Pillangóhatás VI.

Ebben a fejezetben felzárkózunk a kánon kezdéshez. Vagy nem?

Zuko általában a fővároson kívül van. Az esős évszakkal beköszöntő báli szezon kezdetére általában hazatér akkor már elég hosszú a haja ahhoz, hogy Ozai el tudja viselni őt. Azula néha azt kívánja, bár lenne többet otthon.

Megjegyzés így előre, folyt. köv. alant:

Gyagyás: Azula „kedveskedő” Dum-Dum becézését a szinkronban gyagyának fordították.

Zhongfu és Garsai: ezen a térképen a legészakibb Tűz Kolóniák.

Levegőerőd: passzolom, hogy ez kánon vagy csak fanon, de ha a Levegő Nomádjainak a Tűz Népe szerint seregei voltak, akkor logikusan nem templomokban, hanem erődökben éltek.

 

tumblr-ről azért jó képet lopni, mert gyakran a forrás is rajta van

 

 

Pillangóhatás

六. Tél

Azula az asztalra könyökölt és próbált a tekercsre figyelni. Unalmas volt, statisztikákkal és gazdasági mutatókkal tűzdelve. Soha nem érdekelte az ilyesmi.

A többi tekercsre pillantott. Egyiknek se volt hadügyi iratokat jelölő vérvörös színe, mind az utánpótlással, a szigetek belső piszlicsáré ügyeivel foglalkoztak. A kupac alján még egy zölddel jelölt darabot is látott, ami azt jelenti, hogy valami Föld Királyságával kapcsolatos dolog lesz. Erős volt a gyanúja, hogy a korábbi perpatvart szeretnék folytatni.

Legszívesebben kiment volna az udvarra, hogy újabb és újabb villámokat idézzen a város fölé. De nem, az apja kérte a véleményét erről az iratról. El kell olvasnia, mert az apja számít rá, és amúgy is zabos mostanában a flottát zaklató déli patkányfókák megsűrűsödött támadásai miatt. Már küldtek levelet Zhaónak és a Déli kalózok vezetőjének, Homura parancsnoknak, hogy mi a nagy szellemek térde kalácsát művelnek ott délen, de választ még nem kaptak.

A Tűz Urának ráadásul ma kisebb ügyekben kell döntést hoznia, ami mindig feszíti a türelme amúgy is feszes fonalát. Ezeket a dolgokat általában a minisztereire vagy Iroh bácsira testálja, de ma a tanácsadója reszkető térdekkel jelentette, hogy két magas rangú nemes vitájához mindenképpen az ő személyes jelenlétére volna szükség. Még mielőtt azonban Azula megkérhette volna a nagybátyját, hogy tegye rendbe helyette ezeket az Agnitól hétszer átkozott gazdasági tekercseket, az öreg beközölte, hogy kimegy Zuko elé és elvitorlázott.

A körmei szorgosan doboltak az asztalon. Megint túl hosszúak, de még mindig nem talált tisztességes manikűröst, mióta a legutóbbi elment szülési szabadságra.

Iroh bácsi igazán maradhatott volna, Zuko egyedül is fel tud jönni a palotáig. Akkor is, ha az apja a becstelen státusára hivatkozva megtiltotta neki, hogy egymaga gyaloghintóban utazzon és hacsak valamelyikük nem megy ki érte, úgy kénytelen a nép szeme láttára végiglovagolni a városon. Iroh bácsi előszeretettel mondogatta, hogy mások méltóságának szükségesnél nagyobb megtépázása még arra se jó, hogy félelmet szüljön, egyedül a gyűlöletnek ad táptalajt. Egyike volt az öreg legkevésbé metaforikus mondásainak és azoknak, amiket Azula látványosan nem volt hajlandó megérteni.

Zuko hibázott. Zuko folyamatosan hibázik, minden egyes évben, amikor az apjuk a bátyja születésnapján odaállíttatja a pástra és parancsba adja neki, hogy küzdjön. Minden évben más ellenfele van és Zuko ugyan mindig nyer, de a teljesítménye minősíthetetlen. Ennek megfelelően megint kopaszra borotválják a fejét, ami miatt apának megint egy hétig rossz kedve van és aztán megint elküldi Zukót fél évre, míg rendesen kinő a haja.

Elküldi az esős évszak közepén, amikor a legtöbb bált és társasági összejövetelt szervezik. Azula nyilván végig tudja csinálni, ő nem Zuko. Tudja, hogyan kell viselkedni, hogyan kell mosolyogni akkor, ha értékeli az illető társaságát és akkor, ha nem, de nem szeretné, hogy a társaság erre rájöjjön. Tudja, hogyan kell a poharába mosolyognia ahhoz, hogy Iroh bácsi leszereljen mindenkit, aki a közelébe akar menni. Lassan elkortyolja az italát, mintha valami különlegesen finom bor lenne és nem csak magas nyakú pohárba töltött körtealmalé vagy gyönge tea.

Egyedül akkor iszik alkoholt, ha Zuko neki is csen egy pohárral.

Iszonyatosan irritáló, hogy nem tudja, hogy csinálja a fivére. Egyik pillanatban még itt van, a másikban már ott, kezében a zsákmánnyal, aztán sután Azulára mosolyog, felé kínálja az italt, mintha szívességet tenne. Eltűnnek a függönyök mögött, hogy a szolgák ne jelenthessék, mit csinálnak és Iroh bácsi ne akarjon a nyakukra lépni.

Zukónak volt képe megmosolyogni őt, amikor életében először kóstolt bort, és eltorzult arccal krákogott.

– Lőrét itatsz velem?! – szegezte neki a vádat.

– Dehogy! Az alkoholnak először nagyon furcsa íze van, én majdnem kiköptem. Kérdezd meg Iroh bácsit, ő ott volt. Meg még úgy harminc nemes. – Lassan elvörösödött. – Mindegy. Jobb az, ha tudod, hogy milyen íze van.

Azula sandán nézett rá, mire Zuko megrántotta a vállát. Belekortyolt a saját poharába és köhögni kezdett.

– Tudod mit, visszaszívom, ez tényleg lőre. Ki a fene rendelt ilyen szar bort?

– Raiden magisztrátusra bízták a szervezést.

Zuko elhúzta a száját.

– Még jó, hogy ő a következő, akinek terveztem a körmére nézni. Na várj, hozok neked szakét, abból nem mernek ilyen vállalhatatlan minőséget kirakni.

– Mert?

– Mert apa szakét iszik? – vonta fel Zuko a szemöldökét, és Azula semleges arccal nézett vissza rá. – Senki se tudja, hogy apának mikor támad kedve megjelenni egy partin. Képzeld el, mi lenne, ha beugrana és pocsék italt nyomnának a kezébe!

Azula horkantva felnevetett. Aztán belekortyolt a rizsborba és a szája elé tett kézzel öklendezett.

Néhány héttel később Azula hallotta, hogy Zuko szétrúgta Raiden magisztrátus és Mung tábornok seggét, mert nem tartották be a munkavédelmi- és környezetvédelmi előírásokat a felügyeletükre bízott gyárakban. Azóta az ország megtanulta, hogy az ilyesmi éppen olyan tyúkszeme Zukónak, mint az apjuknak a rossz szaké. Azt is megtanulták, hogy Zuko az apja akaratának meghosszabbodása, jobban teszik, ha nem tesznek keresztbe neki.

Azt kevesen tudták, hogy ha Zuko úgy találta, hogy Ozai nem fog egyetérteni vele, akkor a javaslatát Azulának küldte, mert Ozai általában kérdés nélkül elfogadott bármit, amit Azula dugott az orra alá. A gazdasági ügyek maradjanak csak Zuko keze ügyében, éppen elég unalmasak ahhoz, hogy a fivére elszórakoztassa magát velük. És most itt ül, előtte ez a nyavalyás tekercs, amit olvas, és a szavakat érti, azt viszont nem, hogy neki ehhez mégis mi köze van, és Zukót nagyon meg fogja ütni, amiért ezt nem neki küldte, hanem az apjának. Ozai egy ideje abban a szent meggyőződésben él, hogy az értelmesebb ötletekkel mindig Azula áll elő és ezért most ő az a szerencsés, aki elolvashatja és véleményezheti a bátyja tervezetét.

Mindjárt sikítani fog.

Az is lehet, hogy az apja direkt szervezte így. Lehet, hogy még mindig haragudott, amiért Zuko két hónapja lekapcsolta az egyik barátját. Vagy azért, mert a barátja éveken át a szemébe hazudott? Vagy azért, mert Zuko volt az, aki erre felhívta a figyelmét? Sokféle indoka lehetett, és Azula néha nem tudta eldönteni, hogy éppen melyik a helyes. Már akkor, ha csak egy volt igaz és nem egyszerre több.

Amiatt az ügy miatt ő is mérges volt. Nem sokkal Azula születésnapja előtt történt a dolog. Zuko, amikor csak tehette, hazaugrott látogatóba, arra pedig gondja volt, hogy Azula születésnapi ünnepségén mindig jelen legyen, nagyjából hatszáz csattal a hajában, hogy kulturáltan nézzen ki. Idén viszont Ozai dühével kohót lehetett volna működtetni, így Zuko kénytelen volt távol maradni. Iroh bácsinak a Tűz Ura éppen akkor valami feladatot adott, és elment a kolóniákra.

Mai üdülni ment a családjával, nem sokkal Zuko Agni Kaija előtt. Egyszer hazajött a bizonyítványosztásra, akkor vele és Ty Lee-vel együtt töltöttek egy utolsó estét, de azóta nem látta. Ty Lee nem sokkal utána szökött meg. Egyedül kellett végigszenvednie az ünnepséget, megint csak körtealmalét ihatott és jó képet kellett vágnia a tenyérbemászó méltóságok bókjaihoz. Lefekvés előtt legorombította a szobalányát. Úgy aludt el, hogy elképzelte, hogyan égetné hamuvá a bátyját.

Az éjszaka közepén arra ébredt, hogy valaki bemászik az ablakán. A hirtelen ébredt Azula jókora tűzgolyót lökött felé és leesett az ágyról ijedtében. A következő tűzgolyót azért dobta, mert Zuko számított rá és félreugrott, aztán még fel is horkant. Bárhol máshol ez felért volna egy körberöhögéssel.

– Hé, hé, ha megégetsz, akkor nem tudom odaadni neked az ajándékod!

– Még rosszabb tűzidomár vagy, mint gondoltam, ha két tűzgolyóval fel tudlak gyújtani.

– Kit nem tudsz összeégetni akár egy tűzgolyóval, Lala?

A réges-régi becenévvel kiérdemelt egy harmadik golyót is. Zuko könnyedén félrelegyintette. Lehet, hogy nem a valaha létezett legerősebb tűzlabda volt.

– Térj a tárgyra, Zuzu, én ma este még aludni akarok!

A bátyja kihúzta az övébe szúrt, összecsukott legyezőt és felé nyújtotta. Azula nagyon sokáig nézte a holmit, mielőtt a fivére szemébe nézett volna. Zuko az ajkát biggyesztette.

– Kell vagy nem?

– Egy legyező?

– Igen. Kyoshi-szigetről hoztam neked. Előbb dupla árat kértek azért, hogy feketére fessék a fát, aztán kiderült, hogy annyira nem szeretik a külföldieket, szóval becsüld meg magad, majdnem otthagytam érte a fogam.

Azula elmarta a kezéből és kicsattintotta. Aztán meglepetten látta, hogy a középső lemezek nem selyemből, fából vagy papírból készültek, hanem aranyozott fémből. A fémlemezek a holdfényben élesen csillogtak. Meglegyintette. Teljesen olyan volt, mint egy rendes legyező, a súlyát leszámítva.

– Kyoshin olyan sok az orgyilkos, hogy már a legyezőjükkel kell védekezniük?

– Kyoshi avatár harci legyezőkkel küzdött, az általa létrehozott harcos csoport használja.

– Jó hülyén nézhetnek ki.

– Mind nők.

Azula meglepődött.

– Azt hittem, a Föld Királysága elnyomja a női lakosságot.

– Kyoshi-sziget független és semleges. Ott egy kicsit máshogy működnek a dolgok.

Hümmögött. Összecsukta a legyezőt, feldobta, elkapta, egy csuklómozdulattal megint szétnyitotta. Elég élesnek tűnt ahhoz, hogy elvágja vele valaki torkát.

– Egyedi darab?

– Van még kettő.

Azula összeszűkült szemekkel fordult Zuko felé, aki engedelmesen letette az éjjeliszekrényre a másik két legyezőt. Az egyiket teljesen feketére lakkozták, de a nyelét kagylóberakás díszítette, a másik lágy rózsaszínű volt, valamivel sötétebb nyéllel.

Mai és Ty Lee.

Még egyszer megnézte a saját legyezőjét. Lángot gyújtott a baljában, hogy jobban lássa, miért nem tükröződik olyan szépen az arany felületen a holdfény, mint Mai vagy Ty Lee egyszínű legyezőin.

A fémfelületet végig poncolással díszítették. Aprólékos minták – kócsagdarvak, tengeri szörnyek, sárkányok. Mindhárom legyező míves munka volt, de Azulának a sajátja tetszett a legjobban.

– Köszönöm.

Zuko lehajtotta a fejét és csálén mosolygott. Azula hálából egész gyöngéden lökte ki az ablakon. Nem hallott puffanást, innentől kezdve nem aggódott a bátyja épségéért. Nem mintha valaha is tett volna ilyesmit.

Azula Ty Lee legyezőjére gondolt, ami még mindig a szekrényében pihent. Mai már megkapta a magáét, Azula ajándékával és egy vidám hangvételű, de teljesen semmitmondó levéllel egyetemben. Mai postáját ellenőrizték a szülei, és nem engedtek át semmi gyanúsat, ha pedig mégis fel tudott volna adni valamit, Azula postáját a palotában ugyancsak ellenőrizték, és Ukano elég fontos ember volt ahhoz, hogy tájékoztassák a családját érintő dolgokról. Az őszinte leveleikhez maradt hát Zuko, mint levélhordó fiú. Ő se találkozott túl sokszor Maival, így évente egy-két levelet válthattak. Azula ritkán érzett késztetést, hogy panaszkodjon a fivérére, és ha mégis, akkor se Mainak tette volna. Élénken élt az emlékeiben, hogy a szende kis Mai hogyan pirult el, valahányszor Zuko megjelent a közelükben.

Ty Lee viszont… Amikor eltűnt, Azula megkérdezte Zukót, hogy tud-e róla bármit. Aztán még egyszer, amikor hazatért a körútjáról. Először igazat mondott, másodjára viszont dadogott és félrenézett. Vagyis a lány jól van, önszántából ment el, és nem akar hazajönni. A feltételezés furcsa, érthetetlen érzést hagyott a mellkasában, amiről még csak azt se tudta megállapítani, hogy jó vagy sem.

Kettőt koppantottak a dolgozószoba ajtaján. Azula gyorsan odébb görgette a tekercset, mintha előrébb tartana.

– Tessék!

Egy hírvivő jött be és jelentette, hogy az apja berekesztette a tanácskozást, a következő napirendi pont az ebéd, aminek a Vörös ebédlőben terítettek meg. Azula már el is viharzott mellette.

A hátsó folyosón sietett a tanácsteremhez. Az oszlopcsarnokon át látta a termet elhagyó minisztereket, magisztrátusokat és nemeseket. Most, hogy nem látták őt, megengedett magának egy fintort az irányukba. Mind megérdemelné, hogy a talpuk alá pörköljön.

Már az apja titkára mellett állt, amikor a Tűz Ura kijött a teremből.

– Atyám – hajolt meg.

Ozai rá se hederített, megindult az ebédlő felé. A hangja fojtott feszültségről árulkodott, ahogy kérdezett:

– Mi a délutáni napirend?

A titkár az alacsonyabb rangjának megfelelően Azulától egy lépéssel lemaradva beszélt az urához, így csak egy folt volt a hercegnő látóterének peremén. Nem lehetett benne biztos, hogy valóban megtört-e a lépteinek üteme.

– A délutánra nincs előjegyzett teendője, uram.

Ozai feje kissé oldalra billent.

– Hogyan?

– Fényességed parancsának megfelelően felszabadítottuk a délutánját Zuko herceg hazaérkezésének napjára.

– Ah. A fiam megérkezett már?

Ezúttal Azula lepődött meg. Mikor volt utoljára olyan, hogy Ozai a fiának hívta Zukót? Ráadásul lenéző hangsúly nélkül?

– Tudomásom szerint csatlakozni szándékozik nagyuramhoz a Vörös ebédlőben.

A Tűz Ura a bal keze intésével felelt. A titkár megtorpant. Azulának nem kellett megfordulnia, tudta, hogy a férfi mélyen meghajol mögöttük, aztán az ellenkező irányba hagyja el a folyosót, akkor is, ha arrafelé lenne dolga, mint nekik.

A Vörös ebédlő ajtajában várakozó két őr haptákba vágta magát, amint megpillantották őket. Az egyikük ajtót nyitott, a másik mereven tisztelgett. Ozai rájuk se hederített, Azula viszont minden rezzenésüket figyelte. Iroh bácsitól tudott róla, hogy Zukóval tavaly egy egyenruhába bújt orgyilkos próbált meg végezni, azóta árgus szemmel figyelt mindenkit, aki veszélyes közelségbe került.

Terített asztal várta őket, engedelmes szolgákkal, hogy felszolgálják, amit szemük-szájuk kíván. Ozai helye mellett elérhető távolságban néhány tekercs is volt az asztalon, ha a Tűz Ura ebéd közben a teendőivel kívánt volna foglalkozni. További tekercsek pihentek a fivére balján. Zuko azonnal talpra pattant, amint beléptek és derékból példás meghajlást mutatott be. A haja már egyenletes hosszúságúra volt vágva, és főnixtollnak már egészen tisztességes volt, de kontyot csak bajosan lehetett volna belőle készíteni. Még jó, hogy Zuko arra sosem kapott engedélyt. Azt Azula kifejezetten bölcs döntésnek látta, hogy nem tűzött a hajába se koronát, se lángjelet.

– Zuko. – Ah, itt is volt, az undor, amit Azula hiányolt. – Hány csat van a hajadban?

A fiú megrezzent, de nem emelkedett fel. Kisvártatva válaszolt:

– Hat, atyám.

– Az hány darab, Azula?

– Hattal több, mint kellene – felelt engedelmesen.

– Zuko?

Az apjuknak ennyibe került, hogy Zuko letérdeljen az asztal mellett és kapkodva kiszedegesse a hullámcsatokat. Talán egynyolcad fok volt. A szigorúan hátrafésült fürtöket megbolygatta a beavatkozás, egy vékonyka tincs már el is szabadult és Zuko homlokába hullott. A többit egyelőre a helyükön tartották az ápoló- és illatosító olajok, amikkel a szolgák a haját kezelték.

Ozai megint felmordult, mint imént a trónteremben. Helyet foglalt az asztalfőn. Zuko azután emelkedett föl a térdepelésből, hogy Azula is elhelyezkedett. Halk volt, mint egy árnyék és mindenekelőtt óvatos; Azula minden mozdulatán látta, hogy arra vár, mikor fog az apjuk felcsattanni és elzavarni őt az asztaltól. Nem tette. Zuko leült.

Az asztalnál alapszabály, hogy addig nem szólnak, míg a Tűz Ura nem kérdezi őket, Ozai pedig a kínálat megszemlélése, és a gyerekei végigmérése után úgy döntött, inkább a fűszeres halbárányra és az egyik tekercsre koncentrál. Azula kihúzott háttal evett, magabiztosan forgatva az evőpálcikát. Zuko megpróbálta összehúzni magát egészen kicsire. Azula csodálkozott, hogy a fivérének nem tűnt még fel, ezzel a fajta viselkedéssel csak még tovább ingerli Ozait.

– Jártál mostanában a Kolóniákon?

Ozai hangja belehasított a csöndbe. Zuko összerezzent. A húskocka, amit Azula az imént felvett, visszahullott a tányérra. A lány az apjára pillantott, ő azonban a fivérét figyelte.

– Meglátogattam Garsait és Zhongfu kolónián hosszabban időztem. – Megköszörülte a torkát. – Aztán csatlakoztam Qin hadügyminiszterhez, aki egy flottillával az északi partvonal mentén megközelítette az Északi Levegőerődöt.

Ozai pálcikái megálltak. A Tűz Ura Zukóra nézett, aki nem mozdult. Azula az arca sebes felére látott rá, ami nem árult el sokat.

– Mit kerestél te ott?

– Qin miniszter beleegyezett, hogy beavat a technológiai fejlesztések kidolgozásának menetébe.

– És ehhez feltétlenül szükség volt rá, hogy ellenséges területen lófrálj? – Ha Azula nem ismerte volna az apját, kedvesnek nevezte volna a hangszínét. De ismerte, és kezdett pánikba esni.

Érezte, ha Zuko most rosszat mond, az apja az arca másik felét is megégeti.

– Az erődöt elfoglalta egy falura való menekült a Föld Királyságából. Volt közöttük egy gépész, Qin az ő fejlesztéseit használja a sajátjai alapjául.

– Igen? – Ozai kezében összecsattantak az evőpálcikák. Szinte gyöngéden tette le őket a tartóra.

– Ő… nos, a miniszter megfenyegette a gépészt, hogy munkára bírja.

– És te bizonyára voltál olyan kegyes, hogy ezt az egyoldalú paktumot felbontsd és visszatereld a gépészt oda, ahonnét jött, nem igaz?

– Maleun Haeanba vitettem, atyám. – Zuko nyelt egyet. – Úgy vettem ki, hogy… jó hatással van rá a hasonló közeg. Azóta áttörést ért el a légi járművek fejlesztésével kapcsolatban.

Azula eddig az apja reakcióit figyelte, de most Zuko felé kapta a fejét. Légi járművek? Mivel pedig Ozai nem szólt semmit, a fiú folytatta:

– A gépész jobban ért az elmélethez, mint a gyakorlati alkalmazáshoz. Most egy tudóstársaság tagja, így a felfedezései gyorsabban eljutnak a többi fejlesztési központba és termékenyítően hathatnak másokra. A Közszolgálati Kutatócsoport azóta már átvette a kutatási anyagát és úgy vélik, hogy legkésőbb a nyári napfordulóra működőképes prototípusokat tudnak majd bemutatni a repülő szerkezetekből.

– Qin minisztert remélem, nem próbálod meg eltávolítani a kabinetből.

– Én… megkértem rá, hogy a továbbiakban ne akadályozza a technikai fejlődésünket azzal, hogy kutatási anyagot tart vissza?

Ozai még egyszer végigmérte Zukót, aztán lassan bólintott.

– Azula?

– Atyám?

– Intézz el nekem egy találkozót Qin hadügyminiszterrel.

– Ahogy kívánod.

Ozai még egyszer végigmérte Zukót, majd Azulához fordult:

– Mi a véleményed a Víz Törzsének támadásairól?

Azula készült erre a kérdésre. Ami azt illeti, azóta gondolkodott rajta, hogy látta az első jelentéseket a támadásokról.

– Egy összehangolt akcióval kifüstölhetjük őket. A Mo Ce-tenger déli oldalán és az Ezüst-tengeren csapnak le, a parthoz közel, és mindig magányos hajókat vesznek célba. Ha felállítunk egy sor járőrt, elég messze egymástól ahhoz, hogy jelzés esetén két másik hajó fogja a jelet, úgy északról dél felé haladva ki tudjuk füstölni őket.

– Elég komoly hadmozdulatot javasolsz néhány mocskos kalóz kedvéért – mondta keményen Ozai.

– Lassan a fél Föld Királysága rajtunk röhög, amiért nem tudunk elkapni egy tucat korhadó barbár ladikot – forgatta meg a csuklóját Azula. – Nem azt mondom, hogy fésüljük át a tengert sűrű fésűvel. Partvonal-közeli hajózást javaslok, támogatással a kihelyezett vízi bázisainkról.

– Mit gondolsz, ez megoldás lehet?

Zuko nyilván közbecsipogott.

– Omashu nem fog gondot okozni? – Ketten egyszerre vetettek rá dühös pillantást. A fiú fogást váltott az evőeszközén. – A Bálnafarok-szigetről jött legutóbbi jelentés szerint készülnek az invázióra és elkezdtek tengeri haderőt kiépíteni. Ha kivonjuk a hajóinkat az öbölből, hátba támadhatnak minket.

Azula végigsimította az állát. Az ötlete kivitelezéséhez szükség lenne a blokádot fenntartó hajókra is. Északról dél felé haladva annyi lenne a dolguk, hogy a tengeri blokád védvonalát kitolják délre. Fordított irány esetén fennáll a veszélye annak, hogy félbevágják a Víz Törzsének erőit, akkor pedig ugyanott vannak, ahol a part szakad. Az ellenfél a hátuk mögött lesz, és egészen biztosan lesz egy matróz, aki elalszik az árbóckosárban és nem veszi észre a közelgő veszélyt.

Nevetséges, hogy ilyen nagyszabású hadmozdulatokat a matrózok lustaságához kell igazítania.

– Vesd fel az ötleted a következő ülésen – biccentett Azula felé Ozai.

Szokás szerint elengedte a füle mellett azt, amit Zuko mondott. Ezzel még nem is lenne baj, de…

– Apám, igazad van. Ez a terv túlságosan nagyszabású ahhoz, hogy elsiessük. És Zuko helyesen világított rá Omashu helyzetére. Talán érdemes lenne erre a kérdésre a város annektálása után visszatérni.

Ozai nem örült, hogy valamiben igazat ad a fivérének, aki viszont megkönnyebbült. Még egy félmosolyt is megkockáztatott – persze úgy, hogy az apjuk ne lássa. És a bolond vette a bátorságot arra, hogy megint kinyissa a száját.

– Arról tudsz, hogy Zhao kapitány mit keres jóval a kihelyezett őrhelyétől északra? Tudtommal Ketu kikötővárosban kellene állomásoznia.

– Hol találkoztál vele?

– A földidomár börtönszigeten voltam ellenőrzésen, Bejou kolóniától délre, akkor találkoztunk. Ellátmányért és hírekért állt meg, azt állította, hogy külön megbízása van, amiről nekem nem szabad tudnom.

Félve pillantott Ozai felé, akinek egészen elsötétedett az arca. Összevonta a szemöldökét és ugyancsak Azula felé fordult.

– Nem tudok róla, hogy Zhao parancsnok kapott volna az elmúlt két évben külön megbízatást. Kívánod, hogy ezzel kapcsolatban is írjak neki, apám?

– Mindenképpen. Ajánlom, hogy jó indoka legyen a parancsmegtagadásra.

Azzal felmarkolta a mogyorósalátát, meg az asztal sarkáról a két tekercsét. Azula és Zuko már le is tette az evőpálcikáját. Meghajoltak, mikor Ozai a dolgozószobája irányába távozott.

Azula vetett egy pillantást a félig teli tányérjára.

– Ezt még megettem volna.

– Honnan tudhattam volna, hogy ennyire felhúzza magát? – mordult fel.

Azula sötét pillantást vetett a másikra. Zuko arról nem tudhat, hogy éppen kérdőre akarják vonni, azt viszont illene tudnia, hogy Zhao az apjuk egyik kedvenc parancsnoka. Imádja hallgatni, hogy éppen mikor hol kit és miért pörkölt meg. Az apjuk kisebb eseteken is be tud dühödni, pont az lenne kivétel, akit még relatív kedvel is?

– Visszaküldted a posztjára?

– Nyilván.

– És visszament?

– Meg kellett verjem ahhoz, hogy egyáltalán úgy csináljon, mint aki hallja, amit mondok neki.

– Agni Kai?

– A mániája – nézett az ég felé.

Nem tett rá megjegyzést. Arra sem, hogy Zuko többször kényszerült becsületpárbajra, mint Iroh bácsi és az apjuk huszonöt éves korukig együttvéve. Ha ehhez hozzáveszi még azt is, hogy átlagosan havonta megpróbálják megmérgezni vagy elvágni a torkát… hogy is volt az apjuknak az a mondása a szerencséről? Szeretné felülvizsgáltatni.

De legalább kikérdezheti a tekercsről.

– Mit csinálsz a délután? – fuvolázta.

Zuko a félbehagyott ebédjükre bámult és felsóhajtott. Jó, tehát sikerült összeraknia, hogy Azula mérges rá.

– Nem terveztem semmit.

– Kiváló. Ha felmegyünk a hegyi pástra, azt is megmutathatod, hogy állsz a villámokkal!

Már azért megérte elviselni ezt az ebédet, hogy láthassa Zukónak ezt a kínlódó fintorát.

 

>>>

Következő fejezet yip-yip

>>>

_______________

További megjegyzések, mint azt az elején ígértem:

Észrevettétek, hogy Zuko haja piszok gyorsan nő? Ha jól számolt az idővonalat alkotó fan, akkor nagyjából négy hónap alatt lett olyan olyan hosszú, hogy Ba Sing Séből hazatérve össze tudta fogni. A koronázásig eltelt kb. fél év. Az a néhány timelapse videó, amit végignéztem arról, hogy milyen gyorsan nő a haj, olyan kilenc-tizenegy hónap elteltével mutatott hosszt egy tisztességes kontyhoz, szóval meghirdetem a Hullámcsat Uralmat.

Tekintettel arra, hogy Zuko haja ebben a fejezetben tizenegy hónapos, már marhára nem lenne szüksége rájuk, de a megszokás, ugye.

Elloptam a Gépészt? Igen. Ez még a későbbiekben okozhat némi gondot :)(:

A Dilemma™: oké, hogy eltértem a kánontól, na de mennyire térjek el a kánontól? Lennének ötleteim, de félő, hogy akkor kicsit olyan irányba taszajtanám ezt a dolgot, amerre a sorozat szelleme szerint nem kéne mennie. :hide the pain Harold: