Családfa
Van különbség világtalálkozó és világtalálkozó között. Az
egyik ilyen alkalmával megjelenik Németország mind az összes
bátyja, és egy ártatlan kérésre közülük öten nekiállnak
kibogozni a rokoni szálakat…
Elég hirtelen felindulásból elkövetett cucc, OOC szereplőkkel és
minden széppel-jóval. Szerintem kicsit durva. Csak mazochistáknak.
Akire francia csajként hivatkoznak: Burgundia
Akire francia csajként hivatkoznak: Burgundia
Családfa
Vannak a világtalálkozók, amikor az országok krémje képviselteti
magát. Vannak a kis-világtalálkozók, amik nagyobbak, mint a sima
világtalálkozók, mert azokra az összes elismert ország
hivatalos. Az más tészta, hogy a nagy részük nem jön el. Ezeken
túl pedig ott volt a Nagy Világtalálkozó, ahová tényleg
mindenki jöhetett, a kritériumnak annyit kötöttek ki, hogy legyen
ország-szerű figura.
Nagy Világtalálkozó elég ritkán volt. Ennek a legfőbb oka az
volt, hogy az országok rendszerint összevitatkoztak a megyéikkel,
országrészek támadtak egymásnak, vitatott területek kezdtek
pattogni, például Katalónia ilyenkor állt neki prospektusokat
osztogatni, hogy ismerjék el a függetlenségét, amitől
Spanyolország nem feltétlen volt elragadtatva.
Ő még relatíve szerencsés volt. Skócia és Wales a megyéikkel
koprodukcióban leleményes csapdákat eszeltek ki az angoloknak, ami
miatt Anglia mindig öregedett egy kicsit, mire vége volt a
találkozónak és mehettek haza.
Amerika rendszerint ült, és megsemmisült arccal megnyugtató
dolgokat mondott a kezében tartott szemüvegének. Mivel ez a
kommunikációs forma csak egy irányba működött, Texas a terem
másik feléből teljes hangerőn ordított vissza, ha valami nem
tetszett neki. A nagyhangú tehenészlány egyébként lasszóval
vadászta le a neki nem szimpatikus elemeket.
Sokáig kitartottak, és mindig újra és újra megrendezték ezt a
találkozót. Úgy tízévente, addigra elfelejtették, mennyire gáz
volt az előző.
Az utolsó ilyenre Németország mártírarccal állított be. Leült
Veneciano mellé és csatlakozott hozzá a semmibe meredésben.
Romano Seborgiával meg San Marinóval meg a megyékkel ordítozott
ráérő perceiben (vagyis végig.)
– Doitsu? – sandított fel rá Veneziano.
– Bruderék jönnek – nyöszörögte a férfi és a tenyerébe
temette az arcát. – A bátyáim kitalálták, hogy mind eljönnek.
– Oh – Veneziano megpróbált vidám lenni. – Jönnek mind a
heten?
A többi nagy és hivatalos ország felderült. Anno a két
világháború alatt Németország bátyjai jópofa fickóknak
tűntek.
– Egy frászt. Mind a negyvennyolcan.
– Hányan?!
Előre megkérhették Németországot, hogy ezzel a rövid intróval
vezesse be őket, mert nyílt az ajtó, és hirtelen nagyon sok
ország jött be rajta. A nagy részük szőke és kék szemű,
kisebb hányaduk szőke és zöld szemű, meg akadt egy-barna is, de
tényleg csak elvétve.
Poroszország valahol az áradat végén jött bé, citromba harapott
képpel ment oda hozzájuk, majd ült le kisöccse mellé.
– Ehh, rohadjanak össze mind.
– Így beszélsz drága testvéreidről? – kérdezte Magyarország
somolyogva.
Amúgy ő is kicsit ideges volt. BAZ megye annyira nem értékelte a
nagy összejövetelt, és kiment gyújtogatni. Kárpátalja fel
akarta rúgni, amit a nő megakadályozott. Borzas haja amúgy arra
engedett következtetni, hogy már megvolt a kötelezőnek számító
hajcihő Romániával, Szerbiával és Szlovákiával a magyarlakta
területekről.
– Nem a testvéreim – fintorgott.
– Az én testvéreim – bólintott Németország.
– Na várjunk – kérte Anglia. – Ha ti ketten tesók vagytok,
és neked ezek itt nagyon sokan a tesóid, akkor neked hogyhogy nem?
– Pont úgy, ahogy Kanada neked is, meg Franciaországnak is a
tesója, de ti ketten mégse vagytok azok.
– Persze, mert Kanada csak fogadott tesónk, az nem számít.
– Uhh, figyelj, ez egy kicsit bonyolult…
– Kezdd csak el, ráérünk, hátha leköti a többieket is –
jelent meg mellettük Amerika nyúzott arccal. Azért még
hozzátette: – Nem tudom, ki volt az, aki kitalálta, hogy a
megyéknek meg a különálló területeknek meg kell ragadni a
makacs tinédzserkorban, de remélem, egyszer istenesen
pofánverhetem.
– Segítek lefogni – dörmögte Kanada. – Ottawa szerintem
marhára élvezi a fogócskát Texassal.
– Egyszer felrúgom a kiscsajt.
– Gondoljatok bele, ha nem függetlenedtek, most nem lenne ilyen
problémátok – jegyezte meg Anglia.
Amerika odasomfordált mellé és hátulról megölelte. Anglia szeme
jött kifele, mint a csigának.
– Fogadj vissza gyarmatnak, kérlek.
– Pff, ki van csukva. Nagyon hülye tini voltál, mit csinálok, ha
visszafiatalodsz? Elég volt egyszer felnevelni.
– Hagyjátok már abba – intette le őket Franciaország. – Ott
tartottunk, hogy Prussi elmeséli, hogy is van ez az egész
testvér-nem testvér dolog.
Poroszország az ég felé sandított.
– Pedig reméltem, hogy elfelejtettétek.
Megköszörülte a torkát, de a nagy sztoriba belevágás helyett
csak felállt és elrikkantotta magát:
– Hessen, Bayern, Sachsen, Rheinland! Gyertek ide egy pillanatra!
Az említettek nem túl lelkesen ugyan, de kisvártatva megjelentek
az asztal mellett. Szászország hosszú, szőke haját a háta mögé
lendítve kérdezte:
– Mi kéne?
– Nekem semmi, a többiek akarják, hogy vázoljuk fel nekik a
rokoni kapcsolatokat negyvennyolcunk között.
Hessen csípőre tette a kezét és elbambult. Bajorország a tarkóját
vakarta, Szászország fintorgott, Rajnavidék csak hitetlenkedett. Ő nézett
Angliára:
– Mi a fasznak ez nektek?
– Csak érdeklődtünk – védekezett ő.
– Baszki, én nem tudom, milyen rokonságban állok a többiekkel,
akkor titeket ez mit érdekel?
– Te se tudod? – kérdezte Amerika elkerekedett szemekkel. – Az
hogy van?
– Mondom, hogy bonyolult! – tárta szét a karját Poroszország,
abban a reményben, hogy már tényleg nem kell magyarázkodnia.
A többieket azonban annál jobban izgatta a dolog.
Azok öten egy darabig gondolkodtak, aztán Hessen bedobta:
– Szent Római Birodalomnak mind rokonai vagyunk, nem?
Hárman bólogattak, Poroszország azonban a fejét csóválta.
– Nem, az én régi keleti részeimnek semmi köze nem volt hozzá.
Meg tudtommal Würt panaszkodik mindig, hogy ő csak fogadott gyerek
volt akkoriban.
– És tényleg – tette csípőre a kezét Hessen. – Meg
Türingia jön mindig azzal, hogy mekkora szar, hogy az öccse
dirigált neki. Vagy várjunk, Szent Róma nem csak az unokatesónk
volt?
– Oké, ugorjunk. Opa már mindenkinek megvan, ugye? – kérdezte
reménykedve Rajnavidék.
Összenéztek, bólogattak.
– Oké, szóval volt Germánia nagyapa, vagy Opa, ahogy tetszik –
kezdett bele Poroszország. – Neki volt egy szakajtóra való
gyereke…
– Szám szerint tizenegy – pontosított Hessen.
– Nem kell ennyire belemenni a részletekbe.
– Szerintem sem, de Vesztfália kicsinál, ha azt mondod, hogy köze
van Holsteinhez.
– Basszus, tényleg – az albínó megdörgölte az arcát. – Na
jó, valaki adjon egy papírt, ha már most nem vagyok biztos benne,
hogy hol tartunk, akkor mi lesz, amikor igazán belemegyünk?
– Káosz és pusztulás – trillázta Szászország.
Csakhamar került papír meg íróeszköz. Poroszország gondosan
álló helyzetbe fordította a lapot és apró betűkkel felírta a
legtetejére, hogy Germánia.
– Ennél kisebbekkel nem ment? – kötött bele azonnal
Rajnavidék.
– Ha nagyobbakkal írom, akkor hogy a tökömbe fogom jelölni
később, hogy Köthen és Dessau másodunokatestvérek? –
érdeklődött kedvesen.
Amerika Németországra nézett és hangtalanul tátogta:
– Kik?
Németország csak legyintett.
Szászország újra nekilendült:
– Oké, szóval volt Gotha meg Altenburg, ők voltak Opa első
gyerekei. – Prussi gondosan feljegyezte, ő meg folytatta: –
Altenburg volt az én apám, meg Coburgé és Meiningené. Ennyi.
– Remek, egy kölköt kivégeztünk, már csak tíz van –
vigyorgott Hessen. – A hetedik Homburg, engem az alá írj fel.
– Egyéb tesók?
– Ha vannak, meglepődök – biggyesztette a száját. –
Kisöcsiig egyke voltam.
Eddig minden szép és jó volt. Pár perc múlva azonban…
– Mondom, hogy Pfalz az én tesóm és nem Badené! – Rajna már
az asztalt csapkodta idegességében. – Badennek ugyanaz a félig
francia ribanc volt az anyja, mint Vesztfáliának!
Franciaország diplomatikusan felvonta a szemöldökét és ő is
eltátogott egy mivant.
A többiek már kicsit hangosabban véleményeztek:
– Kicsoda?
– Milyen francia ribanc?
– Tudjátok, a göndör barna hajú, amelyik mindig így járt –
csípőre tettkézzel riszált egy sort. – Még Svájc nyírta ki,
mielőtt semleges lett.
– Jaa, vágom, kiről beszélsz! – derült fel Bajorország. –
Az a tenyeres talpas csaj, tudjátok.
– Passzolom, én akkoriban még keleten vakartam a tökömet –
vont vállat Poroszország.
– Mindegy, azt a csajt mindenki megfektette. Azt se tudom hogy
hívták. Talán Brünhilda.
Erre kuncogtak egy sort.
– Hagyjátok már a belsőséges poénokat és magyarázzátok
tovább kicsit érthetőbben – morgolódott Anglia és
jelentőségteljes pillantást vetett a papírosra.
Öh. Áthúzásokkal és kereszthivatkozásokkal volt tele.
– Én szóltam előre, hogy bonyolult – vont vállat Prussi. –
Na jó, szóval Opa tizenegyedik kölke Szent Róma volt, ugye?
Bayern rágcsálta egy kicsit a szája szélét, aztán bizonytalanul
mondta:
– Asszem ja.
– Őt honnan vakarta?
– Umm – szólalt meg Veneziano. – Én úgy tudom, hogy az egyik
nagynénimtől van.
– Oké, szóval Róma is rokonom, de szép – dünnyögte Prussi.
– Oké, Szent Róma az én, meg Bruder faterja, azt ennyi.
– Nem volt kicsit fiatal hozzá? – pedzegette meg Franciaország.
– Passzolom, mindig fiamnak szólított – vont vállat Prussi.
– Azt se tudod, hogy ki az apád? – hüledezett Bajorország.
– Hagyj már lógva, a Közel-Keleten születtem egy kibaszott
sivatagban egy kupac kecske meg beduin közé, pont az érdekelt,
hogy mi a faszom az apám – morogta. – Szent Rómától volt a
kezdőtőke, meg a megszólítás révén most elnyertem a jogot
arra, hogy én legyek a fia, meg ha megnézed, Bruder egy kicsit
hasonlít is rá, szóval tökre megfelel.
– Oké, de szent Róma nem Nagyapa tizenegyedik gyereke volt, az
Oldenburg volt, szerintem az ő gyereke volt Szent Róma meg Anhalt…
– Ne szórakozz már velem, ki van csukva, hogy Anhalt nekem
rokonom legyen.
– De, de, Anhalt meg Türingia.
– És Holstein?
– Ott volt valami kavarás Dánia anyjával meg Skandináviával…
– Dánia anyja nem Skandinávia?
– Uhh, nem, az a nagyanyjuk, asszem, nem vagyok benne biztos.
Mindegy, Dánia meg Svédország meg Norvégia meg Izland valami
mellékágról ugyanúgy Opa leszármazottai. Szóljatok, ha tévedek.
– Nem ők vannak a tizenegyedik gyerekkel?
– Nem, mert Svédország Opa fia, az biztos – bámult maga elé
Prussi.
Egyszerre néztek fel mind.
– Ne már, hogy Svédország a nagybátyánk!
Bajorország a papíron keresztbe végighúzott friss nyilat nézte.
– Szerintem valamit elbasztunk.
– Ja, tuti.
– Kezdjük elölről? – vetette fel Szászország.
Mindenki olyan sötéten nézett fel rá, ahogy tudott.
– Oké, na, csak egy felvetés volt. Amúgy még meg sem említettük
Ausztriát, meg Anglia, mi ketten tudtommal szegről-végről
rokonok vagyunk...
Anglia nagyot szusszant és megköszörülte a torkát:
– Az addig rendben van, hogy ilyen ööö… szép és kiterjedt
családfátok van, de hogy is van ez az egész Németországgal?
Mind az öten az angolra néztek. Aztán össze. Hessen vállat vont,
Prussi meg kifejtette:
– Német egység, azt' amikor mentünk hazafele, az útszélen ott
találtuk Brudert. Összevitatkoztunk rajta, hogy kinek az öccse, és
mivel Bruder az én kezemben volt hajlandó abbahagyni az üvöltést,
ünnepélyesen megnyertem a jogot, hogy felneveljem. A többiek csak
közölték, hogy a bátyjai.
– Szóval örökbefogadtátok.
– Hát… ja.
– És ezért hallgattuk egy órát ezt a maszlagot – bámult
Amerika maga elé. – Ezért.
– Semmi baj – veregette meg a vállát Kanada.
Amerika volt szíves megvárni, amíg a Poroszország által egy
percre odahívott országok visszamennek a maguk kis társulatához
és közölte:
– Soha többé nem vagyok hajlandó Nagy Világtalálkozót
tartani. Az egész csak egy rakás katyvasz lesz, meg mind itt
idegeskedünk, mert hülyék a megyéink.
– Tíz év, és elfelejted, amigo – sóhajtott Spanyolország. –
A legutóbb is ezt mondtad.
– Prussi, add csak ide azt a papírt…
Megkapta, tiszta oldalával felfelé fordította, és ott előttük
írásba adta, hogy soha többé nem akar Nagy Világtalálkozót
rendezni. Ők aláírták. Németország hazavitte és
bekereteztette.
Azóta eltelt harminc év. Németország már csak a fotót hordja
magával a telefonján, hogy bármikor Amerika orra alá nyomhassa.
Ha nem hiszi el, hogy ő írta, akkor lapoz egyet, megmutatva a
kacifántos családfát. Akik anno ott voltak és végighallgatták,
azok már a kép láttán lejönnek az életről.
Ha érdekel, mit jelent nálam a hirtelen felindulásból elkövetett fanfic...
![]() |
Unatkoztam, na. |
Ha érdekel, mit jelent nálam a hirtelen felindulásból elkövetett fanfic...
Hát ez feldobta a délutánom :"D Ezek a szövegek, kiégek rajtuk x)
VálaszTörlésAmúgy megnyugtató látni, hogy nem csak én firkálok össze teljes A4-es lapokat a német-családfát kutatva órákon keresztül :"D A végén meg rájövök, hogy az egész hülyeség és megelégszek az egyszerűbb változattal, ami csak A5 méretű... x)
Örülök, hogy tetszett, te is feldobtad az enyém :D
VálaszTörlésUmm... belőttem a Wikipédiát, meg hogy kik votlak a tagjai a Német Szövetségnek, és hozzácsaptam azt, amit a területek fekvéséről tudok... ennyi volt a kutatásom. (Tonhal félrenéz.) ^^
Még egyszer köszi, hogy itt jártál!
Respect, hogy így lerajzoltad a családfájukat. :D Régebben én is gondolkoztam rajta, aztán belefájdult a fejem... de ezek szerint ők is össze vannak zavarodva, hogy ki kinek a fia-borja. :D
VálaszTörlésNyilván :D
TörlésIhletforrás: valakivel leültünk beszélgetni, és szóba került a mostohaanyja nagybátyja, és eltűnődtünk rajta, hogy az milyen rokonsági fok. (Mostoha-nagy-nagybácsi?) Vagy a másodunokatestvér gyereke. (Az még unokaöcs?)
Van ez a roppant rossz szokásom, hogy este, mikor mindenki az igazak álmát álmodja, elkezdek kutakodni és ilyen szépségekbe botlok. Mert kész csoda, hogy nem zavartam fel senkit. A napom fénypontja volt ez a kis fic. Minden tiszteletem a tiéd, hogy ennyire képes
VálaszTörlésvoltál kiigazodni a családfán. 😄
Nagyjából hetven éve él az értesítés, hogy ne felejtsek el válaszolni erre a kommentre, de mindig akkor ugrott fel, amikor éppen mást csináltam... szóval bocsi, még élek, láttam, hogy írtál és nagyon örülök neki! A másik kommentedet is láttam Fanfic.neten és mély szívfájdalommal láttam, hogy nem tudok rá válaszolni. Azt is köszönöm :D
TörlésÚgy emlékszem, akkoriban hobbim volt nem bejárni egyetemre, szóval nem véletlen, hogy kiigazodtam rajta... volt rá időm...
Köszi még egyszer és várlak vissza sok szeretettel!
Örömmel hallom, hogy még köztünk jársz. Az egyetem dolgot megértem, bár én bejártam órákra, (de azért volt 1-2 tanár, akik 1. Óra kivételével szerintem nem láttak többet) és ott firkálgattam meg rajzolgattam XD.
VálaszTörlésA Nászút műved volt, amit szakdolgozat írás közben olvastam és sokat köszönhetek neked, hogy nem buggyantam bele a 19. Századi angol+német(+porosz, mert Gilbo megsértődik) törvények fordítgatásába. Úgyhogy fogadd őszinte hálám. Remélem a jövőben olvashatok még fejezeteket a sorozataidból, mert mindet imádom ❤️
Picit hosszú lett és picit érzelgős
A szakdoga mindenkiből a legjobbat hozza ki, de bevallom, felkeltetted az érdeklődésem. (。◕‿◕。)
TörlésA komment lett hosszú, vagy az írás? Utóbbi biztosan, előbbinek meg sose baj lol :D
Igeen, a komment tűnt annak telefonon :D. Ha kíváncsi vagy rendelkezésedre állok ^‿^. Már ha nem ijesztelek el a néha rámtörő őszinteségi rohamommal.
VálaszTörlés