Boldog szülinapot Blog!

Boldog szülinapot Blog!

Hej-hej, kétévesek vagyunk, én meg kezdek ellustulni, mint a mellékelt ábra mutatja…

Lehet, hogy mostantól semmit nem kéne megígérnem nektek, nem? Úgyse tartom be. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy nem fogok többet írni – isten ments, életem legszarabb hónapja volt, amikor nem írtam –, inkább azt, hogy hagyom a dolgokat a saját medrükben folyni, és akkor nem fognak basztatni a határidők, ami egyrészről nem fog tovább stresszelni, másrészt viszont lehet, hogy szét fogok folyni… mondjuk nem tudom, hogy ennél jobban hogyan tudnék széjjelebb lenni.

Gondoltam rá, hogy a szülinapra stílusosan Nászutat hozok, elvégre tavaly azzal kezdtem el a az egész éven átívelő történetet, de aztán Roderich megmakacsolta magát, illetve egy huszárvágással átírtam az egész, eredetileg karácsonyra szánt történetet. Szóval nesze nektek, Magic Trio at their finest. <3

Új címkét kéne nyitnom. Az lenne a neve, hogy "Tino mindent jobbá tesz." Komolyan, a srác olyan, mint a lekvár, csak javítani tud a dolgokon.

Van, de minek

Tino nagy sóhajjal ült le Erzsi mellé. A nő kezében egy pezsgőspohár volt, amely minden részletében Francis finom, pöffeszkedésbe hajló stílusát hordozta. Erzsi a maga polgárpukkasztó világnézetének megfelelően sangriát ivott belőle.

– Megint divat Finnországban a csöves sapka? – kérdezte Tinótól ártatlan érdeklődéssel.

Éppen ez a hangsúly árulta el. Tino sandán nézett rá.

– Ki mondta?

– Micsodát?

– Ed vagy Denny? – Erzsi hitetlenkedve forgatta a szemét. – Szóval Denny.

– Emmától tudom.

Tino fájdalmasan felnyögött.

– Hát már mindenki tudja?

– Igen, de annál kevesebben látták. Na, mutasd!

– Nem!

Heves csapkodással védekezett a támadás ellen, amit Erzsi a sapkája ellen indított. Az offenzíva egy pillanatnyi szünetében már egészen megkönnyebbült, hogy a nő feladta, de Erzsi csak felhajtotta a maradék italát, hogy két kézzel tudjon kapkodni a nem túl igényes fejfedő után.

– Jó, jó, megmutatom, csak ne itt! – fakadt ki, mikor Erzsi már majdnem teljesen maga alá gyűrte.

– Erkély? Kert?

Erzsi vállaira pillantott, amiket a nagyestélyi fedetlenül hagyott.

– Inkább menjünk a folyosóra.

– De cuki vagy! – nevetett. – Nem hiszem, hogy ez a kis hideg megárt.

– Nem, de az erkély közel van, ha meg a kertbe megyünk, akkor pletykálni fognak.

– Mert ha a szobák felé megyünk, akkor nem? – vonta fel a szemöldökét. – Ha meg nem mutatod meg, akkor személyesen én fogom terjeszteni ezeket a pletykákat, és akkor lehet, hogy egy bizonyos személy nagyon szomorú lesz.

Tino fülig pirult. További szócséplés helyett karon ragadta az unokatestvérét, és átvágott a báltermen.

Francis igazán kitett magáért, az egyik legszebb francia gótikus kastélyba szervezte a bulit. Tavaly Roderichnél, tavalyelőtt Arthurnál, előtte pedig az olaszoknál volt a télközépi ünnepség. Mindenki munkáján érezhető volt, hogy mindent beleadnak és megpróbálják Alfred fejébe verni, hogyan lehet egy ilyen eseményt kellő ünnepélyességgel és megfelelően pompázatosan, mégsem hivalkodva és pazarolva megtartani. A két órája lezajlott sorshúzás szerint a jövő évben Lukas lesz a soros. A férfi az arckifejezése alapján úgy tervezte, hogy majd a komplett norvég nemzeti büszkeséget lenyomja Denny torkán.

No igen, éppen megint összekaptak. A változatosság kedvéért Tino meg sem próbálta vigasztalni vagy kibékíteni őket.

Ellavírozott a trécselő, magukat rendesen kicsípett országok között, és kislisszolt a teremből. Erzsi szorosan mögötte. Nem felcsippentette, hanem egyből derékig felkapta a szoknyáját, ami alól kilátszott, hogy a harisnya mellé még térdnadrágot is vett alá.

– Ez így szabályos? – bökött rá.

Erzsi meglegyintette.

– Egyrészt, kit érdekel, másrészt, ha mégis érdekel, akkor udvarias vagy és nem teszed szóvá, mert amúgy sem illik ennyire lefelé bámulni. És ha így benne vagyunk, az se illik, hogy hagyd magad, ha egy lány meg akar verni. Legközelebb igazán birkózhatsz egy kicsit komolyabban, nem sértődök meg, sőt!

Akkor sem fog verekedni vele, ha pisztollyal fenyegeti, ezt Tino már ezerszer elmondta neki. Céllövészetben meg hokiban bármikor hajlandó kiállni ellene, de birkózásért menjen Berwaldhoz. A svéd mindig örül, ha nem csak masszás alkalmával van lehetősége belegyűrni valakit egy matracba.

A biztonság kedvéért még egy sarkot mentek, csak ott vette le a sapkát, ami amúgy is érdekesen mutatott a frakkal. A babarózsaszín tincsei meg a finn-kék nyak- és zsebkendőjével.

Erzsi megsimogatta a haját, de annak esze ágában se volt színt váltani.

– Ó, drágám. Hajfesték?

– Szerinted nekem nem az volt az első ötletem? Nagyjából addig tartott ki, míg megszáradt, akár hajszárítóztam, akár nem. A szőkítés se viszi.

– Megdoboltad?

– Meg se próbáltam. Lukas már a középkorban is erősebb mágus volt, mint én, és én azóta rendesen kijöttem a gyakorlatból.

– Szóval Lukas volt?

– Ki más? – Felnyögött, ahogy eszébe jutott a jelenet. – A Skandináv Kongresszuson Sve és Denny megint összekapott rajta, hogy melyikük Skandinávia királya. Nor éppen rossz passzban volt, mert egy tengerjáró hajója zátonyra futott, és hiába ment ki személyesen segíteni, öt köbméter olaj a tengerben végezte. Azok ketten pont a környezetvédelmi szempontok szigorítása közben kezdték az egész hacacárét. Nem hibáztatom Nort, amiért olyan gyorsan kiborult.

– Mellélőtt az átokkal? – kérdezte Erzsi gyöngéden.

– Nem – morogta. – Voltam olyan hülye, hogy megpróbáltam megvigasztalni, és megfogtam a vállát.

– Uhh.

– Hja, én is ezt mondtam.

A még ki nem bocsátott mágikus erő felgyülemlett Lukasban, és mivel Tino megfogta a vállát, elsült. Az eredetileg annak a két marhának szánt varázslat elcsattant, és Tino kapta.

– Meg se próbálta visszacsinálni?

– Hogy csinálta volna vissza? – dohogott. – Ez nem az ő varázslata volt, nem rúnákkal csinálta. Nem, ezt Arthurtól tanulta, pedig tudja a barma, hogy csak a saját típusú varázslataival tud tisztességes bájolásokat összehozni!

Erzsi nem felelt, csak nagyon sokatmondóan sóhajtott egyet. Tino felpillantott.

– Nem mondtam újat, ugye?

A nő fintorgott.

– Elfelejted, hogy ki mellett lakom.

– Vladimir is ökörködik? – szörnyülködött Tino.

– Én szerencsétlenkedést akartam mondani, de igazad van, ez a megfelelő szó. – Összefonta a mellkasa előtt a hosszú szárú kesztyűbe bújtatott kezeit. – Rajtakaptam, hogy lopni akart a lecsómból.

Nem értette az összefüggést. Tino éppenséggel odavolt érte, ha valaki be akarta nyúlni a kajáját, mert ez azt jelentette, hogy akkor éppen sikerült ehetőre összehoznia. Ezt meg is jegyezte, mire az unokatestvére villámló szemekkel meredt rá:

– Kocsonyát csinált az ebédemből!

Tinóból kibukott a nevetés.

– Nem vicces! – fakadt ki. – Egy csomót vacakoltam vele, hogy olyan igazán pöpec legyen, és gondoltam, hogy akkor fog a legjobban esni, ha még ebéd előtt felteregetek, és utána ejtőzhetek egy sort. Megcsináltam, felteregettem, még a lepedőt is elsimítottam, hogy egyenesre száradjon! Aztán jövök be, és azt látom, hogy az a barom ott áll, kezében az én fazekammal, benne az én ebédemmel, és pislog, mint denevér a verőfényben. Addig vertem, amíg bevallotta, hogy meg akarta sokszorosítani, és akart belőle vinni az öccsének is, de elszúrta.

Tino kedveskedve megölelte. Erzsi fáradtan viszonozta, és utána ismét mosolygott.

– Mondtam neki, hogy seggfej, és ha kér, akkor még adok is neki, főleg, ha Andreiről van szó, de nem, inkább jön, és elbassza az ebédem.

– Nagyon megverted?

– Csak kicsit, még haza tudott menni. Gondoltam rá, hogy dobolok utána egy kis szifiliszt, az már egész könnyen gyógyítható, és úgyse fertőzne meg vele senkit.

– Na de Erzsi! – bökte oldalba vigyorogva.

– Nincs igazam? – kérdezte kihívóan. – Az volt az egyetlen szerencséje, hogy akkor éppen nem találtam meg a dobomat. Azóta megvan. Lukast is megküldhetjük vele, ha gondolod.

Tino felnevetett.

– Én inkább azt a két marhát okolom a történtekért.

A meghitt beszélgetésüket megtörte, ahogy valaki rekedt fejhangon Erzsit kezdte szólongatni.

– Erzsi! Tubicám, merre vagy?

A nő hátravetett fejjel felkacagott, és kikukkantott a sarok mögül a bálterem ajtajában toporgó, elázott Gilbertre.

– Tubicám?

– Bruh – rántotta meg a vállát, és nagyot húzott a söröskorsójából.

A csokornyakkendőjét már valahol elhagyta, a damaszt zsebkendőjével meg feltörölt valamit, és hajtogatás nélkül visszagyűrte a helyére.

– Hogy nézel ki? – nevetett Erzsi. – Arról volt szó, hogy kibírod, amíg táncolunk.

– Azért jöttem, Schatz. Rod végre abbahagyta azt a szörnyű klimpírozást, és hagyta, hogy az igazi zenészek felmenjenek a helyükre.

A régi porosz etikett szerint katonásan összecsapta a sarkát, és meghajolt, gondosan úgy tartva a bal kezét, hogy a sör ne folyjon ki.

Erzsi nagyon nevetett. Tino azon csodálkozott, hogy a nagy kacagása közepette egészen értelmes szavakkal mentette ki magát, és nyújtotta a karját Gilbertnek. Tino a bajsza alatt mosolyogva ment utánuk, és ő személy szerint remekül szórakozott azon, hogy nem is Gilbert, de Erzsi vezényelte le a keringőt, és nem mellesleg függőlegesen tartotta erősen dülöngélő partnerét.

Maga az összejövetel egészen konszolidált maradt. Senki nem állt neki problémázni a régen volt összeütközések és sérelmek miatt – az aktuálpolitika miatt sosem vitatkoztak, azzal kapcsolatban megbeszélték, hogy az 1900-as év után következett események szigorúan kívül maradnak az ajtón. Ennek Arthur és Francis nagyon örült, mert lelkifurdalás nélkül üthették egymást. Akkor éppen nyugiban voltak. Arthur nem is volt részeg és Michelle-lel táncolt, Francis pedig az est házigazdájaként gondoskodott róla, hogy a Franciaország területén előállított valamennyi alkoholból itasson egy pohárkával az erre rávehető személyekkel. Mikor Erzsiék befejezték a táncukat, és Tino átvette a porosz helyét, Gilbert visszadülöngélt a Francishoz és ott folytatta az italozást, ahol félbehagyta.

Sem Erzsi, sem Tino nem tartozott a világ legügyesebb táncosai közé, amit az elsodort Romano jó hangosan meg is jegyzett. Nem vették magukra, sőt, nem is nagyon hallották. Tino sírva röhögött a hibán, Erzsi meg igen nőiesen a térdét csapkodta nevettében.

Tinót Ed váltotta, aki a finnugor hagyományoknak megfelelően legalább olyan jó táncos volt, mint ők. Erzsi remekül szórakozott. Bernadette annyira nem volt elragadtatva Tino tánctudásától, sem attól, hogy a szeme sarkából végig a kuzinjai ügyetlenkedését figyelve göcögött. Nem ő volt az egyetlen, bár Roderich a legkevésbé sem szórakozott a látottakon, és feltétlen szükségét érezte, hogy maga is táncoljon egy fordulót volt feleségével. A próbálkozása visszafelé sült el. A záróakkord után leszegett fejjel sietett ki a teremből, hogy senki ne lássa, ahogy őarisztokratasága kacag. Hallani azért hallották. Erzsi nagyon önelégült képet vágott.

Tizenegy óra felé Tino éppen Ivannal bonyolódott komoly vitába az elmúlt száz év legjobb vodkáinak pontos rangsorolásáról, mikor Erzsi elkapta a vállukat.

– Fiúk, fiúk – csóválta a fejét, és mély átéléssel kérdezte: – Mi értelme az elméletnek, ha elmarad a gyakorlat?!

Igazat adtak neki és Erzsi onnantól kezdve töményet ivott a pezsgőspoharából. Tino egész gyorsan felzárkózott Gilbert korábban látott állapotához, de még Ivannak is sikerült kipirulnia attól a bivaly keveréktől, amit Francis direkt neki és Alfrednek tartogatott.

Az alkohol néhányukból pozitív hatást váltott ki. A félénk Matthew néhány pohár alján elég bátorságot talált ahhoz, hogy maga is táncba menjen. Ezek a bátorságmorzsák elég lassan adódtak össze, így hiába volt szegény fiún szemüveg, már nem igen látott, mikor megtette a felkérést. Legyen ez számára mentség, amiért Felikset választotta partneréül. A habos-barackszínű frakkban megjelent lengyel nem vette magára, a maga italát a megrökönyödött Toris kezébe nyomta és Matthew-ba karolva dívaként vonult a parkettre. Utána fellengzősen áradozott a táncpartnere képességeiről, közben Erzsit figyelte, és úgy válogatta a szavait, hogy a barátnőjének a kiselőadás végére már az orrán jött ki a kevert.

Arthur nem ez a kategória volt. Ő hamar túllendült a vicces-részeg stádiumon és Tino ízlésének túl hamar csúszott bele a bajkeverő-részeg periódusába.

– Hagyjad – mondta Erzsi kásás hangon. Az órájára pillantott, megrázta, aztán rájött, hogy attól nem fog élesebben látni, így inkább hagyta a fenébe. – Inkább gondolj arra, hogy tavaly már az előtt széjjel volt, hogy megmutatta volna, ki hol alszik.

Tino nem nagyon értette, hogy Erzsinek ez miért maradt meg. Elvégre…

– Mert az elmúlt években sosem volt rá példa, hogy a bálteremben aludtál egy asztal alatt –vigyorgott rá.

– Naa, csak azóta csinálom, hogy Európában tartjuk a bulit, az igazán nem olyan nagy idő! – nevetett. – Gyertek egyszer hozzám, akkor hálózsákos bulit csapunk!

Ed és Ivan egyszerre prüszkölt bele a poharába.

– Ah, ezek szerint nekik már van tapasztalatuk a témában? – bökött feléjük a fejével Tino, és eszébe jutottak azok a szomorú idők, amikor a szocializmus elválasztotta őt szeretett rokonaitól.

– Talán –somolygott.

Hangos csattanásra kapták fel a fejüket. Tino arcából kifutott a szín, mikor meglátta Arthur kezében a csillagos végű varázspálcát. Szerencsére a vége nem feléjük nézett, azzal Alfrednek kellett megküzdenie, aki egy feltartott ezüsttálca mögül leskelődve hátrált a bátyjától.

– Ööö, figyu tesó, egy kicsit széjjelvagy, nem gondolod? Inkább dőlj le, vagy nemtom, de ne hadonássz azzal az izével.

– Olyan cuki voltál kicsinek – motyogta Arthur. – Kis édes. Anglia így, Anglia úgy. Miért nem tudsz olyan lenni, mint régen?

– Hallod, nagyon nem király, amit csinálsz…

Megbújt a tálca mögött, és visított, mint egy disznó, mikor Arthur meglendítette a pálcát.

Tino tágra nyílt szemekkel bámulta a pálcából kilövellő fénysugárt. Azt a fénysugárt, ami lepattant a tükörfényesre polírozott ezüsttálcáról. Denny hangos kiáltással vetődött félre. Ludwignak nem volt ilyen szerencséje. Riadtan pislogott, mikor a fény nem lökte hátra, sőt, még meg is fordult, hogy átment-e rajta. Az ajka megrándult, mikor a kezére pillantva konstatálta, hogy az egész teste zölden felragyogott.

Halk pukkanás kíséretében eltűnt. Tinóban bennszakadt a levegő.

Ludwig iménti helyén egy ici-pici országocska ült, fehér hálóingben. Tejfölszőke haja borzasan meredt szanaszét, kék szemei olyan csodálkozó ijedtséggel pásztázták a termet, amit Tino a felnőtt Ludwigtól soha nem látott, és soha nem is tudott volna elképzelni róla.

– Mon Dieu! – csapta össze a kezét Francis. – És ezt a fürtös kis angyalkát dugdostad előlünk olyan sokáig?

Meglökte a mellette álló Gilbertet, de a porosz nem reagált. Úgy bámulta a gyerekké lett öccsét, mintha a legborzasztóbb rémálma vált volna valóra. Tino először nem értette… de aztán Ludwigocska arca eltorzult.

Gilbert azonnal észbe kapott. Elhajította a söröskorsóját, és részegségét feledve, villámgyorsan az öccsénél termett. Ludwig addigra már hüppögött is. Gilbert karjába kapta a fiúcskát, és riadt sietséggel ringatni kezdte.

– Jaj, Ludi, hát nincsen semmi baj, ne is törődj velük! Jól van, Ludi, itt a bátyus, shh, shh, nincs semmi baj…

Mit sem számított. A kis német visítva kezdett bömbölni, Gilbert pedig feladta az életet. Az öccsét magához szorítva elnézést kért és viharos gyorsasággal távozott.

– Mi a szösz – horkantott Tino.

– Majd visszajönnek – legyintett Erzsi, és nevetett. – Ah, régi szép idők! Rod, emlékszel még, milyen volt Gilbert akkoriban?

Az osztrák rosszindulatúan somolygott. Tinónak volt egy halvány sejtése, hogy talán azok a kedvenc emlékei a porosszal kapcsolatban.

Az időérzéke teljes hiányában nem tudta megmondani, hogy Gilbert mikor jött vissza. Akkor éppen Eddel és Erzsivel összekapaszkodva dülöngélt néptáncolás címszó alatt. Mind a hárman megtorpantak, mikor a férfi végigtrappolt a termen, gyilkos indulattal söpörve félre mindenkit, aki az útjába került. Tino utoljára a német egység megalapítása előtti háborúkban látta ilyennek.

A gallérjánál kapta el Arthurt, és kissé elemelte a földtől. Arthur nagyon vicces képet vágott. Ennek Alfred hangot is adott.

– Meddig – csikorogta Gilbert és megrázta az egykori nagyhatalmat. – Meddig tart ennek a szarnak a hatása?

– Hát…

– Tudod, mennyit drukkoltam, hogy nőjön fel?! Tudod, milyen kurva keveset aludtam, amíg kicsi volt? Tudod, milyen rohadtul nehéz volt vele kiskorában? Azt hittem, sose lesz vége. Azt hittem örökké ilyen kis hisztis lesz, az ég büntet, és kaptam egy olaszt a nyakamba, de nem, szerencsére később nem sírt, de azt hittem… azt hittem! Érted! Már majdnem megbeszéltem Szászországgal, hogy akkor most kibékülünk, és képviselheti ő a német egységet! MÁR MAJDNEM MEGBESZÉLTEM VELE, VERSTEHEN?! De addigra szerencsére kinőtte. Hála istennek. És te most visszaváltoztattad. Anyád. – Hangosan fújt egyet, majd hozzátette: – Meg az apád.

Erzsi kibújt Tino karja alól, és kitárt karral egyensúlyozva Gilberthez tipegett. Tinónak ekkot tűnt fel, hogy a nő az este folyamán nem csak a kesztyűit hagyta el, de a ruháját is felgyűrte és nagyon igényesen csomót kötött rá deréktájt, hogy ne lógjon. Ez a csöppet spicces nő most konkrétan Gilbert nyakába borult, és kuncogott egy privát tréfán, melyet csak ő hallott.

Gilbert annyira meglepődött, hogy még Arthurt is eleresztette. A férfi nem győzött eliszkolni mellőle.

– Te részeg vagy – tette szóvá észrevételeit Gilbert szárazon.

– Mmm… mhm – mosolygott a vállába Erzsi. – Táncolj velem.

Gilbert nagyon mélyet sóhajtott.

– Mintha azt mondtad volna, hogy idén nem rúgsz be nélkülem.

– Te kezdted – hunyorgott rá Erzsi rosszallóan.

– Menjetek már szobára! – dohogott valaki félhangosan Tino mögött.

Megfordult, hogy megnézze, ki az, és ha nem áll mellette Ed, hogy elkapja, hát hanyatt vágja magát, ugyanis Roderich húzóra felhajtotta a konyakját, és folytatta a zsebre tett kézzel ácsorgást.

Azok ketten nem mentek szobára, Ned legnagyobb örömére. Komoly arcán teljes elégedettséggel gyűjtötte be a megtett téteket a fogadást kötött országoktól, és Tino nem győzött kacagni, mikor Ed is savanyú képpel a zsebébe nyúlt.

A vodkatündér azt súgta neki, hogy ma éjjel ő a parkett ördöge, amiről nem sokat kellett győzködnie Tinót. Nagy táncos kedvéből Vladimir kiabálása sem tudta kizökkenteni. A románt Denny és Sve próbálta visszatartani attól, hogy nekimenjen Ivannak. Hogy pontosan mi volt a vita tárgya, azt Tino nem hallotta, és annyira nem is érdekelte. Ő csak azt látta, hogy az este folyamán másodszor villan fel a mágia fénye.

Sve és Denny tanult Tino korábbi baklövéséből. Amint érezték az emelkedő mágikus szintet, elengedték a románt, hogy átkozza csak az oroszt a saját ízlése szerint, annak ne ők lássák a kárát.

Ivan mosolygott. Félrebillentett fejjel, kedvesen. Ő nem próbált oldalra lépni, vagy tálcával másfelé irányítani a varázslatot. Na nem, neki volt egy sálja, ami ezt megtette helyette.

A ruhadarab két vége pajzsként ugrott össze előtte, elnyelve Vladimir jellegzetesen vörös varázslatát. Amint a fehér sál vége elkezdett vörösre színeződni, az anyag a lehetségesnél jóval hosszabbra nyúlva lőtt ki oldalra és kapta el a két legközelebb lévő országot: Dent és Berwaldot. Denny sikoltott, Berwald egész testében megfeszült. Tino azon kapta magát, hogy tátott szájjal bámul a jelenetre. Aktuális partnere, Emma, valami olyasmit motyogott, hogy ehhez ő nem ivott eleget, sőt, a csokilikőr lófasz az ilyesmihez. Udvariasan kisegítette a laposüvegével. Emma hálásan elfogadta.

– Ez meg mi a jó franc volt? – fakadt ki Berwald.

Tino szemöldöke valahol a sztratoszférában kötött ki.

Berwald ugyancsak meglepődve pislogott. Denny rémülten meredt rá, mire a svéd vásott vigyort villantott rá.

– Ne – mordult fel Den gyomorból. – Ne merd.

– Különben?

És Berwald nevetett.

Tino visszakérte a laposüvegét.

– Megütlek – fogadkozott Den.

– Próbáld meg!

A svéd még mindig nagyon-nagyon rémisztően nézett ki azzal a vigyorral az arcán, és Tino hirtelen megértette, miért nem mosolyog soha. Ezekkel a világos szemekkel meg karakteres vonásokkal arra számított, hogy Sve bármelyik pillanatban előkaphat egy ikeás késkészletet a farzsebéből, és nekiáll halomra gyilkolni őket.

– Denny! – kiáltott fel… Denny.

– Te jó isten, ezek testet cseréltek – nyögte Emma.

– Ez meg elromlott – siránkozott Tino is, és visszadugta a kiürült laposüveget a zsebébe.

Letörten ment és csatlakozott Francishoz, hogy az est hátralevő részében durva italokkal erősítse magát. Lukas mellette állt, és nagyon jól szórakozott rajta, ahogy azok ketten a szokatlan testarányok miatt bukdácsolva, esve-kelve gyilkolják egymást. Ice megtagadta mindannyiukat és Hongkonggal folytatott eszmecserét a különféle pirotechnikai eszközökről.

Alfred egyre hangosabban bizonygatta Arthurnak, hogy ez az egész dolog a mágiával annyira nem poén, és bizonyítékként mutogatott Dennyékre. Gilbert átlag félóránként kiszaladt megnézni az öccsét, akkor Erzsi durcásan magyarázta Tinónak, hogy a porosz most egyáltalán nem olyan jópofa, mint egyébként, és még inni se mer Ludwig miatt. Tino haja továbbra is kitartóan rózsaszín volt.

Ivan fél karral, derűsen ölelte Vladimirt.

– Talán nem kéne ilyen veszélyes dolgokkal kacérkodni, da?

És Vladimir nagyon sírt.

Vége