Légy hát országgá

Poroszország megalakulása, Litvánia szemszöggel.

Ami van: adag "kínzás", teljesen zakkant Lengyelország, meg Magyarország vendégszereplés.

18+ TARTALOM, CSAK SAJÁT FELELŐSSÉGRE!

Screenshot~

Khm, bevezetőül történelmi háttér következik.

1410-ben a grünwaldi csatában a lengyel-litván erők elverték a Német Lovagrendet. A csatában elesett Ulrich von Jungingen, a Német Lovagrend akkori nagymestere. Utódja a történetben is szereplő Heinrich von Plauen, Lengyelország-Litvánia akkori uralkodója II. Ulászló volt.

(a csata kánon megtekinthető a sorozatban)

1440-ben megalakult a Porosz Szövetség. A Német Lovagrend fel akarta oszlatni, végül 1455-ben megkezdődött a tizenhárom éves háború, melynek során a Német Lovagrend elveszítette porosz területeit, amik Lengyelország részévé váltak.

Szószedet a történet végén.

Légy hát országgá

Toris Felikset figyelte. A lengyel halkan dudorászva sétált a szobában fel-alá, pipiskedve forgott és láthatóan egyáltalán nem volt tudatában annak, hogy többen is figyelik, így Toris, kettejük uralkodója, meg egy lengyel és egy litván katonatiszt. Ha tudatában is volt, nem adta jelét semmiféle érdeklődésnek. Feliks nem az a fajta ember volt, aki zavartatja magát.

Az elmélkedés tárgya ezúttal is a Német Lovagrend volt. Sorozatos betörések, zaklatások, folyamatos háború – ez ment az utóbbi időben. Most azonban kivételesen nem a következő hadmozdulaton törték a fejüket, hanem csata után, még mindig mocskosan, azon tűnődtek, mihez kezdjenek a fogságba esett katonákkal, és magával Teutonnal.

Toris keze még mindig remegett egy kicsit. Kockázatos volt visszavonulást tettetni, és a leghátul „menekülő” katonái sebezhetők voltak, sokuk áldozatul esett az utánuk kapó lovagoknak. Még így is jobban jártak, mint a csaléteknek ottmaradt lengyel sereg. Szó, mi szó, pürroszi győzelem volt, és most kell kitalálniuk valamit, amivel megszüntetik a további ellenségeskedést, mert még egy ilyen háborút nem bírnának ki. Teutont le lehet győzni, el lehet gyengíteni, de mindig talpra áll, újra és újra, visszaszerzi az erejét, felkel még erősebben, mint ahogy elbukott. És Toris személy szerint nem akart még egy mostaninál is erősebb Teutont ellenségnek.

Aggódva pillantott az ajtóra, ami mögött ott ült a fiatal férfi a székéhez kötözve. Apró, kamraszerű helyiség, egyetlen, lőrésnek is beillő ablakkal, berendezés nincs, csak a szék. Ketten fognak bemenni, ha Teuton ki is szabadult, akkor az egyetlen fegyvere a saját széke lesz, nekik meg gyorsabb a regenerációjuk, mint ahogy a lovag agyon tudná verni őket. Toris végigfutott ezen a gondolatmeneten, aztán mentálisan a homlokára csapott; Teutont az imént verték tönkre a csatatéren, hatalmas emberveszteségei vannak. Két katona támogatta be, alig volt magánál, mikor kikötözték. Nem valószínű, hogy gyorsan magához tér. Azért Toris nem szívesen próbálkozott.

Feliks egyszerre megállt a járkálásban és hatalmasat kurjantott.

– Liet! Megvan!

Csillogó szemmel fordult felé, Toris pedig várta a csodálatos okfejtést. Őszintén szólva, nem számított sokra kedves barátjától és időnként a házastársát játszó szomszédjától. Az agymunka nagy részét Toris végezte, így az aggódást is. Feliks része általában a biztatás, pozitív gondolkodás és a szükségtelen kiegészítők előteremtése volt. Most azonban a lengyel odarongyolt hozzá, karon fogta, és elrángatta hallótávolságon kívülre a vezetőiktől.

– Toris! – suttogta izgatottan. Csak négyszemközt hívta így, elvégre valakit a nevén nevezni országok között meglehetősen intimnek számít. – Toris, mi tök hülyék vagyunk. Eddig gazdaságilag próbáltuk meg ellehetetleníteni, de Toris, neki tökre nincs is gazdasága!

– Ha arra gondolsz, hogy tegyük ezt katonailag, nem fog menni. Mi nem tudunk folyamatosan sereget fenntartani.

– Nem, nem dehogy! Arra gondolok, hogy személyesen Teutont kéne tökre elkapni.

Büszkén mosolygott. Toris meg bámult rá vissza.

– Parancsolsz?

– Ugyan már, Toris! Bemegyünk, és kiszedjük belőle a nevét, aztán azzal zsaroljuk. Na?

Toris szkeptikus volt. Nem egyszer volt már Teuton a fogságukban – meg ők is az övében –, és valahányszor megkínozták, a tizenéves-forma lovag hallgatott, büszke, vörös szemeit végig rájuk szegezte és minden vágást, amit rajta ejtettek, duplán visszakaptak, mikor ők estek fogságba. A név lehet olyasmi, amivel lépéselőnybe kerülhetnek, de na. Azt mindegyik ország gondosan titkolja. Torisnak is egy együtt töltött éjszaka, és Feliks bemutatkozása kellett, hogy ki tudja bökni.

– Teuton hallgat, mint a sír, te is tudod. Kínzással nem szedünk ki belőle semmit.

– Hát igen, az tökre nem válik be. De tökre kell lennie valami módszernek, amivel elkaphatjuk a tökét.

A lengyel elgondolkodott, aztán kivirult az arca.

– Toris, ez az! El kell kapni a tökét! – és hangosan nevetett.

A litván várt, amíg Feliks befejezi a hangos nevetést. Ilyenkor nem igazán értette, mit érez a lengyel, de őszintén szólva, nem volt benne biztos, hogy akarja. Elég egy teljesen zakkant Európába. Ezúttal azonban úgy tűnt, hogy Feliks nem csak komolyan gondolja, amit mond, hanem még némi ráció is van benne.

– Gondolkodj már, Toris! Teuton lovag. Letette a lovagi esküt, ráadásul keresztes lovag, így a szerzetesi esküt is. Azt látod, hogy a lovagi erényekhez hogy áll hozzá, a tököm tele van vele, hogy feldúlja a falvaink, de ha belegondolsz, templomba jár rendesen, az őr azt mondta, hogy mióta benn van megkötözve, azóta kétszer imádkozott a megszabott időben, szóval tökre biztos vagyok benne, hogy Teuton szűz. Behajtunk hozzá egy csinos lányt, hogy megdolgozza, és bűntudatában dalolni fog, mint a kismadár.

Feliks büszkén kihúzta magát.

– Biztos vagy ebben? – kérdezte halkan Toris. – Tudod, hogy a pápa milyen vele. Bármit csinál, megbocsátja neki, szerintem még azt is elnézné a részéről, hogy ha végig menne egy egész falun.

– A fiúkon is?

– Rendben, azt talán már nem.

– Akkor én csinálom – Feliks sötéten elmosolyodott, de pillanatok múlva rózsás vigyorral megcirógatta Toris arcát. – Félre ne értsd, kedves, csak téged szeretlek, de a hazáért mindent.

Toris zavartan biccentett. Ez csak természetes, ő is mindent megtenne a hazájáért. Ettől függetlenül na. Ő nem szívesen próbálná meg elcsábítani Teutont, mégiscsak egy… mondaná azt, hogy barbár, de a megtéréséig őt ezzel a szóval fémjelezték, így nem szívesen használná egy egyszerűen durva és kegyetlen alakra, aki vallással leplezi a közel sem vallási céljait.

Vezetőiket nem avatták be a tervbe, csak rágörcsöltek volna. Időt kértek, hogy négyszemközt beszélhessenek a fogollyal.

Teuton még mindig hozzá volt kötözve a székhez. A háta mögött, összekötött kezei alatt vércseppek piszkolták a padlót, ahogy a fiatalember zubbonyát is több helyen friss vér színezte. Máshol már száraz vér, vagy sár, esetleg fű. Toris csak sejtette, hogy az alapvetően egységesen szürke ruha a Német Lovagrend fehér-fekete színeiben játszott újonnan. Maga Teuton arca és haja ugyanolyan mocskos volt, mint a ruhája. Tincsei lelapultak, néhol az arcához ragadtak. Már kezdett meglátszani rajta az emberveszteség, és noha alig pár órája hozták be, már le is fogyott. Az arca beesett, szemei alatt sötét karikák húzódtak.

Egyedül a vérvörös szemek nem változtak. Ugyanazzal a vipera-pillantással fürkészte őket, mint mindig. Még egy gúnyos mosolyt is kipréselt magából.

– Polen, Litauen. Wie große Ehre.

– Vesztettél, Teuton – horkant fel Feliks. – Tudod a szabályt. Beszélj kérlek lengyelül vagy litvánul.

Teuton röviden felnevetett. Gyorsan köhögésbe fulladt. Miután levegőhöz jutott, latinul válaszolt:

– Miből gondolod, hogy beszélem bármelyikőtök koszos nyelvét?

– Én is vettem a fáradtságot, hogy megtanuljak németül – vont vállat Feliks és kedvesen elmosolyodott. Teuton szemei összeszűkültek. – Legalább érteni fogom, amit mondasz.

– Tehetsz bármit, egy szót nem húzol ki belőlem.

Azzal a lábuk elé köpött. Feliks egyre szélesedő mosollyal nézett fel.

– Ugyan, drága, szerintem megvannak a módszereim.

G. M. B.

Bárki kérdezi, Toris letagadott volna mindent. Megesküdött, hogy a királyának mindig az igazat mondja, de még neki se vallotta volna be, milyen gyakran vendégeskedik éjszakánként a lengyel ágyában. Halkan kuncogott Teuton kijelentését hallva, és elgondolkodott, hogy mennyi idő lesz Feliks arany kezeinek és puha ajkainak megszerezni az információt. És utána vajon hajlandó lesz-e előadni ugyanazt vele is.

Már most féltékeny volt Teutonra.

Feliks mosolyogva közelebb sétált a fogolyhoz, és megsimogatta az arcát. Teuton undorodva elrántotta a fejét, és próbált távolodni a lengyel érintésétől. Ahhoz sem volt ereje, hogy a kötelékeit istenesen megrángassa, így ez a kísérlete csúfos kudarcra volt ítélve.

– Te keresztes lovag vagy – mosolygott Feliks. – Letetted a hármas fogadalmat, nem igaz?

Teuton értetlenül bámult rá vissza.

– Tisztaság, szegénység és engedelmesség. Mind tudjuk, hogy állsz az engedelmességhez: csak akkor, ha neked az érdekedben áll. Szegénység? Ugyan kérlek, egyre nagyobb befolyásért vonulsz hadba újra és újra. Na de mi a helyzet a tisztasággal?

Feliks elhallgatott. Teuton zavartan nézett fel a lengyelre, akinek a keze lassan megindult a zubbony nyaka felé, és elkezdte kibontani a zsinegeket. A fiatalember zavara rémületbe csapott.

– Te… Mit művelsz?!

– Megnézem, tartottad-e a fogadalmad – búgta Feliks. – Ha eddig nem tetted, akkor nem fog történni semmi meglepő. Ha meg igen… Nos, akkor aprócska változás következik az életedben.

Teuton a kosz alatt füle hegyéig elvörösödött, és rángatni kezdte a köteleit. Aztán felkiáltott, ahogy Feliks elkezdte lehúzni róla azokat a ruhadarabokat, amiket el tudott távolítani a felsőtestéről anélkül, hogy el kellett volna oldoznia a fiatalembert. Mivel még így sem fért hozzá a mellkasához, elővette a tőrét és felhasította az anyagot.

Toris speciel imádta, mikor Feliks magához rántotta a vezetést, de ugye kinek mi okoz örömet. Ha Feliks vele csinálta volna ezt, nem próbál elhúzódni és ha ugyanúgy könyörögne, mint Teuton, akkor valószínűleg ironikusan értené. Mert Teuton könyörgött. Németül és latinul ismételgette, szaporán véve a levegőt, hogy elég, bármit megtesz, csak Feliks hagyja abba. Elismerte azt is, hogy megszegte a fogadalma kétharmadát, de a tisztaságát megtartotta, és azt ne vegyék el tőle, főleg ne egy férfi, mert akkor mindörökre elkárhozik.

Mikor Feliks előrehajolt, hogy megízlelje a sebes, fehér bőrt, Teuton elsírta magát, és hátrahajtott fejjel imádkozni kezdett. A szék magas háttámlájának hajtott fejjel ismételte újra és újra az Üdvözlégyet, természetesen latinul. Toris egészen megbűvölten meredt a koszos arcon maguk után tiszta sávot hagyó könnyekre, amiket még soha nem látott. A lovag nem volt az a sírós fajta. Torisnak hirtelen eszébe jutott, hányszor csalt könnyeket a szemébe Feliks gondviselése és már mindent értett. Még inkább féltékeny volt.

Nem tudta, mire figyeljen. Teuton síró ábrázatára vagy Feliksre, aki ott térdel előtte, lassan csókolja a szaporán hullámzó mellkast, csókfoltokat hagy a sebek között, jobb keze a fiatalember hasát és hátát, balja a combját simogatja. Teuton nem engedett, annak ellenére, hogy a bokájánál a szék lábához volt kötve, megfeszülő tagjain látszódott, hogy mindinkább össze akarná zárni a lábait.

Valahol a köldök magasságában járt, mikor Feliks egy hirtelen mozdulattal felegyenesedett, két kézzel belemarkolt Teuton hajába és magához rántotta egy csókra. A fiú egész testében megfeszült, szemeit szorosan lehunyta, ajkait összezárta. Levegő után kapkodott mikor végre Feliks elengedte, amit a lengyel könyörtelenül ki is használt, újra lecsapott, nyelve az elnyílt ajkak közé siklott, és Toris kényelmetlenül toporgott az ajtó mellett, és rohadtul jól esett volna neki, ha Feliks őt csókolja ugyanígy.

Feliks diadalmasan engedte el Teutont, aki remegő vállakkal, leejtett fejjel maradt. A padlót bámult a két combja között, könnyei már az ölébe hullottak. Ismét felcsendültek az Üdvözlégy szavai, ezúttal kissé tompábban. Nyilván taknyos volt szegény fogoly a sok sírástól.

Feliks két kezét a fiú két térdére tette. Teuton összerázkódott. Feliks kezei megindultak fölfelé. Az Üdvözlégy akadozni kezdett. Feliks bontogatni kezdte Teuton nadrágját. Az Üdvözlégy elakadt, és Teuton megtört szemekkel nézett fel:

– Proszę…

– Ó – suttogta Feliks elbűvölve. – Hát mégis tudsz lengyelül?

– Tak.

– A nevedet akarom, Teuton – dorombolta Feliks. – Mutatkozz be, kérlek. Tiszteld meg az én drága barátomat is, és ha tudod, litvánul mondd.

Teuton ajka megremegett. Tört lengyelséggel, katasztrofális akcentussal elmondta, hogy csak lengyelül tud, azt is most kezdte el tanulni. A nevéről egy szót sem ejtett, elvégre a név hatalom, olyasmi, amit nem adnak könnyelműen a másik ország kezébe.

Feliks nem engedett. Nem szóval, de tettekkel vágott bele Teuton monológjába. Széthúzta a nadrágot, és Teuton szemébe nézve elkezdte lejjebb gyűrni az anyagot.

– Tudod, ha a szeretőm lennél, megkérdezném, hogy fent vagy lent – mormolta. – De nem vagy az, így én döntöm el. És szeretném, ha alul lennél.

Hátranézett Torisra. Ő megpróbált nem úgy visszanézni rá, de Feliks mindig is remekül tudott olvasni benne. A lengyel kaján vigyorral fordult vissza a fogolyhoz:

– Lehet, hogy utánam drága barátom gondoskodását is élvezheted.

Teuton már szabályosan zokogott. Feliks kérésére Toris odament segíteni, hogy másmilyen pózba kötözzék a fiatal férfit, aki megpróbált ellenállni, de megtört ereje két életerős, győztes ország mellett olyan volt, mint pernye a szélben.

Mikor Feliks a maga nadrágjával kezdett bajlódni, Toris elkapta a karját. Arra alapozva, amit Teuton mondott, litvánul súgta szeretője fülébe:

– Remélem, tudod, mi lesz a program ezután.

– Ne sértődj meg kérlek, ha rád gondolok közben – morogta vágytól csillogó szemekkel a férfi.

Visszafordult a fogolyhoz. Végigsimított a derekán, Teuton pedig újra felsírt, és a saját vállán harapta a ruhát. Feliks egyre merészebb helyeken simogatta, előrehajolt és végigcsókolta a nyakát, lágyan megharapta a fülét. Mikor a keze a férfiasságához ért, Teuton végre megtört.

– Gilbert! Mein Name ist Gilbert! Nazywam się Gilbert…

Torisnak meg kellett szorítania Feliks vállát, hogy ő egy kis önmérsékletet erőltessen magába. A férfin már eluralkodtak a vágyai, és noha Toris szívesen elnézte volna, ahogy Teutonnak fájdalmat okoznak, azért haragudott volna, ha csak úgy szükségtelenül megcsalják. Feliks vett néhány mély lélegzetet, és elhátrált a görcsösen zokogó fogolytól. Felrántotta és megkötötte a nadrágját, noha ez deréktájt bizonyos problémákba ütközött.

– Szóval Gilbert. Nálam nem ismert ez a név. Mit jelent?

Toris látta, hogyan sötétedik Feliks arca a várakozás nyúlásával. Végül Gilbert latinul válaszolt, valószínűleg szűkös lengyel szókincse miatt:

– Fényes ígéret.

– Pff… Ez a teljes neved? Gilbert lovag?

– Komtur Gilbert Maria Beilschmidt, Ordo domus Sanctae Mariae Theutonicorum Ierosolimitanorum. Meg a többi cím.

– Fényes ígéret Kardkovács. Nem rossz. Mondom mi lesz, kedves Fényes ígéret. Most szépen elengedünk. Hazamész, megfürdesz, és holnap a déli mise után fegyvertelenül megjelensz a királyi fogadóteremben. Bármi kivetnivalót találunk a megjelenésedben, vagy esetlen nem jössz el, akkor a seregünk addig kerget, míg nem maradnak területeid, míg az embereid mind egy szálig meg nem halnak, míg a parasztjaid büszke lengyelnek nem vallják magukat. Érthető voltam?

– Igen.

– Remek. Liet, segítenél?

Ketten együtt összekaparták a fickót és talpra állították. Még mindig reszketett.

A főnökeik igen érdekes arcot vágtak, mikor közölték velük, hogy Teuton szabadon távozhat. Néztek a bizonytalanul botladozó fiatalember után és Toris nem volt benne biztos, hogy teljesíteni tudja a határidőt. Ha ilyen lassan megy, semmiképp.

Nem sokat tűnődött a problémán. Karon ragadta Felikset és elvitte beváltani az ígéretét.

G. M. B.

A deles mise fél kettőkor ért véget. Toris a tegnapi nap örömei és izgalmai miatt felspannolva lépdelt Feliks oldalán. Igazából meg is feledkezett Teuton – Gilbert – látogatásáról. Valószínűleg Feliks ugyanígy volt vele, éppen ezért mind a ketten megtorpantak a fogadóterem bejáratában, mikor egy földet söprő, fekete ruhás alakot pillantottak meg maguk előtt. Dupla pelerinje volt, az alsó fehér, a felső fekete, a haja hófehér volt. Majd feléjük fordult, így Toris meglátta a nyakában lógó méretes feszületet. Meg azt, hogy a ruha egy kicsit bő a fiatalemberre, és hogy borzasztóan beesett az arca. Rájuk szegezte vörös szemeit, és kiismerhetetlen arckifejezéssel fejet hajtott.

– Szándékosan öltöztél papnak? – kérdezte Feliks pimaszul.

– Azt mondtad, fegyvertelenül jöjjek. A nagymester javasolta az ünneplőt.

Jobb kezével egy nagydarab pasas felé mutatott, aki tőlük pár lépésre állt, és citromba harapott fejjel bámulta őket. Ő a hagyományos fehérben jelent meg.

– Már most tökre megkedveltem a fickót – bólintott Feliks. – Térjünk is rá egyből a tárgyra, megfelel?

A német aprót biccentett. Rezzenéstelen, átható tekintete kezdte Torist kicsit kényelmetlenül érinteni.

– Fáradjanak utánunk – intett a terem hátsó ajtaja felé.

Feliks előresietett, és kitárta nekik a nehéz tölgyfaajtót. Ő is jött be utoljára. Lassan, kimérten előrelépett, és egyesével megnevezte a teremben eddig rájuk váró méltóságokat, utoljára hagyva uralkodóját, akinek bemutatását Torisra hagyta.

– Ulászló, ezen a néven másodikként Lengyelország királya, és Litvánia nagyfejedelme.

Gilbert mélyen meghajolt.

– Uraim, köszöntsék a Jeruzsálemi Szűz Mária Német Lovagját és nagymesterét, Heinrich von Plauent.

Illő lett volna itt is meghajolnia, de a fiatalember éppen ellenkezőleg tett, büszkén kihúzta magát és felszegte az állát, nagymestere pár pillanattal lemaradva követte példáját.

Feliks ismét átvette a szót.

– Tökre örülök, hogy itt van mindenki, és csak egyszer kell elmondanom. Teuton, itt mindenki előtt megígéred, hogy nem zaklatod többet sem a lengyel, sem a litván területeket, felhagysz a zsákmány- és területszerző háborúiddal és békét kötsz velünk. Átadod továbbá Szamogitiát és Dobrzynt.

Heinrich nem volt a legjobb tárgyalófél. Elvörösödött és azonnal ellenkezni kezdett.

– Ez elfogadhatatlan…

Gilbert pedig teljes lelki nyugalommal közbevágott:

– Elfogadom.

– Micsoda? – hüledezett a nagymester.

– Nicht hier, bitte. Sie können streiten mit mir zu Hause auch.

És mindeközben végig valahova a messzeségbe meredt, kifürkészhetetlen arckifejezéssel.

G. M. B.

Ezután (Istennek legyen érte hála és köszönet) jó negyven évig nem is látta Teuton képét. Legközelebb akkor volt hozzá szerencséje, mikor Feliks régi barátja, Magyarország éppen náluk időzött. Még meg is ismerte. Lehet, hogy nőtt azóta, és korban utolérte őket, 17-18 éves fiatal képében járta a világot, de ugyanolyan beesett volt a képe és karikás a szeme, mint a toruńi békénél.

Ez nem volt olyan meglepő, a lovagra rájárt a rúd, mióta szó nélkül elfogadta a békét. Katonai ereje megrendült, nagymesterei gyorsan váltogatták egymást, az eddig őt támogató Hanza is kezdett elpártolni tőle, sőt, a pletykák szerint a saját városai is kezdték megelégelni a katonai berendezkedést.

– Nini, Teuton! – Feliks mosolyogva állt fel. – Atyaisten, úgy nézel ki, mint akit elgyepáltak. Nem úgy volt, hogy nem háborúzol?

Gilbert végigmustrálta őket és csak utána válaszolt, meglehetősen kedvetlenül.

– Úgy tűnik, polgárháború lesz szerény hajlékomban.

– Oh, hát az sosem jó. És miért jöttél?

A fiatalember egyenest Feliks szemébe nézett.

– A Porosz Szövetség szeretné kiutálni a lovagokat.

– És tökre segítenem kéne a lovagjaidnak, hogy leverhessék őket?

Gilbert megnyalta az ajkait és megfontoltan fejtegetni kezdte:

– Vagy segíted a Szövetséget és a porosz területek Lengyelország fennhatósága alá kerülnek.

Feliks szeme felcsillant. A területek felajánlása minden ország számára mézesmadzag. De Toris nem azért volt Toris, hogy ne gyanakodjon.

– Csak nem oldalt akarsz választani a háborúdban, Teuton?

Polgárháborúban mind semlegesek voltak. Leginkább azért, hogy lássák, hogy viselkedik a két fél külön-külön a harcmezőn, és a kedvezőbb feltételek mellett döntsenek.

Gilbert szeme reá villant és ravaszkásan mosolygott.

– Adott a helyzet: Grünwaldnál megvertetek, azóta bármelyik vezetőm nekiáll csinálni a fesztivált, veszítek. Az erőm meggyengült, a Hanza már nem támogat annyira, mióta feladtuk a keleti terjeszkedést. Plusz van egy öreg tata valahol Itáliában, akit nem láttam soha, és aki mindig úgy érzi, hogy bele kéne szólnia az ügyeimbe. A rendszer ugyanaz, mint amikor megszülettem, csak a helyszín más. Bárki változtatni akar, azt leváltják. A másik lehetőség, hogy felrúgom ezt az egészet, ami már úgysem bírja sokáig, és lovagrend helyett megpróbálok ország lenni, amiként van esélyem élni még pár évtizedig vagy évszázadig, helyzettől és szerencsétől függ.

Toris Feliksre nézett, aki Gilbertet bámulta elgondolkodva.

– Szóval segítsem a Porosz Szövetséget.

– Megfelelő fizetségért, természetesen.

– Oh, hogy zsoldosok kellenek? Hát miért nem ezzel kezdted, akkor nem nyaggatlak ezzel az egész katonásdival!

– Segítünk – vágta rá Toris és Magyarország egyszerre.

Ööö… ja. Zsoldossereg. Nem a könnyű pénz miatt, vagy ilyesmi. Az kizárt.

Magyarország felállt és lesimította a nadrágját.

– Hogy megnőttél, Teuton!

– Te se vagy már olyan tökmag.

Azzal Toris legnagyobb elképedésére azok ketten egymásra mosolyogtak.

– Szar dolog a polgárháború. Ha éppen nem harcolsz, szívesen látlak odahaza, vadásszunk.

– Dehogy megyek, megint mérget fogsz rakni a levesembe.

– Nem raktam!

– De igen! Két napig haldokoltam!

– Ennyire nem bízol bennem?

– A bizalmamnak ára van, Magyar – tárta szét a karját Teuton. – Meddig a neved birtokomba nem kerül, csak egy kedves ismerős maradsz.

– Ahh, szóval mégis kedvelsz. – Magyarország szélesen vigyorgott és karon bokszolta Teutont. Aztán összevonta a szemöldökét. – Na várj egy percet. Ha te most nem a lovagjaid mellett fogsz harcolni, akkor hogy szólítsalak ezentúl?

– Hm. Mit szólnál a Poroszországhoz?

Feliks felhorkant.

– Tökre tartomány leszel, nem ország, vegyél vissza.

Gilbert erre kihúzta magát, vörös szemében veszélyes fény csillant.

– Fogjátok ti még félni a nevem!

Polen, Litauen. Wie große Ehre. (német) – Lengyelország, Litvánia. Micsoda megtiszteltetés.

Proszę (lengyel)– Kérem

Tak (lengyel) – igen

Mein Name ist Gilbert! Nazywam się Gilbert (előbbi német, utóbbi lengyel) – A nevem Gilbert.

Komtur – rendfőnöki rang a Német Lovagrendben, hogy legyen valami címe is a lelkemnek.

Ordo domus Sanctae Mariae Theutonicorum Ierosolimitanorum (latin) – Jeruzsálemi Szent Mária Német Lovagjai; a Német Lovagrend hivatalos latin megnevezése.

Nicht hier, bitte. Sie können streiten mit mir zu Hause auch. (német) – Ne itt, kérem. Otthon is tud velem veszekedni.