Fényhasadás

Loki elengedte a jogart és a Bifröszt magába szippantotta. Zuhan, egyre csak zuhan…

Loki POV, játszódik a Thor után. Loki elengedte a jogart és a Bifröszt magába szippantotta.

forrás

Fényhasadás

Zuhant, át a mindenségen. Az Yggdrasil ágainak ragyogásán túli sötétség félelemmel töltötte el. A színkavalkád elvakította, az univerzum mély, parttalan semmije még sötétebbnek, még rémisztőbbnek tűnt.

Volt valami… furcsán végleges abban, hogy így ér véget ez az egész.

Az anyja mindig furcsállotta, hogy a zuhanás elveszi a mágiáját. Nem tud varázsolni, ilyenkor csak az eséssel gondol, a szapora szívverésével és az ismeretlen odalenttel, ami felé tart.

Megint átfordult a tengelye körül. Eleinte próbálta kontrollálni a zuhanását, de idővel belefáradt. Nem tudta, mikor fog földet érni, már ha földet ér egyáltalán. Nem tudta, milyen hosszú a világfának ez az ága. Lehet, hogy már csak a holttestét fogja kivetni a mélyűrnek egy olyan ősi szegletébe, ahol barna törpék kihűlt maradványai sodródnak egymás gyönge gravitációjától vezetve, lassan és élettelenül. Ez a gondolat érthetetlen módon megnyugtatta. A benne rejlő véglegességbe kapaszkodott, míg körülötte minden változott.

Yggdrasil szivárvány örvénylése hirtelen vörösbe fordult körülötte. Loki érzékei azonnal kiélesedtek, a szívébe félelem nyilallt. Valahol a világban letépték a világfa egyik hajtását, hogy megpróbáljanak rákapcsolódni. Gyatra próbálkozás ez a csillagközi utazásra, de jelentős fejlettségre utal. Kevesen képesek erre, de ők mind Asgard ellenségei.

Hirtelen elöntötte a hála, amiért Thor szétverte a hidat. Ha nincs kikötő, nem lehet hajóra szállni; bárki is akar csatlakozni a hálózathoz, a kísérlete sikertelen lesz. Asgard biztonságban van.

Újabb vörös fájdalom-rángás futott végig az ágon, még sötétebb, mint az előző. A fény-rostok szétpattantak. A ragyogás után Loki vakon zuhant ki az űr sötétségébe.

Nekicsapódott valaminek. Fém hasadt, az arcát végigkarmolta valami, ami a hajába is beletépett. Újabb zuhanás, de ezúttal érezte a húzóerőt, nem olyan súlytalan, légies száguldás volt, mint a Bifrösztön. Itt volt középpont, ami maga felé rántotta, durván és határozottan. Nyoma sem volt benne az égitestek szeretetteljes ragaszkodásának; már akkor tudta, hogy egy űrhajón van, mikor még mindig szivárvány fényfoltok ugráltak a szeme előtt.

Zuhant, nekicsapódott valaminek, megint zuhant, megint ütközött Minden alkalommal kiszakadt belőle a levegő, mindig azt hitte, hogy na most törnek el a csontjai. Aztán arccal lefelé megállapodott. Ott maradt – a világokon keresztül zuhanás szele még ott remegett a tagjaiban. Akkor se tudott volna felállni, ha akar. De nem akart. Mozdulatlan maradt és figyelt.

– Úgy látom, utazás helyett hullákat kapunk a nyakunkba – hallotta bal felől egy fiatal nő gúnyos hangját.

– Nem halott – felelt egy bariton.

Egyikük sem a birodalomból való – gondolta Loki.

– Lyukat ütött a hajó burkolatába – feleselt a nő.

– Nézz rá, Gamora! Nézd a jeleket a ruháján. Ez egy asgardi. Ez túléli.

Lábbal nyúltak a válla alá és fordították a hátára. Loki azonnal megpróbált odébb gördülni, de a remegő izmai elárulták. A láb azonnal a mellkasára nehezedett. Azonnal a Mjölnir jutott az eszébe, de Thor akkor nem akarta bántani; a kalapács nem engedte fölkelni, de nem akarta összeroppantani.

A titán keményebben préselte őt a fémrácsnak, Loki pedig nyitott szájjal kapkodott levegő után. Felnézett a titán arcába és felvillant benne a harag a bátyja irányába. Meg kellett volna ölnie, míg lehetett, míg megúszta volna gyorsan. Ettől az alaktól nem számíthat irgalomra.

– Szervusz, asgardi – mosolygott rá Thanos és lilás bőre ezer ráncba szaladt. – Látod, lányom? Világokon akartam átkelni, de a világok jönnek el énhozzám.

Vége