– Mi ez?

– Fehér levendula.

Scott hunyorgott.

– És ez mit jelent? „Kedves vagyok a feleségemhez hajnal kettőkor?”

– Ezt nem neked adtam – gorombította le Arthur, és Lilire ragyogott. – Hanem neked. A fehér levendula a feleség virága, és azt jelenti, hogy „Isten hozott, drága férjem, bármilyen részeg is vagy.”

Scott valószínűleg csak azért nem ütötte agyon ott helyben, mert el kellett kapnia a virágot, amit Lili széles jókedvében elejtett. Matt bölcsen hátrébb húzódott, de kötelességtudóan ott maradt Scott-ék közelében az ajándékozás végéig. Egészen érdekes arcokat is látott, és olyan beszélgetéseknek is a fültanúja volt, amiket lehet, hogy szíve szerint kihagyott volna.

Marie-val ráköszöntek a Ristorante Vargas recepciós-lányára, Chiarára, aki Antonio, a Gazdabolt tulajának kísérőjeként érkezett. Scott tőlük két marék különleges vetőmagot kapott. Mattnek úgy tűnt, hogy annak a holminak jobban örül, mint az addig kapott összes ajándéknak, így az italoknak és az új konyhának együttvéve. Miután Antonio lepacsizott Scottal, Francisszel állt neki trécselni, és Arthurral egyszerre kiáltottak fel, mikor Gilbert került a látókörükbe.

Lilinek családja nem, de rengeteg ismerőse volt. Míg összecsókolózott a régi kollégiumi szobatársával, a kísérőjeként jött Gilbert lepacsizott oldalt Franciszékkel.

– Ti ismeritek egymást? – csodálkozott Antonio és Gilbertre, majd Arthurra nézett.

– Azt tudtam, hogy névről ismeritek egymást, na de személyesen is? – tette hozzá Francis.

Azok ketten ugyanúgy nevettek fel, néztek félre és vakarták meg a tarkójuk. Végül Gilbert óvatosan megböködte Arthurt:

– Ugye most már rendesen járni fogsz? Tök szar volt megint nélküled melózni.

– Persze, járni fogok, bocsi.

– Hova fogsz járni? – érdeklődött Francis.

– A terápiás klubba! – segítette ki őket Scott.

Francis és Antonio egy emberként sandítottak Gilbertre, aki zavartan vállat vont.

– Előfordulhat, hogy én vagyok Arthur párja a terápiás csoportban.

– És az is előfordulhat, hogy én csúnyán elhanyagoltalak az utóbbi időben, és ezért elnézésedet kérem.

– El van nézve. Csak ne hagyj megint egyedül Nataliával, kivagyok attól a nőtől.

– Ha te nem vagy, akkor én vagyok vele – emlékeztette. – Szóval pontosan tudom, miről beszélsz, köszönöm szépen.

– Ki ez a Natalia? – lépett oda hozzájuk Eliza, aki addig Lilit ölelgette, és lazán átkarolta Gilbert derekát.

– Nem akarod tudni – válaszolták egyszerre síri hangon.

Matt a következő néhány mondatról lemaradt, mert majdnem elsodorta egy alacsony, energikus nő, aki kísértetiesen hasonlított Chiarára. Mindamellett, hogy úgy közlekedett, mint egy forgószél, egy nagyon lelkes (ha), nagyon kedves kinézetű (ha), nagyon barátságos (haha), szőke férfit (ez viszont igaz) húzott maga után. Összeölelkezett Lilivel, addig a szőke zavartan álldogált mögötte. Még zavartabban kezet fogott Scottal, de még mielőtt különösen zavart beszélgetésbe kezdtek volna, Gilbert elképedt-hitetlenkedő hangjára figyeltek fel.

– Ludwig.

A két német pillantása találkozott. Alfred egy nanomásodpercen belül ott termett Matt mellett, és izgatottan böködni kezdte, szavak nélkül hívva fel rá a figyelmét, hogy erről mesélt neki, emlékszik-e rá. Matt alig győzte ellökni a kezét és rámordulni, hogy igen. Emlékszik a kistestvér-komplexusos Gilbert történetére, de kénytelen bevallani, hogy nem pont erre számított.

Arthur ugyanennek adott hangot.

– Gilbert történetei miatt valamiért mindig azt hittem, hogy Ludwig egy kicsit… kisebb.

Ha Ludwigon már Scott mellett látszódott, hogy nem tud magával mit kezdeni kínjában, akkor a bátyja mellett ez fokozottan előjött. Gilbert megszorongatta a kezét, aztán őt is megszorongatta, bemutatta neki Elizát, de úgy tűnt, hogy a párját igazából nem is érzékeli maga mellett. Arthur nehezen sóhajtva nézett arra, amerre a testvérpár magyar és olasz kedvesükkel eltűnt a tömegben.

– Most voltunk tanúi annak, hogyan omlott össze három év terápiája egyetlen perc alatt.

– Nem tudom, miről beszélsz, de létezik ilyen? – pillantott rá Francis. Antonio mellette úgy pislogott, mint egy napsütésbe kirakott bagoly.

– Létezik – válaszolta Emil.

Előbb velük fogott kezet, csak utána ment Scotthoz gratulálni. Az ifjú férj egészen elképedt a pszichiáter láttán.

– Nem hittem volna, hogy eljössz.

– Küldtél meghívót, miért ne jöttem volna?

– Hát, Arthur itt van, és elég sokat ragoztad az orvos-páciens kapcsolatot ahhoz, hogy azt higgyem, csak egy lapot fogsz küldeni.

Emil vidáman szusszant egyet. Mögötte a tömegből kivált egy ázsiai nő, mellé lépett, és a pszichiáter kezét megfogva szavak nélkül közölte, hogy ők együtt vannak.

– Néhány hónappal ezelőtt így lett volna, de mivel Arthur a jövő héten már egy másik kollégámnál fog kezdeni, így eltekinthetünk ettől.

Egy emberként fordultak Arthur felé, aki meglepetten konstatálta a hirtelen figyelmet.

– Nem mondtam volna?

– Arthur túlnőtt rajtam – jelentette ki Emil, és Matt meg mert volna esküdni rá, hogy büszkeséget hall kicsendülni a hangjából. – Én már csak hátráltatni tudtam volna a fejlődését.

– Ez nem igaz – vágta rá Arthur.

– Dehogynem – legyintett. – Maradhatnál velem, csak már nem tudok veled mit kezdeni. Kiku sokkal érzékenyebb az árnyalatokra. Szerintem remekül meglesztek.

– Ha mondod – rántott egyet a vállán, és kajlán vigyorgott. – Amíg felírja a dilibogyóim, nagy baj nem lehet, nem igaz?

Emil csak a szemeit forgatta.

– Jut eszembe – emelte meg a mutatóujját. – Scott, elkövettél egy nagyon durva hibát.

– Igen? – a bátyja szkeptikusan felvonta a szemöldökét.

– Úgy hívtál meg mindenkit, hogy hozhatja a kedves családját is – bólogatott nagy komolyan. – Úgyhogy Berwald hozta magával az egész pereputtyot.

Matt nem értette. Scott arcán ugyan átvillant valami, és félhangosan mormogott is valamit Lilinek, de a következő néhány gratuláló és egy vadonatúj rozsdamentes edénykészlet beszerzése alatt nem történt semmi gyanús. Akkor kezdhettek volna gyanakodni, mikor kiszúrták a tömegből kiemelkedő Berwaldot. A nagydarab svéd elég fáradtnak tűnt – Matt szerint csak különösen mordnak, de Peter volt olyan kedves, és finomhangolta a véleményüket. Alig szorította meg Scott kezét, az is kiderült, mi okozza a fáradtságát.

– Sok boldogságot! – harsant egy éles hang.

A hanghoz egy pixie-hajú nő tartozott, akinek széles vigyorával legfeljebb Alfred tudott volna vetekedni. Nevezett nő habos, tengerkék ruhában jelent meg, de kicsit érdekesen festett rajta a viking-forma lábszárvédő és a bőrcsizma. Ezt látva Marie és Francis szemöldöke egyazon másodpercben indult meg felfelé. Még fintorogva össze is néztek. Matt horkantva megállapította, hogy a francia testvérpárnak csak akad legalább egy közös pontja.

– Lukast hol hagytad? – kérdezte Berwald.

– Megállt a pogácsáknál, azt mondta, mindjárt jön.

Alig fejezte be a mondatot, már meg is jelent mellettük még egy szőke-kék szemű férfi. Szinte a semmiből bukkant fel, mozgásáról a víz fodrozódása jutott eszébe. Konkrétan a jéghideg skót tavak. A tündéket képzelte ilyennek, mikor először olvasta a Gyűrűk Urát.

– Ő a nagyobbik öcsém, Lukas – mutatta be Berwald. – Lukas, ő Peter bátyja, Scott, és a felesége, Lili.

Lukas kezei szorosan össze voltak kulcsolva a háta mögött. Figyelmesen megszemlélte az ifjú párt, és Matt nem hallotta, ahogy sok boldogságot kíván, a morajló násznép elnyomta a hangját. Bezzeg Christine-ét nem tudta.

– Jaj, ne legyél morci, na! Inkább gyere és nézzük meg a virágokat oldalt, tudod, amiket már mutattam!

Belekarolt, és nyergesvontatóként maga után húzta a párját.

– Bocsánat – szabadkozott Berwald. – Nem mertem otthon hagyni egyedül, Christine pedig mindenképpen jönni akart.

Kis családjuk nagy szemeket meresztve bámult rá, kivéve Scottot, aki megértően bólogatott.

Lassan elfogytak a gratulálók, a zenekar már játszott, az emberek táncoltak. Matt Alfred és Ar-thur oldalán állva figyelte a kavargó embereket. Párjaik valamerre elcsámborogtak, hogy fél pillanatra látott ismerősöknek köszönjenek. Ők is csak az imént sodródtak vissza egymás mellé.

– Szép esküvő volt, nem? – kérdezte Alfred.

– De – bólintott rá Arthur. – Az volt. Scott nem cseszte el, meglepő az ilyesmi.

Matt majdnem eldobta a kezében tartott borospoharat. Inkább csak a fejét csóválta és somolyogva eltűnődött, hogy miért vannak neki olyan testvérei, akik a szeretetüket szurkálódással fejezik ki. Ha már egyszer ott volt, akkor arra jutott, hogy akár meg is kérdezheti, és Arthur felé fordult, a bátyja azonban rá se bagózott. A nyakát nyújtogatva kémlelt valamit – vagy valakit – a tömegben.

Egy kisebb csoporton átfurakodva Flynn kötött ki mellettük. Megkönnyebbülten fújt egyet, és Alfred vállát használva bárpultnak, megtámaszkodott rajta. Alfred nagyon nézte, de Flynn csak nem akart megmozdulni.

– Fogd már meg egy percre – nyomta a kezébe Arthur a pezsgőjét.

Két kézzel hátratúrta a haját, hogy legalább a közelében legyen annak, amit Francis még az esküvő előtt a madárfészek helyére varázsolt, majd lesimította az öltönyét, és átvágott a táncparketten.

Hárman bámultak utána. Elég feltűnőek lehettek, mert Nem egész két másodpercen belül Owen is melléjük csapódott.

– Mit nézünk? – kérdezte és bámult ő is.

– Úgy néztek ki, mint egy kupac rókamanguszta – jelent meg Scott, és az ajkát biggyesztve végigmérte őket. – Amúgy mit néztek?

Már csak Peter hiányzott, de őt éppen Berwald és a felesége szórakoztatta. Taika lelkesen bizonygatta, hogy a falatnyi szendvicsek salmiakkival biztosan finomabbak lennének, Berwald pedig mindent bevetett annak érdekében, hogy a pöttöm nő csak a saját étkének adjon különleges ízt. Kedvenc nem-nagybátyjuk úgy tűnt, kezd lejönni az életről.

Matt inkább nem véleményezte őket. És az öklét a szájába tömve igyekezett nem felröhögni, mikor kiszúrta, hogy Arthur Francishoz ment oda, aki éppen három feltűnően csinos hölgy társaságában álldogált. A bátyja roppant lazán megállt a francia mellett, és teljesen természetesnek tűnő, könnyed mozdulattal átkarolta a derekát. Alfred nem volt ilyen diszkrét, Flynn pedig pajkosan csillogó szemekkel sandított Arthurra, mikor ő a párjával együtt visszajött hozzájuk. Francis arca kisfiús örömmel ragyogott.

– Nem értem, miért tagadod!

– Akkor sem igaz – dörmögte Arthur, és visszavette Flynntől a poharát.

– Dehogynem.

– Nem és kész.

– Legalább egy ici-picit az voltál.

– Nem voltam az! – dörrent rá, és duzzogva beleivott a pezsgőbe.

Francis a szemét forgatta és vigyorgott tovább.

– Most mondjátok meg, nem vallja be, hogy féltékenykedik.

– Felrúglak.

– Innen úgy tűnt – erősítette meg Flynn.

– Téged is felrúglak.

– Nono, így bánsz az idősebbekkel?

– Velem tiszteletlen – tette a szívére a kezét Francis színpadias mozdulattal.

– Még semmit nem tettél azért, hogy az legyek – sandított rá.

– Elvisellek lassan második éve, az nem számít?

– Szerintem minden hülyeségemmel nyakonvágva sem vagyok fele olyan szörnyű, mint te, szóval én vagyok az, akinek kijár a tisztelet – jelentette ki.

Francis mérgesen csücsörített és összefonta a karjait. Alfred kaján vigyorral megkérdezte:

– Mikor mehetünk az esküvőre?

– Nem fogunk összeházasodni – vágták rá egyszerre.

Összenéztek és lepacsiztak. Alfred nagyon szomorú volt.

– Nem értem a problémát, még Lili csokrát is elkaptátok – horkantott Scott.

– Tényleg, őt hol hagytad? – pillantott rá Owen.

– Mittomén, asszem éppen az újdonsült sógorommal táncol… tud vigyázni magára.

Matt az uborkásüveg után inkább nem képzelte el a saját nyakát a nő kezei között.

– Láttam, milyen képet vágtál az előkészületek közben – mérte végig Scottot Arthur. – És egyrészt, én ennyi szarakodást nem vagyok hajlandó végigcsinálni, másrészt nem vagyok kíváncsi a marhaságaitokra.

– Pedig biztosan jól állnának a fodrok – kuncogott Flynn.

– Pont erre gondoltam. – Arthur arca nagyon sötét volt.

Francis csak elgondolkodva megjegyezte:

– Meg a Francis Kirkland hülyén hangzik.

Arthur kikerekedett szemmel bámult rá.

– Te felvennéd a nevem?

A gondolataiból kizökkentett férfi felé fordult.

– Hm? Most mondtam, hogy nem, hülyén hangzik.

Arthur egészen elképedve bámult a párjára. Kicsit hasonlított az arckifejezése Scottéra, mikor megkérte Lilit. Az alapján, hogy Alfred megszorította a kezét, ő is így gondolta.

– Esetleg Arthur Bonnefoy, ahhoz mit szólsz?

– Igazad van, jobb nekünk így.

– Na látod.

Átkarolták egymás derekát, és mintha mi sem történt volna, folytatták a nézelődést. Matt nem tudott rajtuk kiigazodni.

– Mi lenne, ha most egy tíz percre abbahagynátok a drámázást? – vetette fel Scott. – És akkor esetleg megnézhetitek, hogy mi szépet alkottunk az én kis feleségemmel.

– Parancsolsz? – kérdezte Flynn.

– Most jön a menyasszony-tánc.

Gyorsan felélénkültek. Míg a násznép félrehúzódott a parkettről, és beüzemelték a zenekar mögötti kivetítőt, Arthurék eltűntek pár percre, amiért Scott morgott. Matt somolygott a bajsza alatt. Akkor már kevésbé, mikor Flynn bólintására odasomfordált Scott mellé eljátszani a szerepét.

– Uhm, Scott, figyelj csak…

– Igen?

– Aaa… üh.

Scott nyomatékosabban kérdezte:

– Valami gond van, Matthew?

Nyelt egyet.

– Az a helyzet… hogy a szerzői jogok miatt nem játszhatjuk le azz… eredeti zenét.

Scott szeme összeszűkült.

– De kottát tudtunk szerezni, és odaadtuk a zenekarnak, és minden rendben, ráhallgattuk a számra és ugyanaz, szóval nem kell aggódnod, csak…

– Csak szöveg nem lesz.

– Hát… igen. Bocsánat.

– Mi lett volna akkor, ha erről kicsit korábban szólsz? – karolta át a vállát Scott. – Akár tegnap. Akkor esetleg úgy gyakoroltunk volna Lilivel. De nem, szólj csak az utolsó kibaszott pillanatban…

Scott ujjai megszorultak a vállán. Matt felnyikkant. Búcsút mondhatott volna az életének, ha Lili nem lép közbe. Karon ragadta a férjét és szó szerint maga után húzta a parkett közepére. Scott emberek közé is alkalmas arckifejezést erőltetett magára, Matt pedig megtörölte a homlokát. Alfred vállon veregette, Marie pedig hozzábújt.

– Tisztelt egybegyűltek! – állt a mikrofon mögé Scott. – Ajánlom figyelmükbe az ifjú pár táncát, Scott sokat gyakorolta. Még mielőtt azonban nekikezdenétek, szeretném a fivéreim nevében átadni az ajándékotok.

Scott felvonta a szemöldökét. Flynn a vetítővászonra mutatott, amin egy kőből rakott, tóparti házacska képe jelent meg.

– Ez egy nyaraló Skóciában. A kulcsokat otthon találod, a salátástálban.

Scott mereven bámulta a képet. Lili aggódva megütögette a felkarját, mire megrezzent.

– Most idejön mind az összes – jelentette ki, és magához intette őket.

Matt bizonytalanul előrelépett, követve öt testvére példáját. Alfred széles vigyorral állt meg majdnem Scott arcában. Ott is maradt volna, ha Owen nem húzza a derékszíjánál fogva egy kicsit hátrébb.

– Hülyék vagytok mindannyian – fakadt ki Scott, és megszorongatta Flynnt.

– Családi nagyölelés! – rikkantotta Alfred és beszállt ő is.

Matt még mindig vigyorgott, mikor Alfredet maga után húzva visszasétált a helyére. A továbbra is ölelkezési rohamban szenvedő fivérét Sakura kikúrálta, és Marie is jelentkezett a maga adagjáért. Őt ölelve nézte, hogyan vesz mély lélegzetet Scott, és hagyja, hogy Lili a derekára húzza a balját. Mélyen a felesége szemébe nézett, és összemosolyogtak.

Nekik is volt egy daluk, mint Arthurnak és Francisnek a Perhaps. Az övék Madonna Masterpiece című száma volt. Lili mutatta meg Scottnak, aki közölte, hogy imádja. Mattnek úgy tűnt, hogy megtalálta abban a zenében önmagát. Owen szerint inkább Lilit. Alfred leintette őket és közölte, hogy tökmindegy, inkább örüljenek, hogy nem valami atomrock-számra akar keringőzni.

Hazudott, mikor azt mondta, hogy nem sikerült megszereznie a számot. Scott telefonján biztosan rajta van, elég lenne rádugniuk az erősítőre. Viszont az élőzene mennyivel elegánsabb – és helyet kellett adniuk Peter remek ötletének. Legifjabb fivérük felidézte, hogy Scott szerint ennek a számnak az egyetlen hibája az, hogy Madonna nő, mert férfi énekessel mennyivel jobb lenne.

Megpróbálta nem megmosolyogni a bátyja arcát. Scott a tanultak szerint a második ütemre kilépett. Elkezdtek táncolni. A hatodik ütemre jött a vokál, amire a bátyja nem számított, pláne nem arra, hogy Madonna helyett Arthur és Francis fog nekik duót énekelni. A meglepetése nem hatott ki a táncra, csinálta, ahogy megtanulta. Egyetlen hálás pillantást küldött a színpad felé, onnantól kezdve pedig minden figyelmét Lilinek szentelte.

Marie elérzékenyülten figyelte őket. Matt átölelte.

– Szabad egy táncra? – súgta a fülébe.

– Most ne velem táncolj, te, előbb a menyasszonyt kell felkérned – nevetett rá a Nő, és játékosan ellökdöste. – De várlak ám vissza!

Arthur igyekezett minél kevesebb embernek a lábára lépni, míg átvágott a tömegen. Kellett neki egy pohár akármi – a színpadon teljesen kiszáradt a szája. Meg Francis az imént emlékeztette, hogy ideje lenne bevennie a gyógyszereit. Szerencsére csak mondta, és nem tartotta a füléhez a karóráját, egy Dóra, a felfedezős szörnyűséget, amit beállított, hogy a megfelelő időben csipogjon. Alfred odavolt azért a vacakért, mikor először meglátta, és el akarta kuncsorogni, de Francis kitartott, Ar-thur nagy bánatára.

Már csak pár lépésre volt az asztaloktól, mikor egy pillanatra megfordult, hogy megnézze, hogy néz ki a menyasszonyt táncoltató párja, és természetesen akkor ütközött neki valakinek.

– Oh, elnézést!

Csak a reflex-szerű bocsánatkérés után nézte meg magának az ürgét. Berwald öccse volt az, Lukas, akinek hála istennek, semmi nem volt a kezében, amit fel tudott volna kenni az öltönyére. A másik egy szót sem szólt, csak megszeppenten bámult rá, majd a táncoló párokat bámuló, és a zenére ringatózó párjára nézett.

– Christine, egy pillanatra.

Arthur csak diplomatikusan felvonta a szemöldökét az arcátlanság láttán. Azért egy „Nem tesz semmit” jól esett volna.

– Mondjad!

Legszívesebben a füléhez kapott volna. A nő olyan típusnak tűnt, mint Alfred.

– Ez az úr velem szemben itt van? – bökött rá Lukas.

Christine Arthurra mosolygott.

– Igen, ott van. Figyu, én elszaladtam megtáncoltatni a vőlegényt, ha kellek, csak rikkants!

– Rendben.

Arthur megpróbált nem teljesen kuka képet vágni, mikor Lukas szemébe nézett.

– Természetesen nem haragszom. És kérem, bocsássa meg a közjátékot – szabadkozott. – Van egy… kisebb problémám, és nem mindig vagyok biztos benne, hogy amit látok, az létezik-e.

– Ne vegye tolakodásnak: skizofrénia?

– Szakmabeli? – vonta fel a szemöldökét Lukas. – Az öcsém nem mondta, hogy ez az esküvő pszichiáter-találkozó is lesz egyben.

– Isten ments! – nevetett fel. – Nem, az asztalnak azon az oldalán ülök, mint maga. Ami azt illeti, ugyanazzal.

Lukas nagyot bólintott, jelezve, hogy érti. Arthur hümmögött, és felmarkolt az asztalról egy pohár gyümölcslevet. A zsebébe túrt a bogyójáért, és mivel megtudta, hogy Lukas ugyanolyan buggyant, mint ő, nem érezte magát feszélyezve, miközben lenyelte.

– Oh, azt a fajtát én is szedtem – derült fel Lukas arca. – Három frankón kiüti az embert.

– Már egy is, csak eleget kell inni rá – kacsintott.

Lukas felhorkant.

– Bevallom, nem tudom, én csak az ennél erősebbre ittam egyszer egy pohárral. De megfelelően zöld dolgokkal mindegyikkel nagyon szépeket lehet látni.

– Én anélkül is nagyon sok szépet látok – forgatta a szemét. – És a repülő nyulam elég zöld.

– Nekem trollom van.

– Ne már! – nézett rá. – Ez nem fair, a troll mennyivel jobb már, mint egy nyúl!

– De nagyobb is.

Lukas vidámsága lassan elhomályosult. Arthur abban a pillanatban tudta, hogy mire gondol: a betegsége súlyosságára, a nagyon rossz pillanatokra, a félelemre, hogy mikor fog visszatérni az igazán elborult állapot.

– Christine veled van? – bökött az állával a nő felé.

Telitalálat.

– Igen. Vele…

– Könnyebb?

– Igen. Neked van valakid?

Arthur megint megkereste a szemével Francist. Éppen továbbadta valakinek Lili kezét. A pillantásuk találkozott, és a kedvese ráragyogtatta a mosolyát, mire a bensőjében kivirágzott a megfoghatatlan, vidám és meleg érzés.

– Igen, van.

Vége