Családi matiné

Avagy ne kötözködj Angliával, egészségtelen.

Screenshot, mert minek fanart, ha magától is vág ilyen képet :D

Családi matiné

Minden családban megvan az, akit nem szabad cseszegetni, mert később aljas módon bosszút áll. Az országok mind-mind rokonok, ha más nem, hát fogadott testvérek. És mind tudták, hogy Angliával nem jó ujjat húzni.

Persze akadnak balgák, akik mégis rendre megégetik magukat.

Alfred sokáig úgy gondolta, hogy tej helyett kefírt tenni Arthur teájába nagyon jó vicc volt. Nem volt túl kreatív tréfa, de látni, ahogy Arthur arca eltorzul, először a döbbenettől, majd a haragtól, végül fuldoklani kezd, mindent megért. Utána fél napig csak ordított, de mindenkivel. Végül hóna alá csapta az aktatáskáját és hosszas átkozódások közepette távozott a megbeszélésről.

Másfél hónappal később a következő megbeszélés Londonban volt, és Alfred mélységesen megbánta ezt az aprócska csínyt. Először akkor, mikor leszállt a magángépéről és nem várta autó, így kénytelen volt szemerkélő esőben besétálni a reptérre. Majdnem ötven méter volt. Ott letámadták, hogy ki ő, honnan jött, hamis az útlevele. Végül kaptak egy nagyon tuti fülest, hogy kábítószert vagy gyémántot csempészett – hogy hol, azt nem mondták, de miután két fekete öltönyös bekísérte egy ablaktalan szobába, és megjelent egy fehér köpenyes figura, akinek gyanúsan hangosan csattant a kezén a gumikesztyű, Alfrednek nem maradtak kétségei.

Mikor benyitott a tárgyalóterembe, jó három órás késéssel, éppen Tino beszélt. Ludwig oda akarta szúrni neki, hogy késett, de elég volt egyetlen pillantás a vízbe fúlt patkányra hasonlító, igencsak paprikás amerikaira és inkább visszaült a helyére.

Alfred elsétált a kör alakú asztal mentén. A saját helyénél lecsapta az aktatáskáját – a vizes bőr undorítóan cuppanó hanggal csattant a fára – és megállás nélkül ment tovább. Francis ijedt nyikkanást hallatott, ahogy székestül kihúzta és arrébb penderítette, majd a helyén az asztalra támaszkodott és Arthurra nézett, aki a helyzethez képest meglehetősen nyugodt volt. Éppen teát töltött magának.

– Van tipped, hogy mi történt az autóval, aminek a reptéren kellett volna várnia?

– Nincs.

Letette a finoman megmunkált porcelánkannát.

– És hogy miért érzékelték hamisnak az útlevelem?

– Sejtelmem sincs.

Finom mozdulattal tejet öntött a teájába, megkeverte, aztán felemelte a csészét és mélyen Amerika szemébe nézve belekortyolt az italába.

– Gondoltam – sziszegte Alfred és visszatrappolt a székéhez.

Nem ült le, csak a szék háttámlájára támaszkodott.

– Sőt. – Arthur letette a csészéjét, és a porcelán halkan koppant az alátéten. – Arról sincs tudomásom, hogy testüreg-motozásra vittek, viszont a szükségtelen durvaságért ezúton is elnézésedet kérem.

Gúnyos mosollyal, enyhén fejet hajtott.

Minden szem Alfredre szegeződött. Meg arra, hogy mereven áll a széke mögött, és úgy tűnik, nem akar leülni. A férfi csak pipacsvörös képpel bámult vissza egykori nevelőjére.

– Igazán… köszönöm együttérzésed.

– Nagyszerű. – Arthur smaragd szemei hideg elégedettséggel csillogtak. – Tino, volnál szíves folytatni a prezentációd?

A kicsi finn kerek szemekkel pislogott körbe. Mindenki más mélyen megsüllyedt a maga székében, félrenézett, vagy zavartan kocogott a ceruzájával az asztalon.

Kicsit olyan volt a helyzet, mint amilyenek a nagy, közös, piszkosul kínos vacsorák szoktak lenni karácsony másnapján.