Családfa

Van különbség világtalálkozó és világtalálkozó között. Az egyik ilyen alkalmával megjelenik Németország mind az összes bátyja, és egy ártatlan kérésre közülük öten nekiállnak kibogozni a rokoni szálakat…

Elég hirtelen felindulásból elkövetett cucc, OOC szereplőkkel és minden széppel-jóval. Szerintem kicsit durva. Csak mazochistáknak.

Akire francia csajként hivatkoznak: Burgundia

Családfa

Vannak a világtalálkozók, amikor az országok krémje képviselteti magát. Vannak a kis-világtalálkozók, amik nagyobbak, mint a sima világtalálkozók, mert azokra az összes elismert ország hivatalos. Az más tészta, hogy a nagy részük nem jön el. Ezeken túl pedig ott volt a Nagy Világtalálkozó, ahová tényleg mindenki jöhetett, a kritériumnak annyit kötöttek ki, hogy legyen ország-szerű figura.

Nagy Világtalálkozó elég ritkán volt. Ennek a legfőbb oka az volt, hogy az országok rendszerint összevitatkoztak a megyéikkel, országrészek támadtak egymásnak, vitatott területek kezdtek pattogni, például Katalónia ilyenkor állt neki prospektusokat osztogatni, hogy ismerjék el a függetlenségét, amitől Spanyolország nem feltétlen volt elragadtatva.

Ő még relatíve szerencsés volt. Skócia és Wales a megyéikkel koprodukcióban leleményes csapdákat eszeltek ki az angoloknak, ami miatt Anglia mindig öregedett egy kicsit, mire vége volt a találkozónak és mehettek haza.

Amerika rendszerint ült, és megsemmisült arccal megnyugtató dolgokat mondott a kezében tartott szemüvegének. Mivel ez a kommunikációs forma csak egy irányba működött, Texas a terem másik feléből teljes hangerőn ordított vissza, ha valami nem tetszett neki. A nagyhangú tehenészlány egyébként lasszóval vadászta le a neki nem szimpatikus elemeket.

Sokáig kitartottak, és mindig újra és újra megrendezték ezt a találkozót. Úgy tízévente, addigra elfelejtették, mennyire gáz volt az előző.

Az utolsó ilyenre Németország mártírarccal állított be. Leült Veneciano mellé és csatlakozott hozzá a semmibe meredésben. Romano Seborgiával meg San Marinóval meg a megyékkel ordítozott ráérő perceiben (vagyis végig.)

– Doitsu? – sandított fel rá Veneziano.

– Bruderék jönnek – nyöszörögte a férfi és a tenyerébe temette az arcát. – A bátyáim kitalálták, hogy mind eljönnek.

– Oh – Veneziano megpróbált vidám lenni. – Jönnek mind a heten?

A többi nagy és hivatalos ország felderült. Anno a két világháború alatt Németország bátyjai jópofa fickóknak tűntek.

– Egy frászt. Mind a negyvennyolcan.

– Hányan?!

Előre megkérhették Németországot, hogy ezzel a rövid intróval vezesse be őket, mert nyílt az ajtó, és hirtelen nagyon sok ország jött be rajta. A nagy részük szőke és kék szemű, kisebb hányaduk szőke és zöld szemű, meg akadt egy-barna is, de tényleg csak elvétve.

Poroszország valahol az áradat végén jött bé, citromba harapott képpel ment oda hozzájuk, majd ült le kisöccse mellé.

– Ehh, rohadjanak össze mind.

– Így beszélsz drága testvéreidről? – kérdezte Magyarország somolyogva.

Amúgy ő is kicsit ideges volt. BAZ megye annyira nem értékelte a nagy összejövetelt, és kiment gyújtogatni. Kárpátalja fel akarta rúgni, amit a nő megakadályozott. Borzas haja amúgy arra engedett következtetni, hogy már megvolt a kötelezőnek számító hajcihő Romániával, Szerbiával és Szlovákiával a magyarlakta területekről.

– Nem a testvéreim – fintorgott.

– Az én testvéreim – bólintott Németország.

– Na várjunk – kérte Anglia. – Ha ti ketten tesók vagytok, és neked ezek itt nagyon sokan a tesóid, akkor neked hogyhogy nem?

– Pont úgy, ahogy Kanada neked is, meg Franciaországnak is a tesója, de ti ketten mégse vagytok azok.

– Persze, mert Kanada csak fogadott tesónk, az nem számít.

– Uhh, figyelj, ez egy kicsit bonyolult…

– Kezdd csak el, ráérünk, hátha leköti a többieket is – jelent meg mellettük Amerika nyúzott arccal. Azért még hozzátette: – Nem tudom, ki volt az, aki kitalálta, hogy a megyéknek meg a különálló területeknek meg kell ragadni a makacs tinédzserkorban, de remélem, egyszer istenesen pofánverhetem.

– Segítek lefogni – dörmögte Kanada. – Ottawa szerintem marhára élvezi a fogócskát Texassal.

– Egyszer felrúgom a kiscsajt.

– Gondoljatok bele, ha nem függetlenedtek, most nem lenne ilyen problémátok – jegyezte meg Anglia.

Amerika odasomfordált mellé és hátulról megölelte. Anglia szeme jött kifele, mint a csigának.

– Fogadj vissza gyarmatnak, kérlek.

– Pff, ki van csukva. Nagyon hülye tini voltál, mit csinálok, ha visszafiatalodsz? Elég volt egyszer felnevelni.

– Hagyjátok már abba – intette le őket Franciaország. – Ott tartottunk, hogy Prussi elmeséli, hogy is van ez az egész testvér-nem testvér dolog.

Poroszország az ég felé sandított.

– Pedig reméltem, hogy elfelejtettétek.

Megköszörülte a torkát, de a nagy sztoriba belevágás helyett csak felállt és elrikkantotta magát:

– Hessen, Bayern, Sachsen, Rheinland! Gyertek ide egy pillanatra!

Az említettek nem túl lelkesen ugyan, de kisvártatva megjelentek az asztal mellett. Szászország hosszú, szőke haját a háta mögé lendítve kérdezte:

– Mi kéne?

– Nekem semmi, a többiek akarják, hogy vázoljuk fel nekik a rokoni kapcsolatokat negyvennyolcunk között.

Hessen csípőre tette a kezét és elbambult. Bajorország a tarkóját vakarta, Szászország fintorgott, Rajnavidék csak hitetlenkedett. Ő nézett Angliára:

– Mi a fasznak ez nektek?

– Csak érdeklődtünk – védekezett ő.

– Baszki, én nem tudom, milyen rokonságban állok a többiekkel, akkor titeket ez mit érdekel?

– Te se tudod? – kérdezte Amerika elkerekedett szemekkel. – Az hogy van?

– Mondom, hogy bonyolult! – tárta szét a karját Poroszország, abban a reményben, hogy már tényleg nem kell magyarázkodnia.

A többieket azonban annál jobban izgatta a dolog.

Azok öten egy darabig gondolkodtak, aztán Hessen bedobta:

– Szent Római Birodalomnak mind rokonai vagyunk, nem?

Hárman bólogattak, Poroszország azonban a fejét csóválta.

– Nem, az én régi keleti részeimnek semmi köze nem volt hozzá. Meg tudtommal Würt panaszkodik mindig, hogy ő csak fogadott gyerek volt akkoriban.

– És tényleg – tette csípőre a kezét Hessen. – Meg Türingia jön mindig azzal, hogy mekkora szar, hogy az öccse dirigált neki. Vagy várjunk, Szent Róma nem csak az unokatesónk volt?

– Oké, ugorjunk. Opa már mindenkinek megvan, ugye? – kérdezte reménykedve Rajnavidék.

Összenéztek, bólogattak.

– Oké, szóval volt Germánia nagyapa, vagy Opa, ahogy tetszik – kezdett bele Poroszország. – Neki volt egy szakajtóra való gyereke…

– Szám szerint tizenegy – pontosított Hessen.

– Nem kell ennyire belemenni a részletekbe.

– Szerintem sem, de Vesztfália kicsinál, ha azt mondod, hogy köze van Holsteinhez.

– Basszus, tényleg – az albínó megdörgölte az arcát. – Na jó, valaki adjon egy papírt, ha már most nem vagyok biztos benne, hogy hol tartunk, akkor mi lesz, amikor igazán belemegyünk?

– Káosz és pusztulás – trillázta Szászország.

Csakhamar került papír meg íróeszköz. Poroszország gondosan álló helyzetbe fordította a lapot és apró betűkkel felírta a legtetejére, hogy Germánia.

– Ennél kisebbekkel nem ment? – kötött bele azonnal Rajnavidék.

– Ha nagyobbakkal írom, akkor hogy a tökömbe fogom jelölni később, hogy Köthen és Dessau másodunokatestvérek? – érdeklődött kedvesen.

Amerika Németországra nézett és hangtalanul tátogta:

– Kik?

Németország csak legyintett.

Szászország újra nekilendült:

– Oké, szóval volt Gotha meg Altenburg, ők voltak Opa első gyerekei. – Prussi gondosan feljegyezte, ő meg folytatta: – Altenburg volt az én apám, meg Coburgé és Meiningené. Ennyi.

– Remek, egy kölköt kivégeztünk, már csak tíz van – vigyorgott Hessen. – A hetedik Homburg, engem az alá írj fel.

– Egyéb tesók?

– Ha vannak, meglepődök – biggyesztette a száját. – Kisöcsiig egyke voltam.

Eddig minden szép és jó volt. Pár perc múlva azonban…

– Mondom, hogy Pfalz az én tesóm és nem Badené! – Rajna már az asztalt csapkodta idegességében. – Badennek ugyanaz a félig francia ribanc volt az anyja, mint Vesztfáliának!

Franciaország diplomatikusan felvonta a szemöldökét és ő is eltátogott egy mivant.

A többiek már kicsit hangosabban véleményeztek:

– Kicsoda?

– Milyen francia ribanc?

– Tudjátok, a göndör barna hajú, amelyik mindig így járt – csípőre tettkézzel riszált egy sort. – Még Svájc nyírta ki, mielőtt semleges lett.

– Jaa, vágom, kiről beszélsz! – derült fel Bajorország. – Az a tenyeres talpas csaj, tudjátok.

– Passzolom, én akkoriban még keleten vakartam a tökömet – vont vállat Poroszország.

– Mindegy, azt a csajt mindenki megfektette. Azt se tudom hogy hívták. Talán Brünhilda.

Erre kuncogtak egy sort.

– Hagyjátok már a belsőséges poénokat és magyarázzátok tovább kicsit érthetőbben – morgolódott Anglia és jelentőségteljes pillantást vetett a papírosra.

Öh. Áthúzásokkal és kereszthivatkozásokkal volt tele.

– Én szóltam előre, hogy bonyolult – vont vállat Prussi. – Na jó, szóval Opa tizenegyedik kölke Szent Róma volt, ugye?

Bayern rágcsálta egy kicsit a szája szélét, aztán bizonytalanul mondta:

– Asszem ja.

– Őt honnan vakarta?

– Umm – szólalt meg Veneziano. – Én úgy tudom, hogy az egyik nagynénimtől van.

– Oké, szóval Róma is rokonom, de szép – dünnyögte Prussi. – Oké, Szent Róma az én, meg Bruder faterja, azt ennyi.

– Nem volt kicsit fiatal hozzá? – pedzegette meg Franciaország.

– Passzolom, mindig fiamnak szólított – vont vállat Prussi.

– Azt se tudod, hogy ki az apád? – hüledezett Bajorország.

– Hagyj már lógva, a Közel-Keleten születtem egy kibaszott sivatagban egy kupac kecske meg beduin közé, pont az érdekelt, hogy mi a faszom az apám – morogta. – Szent Rómától volt a kezdőtőke, meg a megszólítás révén most elnyertem a jogot arra, hogy én legyek a fia, meg ha megnézed, Bruder egy kicsit hasonlít is rá, szóval tökre megfelel.

– Oké, de szent Róma nem Nagyapa tizenegyedik gyereke volt, az Oldenburg volt, szerintem az ő gyereke volt Szent Róma meg Anhalt…

– Ne szórakozz már velem, ki van csukva, hogy Anhalt nekem rokonom legyen.

– De, de, Anhalt meg Türingia.

– És Holstein?

– Ott volt valami kavarás Dánia anyjával meg Skandináviával…

– Dánia anyja nem Skandinávia?

– Uhh, nem, az a nagyanyjuk, asszem, nem vagyok benne biztos. Mindegy, Dánia meg Svédország meg Norvégia meg Izland valami mellékágról ugyanúgy Opa leszármazottai. Szóljatok, ha tévedek.

– Nem ők vannak a tizenegyedik gyerekkel?

– Nem, mert Svédország Opa fia, az biztos – bámult maga elé Prussi.

Egyszerre néztek fel mind.

– Ne már, hogy Svédország a nagybátyánk!

Bajorország a papíron keresztbe végighúzott friss nyilat nézte.

– Szerintem valamit elbasztunk.

– Ja, tuti.

– Kezdjük elölről? – vetette fel Szászország.

Mindenki olyan sötéten nézett fel rá, ahogy tudott.

– Oké, na, csak egy felvetés volt. Amúgy még meg sem említettük Ausztriát, meg Anglia, mi ketten tudtommal szegről-végről rokonok vagyunk...

Anglia nagyot szusszant és megköszörülte a torkát:

– Az addig rendben van, hogy ilyen ööö… szép és kiterjedt családfátok van, de hogy is van ez az egész Németországgal?

Mind az öten az angolra néztek. Aztán össze. Hessen vállat vont, Prussi meg kifejtette:

– Német egység, azt' amikor mentünk hazafele, az útszélen ott találtuk Brudert. Összevitatkoztunk rajta, hogy kinek az öccse, és mivel Bruder az én kezemben volt hajlandó abbahagyni az üvöltést, ünnepélyesen megnyertem a jogot, hogy felneveljem. A többiek csak közölték, hogy a bátyjai.

– Szóval örökbefogadtátok.

– Hát… ja.

– És ezért hallgattuk egy órát ezt a maszlagot – bámult Amerika maga elé. – Ezért.

– Semmi baj – veregette meg a vállát Kanada.

Amerika volt szíves megvárni, amíg a Poroszország által egy percre odahívott országok visszamennek a maguk kis társulatához és közölte:

– Soha többé nem vagyok hajlandó Nagy Világtalálkozót tartani. Az egész csak egy rakás katyvasz lesz, meg mind itt idegeskedünk, mert hülyék a megyéink.

– Tíz év, és elfelejted, amigo – sóhajtott Spanyolország. – A legutóbb is ezt mondtad.

– Prussi, add csak ide azt a papírt…

Megkapta, tiszta oldalával felfelé fordította, és ott előttük írásba adta, hogy soha többé nem akar Nagy Világtalálkozót rendezni. Ők aláírták. Németország hazavitte és bekereteztette.

Azóta eltelt harminc év. Németország már csak a fotót hordja magával a telefonján, hogy bármikor Amerika orra alá nyomhassa. Ha nem hiszi el, hogy ő írta, akkor lapoz egyet, megmutatva a kacifántos családfát. Akik anno ott voltak és végighallgatták, azok már a kép láttán lejönnek az életről.

Unatkoztam, na.

Ha érdekel, mit jelent nálam a hirtelen felindulásból elkövetett fanfic...