Teanapló

AtLA fanfic, mert nincs bennem tartás.

Tudtam, hogy létezik ez a dolog, de nem foglalkoztam vele. Aztán egyszer lebétáztam egy történetet a fandom ismerete nélkül, fainnak tűntek a karakterek és most... hát. Túl sok a dráma és az angst ebben a dologban ahhoz, hogy csak úgy kimaradjak belőle, eh?

(Egyszer majd egyszer megnézek egy történelmi drámát és akkor megint Hetát fogok írni, esküszöm.)

A történetről: szösszenetek, naplóbejegyzések az egyetlen Iroh bácsi tollából. Kánon előtti éra, mert miért ne. Végtelen tea, mert Iroh esetében az kötelező kellék, és ebben a tekintetben lelki társak vagyunk.

Ugyanitt, a teákat általában származási helyük szerint szokták besorolni, szóval a nagyon specifikus megnevezéseket megspóroltam nektek.

A használt OC-k MuffinLance és Haicrescendo műveiben jelentek meg és imádom őket.

Egyéb hasznosságok:

A használt naptárról: kínai és japán hagyományos naptárrendszer összemosva, kicsit megkeverve, egyes pontokon kiegészítve, hogy költőibb legyen. A dátumokról a ánon nem adott túl bő tájékoztatást, így arra alapoztam, hogy a kínai újév január végén van, az első évad pedig elvileg télen játszódik, a másodikat pedig úgy kezdjük, hogy száműzési évforduló.

Sol: technikailag a marsi napot nevezzük solnak, de szembejött már más ficekben és bejött. Ha már a Tűz népe ilyen napimádó, akkor nevezzük a napot más nyelven napnak.

Az időmérés fokban történik. Egy óra 15°.

Nyár-szigetek: oké, oké, Tűz népe, de muszáj mindent a tűzről elnevezni? Nem. Szóval van a nemzet, ami a Nyár-szigeteken székel, mert olybá tűnt számomra, hogy arrafelé nemigen van tél.

Egyéb headcanon és fanon dolgok előfordulhatnak.

 

 

Teanapló

írta Iroh, a Nyugat Sárkánya, a Tűz Népének hercege
(de személy szerint jobban kedveli a nagybácsi megszólítást)

Ozai uralkodásának Második Éve, Virágzás Hava, 14. sol

Zöld tea – Déli Nyár-szigetek, két évvel ezelőtti szüret. Lágy, már majdnem vajas íz.

Ma van egy éve, hogy Lu Ten elment. Még mindig percekbe telik leírni egy mondatot, amiben az ő neve is szerepel. Kimondani képtelen vagyok.

Azt mondják, az ember idővel hozzászokik a hiányhoz. Nem lesz könnyebb, de számítani fogok rá, hogy mindenki rá fog hasonlítani, minden hasonló mozdulatban őt fogom látni, és az a robbanás fog leperegni a szemem előtt, valahányszor valaki kiejti annak a szellemektől átkozta városnak a nevét.

Még mindig kavarognak bennem az emlékek és az érzések. Alig emlékszem rá, mi történt, miután Az után. Visszatértem a fővárosba, de az idő megsűrűsödött. Bár azonnal elhagytam a várost, azt mondták, hetekre eltűntem. Nem tudom. Meg akartam keresni a fiam, minden más jelentéktelennek tűnt.

Atyám nem sokkal Az után halt meg. Nem kérdeztem, hogyan történt. Megérkeztem, és tájékoztattak, hogy Ozai a Tűz Ura, apám halott, Ursa eltűnt. Én pedig képtelen voltam megszólalni. Azula jött elsőként meglátogatni, azóta is nyaggat, hogy tanítsam. Még alig tíz éves, de már magas szintű formagyakorlatokkal kínozzák, és ő még jobb akar lenni. Azt mondja (egy tízéves!), hogy mossam tisztára a becsületemen esett foltot azzal, hogy az elmúlt száz év legjobbját edzem.

Fáj látnom, hogy mit művelt Ozai azzal a csodálatos kislánnyal, akit hátrahagytunk a Kalderában. Nem tiszteli a tüzet, és a jelenlegi hozzáállásával, azzal a befolyással, amivel az apja felette rendelkezik, nem is fogja soha. Ha hajlandó lenne velem tölteni egy nyarat a Parázs-szigeteken, talán meg tudnám nyitni. Mivel nem azt mondtam, hogy edzeni vinném, sem ő, sem Ozai nem támogatta az ötletet.

Zuko más tészta. Ő is változott, és ő sem mindenben az előnyére. Elvárja a tiszteletet, nyakas és öntelt, ugyanakkor keményen tanul, mindent belead, és olyan odaadással látja el a koronahercegi teendőit, mint én soha. Emellett szentül meg van róla győződve, hogy ha valakit a tanítványomnak fogadok, az a húga lesz, éppen ezért nem jön Azulával, amikor ő meglátogat. Zuko akkor jön, amikor hívom. Pai shót játszik velem, nagy hangon elmeséli, ha ügyes volt valamiben, és csendben ül, ha aznap összeszidták. Azt hiszi, el tudja dugni az égésnyomokat a kezén. Az oktatói szerint Ozai hagyta jóvá. Ozai szerint a gyerek ügyetlen és nehéz felfogású, szüksége van a fegyelmezésre.

Ha tényleg ostoba lenne, nem tudna játszani, márpedig ha odafigyel, akkor ügyes.

Néhány hónapja beléptem egy pai sho klubba. Kedves, tisztességes emberek. Levélben játszunk. Van köztük néhány veterán is, ők javasolták, hogy kezdjek írni. Naplót, emlékiratot, leveleket a fiamnak. Állítólag segít megfogni a rohanó időt, könnyebb lesz érzékelni, hogyan telnek a napjaim. Csak azért kezdek neki ennek az egésznek, hogy sikerüljön megfogni magamat az elnyúló percek forgatagában.

Már korábban is észrevettem, de most jutott el a tudatomig, hogy megőszültem. Egyetlen év alatt. A fiam lehet, hogy nem ismerne rám.

Ozai uralkodásának Második Éve, Hosszú Éjszakák Hava, 2. sol

Fekete tea – Észak-Shuhon, második szüret. Erős, sötét főzet. Ébren tart.

Jobban vagyok. Azt hiszem. A barátaim javaslatára elkezdtem azokkal a dolgokkal foglalkozni, mint régen; részt veszek a haditanács ülésein, bár a gondolattól, hogy ismét seregeket vezessek, remeg a gyomrom, és minden egyes találkozó után rémálmok gyötörnek. Teaházakba járok, pai shót játszom az unokaöcsémmel. Már amikor Zukónak van hozzá türelme. Azt hiszem, kezd kamaszodni a fiú. Fél év alatt nagyon sokat nőtt, és Ozai is hajlandó volt elismerni, hogy sokat fejlődött az idomítása. Persze nem akkor, amikor Zuko is hallhatta volna. Ha én mondom neki, azt nem hiszi el. Ozai meg azt nem, hogy többet érne el pozitív példák felállításával.

Amikor felhoztam ezt neki, azt mondta, hogy Zuko nehéz felfogású és majd megdicséri, ha valamit sikerül olyan jól csinálnia, mint Azulának. „Mindketten láthatjuk, hova vezetnek a hamis dicséretek. Egy élő, ámbár ügyetlen fiú még mindig jobb, mint egy halott, legyen bármilyen tehetséges.”

Tudja, hogy fáj. Tudja, hogy nem tudok róla beszélni, és kínoz, még mindig kínoz, ő pedig tudatosan hint sót a sebeimre.

Néha azt kívánom, bár sose nőttünk volna fel. Maradtunk volna tizenévesek, amikor még jóban voltunk, amikor még csak tanultunk, még mielőtt kimentem volna a csatatérre. Nem bánom, hogy megismertem a feleségem és a legkevésbé sem bánom, hogy megismertem a gyerekeket, de néha… néha azt álmodom, hogy gyerek vagyok.

Néha azt álmodom, hogy Ozai hagyja a gyerekeinek, hogy olyanok legyenek, mint mi voltunk.

Ozai uralkodásának Harmadik Éve, Sárkány Hava, 24. sol.

Kamilla és levendula és fekete nadálytő és aloe vera, mert már azt is megfőztem teának, hátha

Harmadik napja ülök Zuko ágya mellett, és most először elég stabil a kezem ahhoz, hogy tollat fogjak. Néha a teát is majd’ kilöttyintem, annyira remegek. Főleg akkor, amikor Zuko félrebeszél.

A gyógyítók jóformán még be se kötözték a gyereket, Ozai egyik titkára (a titkára, még csak nem is ő!) megjelent az ispotályban, hogy Zuko azonnali hatállyal, fővesztés terhe mellett száműzetett, és el kell hagynia az országot. Otthagyta az aláírt parancsot, az elszállítására kijelölt hajó nevével együtt, aztán elment, mintha méltóságán aluli lenne a feladat, hogy átadja a koronaherceg száműzetési parancsát. Három napot kaptunk az indulásra.

Most hagytuk el a kikötőt. A sós levegő nincs jó hatással a fiúra. Magasabb a láza, mint bármikor, és Ozai kifejezetten megtiltotta, hogy elhozzuk akármelyik fővárosi gyógyítót. Az összeállított legénységi listámból is kihúzta a felcsereket és orvosokat. Hát ennyire a vesztét akarja szerencsétlen gyereknek?

Zuko megint dobálja magát. Le kell kötözni, hogy ne okozzon kárt magában. Borzalmas hallgatni.

Ha lett volna bennem tartás, megállítom Ozai kezét. Ha lett volna egy kis eszem, nem engedem be arra az ezerszer átkozott megbeszélésre, még akkor se, ha igaza volt.

Agni, legyél könyörületes!

Ozai uralkodásának Harmadik Éve, Sárkány Hava, 26. sol

Még mindig kamilla és levendula és fekete nadálytő. Az aloe vera elfogyott.

Szereztünk egy gyógyítót. Kuruzslót. Ért a füvekhez, és jobban, mint bárki a hajón.

Amikor elindultunk, Zuko sebe még tisztán kirajzolta Ozai kezét. Amikor először átkötöztem az udvari gyógyító utasításainak megfelelően, ki tudtam venni az ujjak formáját. Most már nem lehet, a sebhely felduzzadt, és szétfolyt.

A gyógyító szerint elfertőződött. Ugyanazokat a módokat javasolta, amiket a palotában mondtak, amiket az elmúlt napokban én is csináltam. Készített még egy adag kenőcsöt, és adott egy teareceptet, ami jó a lázra. Azt mondta, hogy tulajdonképpen a belső tűzet csillapítja, így hát igazából a tűzidomárok képességeinek csillapítására van, de ugyanilyen hatékony láz ellen is.

Azt mondta, ha elkezd gennyedzeni, meg kell égetni még egyszer. Ahogy ezt mondta, megint hallottam Zukót sikoltani.

Zuko nem akarta meginni a teát, mintha sejtette volna, hogy ezzel azt a keveset is el akarom venni tőle, amije még van. De nem fogom hagyni, hogy még egyszer megégjen, akkor inkább kanalanként itatom meg vele, akkor is, ha egy órát tart. A láza nem sokkal ment lejjebb, de legalább nem gyújtotta magára az ágyneműt az éjjel.

Valahányszor elalszik, rosszat álmodik. Itt ülök mellette és végighallgatom, és azon gondolkodom, hogyan fogom megértetni vele, hogy nem az ő hibája.

Évek óta nem voltam képes kezet emelni emberre, de Ozait most ezzel a két kezemmel verném agyon. Tüzet nem használnék.

Ozai uralkodásának Harmadik Éve, Kikelet Hava, 7. sol

Zöld tea – Dél-Shuhon, második szüret. Energikus, telt íz.

Zukónak még mindig ágyban lenne a helye. Két héttel ezelőtt majdnem meg nagyon beteg volt. Nem hajlandó nyugton maradni, nem hajlandó gyógyulni. Amikor megemlítettem neki, hogy az Avatár száz éve eltűnt, a légidomárok pedig éppen ennyi ideje halottak, mintha meg se hallott volna.

A kötést még hordja. Ma reggel, amikor átkötöztem, egy kézitükörben megnézte, hogy fest a nyoma. Szerintem amíg élek, nem felejtem el azt a pillanatot. Megfeszült és nem vett levegőt, aztán áthajította a tükröt a szobán és nem hallott meg semmit, amit mondtam neki.

Egyedül vágta le a haját. Egyedül akart mindent, mintha ettől meg nem történtté válna ez… az egész. Négy órát volt talpon. Felvettük az ellátmányt és a legénység másik felét az utolsó hadikikötőben; innentől kezdve Zuko nem teheti be a lábár a Nyár-szigetekre. Ő jelölte ki úti célnak a nomádok egyik templomát. Úgy állt a korlát mellett, mintha odaforrasztotta volna magát az utazás teljes idejére. Vagy csak látni akarta, hogyan tűnik el az otthona a látóhatáron. Nem vagyok biztos benne, mi jár a fejében.

Egyetlen pillanatra néztem félre. Egyetlen egyre. Jee felkiáltott mellettem és már rohant is, én meg úgy álltam ott, mint Akkor. Éppen olyan tehetetlen voltam.

Zuko összeesett. Azóta megint belázasodott. Nyöszörög és félrebeszél, de Agninak legyen hála, most legalább nem könyörög.

Ozai uralkodásának Harmadik Éve, Kikelet Hava, 25. sol

Fehér tea – Keleti Nyár-szigetek, magaslati vadtea, első szüret. Virágos, határozott íz.

Megvan a gond. A fiú nem mond semmit, mert nem akar gyengének tűnni, mintha gyengeség lenne az, hogy segítséget kér. Eddig is sejtettem, hogy a bal szemével már nem lát olyan jól, éppen ezért figyeltem rá, hogy mindig a jobb oldalán legyek, ha megközelítem. A bizalom jelének tekintettem, ha úgy ült le, hogy a balját mutatta felém, és talán annak is szánja. Szemmel akarja tartani a többieket.

Feltűnt, hogy néha nem válaszol, pedig mindenről van véleménye. Ha dühös akar lenni, bármi lehet olaj a tűzre. Néha robbanékonyabb, mint egy doboz petárda. A minap leszidta Jee hadnagyot, mert az iránytű üvegén volt egy légypiszok. Mondtam neki, hogy az iránytű a nem idomár tisztek kedvéért van, de meg se hallott.

És ez a lényeg: azt hittem, a lángok csak a felszínt érték. Elegek ahhoz, hogy ronda sebet hagyjanak és egy életre megbélyegezzék a fiút, de annál nem több. Azt hittem, Ozai billogot akart rá tenni. Ehelyett megnyomorította egy életre. A gyógyító, akit találtunk – és majdnem egy egész kanna nyugtatóteát bele kellett diktálnom Zukóba, hogy végigülje a vizsgálatot –, azt mondta, hogy a hatás maradandó és nem változtatott volna ezen az se, ha azonnali professzionális segítséget kap. Arra célzott, hogy legfeljebb egy vízidomár lett volna képes visszafordítani a hatást, és még ő is csak aznap, amikor a seb keletkezett.

Zuko nem volt túl együttműködő. A gyógyító a végén leitatta, amivel nem értek egyet, elvégre a gyerek még csak tizenhárom éves, Agni szent szerelmére! De máshogy nem lehetett rávenni, hogy nyugton maradjon. Hogy eltakarja a jó szemét és elmondja, hogy mit lát. Nos, nem sokat. Látja a fényeket. Elvileg a formákat is ki tudja venni, de a színeket már nem látja, a gyógyító szerint azért, mert húzódik a szeme körül a bőr és emiatt úgy lát, mintha azzal a szemével folyamatosan hunyorogna. Azt mondta, reménykedjünk, annál többet nem lehet vele kezdeni.

Ezután nézte meg a fülét. Azt mondta, hogy az égés miatt a bal füle valószínűleg nem fog tovább nőni, vagy ha igen, akkor végképp eldeformálódik. A megégett hús összenőtt. Megkereste és felnyitotta a füljáratot. Zuko félig volt csak magánál, de nyöszörgött. Ha tehettem volna, átvállalom a fájdalmat. A gyógyító mindenféle fémpálcákat használt, folyadékot szívott ki a sebből, ami nem vér volt. Azt mondta, kegyetlenül fájhatott a gyerek feje az elmúlt napokban, de a sebhely mellett lehet, hogy észre se vette. A bal fülére valószínűleg megsüketült. Azon se lehetett volna segíteni. Annyit mondott, hogy ne hagyjuk összegyógyulni a füljáratot, mert akkor a mostanihoz hasonló gyulladás alakulhat ki. Tett egy karikát a sebbe, azzal, hogy mozgassuk rendszeresen, ne hagyjuk belegyógyulni. Egy hét után vegyük ki.

Zuko most másnapos. Vérzik a füle, de óránként megmozgatja a karikát, ahogy kell. A természete eddig se volt a legjobb, de most különösen nehezen lehet elviselni a társaságát.

Ozai uralkodásának Harmadik Éve, Virágzás Hava, 14. sol

Orbáncfű-tea. Hu Xin kolónia, a patikus szerint hangulatjavító.

Csaknem két hónap csúszással, de kaptunk egy hadijelentést. Megvolt a csata, a terv szerint. A földidomárok meghaltak, vagy fogságba estek és meghaltak. A 41. hadosztály megsemmisült.

Zuko olvasta elsőnek a jelentést. Azt hittem, hogy nagyon hosszú, ő meg olvas és azért van olyan csendben. Megkérdeztem, hogy kér-e teát, ő pedig suttogva mondta, hogy „köszönöm, nem”. Aznap ki se mozdult többet a kabinjából. Azóta nem kiabált.

Aggódom.

Ozai uralkodásának Harmadik Éve, Új élet Hava, 1. sol

Fehér tea – Déli Nyár-szigetek, tavaly tavaszi első szüret. Azt hiszem, ennek a fajtának kifejezetten rosszat tesz, ha nem friss. Veszített a lágyságából és a lendületéből.

Mindig azt hiszem, hogy végre megvan, már értem, de aztán kiderül, hogy tévedek. Már tudom, hogy Zuko bal oldala vakfolt, és megijed, ha onnan közelítek, ezért nem teszem. Kezd bízni a legénységben, legalábbis már nem úgy kezeli őket, mintha nem értenének semmihez. Még mindig kiabál, de azt hiszem, ezt kezelhetjük normálisként.

A formagyakorlatokat a szokásos időben végezzük. A kormányosnak gondja van rá, hogy a hajó úgy álljon, hogy a tatépítmény ne takarja a felkelő napot, amikor az utolsó tisztelgést végezzük. Zuko mindenféle orvosi utasítás ellenére is azóta velünk végzi a rutint, mióta képes tíz percet úgy az ágyán kívül tölteni, hogy nem esik össze. Nem akartam hagyni neki, de azt mondta, hogy vagy velünk csinálja, vagy az ebédlőben, eldönthetem. Akkor már inkább legyen ott, ahol szemmel tudom tartani.

A bal kezében kisebb, remegősebb a tűz. Korábban nem tekintettem rá úgy, mint jel, elvégre jobbkezes, és sok tűzidomár nem tud egyenletes eredményt elérni a két kezével. Gondoltam rá, hogy korábban nem volt erre példa, meg arra is, hogy Ozai valószínűleg rászabadítaná valamelyik mestert, hogy csináltasson Zukóval hétszáz balkezes ütést, hogy fejlessze.

Ma Zuko nem volt hajlandó a korlát mellett nézni a gyakorlatok utáni meccseket. Akart egy kört ő is. Teruko megígérte nekem, hogy óvatos lesz és beleegyezett, hogy megküzd vele.

Nem volt kemény menet, alig ütöttek néhány második szintű gyakorlatot, Zuko mégis leizzadt a végére. Hanako és Min inkább lement a közös térbe, hogy Zuko ne érezze magát rosszul, amiért látják, hogy mennyire nehéz neki. Jee-re azt tudom mondani, hogy nagyon határozottan vakságot tettetett.

Most nem fordultam el. Maradtam és figyeltem. Zuko egyszer elesett, de azonnal felugrott, pedig megszédült. Éreztem, hogy nem fogja feladni, míg le nem győzi Terukót, de azt is láttam, hogy egyre jobban reszket. Alig tudta megtartani a tüzet, kapkodta a levegőt és meg sem próbálkozott a légzőgyakorlatokkal. Alig két perc volt a küzdelem, és Teruko inkább azt tettette, hogy kiment a bokája, mint hogy még jobban elnyújtsa ezt az egészet. Zuko magához képest nagyon is megértően fogadta a sérülést, aztán eltűnt a tatépítmény mögött. Amikor utánamentem, éppen hányt. Utána még undokabb volt, mint egyébként. A bal keze egész nap remegett.

Ha arra gondolok, hogy milyen idegesen tért ki Teruko jobbos ütései elől, és mennyire mereven tartotta magát… támadott, de esetlenül. Védekezésnél kapkodott.

Az esti meditációnál, Agni irgalmazzon nekem, lámpás helyett egy gyertyát adtam neki. Egész végig mocorgott, a végén kialudt a tüze.

Azt hiszem, fél a tűztől. Teljesen érthető, annak fényében ami történt, de nem tagadhatja meg azt, ami a vérében van. Az után én se akartam soha többé tüzet idomítani, de talán két hetet, ha kibírtam nélküle. Egyszerűbb egy ópiumfüggőnek leszokni, mint egy idomárnak eltávolodni az elemétől.

Bizonyára Zuko is tisztában van ezzel, azért is hajtja magát olyan keményen. Segítséget természetesen nem kér. Már felajánlottam neki, hogy tanítom, és nem tűnt teljes mértékig elutasítónak. Talán, ha ügyes vagyok, akkor hajlandó megfogadni a tanácsaimat.

Ozai uralkodásának Harmadik Éve, Új élet Hava, 17. sol

Oolong. Föld Királyság, az árus nem tudta megmondani, pontosan honnét van. Kemény, földes, telt íz. Zuko csak mézzel hajlandó meginni.

Valaki összeszedett egy betegséget az egyik kikötéskor. Most az egész hajó lázas meg hány. Zuko nem panaszkodik, Zuko egy szál takaróval ül a fedélzeten, morog és füstölög. Mondtam neki, hogy nem tesz jót a hangszálainak. Ahogy nézett rám, szerintem a szemével is szeretne idomítani, nem csak a végtagjaival.

Ozai uralkodásának Harmadik Éve, Új élet Hava, 29. sol

Magnóliakéreg egy csipetnyi levendulával. Álmosító hatása van.

Nem kapunk túl sok hírt otthonról. Ritkán kötünk ki, mert ahhoz baráti, vagy legalábbis semleges kikötőt kell megközelíteni, Zukónak pedig szemlátomást célja, hogy rekordidő alatt körbehajózza az egész világot. Ha rajta múlna, a legénység annyit aludna, mint ő.

Ami nem sok. Azt hitte, azért csak mi alszunk ezen a folyosón, mert tiszteletet adnak a rangunknak, pedig arról van szó, hogy túl vékonyak a falak, ő meg gyakran rosszat álmodik. Nem kiabál álmában, de utána fel-alá járkál a szobájában. A legénységi szállás a hajó másik felében van, oda kevésbé hallatszik át a trappolása. Ha kiáltva ébred – és arra én is felébredek – akkor már a reggeli ima előtt fenn van a fedélzeten. Az éjszakai ügyelő azt mondta, ha legalább egy órával napkelte előtt jön, akkor neki parancsba adja, hogy forduljon el, aztán felmos a fedélzeten.

Úgy csinál, mintha titokban tudná tartani, hogy dolgozik. Úgy csinál, mintha el tudná intézni, hogy ne jusson a fülembe, hogy néha lenn van a gépházban és segít rendben tartani a motort, ami minden második nap lefullad. Nem tudja, vagy nem akarja tudni, hogy csak azért van hajója meg legénysége, mert én vele jöttem. Nélkülem egy falat étel és mindenféle segítség nélkül kellett volna elhagynia a szigeteket.

Éppen ezért pontosan tudom, hogy mit művel, amikor nem velem van. Tanulja, hogyan tudja egyben tartani a hajót, a gépészeti apróságoktól kezdve a külső burok hegesztéséig. Háromszor vagy négyszer segített a konyhán is, de nincs hozzá türelme. Dekku – akinek Agni áldja ezerszer a nevét, amiért hajlandó volt velünk jönni –, azt mondja, hogy akkor a leghasznosabb, amikor kést ad a kezébe és szeletelnie kell. Azokon a napokon olyan levest eszünk, amiben hajszálra egyforma vastag répaszeletek vannak. Az egyik katona állítólag zsebmetszésre tanította, amivel etikai alapon nem értek egyet, de legalább addig sem másokkal kiabált.

Én is igyekszem elméleti tudással bővíteni az ismereteit. A hadtechnika érdekli leginkább, főleg a rajtaütések. Ezekről utálok mesélni, éppen eleget háborúzik így is. A gazdaságtan, a matematika és a történelem (különösen az avatárok) biztonságos terep. Politológiáról és érveléstudományról csak a jobb napjain lehet vele beszélgetni, amikből nincs sok. Meditáció után általában végighallgatja a mondandómat a szellemvilágról, de ha megpróbálok irodalomról, zenéről, etikáról vagy filozófiáról beszélgetni vele, akkor faképnél hagy. Tudom, hogy egy kicsit még mindig érdeklik az „időpazarló hülyeségek vénembereknek” (ő fogalmazott így), mert a legutóbbi kikötésünkkor vett egy színművet. Azt hitte, a többi, avatárokról és légidomárokról szóló tekercse között nem fogom észrevenni, de ahhoz korábban kell felkelnie.

Nem, ezt visszaszívom, így is túl keveset alszik.

Ozai uralkodásának Harmadik Éve, Árapály Hava, 2. sol

Vettem egy Föld Királyság-beli teakönyvet. A gyömbérforrázattal készített kolaui fekete tea egészen csípősre sikerült. A legénységnek kifejezetten tetszik.

Eleget hajóztunk dél felé ahhoz, hogy ma hajnalban lefagyjon a fedélzet. Nagy a szél, a tenger erősen hullámzik. Genji a jószágok reggeli gyakorlatoztatása közben megcsúszott és a tengerbe zuhant. Azonnal kihúztuk, és forró vízbe parancsoltam bő egy órára. Gyorsak voltunk, az ijedtségen kívül nagy baja nem lesz. Nem kéne, hogy legyen.

Zuko is a szívére vette a dolgot. Kipróbáltuk, hogy le tudjuk-e olvasztani a jeget. Természetesen megy, de fél óra után ugyanúgy visszafagy. Próbálkoztunk a párologtatással is, de a meleg fémre azonnal lecsapódik a nedvesség.

Egy alkalommal Zuko is megcsúszott. Nem esett el, de majdnem megállt a szívem, ahogy eszembe jutott, mi történt Genjivel. Lehet, hogy nekem is beszélnem kéne egy gyógyítóval, nem vagyok már egy mai malaccsibe, nem bír olyan sokat a szívem, mint régen.

Ozai uralkodásának Harmadik Éve, Árapály Hava, 8. sol

Fűszeres chai, továbbra is kolaui fekete teával. Mivel a legénység nagyja érzékeny a tejre, így azt nem teszek bele, emiatt a fűszerezésen még finomítani kell, de ebben a hidegben kifejezetten jól esik. Melegíti a gyomrot és segít ébren maradni.

Haladunk. Zuko már nem rándul össze, ha valaki bal felől lép oda hozzá. Már képes megtartani a tüzet a baljában. Ha rajta múlna, akkor rohanna tovább, lehetőleg egyből a legnehezebb katákkal folytatná a formagyakorlatokat, de nem hagyom neki. Már az egész hajó tudja, hogy csak első szintű gyakorlatokat végzünk. Nem azért, mert pletykálnak, azért, mert Zuko ordít. Szerezni fogok egy füldugót.

Vagy csak megtanulom drága unokaöcsémtől a szelektív hallás művészetét, mert aktívan süket, valahányszor felhozom, hogy menjünk olyan vizekre, ahol melegebb van. A fedélzet még mindig jeges. Rendszeresek a csúszásos balesetek, az egyik katona kificamította a vállát. A helyiektől vásároltam új lábbelit a legénységnek. Senkiben nem tombol a szeretet a szabvány viselet iránt, főleg úgy, hogy túl hirtelen indultunk és nem hoztunk hideg térségre való öltözetet. Ettől függetlenül többen is a szájukat húzták, amiért délföldi lábbelit kellett húzniuk. A víztörzsi bakancsok a legjobbak, de abból alig-alig találni a piacon. Egy párral hazaküldtem, hogy vizsgálják meg a talpat és készítsenek nekünk rendes téli csizmákat. Addig maradnak a zöld surranók.

Talán Genji mártózása tette, de az érveimet Zuko is elfogadta. Jee azt mondta, hogy „évek óta nem hallottam a hangját, tábornok”, amit nem tudok mire vélni.

A pai sho klub nehezményezi, hogy olyan nehezen vagyok elérhető. Azt is, hogy eljöttem az unokaöcsémmel, de ebből nem engedek.

Ozai uralkodásának Harmadik Éve, Árapály Hava, 10. sol

Zöld tea ginsenggel – Nyugati Nyár-szigetek, tavalyi szüret. A ginsenget a figyelemfenntartás kedvéért kevertem hozzá. Nem használt sokat.

Hibáztam. Ostoba, ezerszer is ostoba hiba volt, és nem ment fel az, hogy fáradt voltam, vagy hogy régen is volt erre példa. Akkor nevettünk rajta.

A hideg miatt jutott eszembe, hogy tanítsak egy trükköt Zukónak. Apróság, odahaza nem sok értelme van, a Kalderában, de még a legtávolabbi északi szigeteken sincs soha ilyen hideg. A tüze szabályozásáról van szó, és arról, hogyan tud dolgokat felmelegíteni anélkül, hogy látható lángokat produkálna. Pont emiatt piszok nehéz elsőre megcsinálni, márpedig Zuko szereti elsőre megcsinálni a dolgokat. Délután kezdtük, estére még nem volt meg neki a dolog, szóval megsértődött és nyavalygott. Én meg egész nap itt voltam vele, vezettem, próbáltam még jobban elmagyarázni neki a dolgot, hát ugyanolyan fáradt voltam, mint ő.

Zuko éppen úgy hisztizett, mint a fiam, amikor ezt tanítottam neki. És amikor rászóltam, hogy nyugodjon meg, holnap is lesz nap és gyakorolhat még, a fiam nevén szólítottam.

Volt már ilyen. Zuko sok mindent úgy csinál, mint régen a fiam, és amikor kicsi volt, direkt rá is játszott erre. Játék volt ez köztünk, hogy mikor sikerül rajtakapni engem ezen az ostobaságon, mikor sikerül megzavarnia. Utána rohant elmesélni a fiamnak, aki nevetett rajta és utána napokig heccelt vele.

Most sikerült neki, de nem nevettünk. Felkelt, jó éjszakát kívánt és itt hagyott. Nem tudom, hogyan kérhetnék tőle bocsánatot. Hogyan mondhatnám el neki, hogy nem azért vagyok vele, hogy kitöltsem a szívemben a lyukat, amit a fiam halála szült.

Elmondhatom neki nyíltan, de az utóbbi időben azokat a dolgokat, amik nem férnek bele a világképébe, egyszerűen figyelmen kívül hagyja. Tőlem még eltűri, hogy szelíd kritikát fogalmazzak meg az apjával kapcsolatban, mert családtag vagyok, de ha bárki más rendszerellenes viselkedést tanúsítana, úgy lehullana néhány fej.

Nem érti, hogy szeretem őt, Ozai pedig nem.

Nem értené, ha elmondanám, hogy apám engem szeretett, Ozait pedig nem.

 

Vége