Pillangóhatás VIII.

Ott tartottunk, hogy van egy avatárunk és Ozai összehívta a tanácsot.

 

Én meg azt gondoltam, hogy ez egy olyan hely lesz, ahol minden beszúrt képhez rakok majd forrást. Lol.

 

Pillangóhatás

八. Hold

Zuko már kerek három napja tizenhat éves volt, mikor az apjuk hívatta őket, de akkor se azért, hogy Azula végignézhesse, hogyan teszi magát nevetségessé a bátyja a küzdőtéren. Mindketten meglepetten vették tudomásul, hogy ezúttal elmaradt a már szinte hagyományosnak mondható kopasztás. Egyikük sem tett megjegyzéseket, helyette óvatosan figyelték az apjuk minden rezzenését, készen álltak a reagálásra.

Azula nem lett volna teljesen őszinte, ha azt mondja, hogy bántja a dolog. Mindig furcsa látvány volt a népéből valakit rövid hajjal látni, a fivérének pedig Azula objektív meglátása – és Mai valamivel kevésbé objektív megjegyzései – alapján sokkal jobban állt a hosszú haj.

– A jelentéseid megvannak? – kérdezte a trónterem felé menet.

– Nem vagyok teljesen életképtelen, Lala – mordult fel ő.

– Tényleg? Ki vagy te és mit csináltál a bátyámmal?

Zuko a szemeit forgatta, de sikerült moderálnia magát és nem robbant ki belőle az indulat. Vagy csak eszébe jutott, mi történt legutóbb, amikor beengedték a tanácskozásra. Azula ugyan szerette a szimmetriát, de ha Zuko a másik szemére is szerez egy égett foltot, akkor még vacakabb gyakorlópartner lesz.

Egyszerre léptek és Azula nem tudta, hogy valamelyikük igazodott, vagy csak így alakult. Adott egy erős felütést, hogy a trónteremhez érve szinte már meneteltek. Az ajtónállók félrehajtották nekik a függönyt, így egymás mellett, lassítás nélkül tudtak belépni a terembe. Egyszerre álltak meg és hajoltak meg a láng jelével a trón irányába. Ugyancsak katonás mozdulattal fordultak a helyükre.

Az apjuknak persze gondja volt rá, hogy a gyerekeiről alkotott véleményét mindenki előtt megszellőztesse, még ha visszafogottan is. Azula fenn ült az emelvényen, bár bal felől, Zuko lenn a térképasztalnál, de Iroh bácsival szemben, a főhelytől jobbra, a legfőbb tanácsadó posztján. Tanult valamicskét az utóbbi időben, mert nem látszott meg rajta azonnal, hogy feszült, de Azulát nem tudta megtéveszteni. Összeakadt a pillantásuk, és Zuko egy lassú pislantással köszönte meg neki, hogy egyszerre érkeztek meg és a jelenlétével segített neki elkerülni, hogy már a legelső pillanatban felsüljön.

A trón előtt a lángfal hirtelen megnyúlt a mennyezet felé. Li tábornok megértette a jelet, felkelt és felolvasta a tanácskozás napirendi pontjait. Pontját. Egy dolgot tűztek ki, és Azula meglepetten hallotta, hogy nem is az avatárról fognak beszélgetni, hanem Zhao parancsnok levele lesz terítéken, amiben az Északi Víz Törzsek megtámadásáról értekezik.

A levél pontos tervezettel érkezett, stratégiával, emberszükséglettel, kimutatásokkal, számba vette a szükséges hadianyagot, még költségbecslés is volt mellékletek között. Zhao elég alapos munkát prezentált ahhoz, hogy messze túlszárnyalja a képet, amit Azula magában a férfiról festett. Vagy okosabb, mint gondolta, és akkor jobban oda kell figyelnie rá, nehogy kilépjen a sorból, vagy talált magának egy jó csapatot, aki helyette dolgozik. Utóbbi eset kényelmesebb lenne, azokat az embereket elég lenne lecsapni a kezéről. Hagyományos esetben a haditanácsnak egy ilyen szintű munkánál elég lenne csak az átszervezéseket kelljen megbeszélnie, aztán Zuko elé tennék a tervezetet, hogy bólintson rá az anyagmennyiségekre és állapítsa meg a fejadagot. Ha ő is mindent rendben talál, akkor a tervezet repül a Tűz Ura elé, és mire kettőt pislognak, már be is hajózták a katonákat. Akik így megírnak egy ilyen szerteágazó tervezetet, azokat Azula hajlandó lenne kiemelt fizetéssel és juttatásokkal a fővárosba költöztetni. A Tűz Ura bizonyára hálás lenne, ha nem kéne folyamatosan piszlicsáré egyeztetésekkel töltenie a drága idejét, nem mellesleg pedig Zhao egy seggfej és nem érdemli meg, hogy ilyen jó emberek dolgozzanak neki.

Ha ez Omashu tervezete lenne, már mehetne is minden, mint a szalmagyújtás. Az Északi Víz Törzsekkel azonban hallgatólagos megnemtámadási egyezmény állt fenn az elmúlt nyolcvan évben, így némileg többet kellett értekezni a témáról. A helyzet fontosságát mi sem bizonyította jobban, hogy a teljes haditanács ott ült a trónteremben.

Iroh néha rájuk pillantott, mintegy ellenőrizve, hogy minden rendben van-e. Már amikor éppen nem elsápadt, vagy hunyt szemmel próbálta összekaparni magát a levélben szereplő, szellemvilág ellen irányuló atrocitások hallatán. Zuko egész végig hangtalanul dobolt az asztalon és a felolvasót figyelte, Azula őt, a szeme sarkából pedig az apját leste. Ozai is leginkább Zukót nézte. Azulának egy támadásra készülő, összetekeredett kígyó jutott eszébe róla. Mikor a felolvasó ahhoz a részhez ért, hogy a Holdszellem megölésével a vízidomárok elveszítenék a képességeiket, Iroh egész testében megfeszült, Zuko doboló ujjai pedig megdermedtek. Ozai egy kicsit megemelkedett ültében, a várakozása szinte kézzel fogható volt.

Azula megpróbálta magába fojtani a megkönnyebbült sóhajt, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a fivére ezúttal nem fog dühösen kiáltozva felugrani. Ezek szerint tényleg tanult az előző esetből. Ami azt illeti, a tárgyalás végéig egyetlen árva szót sem szólt, és ettől Ozai mintha csalódott lett volna. Azula meg attól, hogy se az Északi Flotta admirálisa, se a Honi vagy a Második Kirendelt Hadosztály tábornoka nem tudott eljönni és a helyetteseiket küldték, így ő volt az egyetlen nő a teremben.

Az érzést, hogy ez így túl egyszerű, igyekezett elhessegetni.

– Fényességed, fenségek, uraim – állt fel az ülést vezető Li tábornok. – Ha nincs több észrevétel…

A herceg felemelt kézzel jelezte, hogy szólni kíván. Azula megfeszült. Az apjuk arcán – amit a trón előtt lobogó lángok miatt lentről nem lehetett látni – felcsillant a remény és megadta a szót.

– Elnézést, nem hallottam, hogy a technológiai és a társadalmi változások nyomon követéséért ki lesz a felelős.

Mondtam, hogy túl egyszerű.

– Parancsol, fenség? – kérdezett vissza ostobán Li.

Zuko pedig roppant türelmesen elmagyarázta:

– Az északi invázió során feltehetően a hold, mint olyan, el fog pusztulni, ez jelentős változásokkal fog járni. Jelenleg a hajógyáraink mindegyike és a kikötőink jelentős része az apály és a dagály segítségével működik, ennek hiányában technológiai váltásra lesz szükségünk.

– Agni rúgja meg! – szisszent fel Rouhai tábornok. – A kanszanteni kiképzőtábor kikötőjébe csak dagály alatt lehet bedokkolni. Nem fogjuk tudni behajózni az egységeket!

Ozai a piedesztálon a fogait csikorgatta.

– Talán azt javasolja, hogy halasszuk el az inváziót, Zuko herceg?

– Bízom a tanács döntéseinek helyességében – hajtott fejet Zuko. – Viszont nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy ez a tervezet legalább két évre megakasztja majd a további expanziós terveinket.

Azula már a bátyja első mondata után tudta, mire akar kilyukadni. Egészen büszke volt rá, ehhez a felszólaláshoz használnia kellett az eszét. Csak el ne felejtse később megkérdezni, hogy mennyire fájult meg a feje, amiért ennyire megerőltette magát. Elfojtotta a mosolyát, és várt. Ez innentől kezdve nem lesz fáklyás menet, jobban teszi, ha legalább ő csöndben marad.

– Fejtsd ki, fiam.

Rajta kívül talán még Iroh vette észre, hogy Zukót kirázta a hideg.

– A kutatóinknak, bár kétségkívül a legjobbak a világon, legalább egy évre lesz szükségük ahhoz, hogy új dokkolási és készletfeltöltési módszereket dolgozzanak ki. Még egy év, amíg a fontosabb kikötőinket felszereljük ezekkel a szerkezetekkel, és akkor még nem számoltunk azzal, hogy az ellenséges területeken hogyan fogjuk partra szállítani az egységeinket.

– És a fennálló időben a csapataink magukra lesznek utalva a Föld Királyságában – meredt maga elé Kou altábornok. – Nem tudtunk utánpótlást szállítani, sem új egységeket átdobni.

– A szigetek között is megszakadhat a kapcsolat – kapott a fejéhez Meizen. Egyszerre elkerekedett a szeme: – A kolóniákról nem tudunk majd élelmiszert behozni!

– Az új légi járművek fejlesztése talán enyhítheti valamennyire a gondokat – ajánlotta fel Zuko kegyesen.

Qin hadügyminiszter dühösen az asztalra csapott.

– Azok tizedannyi raktérrel se bírnak, mint egy hajó, és annak a nagy részét a legénység és a fűtőanyag viszi el! Ráadásul a fejlesztés jelenlegi állása szerint erős szélben jóformán hasznavehetetlenek, a vezető szélirány pedig a szigetek felől a kontinens felé fúj! Nem, ha a flotta használhatatlan, akkor tehetetlenek vagyunk.

Azula az apjára sandított. Ő látta, hogy a Tűz Ura dühös, de azt nem tudta eldönteni, hogy miért. Azért, mert Zhao hülye, azért, mert Zuko megtorpedózott egy könnyen véghez vihető tervet, vagy azért, mert nem ő volt az, aki ezt a kapitális hibát észrevette? Valószínűleg az sem tette boldoggá, hogy az értelmesebb lelkek a teremben már jól láthatóan tisztában voltak vele, merre tart a megbeszélés, de befogták a szájukat és türelmesen megvárták, míg a mindig hűséges és engedelmes Chan admirális megmagasítja az északi invázió tervezetének máglyáját:

– Zhao egy legendára alapozza az egész támadást, miszerint a vízidomárok képessége a holdtól fakad. A törzsek viszont a holdat és a tengert imádják. Ha a tenger elég ahhoz, hogy megmaradjon a képességük, akkor ők a továbbiakban is képesek lesznek utazni. Ha nem tudunk átcsoportosítani, komótosan felmorzsolhatják az erőinket.

– Észak nyolcvanöt éve nem lépte át a határait – vetette ellen Li.

– Frontális támadás után nem várhatjuk, hogy nyugton maradjanak – csóválta a fejét Meizen. – A déliekből alig maradt néhány falu, és mégis zaklatják a magányos hadihajókat.

Elcsendesedtek. Maguk elé néztek. Senkinek nem volt kedve kimondani a megváltozott döntést. Tűz Ura Ozai hangját leginkább követ törő bányagépekéhez lehetett volna hasonlítani:

– A tanács tehát indokoltnak látja az északi invázió tervét… elhalasztani?

A válasz össznépi egyetértés volt. Azula Zukót nézte és nem kerülte el a figyelmét, hogy a bátyja válla éppen annyira ereszkedett meg, hogy a mellvérthez tartozó váll-lap szöge minimálisan változzon meg.

Nem tartott soká, hogy a Tűz Ura berekessze a tanácsülést. Azula tett magának egy gondolatbeli emlékeztetőt, hogy később ugorjon be hozzá és hallgassa végig a dühöngését, előbb azonban Zuko után sietett. Nem tetszett neki az arckifejezése. Meg az sem, hogy helyette Iroh bácsihoz csatlakozott kifelé menet.

Azok ketten nem tartottak az előcsarnok felé igyekvő tábornokokkal, az árkádok alatt indultak meg lassú lépésekkel a palota lakószárnya felé. Mi sem volt könnyebb, mint egyik oszloptól a másikig osonva kihallgatni őket.

– Azt hittem, szívszélhűdést kapok – dörgölte meg a mellkasát Iroh bácsi. – Megölni a Tuit! La még aznap vérébe fojtaná az egész népünket.

– Tudom, bácsikám – sóhajtott Zuko. – Apám túl nagy bizalommal van Zhao iránt.

Iroh fájdalmas nyögést hallatott. Azula nem tudta eldönteni, hogy kinek szánta: a Tűz Urának, vagy a parancsnoknak.

– Kíváncsi vagyok, hogy az invázió elhalasztásának ellenére megkapja-e az admirálisi kinevezést.

Zuko ezúttal jól láthatóan megborzongott.

– Inkább azt mondd meg, hogyan tudom jól emészthetően tálalni apámnak, hogy Zhao csak azért pedálozik ennyire, hogy feleségül kérhesse Azulát.

Azula ennek hallatán majdnem megbotlott. Benne is felmerült már ez a gondolat, de elvetette. Mégis mit művelt Zhao, hogy számára nem volt nyilvánvaló ez a szándék, Zuko viszont, mindenki közül éppen Zuko, észrevette? Ökölbe szorított kézzel, pengevékonyra préselt ajkakkal figyelte tovább a kettőst. Iroh bácsi felnevetett; ha nem adott volna magyarázatot a hirtelen jött jókedvére, Azula lehet, hogy alápörköl.

– Szerintem ezen ne rágd magad, drága fiam. Meggyőződésem, hogy Ozai is és Azula is megfelelően fogja kezelni a helyzetet, amikor ez kipattan.

– Afelől semmi kétségem, hogy Azula hogyan fog reagálni – horkantott Zuko. – Apámban nem vagyok ilyen biztos. Logikus, hogy nem akarhat egy közrendűnek születettet ennyire közel engedni a trónhoz, de… uh, valahányszor eszembe jut, hogy az a fickó akar valamit a húgomtól, legszívesebben beverném a képét.

– Ne vedd sértésnek, de…

– Jobban járna velem? Tudom, azért fogom vissza magam, valahányszor találkozunk. Meg most fosztanám meg Azulát ettől az örömtől?

Iroh megint felnevetett. Azula megállt és hagyta őket elmenni. A továbbiakban Zuko valószínűleg felemlegetné az összes alkalmat, amikor összehozta a példátlan balszerencséje Zhao parancsnokkal, és amikor a férfi megpróbált keresztbe tenni neki. Még az is lehet, hogy nagyon lelkesen elmesélné (újra), hogyan verte meg a másikat egy Agni Kai során éppen azelőtt, hogy hazajött volna.

Azula akkor, abban a pillanatban éppen nem érzett hajlandóságot az irigykedésre, amiért Zukónak volt indoka rá, hogy megüsse a nyomorultat. Lefoglalta a gyomrában érzett furcsa melegség. Mintha éhes lett volna, de ahhoz túlságosan kellemes volt, és valamiért a régi, Parázs-szigeten töltött nyarak jutottak eszébe róla. Nevetéssel töltött napok, amiknek vége szakadt, amikor Azula egy elfeledett estén életében először lángot idézett a tenyerébe.

Ijesztő érzés volt. Talán, ha megbizonyosodik róla, hogy senki nem szerezhet róla tudomást, akkor benéz az ispotályba egy vizsgálatra.

A kopogtatása a Tűz Urának dolgozószoba-ajtaján gyors volt, határozott, de egyúttal halk is, hogy a feltehetően ideges apját ne paprikázza fel még jobban. Megvárta az engedélyt és lehajtott fejjel becsusszant a terembe. Mélyebben hajolt meg, mint a trónteremben – most nem látták őt a közemberek, és az apja szereti, ha jó mélyen hajlonganak neki.

– Mit akarsz, Azula? – mordult föl Ozai.

A bal kezénél egy pohár szaké. Rossz jel, ha nap közben legurít egy pohárral, akkor a felszín alatt parázsló düh bármikor erdőtűzzé nőheti ki magát.

A lány az asztalhoz lépett, kihúzott a kupac aljáról egy, a hadtáp aranyvörös szalagjával jelölt tekercset és az apja elé tette.

– Kértem, hogy vegyék előre, de ezek szerint a titkárod a fülén ül. Zuko tegnap megtárgyalta az inváziós ellátmányozási tervezetet és mindent rendben talált. Ha megadod az engedélyt, akár hat nap múlva kifuthatnak a hajók Omashu felé.

Elég lett volna négy, de Azula előnyösebbnek tartotta az ilyen szoros határidőket még egy-két nappal megtoldani, mert az apja szereti siettetni a dolgokat, és…

– Kapnak négyet.

– Ahogy kívánod.

Felmarkolt egy üres papírt és gyors, pontos jelekkel felrótta az engedélyt adó szöveget. Nem tartott tovább egynegyed foknál, de az apja ujjai így is türelmetlenül doboltak az asztallapon. Elé tolta a papírt, átadta az ecsetet és megbűvölten figyelte, hogyan kanyarította a szöveg mögé Ozai a kézjegyét. Visszakapta a kész iratot. Mindjárt átszalad vele a kancelláriára, ahol bordűrös hivatali papírra zsargonba foglalják az általa röviden megfogalmazott szövegeket. Este már itt is lesz, hogy az apja a nap végi ügyekkel együtt lepecsételje azt is, és törvény legyen belőle.

– Mi a véleményed a bátyád beavatkozásáról?

Ozai kérdése váratlanul érte. Azula gondosan semleges arccal felnézett.

– Talán jobb, hogy most derült ki, mintha Zhao lenyiszálta volna a népünk vezértollát. A tervében túl nagy volt bizonytalansági tényező, ha pedig ő személy szerint tudja, hogy mi a holdszellem eltávolításának ára, akkor fontos információt hagyott ki a tervezetéből. Mindenképpen pontosítást igényel.

– Így is mondhatjuk.

– Atyám, engedelmeddel, ha helyesek a feltételezéseink a holdszellem eltűnésének hatásairól, akkor Zhao parancsnok vagy hazaáruló, vagy ostoba.

– Hogy mondod? – kérdezte Ozai összeszűkült szemmel.

Azula megállta, hogy megrántsa a vállát. Ozai annak nem örülne.

– Zuko mutatott rá a tervezet hibájára, ez nekem azt jelenti, hogy mindenki tisztában volt vele.

– Valóban?

– Igen. Mivel nem szóltál, a tábornokok úgy értelmezhették, hogy támogatod a tervet, és tudod, hogy nem mernek ellened lépni. Felteszem, te magad mutattál volna rá a tervezet hibájára, amint Li azt kéri, hogy írd alá, nem igaz?

Ozai nem bólintott rá, de nem is tagadt az állítást. Ergo eszébe se jutott átgondolni a népükre vonatkozó hatásokat. Még jó, hogy a Tűz Ura nem csak az ország politikai vezetője és a hadsereg főtábornoka, de ő a Tűz Bölcseinek vezetője is, Agni szent lángja és megtestesült akarata. Mint ilyen, természetesen tisztában van vele, hogy Tui Agni húga. Senki sem tudja, hogy a szellemek hogyan viszonyulnak a családtagjaikhoz, de még Azula is úgy gondolja, hogy vannak bizonyos kérdéskörök, amiket jobb nem feszegetni.

Ozai megint koppantott kettőt az asztal lapján, aztán felállt.

– Kerítsd elő a bátyádat! Emiatt az idétlenség miatt elmaradt a vizsgája. Még a végén azt hiszi, hogy nem adok neki lehetőséget, hogy tisztára mossa a becsületét!

>>>

Következő fejezet yip-yip

>>>

_______________

RIP Zuko haja.

Uhhh, talán még itt célszerű megjegyeznem, hogy ha valahol befigyelne egy-egy páros, azok a kánon párosai lesznek. Ami azt jelenti, hogy Azulával azt csinálok, amit akarok, muhaha.