Mi történt azon a szigeten… kihívás harmadik nap

 

Kihívás – harmadik nap

 

 

Mi történt azon a szigeten…

Harmadik nap

Érezte a Luger megnyugtató súlyát a csípőjén. Veszélyhelyzet van, de attól még az ellenségeik. Jobb a biztonság, főleg azért, mert ki tudja, hogy Amerika éppen mire gondol.

Kiku is felállt.

– Valóban.

Az ő pisztolya elkallódott, de a katanája valami csoda folytán sérülés nélkül megúszta a kalandos landolást. A férfi ledobta a zubbonyát. A mandzsetta Feli arcába csapott, amitől a kis olasz magához tért.

– Ha? Mi van?

És ez a színjáték onnantól kezdve napjában kétszer megesett velük. Ludwig hamar rájött, hogy a szövetségesek is lezuhantak, csak ők a földnyelv másik oldalán lévő szigeten. Ahogy jött az apály, megjelentek, abajgatták őket, majd amint elkezdett emelkedni a vízszint, elmentek. Korán indultak, mert ha a dagály ellepi a földnyelvet, csak úszva tudtak volna visszatérni a támaszpontjukra.

– Nem értem, hogy ez miért gátolja őket – mondta Ludwig.

Negyedik napja szenvedték a támadásokat. Az élelmük már elfogyott, így Ludwig rossz kedvére az éhség is rakott még egy lapáttal. A legutóbbi alkalommal Kína volt olyan kedves és felborította az összetákolt vízgyűjtőjük, alig pár decit sikerült megmenteniük. Éppen a pót-víztároló készítése volt soron.

– Nem tudta, Doitsu-san? – nézett fel Japán, általában kifejezéstelen arcán most őszinte meglepetéssel. – Anglia nem tud úszni.

Leejtette a kezeit.

– De hát szigetország.

– Az.

– Bruder azt mondta, hogy kalóz is volt. Az isten szerelmére, azé a fickóé a legjobb flotta!

– Valóban.

– És nem tud úszni.

– Nem.

– Vee~…

Inkább folytatta a fém hajlítgatását és kalapálását.

Délután ültek a megtépázott kunyhójukban – a legutóbbi csetepatéban Oroszország ráesett – és egyéb program híján azt nézték, hogyan gyűlik a víz a tálban. Ludwig megjegyezte:

– Nem jó, hogy mindig ők támadnak. Már majdnem mindent tudnak rólunk.

– Arra céloz, hogy támadnunk kellene?

– Kiku, az ég szerelmére, tegezz már.

– De…

– A tárgyalóteremben még csak-csak, de most kiszakadt felsőben dekkolok egy tengerparton. Kérlek.

Japán zavartan fészkelődött.

– Rendben. Megteszek minden tőlem telhetőt.

Feli vidoran közelebb húzódott hozzá.

– Na, naaa, nem lesz nehéz!

Ludwig a derekánál fogva húzta arrébb, mielőtt Kiku a személyes tere meggyalázását sérelmezve felrúgja a srácot.

– Szerintem az előtt menjünk, hogy ők jönnének. Átúszunk, visszafelé pedig tudunk futni.

Kiku bólintott.

– Melyikünk támad?

– Ketten egyszerre? Feli majd kap valamit, amit lengethet.

– Vee, van fehér zászlóm!

– Azt nem. Csinálj egy tengelyhatalmasat, azt lengetheted.

– Ó, van zászlónk?

– Öhm… igen. Pálmalevél alakú.

Feli a pálmalevél-forma kreatívságáról ódákat zengve nekiállt azt új zászló készítésének, Ludwig és Kiku pedig a komolyabb haditerv kidolgozásának.

Anglia után Kiku érzi legjobban az országok kisugárzását, és mivel a szövetségesek öten vannak, ezért őket könnyebb megtalálni, mint hármukat. Ludwig azért a lebukásuk nehezítése érdekében úgy döntött, hogy egymástól tíz-tíz méternyire fognak haladni. Az előőrs Kiku, hogy érezze a kisugárzást, ilyen terepen amúgy is neki van a legtöbb harci tapasztalata. Utána a derékhadat Ludwig alkotja, majd a sort Feli zárja. Szigorú nézésekkel és félórányi könyörgéssel elérték, hogy az olasz csendben legyen.

Ludwig még éppen csak sejteni kezdte a szövetségesek irányát, mikor Japán előtte felemelte a kezét, hogy észrevették őket. Ő intett Felinek, futólépésben felzárkóztak Japánhoz, majd gyorsabb tempóban folytatták az útjukat. Még pár méter és…

Ők nem álltak meg kárörvendeni az ellenfélen, mint azt a szövetségesek tették. Nem röhögtek bele az arcukba, mint Amerika tette minden alkalommal, csak kitörtek a bozótosból és támadtak.

Aprócska tisztáson találták őket, az egyik oldalt a repülőjük volt beékelődve két böszme nagy fa közé, másik oldalt botokból és ponyvából összetákolva egy Ludwigékéhoz hasonló bungaló állt, alatta néhány konzervvel.

Feli ezt kiszúrva az A-terves zászlólengetésről a parancs szerint váltott a B-tervre, a kajaszerzésre. Odarohant felmarkolt annyi konzervet, amennyit csak bírt és rohant, ahogy a lába bírta.

Ellenfeleik ezt észlelve egyszerre lendültek támadásba.

Ludwignak pedig leesett, Amerika miért mindig Kínát küldi ellenük.

Akadályozták egymást, így lényegesen egyszerűbb volt támadni őket, mint védekezni ellenük. Talán Anglia és Franciaország tudott a legjobban együttműködni, de ha összeléptek, inkább egymást kezdték tépni, mint az ellenfelüket. Ludwig ezt könyörtelenül kihasználta.

Éppen félreugrott Amerika egyik ütése elől, mikor Kiku kiáltott. Tiszta erőből vállba rúgta a nagydarab suhancot, aki Oroszországnak tántorodott és elestek mind a ketten. A nyakába kapta a lábát ő is. Kiku előtte rohant. A földnyelv tiszta volt, az apály tetőpontján keltek át rajta.

Pucoltak vissza a táborukba. Feli már ott volt, botokkal pakolt széndarabokat egy konzerv köré, hogy felmelegítse.

– Amerikai marharagu-leves – mosolygott fel rájuk. – A többit eldugtam a megbeszélt helyre.

– Ügyes vagy, Feli.

Lehet, hogy odahaza is ezzel kéne megbíznia. Lopja el az ellenfél készleteit és pucoljon.

Csak egy konzervet bontottak fel és ettek meg, de azzal belaktak mind. Ludwig hosszú idő óta először eltelve dőlt hátra. Úgy döntött, megérdemel egy kis délutáni sziesztát az esti hacacáré előtt, főleg ilyen fejedelmi ebéd után.

Ha valaki második napja híg hal- meg hínárlevesen él, akkor értékeli a hadikosztot.

>>> Következő nap >>>