Kesztyű és sétapálca

 Lehet, hogy egy kicsit megvisel ez az egész Fogd a kezem!-dolog... napok óta csak vicces meg romantikus meg nyálas dolgokat írok.

Tessék tehát parancsolni a legújabb ilyen gyöngyszemet!

Le történet: a Schönbrunni kastélyban vagyunk, egy "kellemes" összejövetelen. Francis hosszú idő óta végre tud négyszemközt beszélgetni Arthurral, hála annak, hogy Alfred magán kívül kevés dologra figyel, illetve nemigen van képben a tizenkilencedik századi európai társasági szokásokkal...

A történetben megjelenő mozdulatok valóságosak, bár tegyük hozzá, hogy általában nőktől lehetett látni... viszont jól nézett ki a leírásban, ahol olvastam róluk, szóval lett belőle egy fic is ;)

Forrás: Ask APH FrUK. Vannak ott hatalmas cuccok, érdemes nézelődni :D

Kesztyű és sétapálca

Lehet, hogy az országok összesen nem voltak annyian, mint a parlamentjében a képviselők, de azért néha kellemetlenül nagy tömeg jött össze a partira. És valami rejtélyes okból igen ritkán jutott el addig, hogy kettesben legyen azzal, akivel leginkább beszélgetett volna.

A vendéglátó ország ezúttal Roderich volt, témának pedig a XIX. század végét adta. Francis csak horkantott, mikor meglátta a meghívót – az osztrák ott hozta elő a dualizmust, ahol tudta, és valóban, az egyik dualista gúnyájában fogadta őket. Erzsi már csak azért is másokkal táncolt a nehéz fűzős ruhában.

Roddy azért kitett magáért. A fal mellett roskadásig rakott asztalok, az étel és a porcelán, a schönbrunni kastély báltermének díszítése, minden a témához illeszkedett. Francis egészen úgy érezte, hogy visszarepült az időben. Főleg amikor meglátta a drága kicsi Kanadát abban a lehetetlen öltönyben.

– Ó, Matthieu, hogy nézel ki? – kacagott fel, ahogy meglátta.

Egykori neveltje kínlódó mosollyal nyúlt a nyakához és próbált lazítani a szoros nyakkendőn. Messziről sütött róla, hogy nem érzi jól magát a ruhában.

– Nem az én stílusom – motyogta.

– Valóban nem, kicsikém. Neked jobban állt a huszadik század. – Kedveskedve megcsipkedte az arcát. – De milyen csönd van! Kedves testvérbátyád otthon hagytad?

– Nem, ott beszélget Antonióval.

Francis a mutatott irányba fordult, és azt találta, hogy Alfred legalább olyan kényelmetlenül feszeng a ruhájában, mint Matthew. Hiába, a tizenkilencedik század még nem az ő koruk volt. Akkor ők még csak gyerekek voltak, Európa csillaga még magasan felettük állt… egy pillanatra hagyta, hogy átmossa a tagjait a nosztalgia.

– Anglia urat nem látta?

Matthew már beszédében is a múlt korhoz igazodott. Francis már el is felejtette, hogy a fiú régen magázta. Mindenesetre ez a tiszteletteljes hangnem jobban illett a témához, mint néhány másik ország modern fecsegése.

– Nem, nem láttam, pedig szerettem volna szót váltani vele. Előfordulhat, hogy még dolgozik, elég sok dolga van mostanság. Vagy csak késik.

Matthew ajka szégyenlős mosolyra húzódott.

– Az ki van csukva. – Felvont szemöldökkel nézett rá. – Egy úriember soha nem késik, monsieur.

Felnevetett. Na igen, Anglia meg a magasan hordott orra.

A magasan hordott orrot csak emlegetni kellett, és megjelent a bálterem ajtajában. Francis végigjáratta pillantását Arthur karcsú alakján, a frissen fényezett lakkcipőtől az élére vasalt, magas derekú nadrágon át a hetykén félrecsapott cilinderig. Utóbbi miatt hitte csak el, hogy nem a viktoriánus kori Anglia lépett közéjük egy időkapun keresztül; a királynője mindig is tökéletességet várt tőle. Miatta lett olyan prűd.

Szentül megfogadta, hogy a következő partiján az ezerötszázas éveket fogja témául adni, kalóz korában mennyivel oldottabb volt.

– Szép estét, uraim – lépett oda hozzájuk. Bal keze gyűrűs- és kisujjával tartotta a sétapálcáját, míg lazított egy kicsit a nyakkendőjén. – Milyen meleg napunk van, nemde?

– Ne legyen sablonos, drága, nem akarok az időjárásról beszélgetni – intette le. – De tény, szólni kéne Roddy-nak, hogy az a két nyitott ajtó csak késlelteti a fulladásos halált. Jaj istenem.

– Mi az? – kérdezték egyszerre.

– Amérique erre tart.

– Uram irgalmazz – nyögött fel Arthur.

Nem irgalmazott.

– Szeva, Iggy – cövekelt le mellettük Amerika. Az ő nyakkendője már a zsebében volt. – Uhh, dög meleg van.

– Angleterre éppen most említette, egy fokkal finomabban – jegyezte meg a körmeit mustrálva.

– Ne má', ne puccoskodjatok, éppen elég volt egyszer megérni – fintorgott.

Arthur csak szusszant egyet.

Egy pincér éppen elsurrant mellettük. Francis leemelt a tálcájáról egy pohár bort, és Arthur felé kínálta, aki éppen a kezeit hámozta ki a kesztyűjéből. A kínálás csak egy kézmozdulat és egy kérdő pillantás volt.

Arthur szemében játékos fény villant, a kesztyűit a bal kezébe gyűrte és átvette a poharat. Nem sokáig melengette a bort, éppen belekóstolt, megállapította, hogy valami olasz lőre és már tette is fel a következő pincér tálcájára.

Eltársalogtak négyesben. Pontosan hallgatta Alfred monológját, és válaszolt az eldöntendő kérdésekre. Francis nem volt benne biztos, hogy a másik kettő mit csinál; Matthew úgy tűnt, üveges szemekkel mered a semmibe, valahol Kuba fenekének magasságában, Arthur pedig sejtelmes mosollyal támaszkodott a sétabotra, időnként átvéve azt egyik kezéből a másikba, a kesztyűivel játszadozott és egy szót sem szólt.

Eltartott egy darabig, mire rájött, hogy akkor vált pozitúrát, mikor Alfred kérdez. Akkor is csak néha, egyébként fél kézzel gyűrögeti és kisimítja a kesztyűit.

– Egyébként a Sacher-torta tök finom, nem?

– De – szúrta közbe, míg Alfred levegőt vett.

Arthur nem válaszolt, csak mosolygott tovább. Csak annyit csinált, hogy átvette a sétabotját a jobb kezébe, a kesztyűit a balba, és komótosan összegyűrögette azokat.

Francis pedig megvilágosodott. Eldöntendő kérdések, Alfred ennyire engedi kibontakozni őket, Arthur pedig azzal idegesíti, hogy nem szavakban, hanem a régi titkos jelekkel válaszol: a bal kézben összegyűrt kesztyű igent jelent, ugyanez a mozdulat jobb kézben viszont nemet.

Úgy játékot szimatolt.

Gyorsan felhajtotta a borát – óh, az a drága merlot, de a zsákmány megéri –, majd Anglia mellé osont és elmarta a sétapálcáját. A férfi csak lesújtó pillantást vetett rá, és kinyújtott kézzel kérte vissza a kiegészítőjét. Francis csibészesen vigyorgott. Ugyan nem egy napernyő, de azért játékosan vívó pozícióba lendítette a botot és tisztelgés-szerűen az arca mellé kapta. Tisztelgésnek ergya volt, megérintette a bal orcáját.

Arthur szeme megvillant, és visszafordult a monológját zavartalanul daráló exgyarmatához. Ezek szerint értette az üzenetet.

Nem.

Fél kezét adta volna egy napernyőért, vagy csak azért, hogy visszautazzon az időben és figyelmeztesse a Párizsból induló önmagát, hogy a kesztyű igenis fontos, és ne hagyja otthon. Ha legalább egy vászonzsebkendő lenne nála, de nem, csak egy csomag papírzsepit csúsztatott be a belső zsebébe!

Kénytelen lesz bízni a sétapálcában, meg abban, hogy Arthur kitalálja, mit akar.

A jobb lábára nehezedett, csípőre tette a bal kezét, a sétapálcát pedig a jobb vállára támasztotta. Elég paraszt beállás volt, és nagyon remélte, hogy nem kell sokáig így állnia.

Beszélj hozzám.

Alfred éppen egy okfejtés közepén tartott, de Arthur bal keze összeszorult.

Jó.

Aztán körbetekerte a kesztyűt az ujjai körül.

Figyelnek minket.

Nehéz volt megállnia, hogy ne forgassa a szemeit. Egy tömött bálteremben voltak, egy nagyszájú újvilágival.

Megérintette a sétapálca hegyével a földet, a bal kezébe vette, és körözött egyet a kezével, majd a bal vállára vette, közben a jobb kezével megsimogatta, mintha kinyitná. Arthur megmosolyogta, vagy a szenvedését, vagy az üzenetet.

Vágyom a társaságodra.

Csak meglegyintette a kesztyűit, mintha legyezné magát velük. Normál esetben azt jelentené, hogy mutass be a barátodnak. Elgondolkodott, mit akar vele mondani. Talán azt, hogy nem akarja itt hagyni a srácokat?

Nagyot sóhajtott. Már így is tovább maradt ezen a partin, mint akart. Egy pillanatra összeakadt a pillantása Arthuréval. Hirtelen ötlettel felemelte a sétapálcát, és egészen a végét érintette az ajkaihoz, a fém hegy a szemöldökénél súrolta az arcát.

Szeretsz?

Arthur pupillája kitágult. Nagyot nyelt, körbepillantott. Matthew már egészen álmodozva bámulta Kubát, Alfred meg még mindig a prérikutya-populációjáról pofázott.

Arthur nem válaszolt nyíltan, inkább visszakérdezett, felhúzva a bal kesztyűjét a hüvelykujjáig.

Szeretsz?

Jobb kezébe vette a botot, letámasztotta, járatta rajta egy kicsit az ujjait, majd a bal hóna alá csapta.

Kövess. Találkozzunk az első keresztutcában.

Arthur vidáman hunyorgott. Francis remélte, leesik neki, hogy a kertre gondolt.

Az összehajtogatott kesztyűk szerint igen.

Szabadulj meg a barátodtól.

Moderálnia kellett magát, hogy ne nevessen fel hangosan.

Migrénes mozdulattal a homlokához emelte a kezét. Jó két percig dörgölte a halántékát, addig Arthur elnézést kért és elsurrant a mosdók irányába. Alfred csalódottan nézett utána.

– Szerinted untatom? – kérdezte aggódva Francist.

– Ugyan, drága, szerintem csak ki kellett mennie – nyöszörögte elhaló hangon.

Eléggé túljátszotta ahhoz, hogy Alfrednek is feltűnjön.

– Ööö, Francy, minden rendben?

– Kevés idebenn a levegő – legyezte magát a tenyerével. – Nem haragszotok meg, ha kimegyek egy kis friss levegőt szívni?

Mattie megrezzent, és körbenézett. Teljesen nyilvánvaló volt, hogy fogalma nincs róla, mi történik.

– Én inkább a budit mondanám, rosszul festesz – fintorgott az amerikai.

– Atyisten, Francis, hogy nézel ki? – sápadt el Matthew. – Jól vagy? Nem akarsz kimenni egy kicsit a kertbe?

– Remek ötlet, Matthieu – simogatta meg a felkarját. – Ne, nem kell kikísérni, megvagyok, ne fáradj.

Lassú, enyhén imbolygó mozdulatokkal átvágott a termen és kilépett a kertbe, megszökve a két kíváncsi ország figyelő tekintete elől. És mivel gondja volt rá, hogy Matthew felriadjon a révedezéséből, Alfred nem fog utánajönni, folytatja az éppen aktuális témája kifejtését a kisöccsének.

A kastély kertjében csak a sétányok, meg szemben a kút volt kivilágítva. Oldalt a fasorban csak minden második lámpa égett, telítve a kertet árnyas zugokkal. Roddy számított arra, hogy többen kijönnek majd „levegőzni”.

Lesétált a lépcsőn, próbálta felidézni, milyen volt anno sétapálcával, hosszú lépésekkel végiglejteni a Szajna-menti sétányon. Ugyanúgy utánafordultak az emberek, mint most. Mosolygott és hagyta, hogy kellemesen borzongassa a büszkeség.

A lépcső aljában előhúzta a belső zsebéből az összecsukható kis manikűrtükrét és gyorsan leellenőrizte, hogy fest. Tíz ujjal rendezgette egy kicsit a haját, aztán feladta és újrakötötte a masnit a copfján. Elégedetten megszemlélte az eredményt és a partiját lesve indult meg az ösvényen, talpa alatt csikorogtak a kavicsok.

Arthur az első elágazásnál várta. Lazán dőlt egy fa törzsének, alakját körbeölelte a sötétség. Francis borzongó elégedettséggel gondolt arra, hogy Viktória milyen keresetlen szavakkal rendszabályozta volna országát, ha Arthur az ő jelenlétében produkált volna ilyen mosolyt és sokat mondó pillantást.

Francis megállt előtte.

Ha jobbra indulnak, kilépnek a fényre, és jól viselkednek. Ellenben ha balra mennek, akkor a sötétség jótékony fátylat borít rájuk. Ezt a döntést meghagyta az angolnak, aki alaposan végigmérte, és felszegte az állát. Francis fellendítette a sétapálcát a jobb vállára, megismételve a kérdést: szeretsz?

Arthur mosolya elhalványult. Szemei komolyan csillogtak a gyér fényben, majd kitartotta jobb kezét, benne a kesztyűivel. Ujjakkal lefelé. Francis már majdnem félreértette, hogy csak beszélgetni hívta ki, mikor a férfi kinyitotta a tenyerét, a finom fehér kesztyűk pedig a földre hulltak.

Szeretlek.

Győztes vigyor költözött az arcára. Arthur csak a szemét forgatta, és kutatón figyelte. Nem szólt, mintha ma éjjelre néma akarna maradni.

Francis szeretett játszani. Felemelte a sétapálcát és a markolatát az ajkaihoz érintette. Kedvese várhatta ezt az üzenetet, mert habozás nélkül lépett oda hozzá, az évszázados kemény munkától érdes tenyerei végigsimítottak az arcán, ujjai a hajába túrtak, és hallotta, milyen élesen szívta be a levegőt, mielőtt az ajkaira hajolt volna.

Egyikük sem szólt. Hagyták, hogy a csend beszéljen helyettük, mikor kézen fogva megindultak bal kéz felé az árnyas sétányon.


Ihletforrás >>>