BÚÉK 2020


Először is, köszönöm a Blogger megújult verziójának, hogy hozzájárult a most már hagyományosnak mondható statisztika-készítéshez.

Kedves egybegyűltek, évértékelő beszéd következik!
Öveket becsatolni, rázós menet lesz.






Kezdjük a mentegetőzéssel.
Avagy nagyon sokat tudok mesélni arról, hogy mit nem csináltam 2019-ben, de az negatív visszacsatolás és önigazolás lenne, ami nem jó, tehát inkább a pozitív dolgokról kellene mesélnem. Mert lássuk be, negatív csúcsot döntöttem publikálás terén, ami nem túl szép dolog a részemről. 2020-ban igyekszem a saját jól felfogott érdekemben is többet foglalkozni az írással, már csak azért is, mert a mentális egészségemen is meglátszódik, hogy mikor írok és mikor nem.

Lássuk az év hullámvölgyeit :)
2019-ben fordult elő először, ráadásul két ízben is, hogy egy hónapban nem volt friss az oldalon. Mea culpa. Augusztusban ez a nyomorom miatt volt, mert megígértem, hogy nyár végéig befejezem azt a fránya Fyrirgefdu mért, de azt nem akarta, hogy befejezzem. Valószínűleg komolyabban oda kellett volna tenni magam, de még mindig nem csináltam meg azt a csodálatos kihívást, hogy egy hétre (legalább) kivonulok a világból és nem veszek tudomást senkiről és semmiről és csak írok. A gond ezzel csak az, hogy a nyár folyamán három olyan hetem is volt, amikor csak és kizárólag én voltam itthon. :)
Novemberre már egészen megembereltem magam, volt egy csomó ötletem, ráadásul október végétől számonkérési időszak volt az egyetemen és olyankor egészen megnő az alkotási kedvem. Akkor volt szerencsém vakbélgyulladást kapni, minek hatására két-három hétig korlátozottan tudtam mozogni, márpedig az íráshoz nekem létszükséglet a fel-alá járkálás.

Valószínűleg a megfogyatkozott bejegyzéseket az is okozza, hogy az írás nekem már nem csak hobbi. Már nem várhatok az ihletre, mert ahogy az ember ír, egyre inkább elmaradnak ezek az ihletett pillanatok. Az ember egy hobbit eleinte azért csinál, mert az új dolog öröme elkapja. Ahhoz, hogy valaki ezt hosszabban csinálja, kell egyfajta elhivatottság. Itt nem azt mondom, hogy nem születhet mindenki írónak, mert ez hülyeség, ez is egy szakma, kis ügyességgel és tanulással elsajátítható, lásd saját példámat, inkább azt mondom, hogy ha nem teszed bele magad és csak az ihletre vársz, akkor egy idő után azon kapod magad, hogy már megint nem írsz hetek, hónapok óta. Rohadt szakdolgozat, azóta is azt okolom. Bebizonyította, hogy úgy is lehet élni, hogy nem írok hetente legalább 3000 szót. (Csak nem érdemes.)

Remélem, 2020-ban jobban fog menni a szekér. Már csak azért is, mert a lelkemnek is jól esik, ha írok. Kiírom magamból azt a rakás szart, ami bánt. Terápiás jellege is van, na. A pszichológusom is ezt mondja. (Látjátok az önigazolást? :D)

Idén kaptam egy blogértékelést is, amit még egyszer nagyon köszönök!

Most pedig következzenek imádott statisztikáim.

2019-ben mintegy felét sikerült produkálnom a tavalyi írásmennyiségnek, mely összesen 77 583 szó. Vigasztalásomra szolgál, hogy a Harry Potter és a bölcsek köve 76 944 szó, szóval még mindig sikerült kitöltenem egy egészséges regény kereteit.

A termelt novellák, egypercesek:
Ezek összesen 16 268 szót tartalmaznak.

Folytatásos holmijaimból:
Assenza; ezt a történetet hirtelen felindulásból januárban kezdtem, majd júniusra sikerült is befejezni – 16 174 szó. Szerintem még kb. 5000, ha beleszámoljuk a kidobott verziókat is. Egy átdolgozott Intonáció után lehet, hogy ezt is kirakom egyben, pdf-ben.
Fyrirgefðu mér; végre, végre sikerült befejezni. Úgy végre, hogy az első fejezetet 2017 novemberében tettem közzé. Azért az a szeptemberi befejezés elég erős volt. Büszkén viseli a maga „konyec” címkéjét, az a helyzet. Mellesleg, nálam a gépen „hókirálynő” munkacímen van elmentve, és azóta is megfagyok, valahányszor eszembe jut. – Pontosan 6000 szót írtam hozzá.
Nászút: nyolc fejezet, holott legalább tizenkettőt akartam írni, de tökmindegy. Erzsi megint megmakacsolta magát és kussol. Úgy tűnik, a szereplőim világfájdalom nélkül nem képesek működni. Ha meg adok nekik, akkor az a bajuk. – 39141 szó

Mennyi az annyi? Annyi, hogy egy bejegyzésben átlagosan 4083 szót raktam ki. Ez leginkább a Nászútnak köszönhető, mely drabális fejezetekkel operál, fene a mindenségit.

Kicsit aggaszt, hogy évről évre drasztikusan esik a publikációk száma. Kicsit aggaszt, hogy augusztusban elkapott a Star Wars-nosztalgia, mely az első „fandom” volt, ami elkapott. Még egy történetet is írtam a Merengő Kívánság Üst-kihívására. Itt nem hiszem, hogy lesz SW-fic. Lehet, hogy nem tiszta Heta-oldalnak terveztem ezt a blogot, de mára erősen azzá vált, és nem is akarom magukra hagyni a szereplőimet. Inkább írok nagyon erős AU-kat. (SW AU, mit szóltok hozzá, hmm?)

Idén a blogmegjelenítések száma 17 200 volt, ami szerintem nagyban köszönhető annak, hogy a plotnyulak csak dugnak, de nem hajlandóak megírni magukat. Fene a pofájukat. Ennek a számnak szerintem a fele még mindig orosz szexbot, meg a Blogger statisztikáit elnézve… a második, kihúzott keresőszó az egyikőtök neve, azt tisztelettel kitakartam.


Nagyon köszönöm, hogy itt voltatok velem 2019-ben. Köszönöm a bátorításokat, az összes csoda szép kommentet – ha magam alatt vagyok, akkor bevallom, néha újraolvasom őket, mert mindig jó kedvre derítenek. Igyekszem befejezni a történeteimet. Igyekszem jól megírni a történeteimet.


Köszönöm, hogy vagytok, srácok.

Megjegyzések

  1. Először is Nagyon Boldog Új Évet neked is! <3 Jobbulást mint lelkileg mint testileg és vigyázz a mentális egészségedre, ha attól jobban vagy hogy kiírsz egy mondatot a blogra vagy egy buszjegyet akkor tedd azt, Örkénynek is bejöttek az ilyesmik :D
    Viszont ha már te röstelled magad, akkor én is bánom hogy nem töltöttem itt több időt, mindig megígérem magamnak hogy ezt meg azt bepótlom itt az oldalon de az egyetem újdonsága és a családi ügyes-bajok elszívták minden energiám. (most is olasz történelem vizsgára kellene tanulnom, lol) Na de majd idén! :D
    És az SW AU pedig KELL. Igazából vicces mert sose voltam akkora rajongó, mindig csak anyum miatt néztem de a Mandalorian sorozat nagyon lekötött és az utolsó filmet is eléggé élveztem, jó nem egy műremek de azért tetszetős volt.
    Szóval, izé üdv köztünk újra, jó hogy itt vagy :D <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. <3<3<3<3
      Hallod, nehogy már te szégyelld magad, amiért nem itt vacakoltad el az időd :D Tényleg. Én akkor szoktam ficet olvasni (kommentelni meg főleg) amikor éppen valami más kellene csinálnom. Vagy írni a saját ficemet vagy (mint pl. jelen esetemben) tanulni.
      Ha még csak lesz az olasz vizsgád, akkor sok sikert, ha már volt, akkor remélem, jól ment! ^^
      A Blogger ugye küld mailt arról, ha komment érkezik... és abban a pillanatban, hogy megláttam a Mandalorian szót a hsz-ben, egy ötlet jött, és egy matekvizsga elúszott...
      Köszi szépen! Örömmel látlak viszont! ^^

      Törlés

Megjegyzés küldése