Segítség!
Nyo!Németországnak csak erre futotta, mikor megjelent mellette
Olaszország.
Gyönyörű ez a kép. És majdnem. |
Segítség!
Monika Beilschmidt pontosan tudta, hogy egyáltalán nem szép. Még
csak nem is kecses és egyáltalán nem nőies. Egy ideje már nem is
próbálkozott vele, úgyse megy neki. Éppen a furgonból szedett ki egy kartondobozt, mikor megcsörrent a
telefonja. A bátyja kereste.
– Szervusz. Nem, dolgozom. Miért menjek veled inni? Szóval
Francisékkel, értem. Nincs kedvem. Nem, az első öt italomat
fizeted, és akkor megyek. Hah, megbeszéltük. Mikorra? Rendben, ott
leszek.
Egyik kezében a telefon volt, a másikban a kartondoboz. Jobb híján
az orrával nyomta meg a kapucsengő megfelelő gombját.
– Tessék! – kelt életre vidám rikkantással.
– DLS futárszolgálat, csomagot hoztam Feliciano Vargasnak.
– Én vagyok, én vagyok! Máris engedem, negyedik emelet!
Az ajtón belülre került, közben a zsebébe süllyesztette a
telefonját. Egy másikból előszedett egy post-itet, felragasztotta
a doboz oldalára, és az ingzsebéből előszedett tollal felírta
rá, hova és mikorra kell mennie. Csak a biztonság kedvéért.
Gilbert most ígért neki öt sört, az ilyesmi kihagyhatatlan
alkalom.
A megfelelő ajtón kopogott. Nagy svunggal tépte fel egy húszas
évei elején járó, barna hajú férfi. Látványosan végigmérte
Monikát, aki ettől kicsit zavarba jött.
– Feliciano Vargas? – kérdezte félrenézve.
– Si. – Szuggesztív vigyorral az ajkán az ajtófélfának
dőlt. – Ciao, bella.
Rátört a köhécselhetnék.
– Oh, látom fuldokolsz, szükséged van szájon át
lélegeztetésre?
Fülig vörösödött, és a férfi kezébe nyomta a csomagot.
– Itt írja alá – tolta az arcába a megfelelő nyomtatványt.
– Máris, bella, amit csak szeretnél. Nincs kedved bejönni?
– Köszönöm, szép napot.
Abban sem volt biztos, hogy a férfi mind a két példányt aláírta.
Az egyik lapot elhajította az ajtaja előtt, és rohanvást
távozott. Feliciano még utánakiáltott, amitől újra rátört a
pirulhatnék.
Magára csapta a kocsiajtót. Reszketve markolt rá a kormányra és
hirtelen sürgető késztetést érzett arra, hogy sikoltson. A
közelében a járókelők összerezzentek, és mind őt bámulták.
Gyorsan indított, és majdnem letarolt egy autót, mikor a
megengedettnél jóval gyorsabban kihajtott az utcából.
Bő két órával később nyugodtabban, kedvenc fekete atlétájában
toppant be a kocsmába, ahol a bátyja már ott röhögött a pultnál
két haverjával.
– Schwest! – rikkantotta. Úgy tűnt, az alapozáson már túl
van. – Gyere, lemaradsz a buliról!
– Azt mondtad, négykor kezdtek.
Fél négy volt.
– Jajj már, megint morci – sóhajtott Antonio.
– Bizony – bólogatott nagyokat Francis. – Gilbert, legyél jó
báty, és tegyél a húgod vidámságáról.
Rájuk akart szólni, hogy legyenek normálisak, de inkább nem
mondott semmit, mert Gilbert máris egy korsó sörért kurjantott. A
gyöngyöző árpa-boldogság csakhamar ott volt előtte a pulton.
Lehet, hogy jobban megviselte az a délutáni kaland, mint gondolta.
Fél óra és a harmadik üresen koppanó korsó kellett hozzá, hogy
végre felengedjen. Akkor már tudott mosolyogni, mikor Gilbert félig
(teljesen) fejreállva, röhögcsélve támasztotta a homlokát hol
az ő, hol Francis vállának. Vidoran visszaintegetett neki, mikor
Antonio kitámogatta őt a mosdóba.
– Ciao, bella.
Megfagyott benne a sör.
Feliciano Vargas ült fel mellé, Gilbert megüresedett székére.
Odacsúsztatta elé a post-itet, amire ő maga írta fel, hogy hol
lesz ma este hatkor. Villámcsapásként érte, hogy rajta hagyta a
kartondobozon.
– Gondoltam, visszahozom neked, hátha szükséged lesz rá –
mosolygott Feliciano, és közelebb csúszott hozzá.
Monika távolodni akart, de majdnem felborult. Ha Feliciano nem kapja
el, már a földön lenne. Rekordsebességgel vörösödött fülig.
– E-eresszen el – cincogta.
– Oh, ne haragudj, csak tudod, az a munkám, hogy vigyázzak a
terem leggyönyörűbb hölgyére.
Pánikszerűen kapott a korsója után, és még jobban pánikolt,
mikor azt üresen találta. Eszébe jutott Francis, aki nem ment ki a
bátyjával, de a francia nem volt a székén. Egész testében
megmerevedett, mikor Feliciano lazán átdobta a karját a vállán.
– Az ott egy tic-tac a melltartódban, vagy ennyire örülsz, hogy
látsz? – Összerándult, és összefonta a karjait a mellei előtt.
– Az a helyzet, hogy elveszítettem a telefonszámom,
kölcsönkérhetem a tiéd?
Nem győzött elég gyakran a férfimosdó felé nézni. Feliciano
egy másodpercre sem hagyta abba a beszédet, és Monika egyre
nehezebben tartotta meg kettejük között a távolságot. Basszus,
még Francist is egyszerűbb kiebrudalni a személyes teréből!
– Oh, még nem is mondtad meg a neved.
Gilberték végre megjelentek az ajtóban. Kihúzta magát, a remény
úgy tört fel benne, mint a talajvíz. Feliciano ezt kihasználva
teljes testtel hozzásimult. A három jó barát leesett állal fixírozta
kettősüket. Monika kétségbeesetten bámult rájuk, és csak a
pillantásával könyörgött a bátyjának, hogy jöjjön, és
mentse meg. A hangját Feliciano már rég kibeszélte belőle.
– Oh, megvan! – kiáltott fel mellette a férfi boldogan. –
Biztos vagyok benne, hogy Google-nek hívnak, mert te vagy a válasz
minden kérdésemre.
Azok hárman csak idióta vigyorral feltartották mind az összes
hüvelykujjuk.
Mindjárt elsírja magát.
Ez nagyon aranyos volt! <3
VálaszTörlésAzt az elvesztett telefonszámos dumát te találtad ki vagy netről kerested? Mert anno találtam egy ilyet és ezt használtam fel egy rövid képregényhez. xD Amúgy nem tud csajozni ez az olasz. Arra a Google-s beszólásra vajon hányszor kapott képen röhögést vagy képen törlést? xD
Köszi :D
TörlésMegszállt az ihlet. Monicát tökéletesen láttam magam előtt, aztán beírtam a Google-ba, hogy "shitty pick-up lines", és már Feli beszéde is adott volt. És voilá.
Ki tudja, gondoltam, hogy beleírom azt is, amelyik azt mondta: "Legyél különleges, te mondj igent."
Jézusom, ennyi béna csajozós dumát... XD És az a legröhejesebb, hogy simán kinézem őket Feliből X"D Ez jó volt, kellett így hangulatfokozónak suli előtt egy nappal, szóval köszöntem :D
VálaszTörlésÉn is, azért írtam meg :D
TörlésKitartás, már csak kilenc és fél hónapot kell kibírnod :D
Nyo!Németország juhéé :D Legalább tudom, hogy nem csak én szeretem ezt a szereplőt (Lehet külön szereplőnek hívni vajon?). És pont Felivel és az elcseszett szövegeivel? Okés, most már biztos, hogy gondolatolvasó vagy :DD És ráadásul pont gondolkoztam hogy a "Mi lesz?" fülhöz odaírom, hogy mennyire kíváncsi lennék rá, több párosítással is ^^ (Bármennyire furcsa nekem Monica Lovival is jó páros legalábbis a fejemben. Meg Francissel is. Mondom ezt úgy, hogy GerIta az egyik OTP-m. De segáz, ők megmaradnak kedvenc meleg párnak.)
VálaszTörlésUi.: A kép. Tökéletes. Csak hogy azt is megdicsérjem :*
Ahh, gondolatolvasó vagyok, jippíjájó :D És miután Feli bevallotta, hogy nem jutott túl messzire a lányokkal, hiába csapja nekik a szelet folyamatosan, elfogadottnak látom azt a headcanont, hogy neki vannak a világon a legszarabb csajozós szövegei.
TörlésHa engem kérdezel, akkor lehet. A nőkről és a férfiakról országonként általában egészen más sztereotípiák vannak. Meg akárhogy is nézzük, a nők egészen máshogy reagálnak a dolgokra mint a férfiak és fordítva. És mindenkit lehet mindenkivel shippelni, az már más kérdés, hogy a kémia megvan-e köztük.
A Mi lesz fülbe akkor és olyat írsz, amit és amikor csak szeretnél :D
Köszönöm szépen az olvasást, a véleményezést és a dicséretet is ^^
Ha ez kesz XD ez tenyleg arat suli elot XD Feli es a csajozas XD Ket kulon dolog XD Edes jo istenem XD Hat ez pazar volt XD Szegeny Monika, szep kis batyja van XD De ez oltari volt :'D
VálaszTörlésKöszönöm szépen, örülök, hogy szebbé tettem a napod :D
TörlésAzért a próbálkozás lehetőségét ne vegyétek el Felitől, ő mindent megtesz :D
Nem értem a problémád, Gilbert fizette a sörét, teljesen jó báty xD
Köszönöm szépen az olvasást és a véleményt is, örülök, hogy elnyerte a tetszésed! ^^
Vegulis XD Probalkozni lehet :'D Elvegre gyakorlas a tudas atyja XD
TörlésEs valoban, Gilbert ezert kap egy piros pontott :3
Ha kijönnek a piros pontjai, akkor milyen matricát kap?
TörlésHm...Egy nagy bogres matricat aminek ez van rairva. 'You need to thank for his awesomness' XD
TörlésEz... tökéletes.
Törlés