Fogd a kezem!
Uhm. Ja. Új cucc, mert miért ne. Ennek is több fejezete lesz éééééééés megint Kirklandék. Jap.
Le történet: Arthur beteg. Nincs jól, régóta. Van, amikor rosszabbul van és boldog, van amikor jobban van és boldogtalan.
Arthurnak a fejében vannak a gondok.
Ami van: modern AU, hallucinációk és zaklatott emberek, Matthew POV és Skócia debüt. (Meg fogtok lepődni, Scottnak hívják.)
A
környéken mindenki tudta, hogy Arthur Kirkland nem teljesen százas.
Nem arról van szó, hogy rossz pofa, csak nincs minden rendben.
Mármint a fejében. Na. Szóval megesik, hogy Arthur… lát
dolgokat. Leginkább olyanokat, amik nincsenek ott.
Éppen
Matthew volt a soros bolond fivére meglátogatásában. Most a helyi
lovász, Feliks szólt, hogy megint rosszabbul van: Arthur felhívta
és megérdeklődte tőle, hogy milyen takarmányt kell adni vemhes
unikornisnak.
Biciklivel
ment. Nem lakott messze a bátyjától, három sarok volt az egész,
de keményen taposta a pedálokat, a zsebében összekoccantak a
nyugtatóampullák és kényelmetlenül nyomták a combját, de nem
törődött vele. Ilyenkor jobb sietni, még mielőtt Arthur tényleg
valami hülyeséget csinál. Egy alkalommal leesett a fáról,
eltörte a lábát és keményen bizonygatta a mentősöknek, hogy ne
vele foglalkozzanak, inkább hívják ki a tűzoltókat, mert Grethen
fennragadt a fán, és a végén ő is leesik. Mi az, hogy nincs ott
senki? Ott van, a negyedik faágon. Most integet. Jól vagy, Grethen?
Amúgy ha leszedik onnan, akkor jutalmat fog adni, de ne higgyék el,
hogy igazi arany. Persze, hogy hamis aranyat osztogat, elvégre
leprikón.
Matthew
szíve kihagyott egy ütemet, mikor meglátta a ház egyik ablakán
kiömlő füstöt. Eldobta a biciklijét az előkert pázsitján és
rohant be.
Arthur
mellett a sütőből dőlt a füst, de a férfi teljes lelki
nyugalomban üldögélt a konyhaasztalnál és leginkább
aktívszén-korongokra hasonlító valamiket rágcsált. Ajtóstul a
házba rontó öccsét észrevéve vidám mosoly terült szét az
arcán. A fogai egészen feketék voltak.
–
Matthew! Kérsz pogácsát? Most sütöttem!
–
Öhh… ja, hogy sütöttél… uhh, ha tudtam volna, akkor nem
ebédelek annyit. Ne haragudj, de teljesen tele vagyok.
–
Hát akkor majd később. – És vigyorgott.
–
Arthur, ne haragudj, tudsz róla, hogy ég a sütőd?
–
Hm? Merlin szakállára!
Felugrott
és egy szál konyharuhával felszerelkezve megpróbálta elhajtani a
füstöt. Matthew térült-fordult és egy kancsó vízzel orvosolta
a helyzetet.
–
Nem is értem, hogy nem vettem észre – kacarászott zavartan
Arthur.
–
Hagyd el, mindenkivel előfordul.
Barátságosan
meglapogatta a vállát, Arthur pedig ragyogó arccal nézett rá.
Már
csak ebből nyilvánvaló volt, hogy egy ideje nem vette be a
gyógyszerét. Az első kihagyás után vidám, gondtalan és
felelőtlen volt, emiatt gyakran ugrott a következő adag, és így
tovább. Általában a harmadik nap után múlt el teljesen a
gyógyszerek hatása és onnantól kezdve hallucinált, rendszerint
mindenféle képzeletbeli lényről, akikkel úgy társalgott, mintha
a barátai lennének, és ilyenkor igen gyakran sodorta magát bajba,
lásd a lábeltörős eset. Csak emiatt cipelték el terápiára.
A
gyógyszerektől rosszkedvű és ingerlékeny volt. Egy morc,
szarkasztikus öregember egy fiatal férfi testében. Viszont nem
tett kárt sem magában, sem a környezetében.
De
boldog sem volt.
–
Milyen napod volt? – mosolygott Matthew a bátyjára.
–
Egészen szokásos – ragyogott a férfi. – Tettem-vettem,
sütöttem pogácsát, kitakarítottam a házat meg elküldtem a
munkát a főnökömnek.
Élesen
beszívta a levegőt. Remek, megint telefonálhat meg magyarázkodhat.
–
Pöröltem egy sort Alfreddel, mert összesarazta a házat, de ez
van.
–
Ó? Alfred járt itt?
És
nem vette észre, hogy Arthur milyen rosszul van? Majd lekapja őt is
a tíz körméről.
–
Még mindig itt van. Nem is jött le köszönni neked?
–
Nem…
Arthur
széles mosollyal kiügetett a konyhából, közben Alfredet
szólongatta. Mattie ikerbátyja nem került elő, csak Arthur fiatal
golden retrieverje, Oliver. Anno úgy tűnt, hogy a kutya jó
hatással van rá. Ezt az állítást Matthew
elölről-hátulról-keresztbe-kasul megcáfolta a következő mondat
hallatán:
–
Ej, Alfred, hát nem is köszönsz az öcsédnek? Most nézd meg, ott
áll szegény elveszetten, mert rá se nézel.
A
kutyához beszélt. A kutya szemébe nézett, ami a térde felett
volt tíz centivel, plusz ott ugrált körülötte. Meg bolondozott,
meg hogy a pokolba nem tűnik fel neki, hogy Oliverhez beszél?
Matthew
enyhe szorítással a
gyomrában ült le a kanapéra. Már fogalmazgatta is magában a
szöveget, amivel majd felhívja Arthur pszichiáterét, Emil
Hosszúizlandinevevanssont, és megbeszéli vele, hogy kezdjék újra
a terápiát, amit alig fél éve fejeztek be. Fél éve. Fél évvel
ezelőtt Arthur még teljesen jól volt, csökkentették
gyógyszeradagját és úgy sem látta a tündéreit,
nem az, hogy a kutyáját az öccsének nézze!
Matthew
nem vette észre, mikor mászott a macska az ölébe. Oda sem
figyelve vakarni kezdte a füle tövét. Gépies mozdulatsor volt,
amit már jól betanult a saját macskáján, és csak akkor tűnt
fel neki, hogy nem Kuma, hanem egy hosszú, fehér bundájú kandúr
terpeszkedik az ölében, mikor a macska határozottan kéjesnek
tetsző stílusban dorombolni kezdett.
Arthur
közben végig beszélt. Hozzá meg a kutyához, akit még mindig
Alfrednek gondolt. Ez is a rosszulléte egyik jele volt: folyamatosan
beszélt, vidám volt és Matthew már előre utálta magát azért,
amit tenni fog.
Arthur
megfordult és elhallgatott a mondat közepén. Kigúvadt szemmel
meredt az ölében terpeszkedő macskára, aztán felbámult Mattre
majd vissza a macskára.
–
Francis, volnál szíves lemászni az öcsémről? Mattie, ne
bátorítsd.
Az
után, amit a kutyával leművelt, Matthew biztos volt benne, hogy a
macska egy másik ember lesz. Villámgyorsan lesöpörte az öléből,
mire a macska sértődötten morrant egyet, majd zászlóként
lengedező farokkal a konyha felé vette az irányt. Arthur utána
kiáltott:
–
Még mindig nem értek semmit a
francia locsogásodból! Oh, várjunk, Matt, te beszélsz franciául,
nem? Mit jelent az, hogy sourcil?
–
Uh… szemöldök.
Arthur
arca elsötétedett. Mattie látta gyülekezni a viharfelhőket,
ahogy a férfi megindult befelé a konyhába.
–
Minek hívsz a hátam mögött, te nyavalyás békazabáló?!
Mattie
felugrott, hogy és megakadályozza valami olyasminek a történtét,
amit később mindenki megbánna. Legalábbis nem gondolta, hogy
Arthur szívesen gondolna vissza arra a pillanatra, mikor a
nagykésével kibelezte a macskáját.
Hiba
volt utána mennie. Amint belépett a konyhába, Arthur felé
fordult, zöld szemeiben gyilkos indulat, és ha Mattie nem kapja el
a magánál kisebb, vékonyabb és gyengébb férfi csuklóit, akkor
őt lyukasztja ki.
–
Arthur, főznél nekem egy teát?
Kicsit
furcsa mondat ez, főleg akkor, mikor éppen a kést csavarja ki a
kezéből. Viszont bevált, a férfi azonnal kizökkent.
–
Oh, hát persze! – Már fordult is, hogy tegyen fel vizet. –
Minek van nálad az a kés? A végén megvágsz vele valakit, tedd
kérlek a helyére.
Nagyon
érett már, hogy segítséget hívjon. Mondjuk a bátyjukat,
Scottot. Vagy Alfredet. Vagy a mentőket, akárkit.
Reszkető
kezekkel ült le a konyhaasztalhoz. Most ütött be a sokk, és esett
le neki, hogy mit is akart Arthur az imént. Majdnem felnyársalta.
Fel
se tűnt neki, hogy Arthur beszél hozzá, meredt maga elé. A kész
tea percekkel később koppant előtte az asztalon. Arthur magának
is odakészítette a csészét, precízen melléjük helyezte a
kanalat, kitette a tejet. Matthew nem mozdult. Ha Arthur nincs
begyógyszerezve, akkor a teázásnak szertartása van, és a kezére
csap, ha valamit rosszul csinál. Vagy esetleg beléállítja a
kését, mint az utóbbi tapasztalatok mutatják.
Előtúrta
a zsebéből az egyik nyugtatót és letörte a fejét. Az üveg halk
pukkanással tört el, és Matthew felpillantott, hogy Arthur
hallotta-e, de ő éppen a tej hőmérsékletével volt elfoglalva.
–
Most már jó, Mrs Fairy? Igen, szerintem is megfelelő. Gyömbéres
vagy vajas teasüteményt szolgáljunk fel? Igazán, választhatsz
te. Ahhaha, nem, nem, dehogy, egy pillanatig se zavarjon. Biztosan
nem kérsz teát?
Végig
Mrs Fairy-hez beszélt. Matthew végigtúrta minden tudását Arthur
képzeletbeli barátairól és arra jutott, hogy Mrs Fairy a repülő
mentazöld nyúl lesz. Általában
hozzá beszélt a legtöbbet, az ő véleményét kérte ki a legtöbb
dologról. Továbbra is a teasüteményekről diskuráltak, mikor
kiment a kamrába. Matthew ezt használta ki és öntötte bele
bátyja csészéjébe a nyugtatót.
Innentől
kezdve csak mosolyognia kellett, elfogadnia egy darabot a korábbi
pogácsákhoz hasonlóan fekete szénkorongra hasonlító
süteményből, és elkortyolni a remek teát. Mert lehet, hogy
Arthur konyhaművészete felér egy elemi katasztrófával, és a
család többi tagja nem érti, hogy nem halt még bele, de a teája
az kiváló. Első osztályú. A teaházak sírva könyörögnének
utána.
Ahogy
fogyott a tea, Arthur úgy lett egyre csendesebb. Mikor a csészéje
üresen koppant az alátéten, már sápadt volt és karikás
szemekkel bámult ki az ablakon. Zöld szemeire köd ereszkedett.
–
Arthur?
–
Hm?
–
Jól érzed magad?
–
Mhmh.
–
Nem baj, ha én most elmegyek?
–
Mh-mh.
–
Rendben. Majd még később benézek, rendben?
–
Mhmh.
Gyűlölte
magát, amiért képes ott hagyni. Gyűlölte magát, amiért
boldogtalanná kell tennie a fivérét, de az isten szerelmére,
majdnem felvágta őt!
Még
egy utolsó pillantást vetett Arthurra, akin kezdett teljesen úrrá
lenni a nyugtató, enyhén elnyílt ajkakkal nézett ki a fejéből.
Azt se tudta, hol van. Amikor kicsit jobban lesz, iszonyatosan fájni
fog a feje, ami majd emlékezteti arra, hogy bevegye a gyógyszerét.
Matthew ezt tapasztalatból tudta: egyszer össznépi teázás
alkalmával valaki elkeverte a nyugtatós teát, szóval
összeöntötték a kannába az össze csésze tartalmát, majd
újraporciózták. Tulajdonképpen az egész családot kiütötték,
és Scott akkor gondolkodott el rajta, hogy lehet, nem kéne ilyen
bivaly cuccot nyomni az öccsébe minden alkalommal, mikor hülye és
elfelejti bevenni a bogyóit.
Csak
sajnos az enyhébb nem használ.
Matthew
összeszedte eldobott biciklijét és hazatekert. Ő, Alfred és
Scott még a régi családi házban laktak – szüleik halála után
Scott örökölte a házat, igazság szerint ők laktak nála. Flynn
meg Owen jó rég lelépett, Peter meg második éve a keresztapjával
lakott Svédországban.
Matt
nehéz szívvel nyitott be. A lelke még mindig kinn biciklizett,
üres fejjel hagyta, hogy a menetszél széjjelfújja a haját.
–
Matt? – Scott kiáltott ki neki a
konyhából. – Arthurnál voltál?
–
Igen!
Betámolygott
az ebédlőbe. Alfred az asztalnál ült és falt, tele szájjal
kinyögött valami köszönésfélét, és félrenyelt, mikor
meglátta, milyen képet vág az öccse. Fuldoklására Scott is
előkerült és kegyeskedett Alfred magyar hangja lenni egy kérdés
erejéig:
–
Úristen, veled meg mi történt?
–
Nincs jól. – Űzött tekintettel felbámult a másik kettőre. –
Nagyon nincs jól.
–
Nyugtató?
–
Kapott, de… Azt hiszi, hogy a kutyája Alfred, beújított egy
macskát, azt meg valami francia pasasnak nézi, akivel
előszeretettel sértegetik egymást, és édes istenem, majdnem
leszúrt!
–
Hogy mit csinált?! – kérdezték kórusban.
Matt
akadozva előadta a délután történéseit. Bátyjai felfogták a
probléma súlyát, ez abból látszódott, hogy Alfred képes volt
félretenni a vacsoráját, melléülni, és átkarolni a vállát.
Utána összevitatkozott Scottal, hogy mit kéne csinálni Arthurral.
Azt
már tudták, hogy a terápia hasznos, hetente hordták
pszichiáterhez. Kimaradó alkalmak esetén Arthur sokkal rosszabbul
volt – például most. Emil egy hónapja szabadságon volt. Azt is
tudták, hogy a bolondokházába nem akarják bedugni. Egyszer egy új
szomszéd miatt Arthur kénytelen volt három hetet a zárt osztályon
tölteni. Akkor még éltek a szüleik, és minden követ
megmozgattak, hogy ki tudják hozni onnan a fiuk. Arthur utána nem
hogy boldogtalan volt, de két hétig egy szavát nem hallották,
csak ült, ahová letették, lett lészen begyógyszerezve avagy sem.
Utána a pszichiáterének kemény munkája volt benne, hogy abból a
traumából is kigyógyítsa.
–
Kérjünk hosszú távú gyógyszert neki? – vetette fel Alfred.
–
Nem lenne egyszerűbb akkor minden reggel átugrani hozzá és
meggyőződni róla, hogy bevette-e az adagját? – vetette fel
Matt.
–
És ha nem vagyunk itthon? Szoktam menni piacra, Alfrednek meccsei
vannak, te meg tanulsz. Akkor mit csinálunk? Szalajtsam ide Flynnt
Írországból?
–
Akkor már inkább Owent, Wales közelebb van – vigyorgott Alfred.
Scott
a kiosztott pofon mérete alapján nem értékelte a poént.
Matt
egy darabig elhallgatta a bátyjai vitáját, de mikor fizikai síkra
tért volna át a dolog, közbevágott:
–
Nem kéne még ma valamelyikünknek átugrani Arthurhoz? Csak a
biztonság kedvéért.
Scott
a homlokát ráncolta.
–
Igazad van. Majd olyan hét óra felé, addigra kimegy belőle a
nyugtató annyira, hogy lehessen vele beszélni.
Hat
óra múlt, odakinn már sötét volt, és az ötletbörzéből lett
filmezéssel voltak elfoglalva, mikor halk kopogtatást hallottak.
–
Adja isten, hogy ne a baromállat
szomszéd legyen – fohászkodott Scott és kiment ajtót nyitni.
– Arthur!
Erre
mindketten felkapták a fejüket és mentek az előszobába a bátyjuk
után.
Arthur
a küszöbön toporgott, zavartan motyogott valamit az orra alatt. Ez
volt a félig kiütött állapot, amit Matt személy szerint szívből
utált. Arthur ilyenkor tudott a legjobban kibukni, pánikrohamot
kapni és ebben az esetben még csak gyógyszert se lehetett neki
adni, mert az előző adag még nem ürült ki a szervezetéből, és
fennállt az esélye annak, hogy túladagolják.
Alig
lépett ki az előszobába, a pillantásuk találkozott. Arthurból
megkönnyebbült kiáltás szakadt fel, és három másodperccel
később a férfi sírva kapaszkodott belé, de úgy, mintha az élete
múlna rajta.
–
Én úgy sajnálom! Annyira sajnálom, ne haragudj, ugye nem
bántottalak, Matt ne haragudj, kérlek, én nem akartam…
Jó
fél óra volt megnyugtatni, meggyőzni róla, hogy nem haragszik,
jól van és nem esett baja. Közben átterelték a nappaliba és
leültették az egyik fotelba.
–
És te miért nem csináltál semmit? – nézett hirtelen Arthur
Alfredre.
Alfred
erre meghökkent. Matt próbálta kitalálni, hogy lehet ezt finoman
közölni.
–
Arthur. A kutyához beszéltél.
–
Tessék?
–
Egész végig azt hitted Oliverre, hogy ő Alfred.
Arthur
válla megroggyant. Halk kacagásféleség szakadt fel belőle.
–
Hah… ha, ez új. Már nem csak tündéreim vannak, de a kutyámat
is… Jaj istenem. És Francis?
–
A macskád.
–
De nekem nincs is macskám – jelentette ki Arthur mélységes
meggyőződéssel.
–
Márpedig Francis egy ekkora – mutatta Matt a kezével – marha
nagy kandúr. Fehér bundával, szalaggal és bilétával. Nekem
erősen macskának tűnt. Egyáltalán, ki ez a Francis?
Arthur
Matt szeme közé bámult, de a gondolatai között kóválygott.
–
De… de én úgy emlékszem, hogy Francis két hete megjelent nálam
a küszöbön és közölte, hogy nálam fog lakni és úgyis olyan
jó barátok vagyunk és nem mondhatok neki nemet erre… és egy
lusta disznó és nekem kell utána takarítani, még a kaját is le
kell tennem elé, meg minden. Nem csinál semmit, csak franciául
locsog. – Felderült. – Várj, Emil azt mondta, csak azt tudom
hasznosítani, amikor rosszul vagyok, amit egyébként is tudok!
Vagyis Francis tényleg ott volt, mert franciául nem beszélek.
–
Mert milyen nyelven beszélsz? – horkantott fel Alfred.
Arthur
erre sértetten rávágta:
–
Németül, olaszul és egy kicsit spanyolul.
Tény,
hogy logikusabb lett volna Arthur feje tetején álló
tudatalattijától, ha olyan anyanyelvű valakit képzel oda, amilyet
beszél is. Érdekes apróság volt, hogy Arthur ennyire képben van
Francissel: tiszta pillanataiban általában nem emlékszik arra,
amit a rosszulléte alatt csinál.
És
Matt rájött.
–
Arthur, mit jelent az a szó, hogy
sourcil?
–
Ömmm… nem tudok franciául? – vont vállat.
–
Ez mire volt jó? – nézett le Scott felvont szemöldökkel Mattre.
–
Ettől kattantál be. Megkérdezted tőlem, mondván, hogy én tudok
franciául. Megmondtam, és agyon akartad csapni a macskát.
–
Francis mindig ezt mondja, amikor veszekszünk – jutott eszébe
Arthurnak.
Matt
szemrevételezte bátyja sűrű szemöldökét és arra jutott, hogy
inkább nem mondja meg neki, mit jelent, hátha rosszabb pillanatában
ismét kést rántana.
–
Lehet, hogy ez a Francis-pofa is valódi ember? – kérdezte Alfred.
–
Nem tudom – motyogta Arthur. A tenyerébe temette az arcát. –
Nem tudom.
–
Nincs semmi baj, öcsi – lapogatta meg a vállát Scott.
–
Ő valódi, ugye? Ugye Francis valódi?
Arthurt
itt elvesztették. Mikor megjött, végtelenül tanácstalan és
rémült volt, most viszont egészen kétségbeesett.
Matthew
próbálta nyugtatni fivérét, közben hallotta, hogy Scott valami
ilyesmit motyog az orra alatt:
–
Ha igazi, akkor megérdemel egy kurva nagy pofánverést.
Hát
igen. Scott és a nevelés. Meg a döntések, mert Scott úgy
döntött, hogy Arthur nem elég beszámítható ahhoz, hogy egyedül
legyen otthon, így Matthew aznap már másodszor is eltekert bátyja
házába, megetette az állatait – Arthur állításával
ellentétben, miszerint nincs macskája, határozottan volt, ráadásul
külön macskakaja is volt neki otthon – ellenőrizte a konyhai
parafatáblára felszúrt gyógyszerrendet, és a szükséges
bogyókból vitt haza egy kis, műanyag dobozkában.
Miközben
nyomkodta ki a pirulákat a levelekből, pocsékul érezte magát.
Leginkább azért, mert kedves bátyjának ötféle gyógyszere volt.
Két nyugtató-szerűség, egy gyengébb és egy erősebb, napszaktól
függően, hangulat- és étvágyjavító, amik a nyugtatók
mellékhatásait voltak hivatottak enyhíteni, és az altató, mert
Arthur bioritmusa nem mindig tudta, hányadán áll a világgal.
Matthew kiszámolta az aznap esti és a következő napi adagot.
Fájdalmasan soknak találta. És rájött, hogy hülye, mert
mindegyik gyógyszer fehér és hosszúkás, ő meg ugyanabba a
műanyagba tette őket.
Odahaza
azt találta, hogy Arthur már alszik. Altató nélkül, ami nagy
szó, mert egyre ritkábban sikerült ez neki. Vagy csak annak a jele
volt, hogy annyira lefárasztotta az aggódás, hogy teljesen
kiütötte magát.
–
Megvan? – nézett fel Scott a mosogatásból.
Matt
kitúrta a zsebéből a műanyag-vackot, és megrázta a pirulákat.
Továbbra is békésen szendergő bátyját figyelte, aki a fejét
Alfred ölében nyugtatta.
–
Teljesen kikészült – mormolta Alfred, egészen gyöngéden és
megsimogatta bátyja borzas üstökét. – Nem sokkal azután aludt
el, hogy te elmentél.
–
És arra vártunk, hogy visszagyere, mert nem szeretnénk
felébreszteni, de tudod, hogy így ágyba tenni milyen trükkös
dolog.
Oh
igen. Ha egyszer Arthur elaludt valaki mellett, akkor aznap éjjel
csak társaságban tudott aludni. Mindegy, hogy kivel, de kellett
lennie mellette valakinek. Egyikük se értette, hogy csinálja, de
megérezte, ha egyedül volt az ágyban és azonnal felébredt és
kemény munka olyankor megnyugtatni.
Matt
nagyot sóhajtott. Scott jó a megnyugtatásban, Alfred első
osztályúan altat, de Arthur mellette tudja átaludni az éjszakát.
Lehet, hogy ennek köze van ahhoz az aprócska tényhez, hogy Matt
szinte teljesen mozdulatlanul alszik.
–
Csókolom mindegyikőtöket – morogta. – Még túrázok egyet a
fürdőbe, ha nem gond, utána betermelhetitek mellém.
Kerek
öt percet engedélyezett magának a zuhany alatt, gyorsan fogat
mosott, de mire beleugrott a pizsamagatyájába, Scott már ott
türelmetlenkedett az ajtó előtt. Suttogva elvitatkoztak arról,
hogy mennyire gyorsan vagy éppen lassan készül el. Alfred
félhangos „Hékás!”-ára tértek magukhoz. Matt ágya mellett
térdelt, két kézzel ölelve Arthurt, hogy halkan szuszogó
bátyjának ne tűnjön fel, hogy nem mellette fekszik. Nem csak
felhozták, de a ruhái nagy részéből is kibújtatták.
Fájdalmasan vékony alakján lötyögött az alsónadrágja.
Próbált
óvatosan bemászni mellé, de bátyjai arca így is megrándult,
mikor Arthur felnyögött. Vágott rájuk egy fintort, és
elhessegette őket.
Megpróbált
elfeküdni, de előtte kénytelen volt a párnái közül kihajítani
Kumát, a saját macskáját. A medveszerű állat nem zavartatta
magát, szinte azonnal visszamászott Matt mellé, és folytatta az
alvást.
–
Lusta dög – vigyorgott rá és megsimogatta.
Nagyot
sóhajtott és végre leejtette a párnájára a fejét. Arthurt
figyelte, aki résnyire nyitott ajkaival, békés arcával olyan
volt, mint egy kisgyerek.
A héten elutaztam és pont akkor vettem észre ezt a sztorit, mikor már a repülőn ültem és szóltak, hogy állítsuk a telefont/tabletet offline módba >.> Később meg nem is volt időm elolvasni, pedig úgy megörültem az őrült-Arthur témának. Igen, pötit beteges, de én szeretem az ilyesmiket x) Szerintem nagyon illik hozzá, pont találó. Kíváncsi vagyok, mi lesz még itt, én enyhe FrUK szagot is érzek, deeee... lehet, tévedek x3
VálaszTörlésHa nem indiszkrét a kérdésem, akkor merre jártál? :D
TörlésMelyik része a beteges: hogy te szereted olvasni, vagy az, hogy én megírom? :D
Amúgy igen, eléggé adja magát a dolog, legalábbis hé, kánon szereplők. Én meg könyörtelenül ki akarom írni őket, muhaha.
Magamhoz képest relatíve hosszú lesz ez a valami, egy nyolc fejezetet megajánlok neki. Kitartást hozzá, meg a szimatoláshoz is :D
Róma és Sora, cserediákoskodtam egy hetet ^^ Valami isteni volt. Bár visszajönni fura volt, a mekibe is majdnem ciao-val köszöntem, de azért jó volt, nagggyon jó volt ^^ :D
TörlésAz a beteges, hogy én ezeket szeretem, de valami hihetetlen brutál szinten :'D Volt olyan időszakom, amikor csak ilyen témában olvastam vagy néztem dolgokat, hát... meg is látszódik néha xD
Áh, hosszú sztorik jöhetnek, tőled meg pláne :3 Na, reménykedek, hogy nem csal a szimatom :D
Ó, hát gratulálok :D Beszélsz olaszul, vagy csak a köszönés megy? Én perfekt olasz vagyok, már ami a gesztikulációt illeti ( http://9gag.com/gag/a2rZVBe/how-to-speak-fluent-italian )
TörlésUh-oh, ezek szerint értesz a témához. Az vicces, mert én csak végigpörgettem egy kupac cikket, és hej. Konkrét kórelemzésbe nem is fogok belecsapni pont emiatt.
Aww, köszönöm ^^
Köszönöm :D Hahhaha, ez teljesen igaz :D Nem bírnak úgy elmondani egy szót se, hogy ne hadonásznának x3
VálaszTörlésIgen, beszélek, de azért kihívás volt megérteni néha, mit is akarnak XD Olyankor inkább angolul érdeklődtem, szerencsére az én partnerem nagyon jól beszélt, a többiek inkább megrekedtek ezen a *du jú níd szam vótörrrrrrrrrrrrr* szinten, szóval hozzájuk csak a párommal mertem odamenni diskurálni :'D
Ó, hát nyugi, annyira azért én se ástam bele magam, csak élveztem őrültekről olvasni (néha én is megkérdem magamtól, hogy normális vagyok-e) xD Ne haragudj a kisregényért >< x)
Heta-canon confirmed... úgy imádom az ilyesmit :D
TörlésAkkor te még jobban állsz, mint én bármelyik nyelvvel, amit elkezdtem :/ Angolul meg németül illene tudnom, angolul olvasok, értem, amit mondanak, de hééé, nekem ne kelljen kifejezni magam. Németül meg megakadtam az "Ihh sprehe dojcs niht zó gút" szinten. :')
Jaa, hogy az, az nálam is megvan :D
(Nya-nyah, te hogy állsz az írásoddal? :3)
Hurráá, de jó, tőlem is ötletelnek :3
TörlésNe aggódj, van még időd belejönni (feltételezem, nem lehetsz annyira öreg, de javíts ki nyugodtan ha mégis:D), bár az önálló beszéd részét teljes mértékkel meg tudom érteni. Az első napokban kábé egy Buon giorno-t alig bírtam magamból kierőszakolni, a végére meg már tök jól belejöttem. Nagyot tud dobni a nyelvtudáson, ha anyanyelvűekkel beszélgetsz (tudom-tudom, erre azért nem mindig van lehetőség), utána ha hallod őket, akkor már te is bátrabban fogsz beszélni :) (*mondja az, aki magyarul se bír elmondani semmit*)
Hm-hm az írásommal? Hát, alakulgat, egyszer biztosan kész lesz... x) Az a nagy bajom mindig, hogy amint elkezdek egyet, jön az ötlet egy másikhoz, és nem bírom befejezni az előzőt ><
Heh, örök fiatal vagyok :D És ja, illene már csillantani valamit idegen nyelvek terén, a diploma nem repül bele csak úgy az ember kezébe :P
TörlésAmúgy ja, tényleg teljesen más anyanyelvűekkel beszélgetni. Mondjuk anno nyelvvizsgára (amin megbuktam :') ) töménytelen mennyiségű angol filmmel készültem, és addig teljesen rendben volt, csak szóbelin az egyik vizsgáztató magyar, a másik meg indiai volt, és teljesen más akcentusuk volt, mint amit én "megszoktam" és egy szavukat nem értettem...
Én ezért szoktam zenét hallgatni. Megadja az alaphangulatot, és sokkal egyszerűbb visszatérni egy megkezdett ötlethez, ha ugyanabban a hangulatban vagyok. Sokat segít az is, ha visszaolvasod azt, amit addig írtál. Egyéb ötletekből meg nekem is van egy dokumentumom, ami egyre hosszabb. Már nem férne be egy Merengős fejezetbe. :D
Az akcentus tényleg nagyon zavaró tud lenni >< (De ettől sokkal rosszabb, ha még hadar is, aztán közli, hogy ez a lassú verzió volt :'D) Erre úgy szerintem nem is nagyon lehet felkészülni, mert sohase tudhatod, ki hogyan beszél. Nem is tudom, mit tanácsolhatnék... Próbálkozni kell, na :) A nyelvvizsga meg annyira nem mérték, mert ha olyan kedvük van, úgyis megvágnak >.> Milyen szar lehet már egész nap azt hallgatni 500 gyerektől, hogy "I get up at 6 every morning blah blah..." :'D Jézusom, na én is remekül vidítok fel másokat...:')
TörlésKöszi szépen, majd megpróbálom^^ De gyanítom, hogy ha zenére írnék, akkor egy idő után inkább rajzolni kezdenék, mert a zene nekem nagyon el tudja vonni a figyelmem xD
Jaj, de szeretném én látni azt a dokumentumot... *-*
Összeesküvés-elméleteket én is imádok gyártani ezzel kapcsolatban, szóval semmi gond :D
TörlésSzemély szerint úgy szoktam, hogy először zenével ráhangolódom, utána meg részemről tökmindegy mi megy, úgyis csak írok, mint egy félbolond... meg bámulok előre és magamban beszélek ^^
Áh, mint az igazi profik >< A szokásaidról olvasva egyre inkább kezdem azt érezni, hogy az írást nagyon nem nekem találták ki D':
TörlésMilyen profik xD
TörlésMellesleg ez ne tántorítson el, ahány ház, annyi szokás. Van, aki zenére ír, van, aki nem, kinem milyen rigolyája van. Rejtő pl. diktálta a műveit (HOGYAN), és a gépírónőnek estélyiben kellett megjelennie a jeles eseményre.
Magamban beszélni meg ööö egyébként is szoktam...