Bejegyzések

vendégfandom címkéjű bejegyzések megjelenítése

Ithring

Kép
Új fandom? Új-régi fandom? Mindegy, inkább ne menjünk bele :)(: Ithring. Szabadság. Az, hogy nem ismerték a szót, nem jelentette azt, hogy nem lakott ott a szívük mélyén, már azelőtt, hogy a béklyók a maguk fizikai valóságában a kezükre-mancsukra-nyakukra kattantak volna. Több volt, mint a rabok álma. Több mint egy kard. Volt egy sárkány, aki már azelőtt szabad akart lenni, hogy megszületett volna. CP egy interjúban azt mondta, hogy Saphira már akkor tudta, hogy ki fog kelni Eragonnak, amikor srácunk felvette őt a hegyoldalban, de várt egy kicsit, nehogy áldozatul essen Galbatorix egy trükkjének. Ha ez így van, akkor Tövis egy gyökér, amiért kikelt, de ezzel nem vagyok hajlandó egyetérteni. Ez a történet már egészen régen érlelődött bennem, de az utolsó rúgás, hogy még meg is írjam, ez a poszt volt. Egyéb pofázás a történet végén~    

Tűz a mélyben

Kép
"Semmi baj – mosolygott rá. – Nem fog fájni." Egy másik világban talán másképpen történt volna. Egy olyan világban, ahol Azula hercegnő hordozta a kék lángot, a Tűz Urává emelt bátyja egyetlen pillantásával elnémította volna azokat, akikben felmerült, hogy elvegyék a széthullott hercegnő idomár-képességeit. Tűz Ura Azula egyik első dolga az volt, hogy megkérje Aangot, fossza meg a bátyját a tüzétől. Ez egy kánont követő szerepcsere-AU, ahol Zuko a tehetséges és Azula a száműzött gyermek. Sötét, nem kedves, angst és hurt és semmi comfort. Beleszerettem a szerepcsere AU-kba és nincs mentségem. Igen, ez a történet azért (is) lett, mert a Pillangóhatás következő fejezeténél nem tudom eldönteni, hogy ki legyen a szemszögszereplő. Már 14k szót írtam bele, de még mindig nem jó. Inspirálón hatott és ajánlom őket sok-sok szeretettel: Anya Lalát szereti, apa Zukót. Loyalty Is Acquired Through Time , code_earth tollából, sorozat, folyamatban Mindenki ...

Pillangóhatás I & II.

Kép
 Le Tonhal nem bír magával, mint általában. Ez egy olyan történet, amit megírtam, aztán arra jutottam, hogy kellenek még bele érzelmek és az eddigi cuccból hirtelen vázlat lett. Szóval ja, ez megvan. Majd valamikor érzésekbe foglalom a folytatást is.   Avagy: AtLA AU. Észrevettétek, hogy ha Zukót egy ponton odébb bökjük, akkor hirtelen felborul az egész történet? Még jó, hogy Aang a címadó szereplő. A történet munkacíme: AU, ahol egy feudális országra rászabadítunk egy képzett közgazdászt. Isten áldja chiptrillinót

Az én felelősségem

Kép
Ez a történet a 2019-es Kívánság Üstre készült, IaraF kívánságaként. Vannak pillanatok, amikért az ember végtelenül hálás, például mikor végre-végre van ideje leülni meditálni. Star Wars, pre-Klónok támadása. Jelen történetben szó lesz arról, mit tett Obi-Wan, mikor észrevette, hogy Anakin magasabb nála. Szóba kerülnek még egyes ruházkodási problémák, valamint egy kirándulás egy elvileg lakatlan bolygón, de mind tudjuk, mennyire megbízhatóak manapság ezek az online könyvtárak. Öszefoglalva: Obi-Wan Kenobi életének egy átlagos napja bizonyíthatóan több tizenhat éves Anakin Skywalkert tartalmaz, mint az egészséges lenne.  

Teanapló

Kép
AtLA fanfic , mert nincs bennem tartás. Tudtam, hogy létezik ez a dolog, de nem foglalkoztam vele. Aztán egyszer lebétáztam egy történetet a fandom ismerete nélkül, fainnak tűntek a karakterek és most... hát. Túl sok a dráma és az angst ebben a dologban ahhoz, hogy csak úgy kimaradjak belőle, eh? (Egyszer majd egyszer megnézek egy történelmi drámát és akkor megint Hetát fogok írni, esküszöm.) A történetről: szösszenetek, naplóbejegyzések az egyetlen Iroh bácsi tollából. Kánon előtti éra, mert miért ne. Végtelen tea, mert Iroh esetében az kötelező kellék, és ebben a tekintetben lelki társak vagyunk. Ugyanitt, a teákat általában származási helyük szerint szokták besorolni, szóval a nagyon specifikus megnevezéseket megspóroltam nektek. A használt OC-k MuffinLance és Haicrescendo műveiben jelentek meg és imádom őket. Egyéb hasznosságok: A használt naptárról: kínai és japán hagyományos naptárrendszer összemosva, kicsit megkeverve, egyes pontokon ...

Vinfengi

Kép
Haladjunk tovább a második történetben felvetett vonalon, avagy: Frigga beavatkozásának hála , Loki könnyebben vette az örökbefogadásának hírét. Ergo, marad Asgard hercege. De ha nem avatkozik be a Földön, akkor Thor hogyan nyeri vissza a kalapácsát? Természetesen sehogy. AU, Thor POV, a Bosszúállók kezdetén vagyunk, de Thor a Földön van. Van Bifröszt meg minden. Meg ideges SHIELD ügynökök és ideges asgardiak. A kép DKettchen munkája

Móðr

Kép
Véleményem szerint a Marvel masszívan alábecsüli Friggát. Ezt a problémát feltétlen kezelni kell némi szikszalaggal. alkotó a kép jobb alsó sarkában

Fényhasadás

Kép
Loki elengedte a jogart és a Bifröszt magába szippantotta. Zuhan, egyre csak zuhan… Loki POV, játszódik a Thor után. Loki elengedte a jogart és a Bifröszt magába szippantotta. forrás

Örökség

Kép
  A történetet a 2018-as Kívánság Üstre írtam, Luthien Lovemagic kívánsága ként. Marvel AU – Tony elveszítette a kapcsolat o t a világgal, mikor fogságba került. Szabadulása után úgy döntött, hogy szakít az addigi iránnyal, és felelősséget vállal mindenért, melyet a cége az ő nevében tesz – ezért megszünteti a Stark Industries fegyverkészítési részlegét. Ezzel nem arat osztatlan sikert. A barlangban töltött időszak nehézségeit talán egyetlen ember képes igazán megérteni: rabtársa, Dr. Ho Yinsen, aki vele együtt szabadult meg a fogságból. Az afgán férfit felépülése idejére befogadó Tonynak sokat jelent a férfi barátsága és tanácsai, melyek segítségével talán képes lesz új utakra és új célokra lelni. A történet alapvonalaiban követi Vasember 1 történéseit, az egyetlen változtatás rajta Yinsen. Ez okozott némi változtatást a történésekben is. Szerzői megjegyzés: Kedves Luthien! A másik két kívánságod ugyanabból a fandomból volt, ez alapján arra következte...

Gyilkosság négy személyre

Kép
Leírás: cathy111 ajándéka „ Benjy Fenwick, vele is végeztek, apró darabokban találtunk rá…” Áruló bujkál a Főnix Rendjének sorai között, ezt mindenki tudja. Mindenki gyanakszik. Azok is óvatosan közelítenek egymáshoz, akik évek óta barátok, de az áruló igazi kilétét még csak nem is sejtik. Remus évekkel később is undorodik attól a naptól, mikor a többi Tekergővel ki kellett mennie megvizsgálni Benjy Fenwick halálának körülményeit. Igyekeztem kánonhoz illeszkedő történetet alkotni. A szereplők mindegyike létező karakter – Benjy Fenwickről az ötödik kötetben olvashattok, a 157. oldalon, mikor Rémszem megmutatta Harrynek azt a régi fényképet a Főnix rendjéről. Sanszos, hogy ez az első és utolsó HP történet, amit ezen az oldalon láttok lol