Mi történt azon a szigeten… kihívás ötödik nap

 

Kihívás – ötödik nap

Mi történt azon a szigeten…

Ötödik nap

Reggel arra ébredt, hogy valaki egy adag tengervizet löttyent az arcába. Úgy ült fel, mint aki fuldoklik, de csak azt találta, hogy Amerika ül felette törökülésben, nagy szemeket meresztve, ültében hintázva.

– Hej, éhes vagyok.

Meghökkenten bámult rá. Feli nyöszörgött mellette. Hiába ült fel olyan hirtelen, nem ébredt fel. A többiek meg még jócskán aludtak. Kiku az egyik uszadékfán, lelógó kezét Kína fogta, akire az orosz volt rágyógyulva hátulról. Anglia és Franciaország egymást ölelve, fejük alatt a bakancsukkal szenderegtek, valamivel több ruhában, mint az este.

Ludwig megvakarta az állát. Szúrós sörtét érzett a keze alatt.

Összevont szemöldökkel tapogatta végig az arcát. Utoljára odahaza kellett borotválkoznia. Valahol büszkeséggel töltötte el a tény, hogy megint kinőtt a szakálla, ez azt jelentette, hogy kezd felnőni. Ez a büszkeség reggeli utánra már idegességgé lett, mert ahogy megvakarta, viszketett, és az egész arca le akart rohadni. Amerika se volt jobb passzban, ő is frissen szerzett borostáját igyekezett szokni.

Anglia egy ponton hatalmasat sóhajtott és azt mondta, egy perc és jön. Franciaország kérdőn nézett utána, de az angol nem mondott semmit. Ludwig csak irigykedett, mert hiába volt az angol álla szokatlanul világos a hajánál világosabb árnyalatú borostától, ő nem vakaródzott.

Bő háromnegyed óra múlva – ennyi volt az út a szövetséges repülőig és vissza – megjelent egy ládával a hóna alatt, letette a bungalóban, majd egy kevés vízzel nekiállt bűvölni valamit. Ludwig nem nagyon figyelt rá, Felivel játszott egy kockázáshoz hasonló játékot, csak kavicsokkal és kagylókkal. Oroszország és Amerika is beszállt, az orosz állt nyerésre. A pecabotokra Kína és Japán figyelt, Franciaország meg elvonult az árnyékba azzal az indokkal, hogy neki kell még egy kis idő a szépítő alvása befejezéséhez.

– Ti ketten, gyertek csak – ütögette meg a vállát Anglia.

Az állát vakarva felállt, értetlenül követve a másikat.

– Mi van már megint? – fakadt ki Amerika. – Mi a francot akarsz?

Anglia a bungalóhoz vezette őket. Két külön tartóoszlopra zsineggel egy-egy zsebtükröt kötözött, az elé állította őket, majd a kezükbe nyomott egy-egy borotvát.

– Fáj nézni, amit csináltok – közölte szárazon, majd megkeverte a szappant a tálban. – Nem olyan szörnyen bonyolult, de kell valaki, aki megmutatja, különben összeszabdaljátok az arcotok. Hallod?!

Amerika teljesen odáig volt a borotvának már a látványától is. Kihajtotta a pengét, és nindzsamozdulatokat csinált vele. Ludwig a biztonság kedvéért odébb lépett egyet. Anglia csak felmarkolta az egyik üres bádogedényt, és fejbe vágta vele.

– Au! Ezt most miért?!

– Figyelj! – mondta Anglia mélyen a szemébe nézve. – Ha magadat vágod meg, akkor a seb olyan lassan gyógyul, mintha ember lennél.

– Minek magyarázol olyasmit, amit már tudok? – kérdezte ő fölényesen.

– Azért, hogy figyelj rám, te istencsapása, mert nem fogom kétszer megmutatni! – Ludwigra nézett. – Neked menni fog?

Ludwig a pengére nézett.

– Ez másmilyen, mint amivel a bátyám tanított.

– Oh, szóval te már gyakorlott vagy? Ess neki, a pengehosszúság nem sokat jeletn, hamar rááll az ember keze.

– Szerintem ez a harmadik alkalom – dünnyögte bizonytalanul.

A szeme sarkából figyelte, hogyan mutatja Anglia Amerikának. A legjobb tudása szerint igyekezett leutánozni mindent. Zavaróan lassan haladtak, mert Amerika nem figyelt és Anglia a korábbi állítása ellenére igenis elmagyarázta nem is kétszer, de akár háromszor is ugyanazt. Amerika juszt is másképp csinálta. Túl lazán tartotta a csuklóját. Anglia a sokadik figyelmeztetés után rácsapott a kezére. A borotva leesett, Amerika szitkozódva hajolt utána, mire Anglia összeszidta, hogy ne beszéljen csúnyán. Utána kicsit irigykedve mérte végig Ludwigot. Zavarba jött tőle.

– Eh, mennyivel könnyebb dolga lehetett veled a porosznak – dünnyögte, mire Ludwig majdnem elnevette magát.

Anglia felügyelete alatt nekiesett. A férfi kiáltására szinte azonnal megdermedt – Anglia igazított a borotvát tartó kezén, gyöngéd, puha érintése zavarba hozta. Tudta, hogy a másik legalább annyira idegenkedik a testi érintéstől, mint ő maga, így kettejük interakciója általában kézfogásra, vagy a harctéri összetűzésekre szorítkozott. Azt tudta, hogy keményen üt. Azt nem, hogy finom is tud lenni.

Amerikát hasonló mozdulatokkal próbálta meg eligazgatni, de a nagyra nőtt kamasz nem hagyta magát. Vele kicsit erélyesebb volt, a rövid ujjak a már ismert erővel markolták meg a srácot és kiadós üvöltözés után Amerika kegyeskedett megengedni, hogy megmutassák neki, hogy is mennek a dolgok.

Még akkor sem ment neki.

A hosszúra nyúlt kaland végét Anglia a borotvaszett ápolásának módjával fejezte be.

– Egyébként meg szokjatok hozzá a borostához – magyarázta, miközben lötykölte le a habot a pengéről. – A borotválkozáshoz víz kell, az meg korlátozott mennyiségben van a frontvonalon.

– Ah, ne is mondd – ásított mögöttük Franciaország, ahogy odalépett hozzájuk. Éppen tíz ujjal rendezgette a haját. – Ó, borotválkozni tanítod az ifjúságot?

– Már éppen végeztünk. Untam már a vakarózásuk.

Ludwig letörölte az arcáról a maradék habot. Hol így, hol úgy sikerült, jobb oldalt belevágott a hajába is, bal oldalt, ahol a jobbkezessége révén kicsit ügyetlenebb volt, maradt egy folt. Több folt. Mindenhol.

– No gyere – kapta el a vállát Franciaország. – Kiigazítalak.

Dermedten állt, és igyekezett kontrollálni a feltörő önvédelmi ösztönt, ami azt üvöltötte, hogy üssön, vágjon, ne engedje a franciát borotvakéssel a torka közelébe.

Félelme alaptalan volt, hamarosan babapopsi-sima arccal mehetett vissza Feli mellé. Addigra Anglia is elunta, hogy Amerika nem hagyja kibontakozni. Elgáncsolta, a visítozó országot kikötözte az első fához, majd üvöltözött vele még egy kicsit. Amerika eleinte szabadulni próbált, utána már csak nagyon mereven, mozdulatlanul ült. Csöppet megrémítette a tény, hogy mielőtt Anglia az ölébe ülve megborotválta, még megállt előtte, kioldotta a derékszíját és a bőrt élezőnek használva addig fente azt a borotvát, hogy egy leejtett fűszálat röptében ketté tudott volna vágni.

Őket Oroszország váltotta a rögtönzött borbélypultnál. Franciaország is helyrehozta a maga képét, egy aprócska ollóval még pamacsszakállán is javított. Még volt egy kevés borotvahab a tálban, Anglia felajánlotta a többieknek. Olaszország csak legyintett, hogy nem él ilyesmivel, a távol-keletiek meg halkan felnevettek. Leginkább kínjukban, hogy ne kelljen válaszolni a kérdésre.

>>> Következő nap >>>