Pillangóhatás V.
Hosszúak voltak ezek a karácsonyi vacsorák.
Kutatási anyag
Wani: Vathara Embers c. ficéből, aminek nyomán kb. az egész fandom így hívja azt a szerencsétlen hajót, lol
Hari Bulkan: az Avatár Wiki szerint szigetek fővárosa több városrészből áll, ebből a kráterben elhelyezkedő, legnívósabb városrészt hívják Hari Bulkannak. Én itt az egész városra vonatkoztatva használtam az elnevezést.
Roppant érdekes tumblr posztok a témában:
https://chiptrillino.tumblr.com/post/701890044852584448/were-zukos-ship-and-the-fire-nation-capital-ever (ez ugyanannak a kérdésnek egy másik kört bejárt reblogja)
https://chiptrillino.tumblr.com/post/701959477936701440/its-a-shame-fans-ignore-hari-bulkan-its-very
Egyéb helyekről nincs sok tudomásunk, így önállósítottam magam. Meeeeg hozzáadtam még egy tucat szigetet a kánonhoz, mert viccesebb úgy elképzelni a Tűz Népét, hogy Görögország meg az összes szigete elbújhat mögötte :P
Bunganga: a főváros kikötőjének még annyira sincs ismert neve, mint Hari Bulkannak, de ha Pireusznak és Ostiának volt saját neve (Athén és Róma kikötővárosai), úgy ez is érdemel valamit, eh?. Mivel Hari Bulkan neve tagalog/filippínó hatásokat mutat, a filippínó nyelvhez nyúltam. Elvileg olyasmiket jelent, hogy száj, nyelőcső, bejárat, torkolat, kráter.
Maleun Haean (koreai) – száraz part
Kagajaku (japán) – kb. fénylő
Panonpoe (szundanéz) – nap
Sinrin (japán) – erdő
Mat troi (vietnámi mặt trời) – nap
 |
| Ehhez egy olyan kép kellett, amin Zuko még kicsi, de UGH. Tessék helyette pici Lu Ten. Alkotó nincs, mert minek. |
Pillangóhatás
五. Föld
Iroh ülve nyalta volna a Holdat (már megbocsáss, Tui), ha az Agni Kai okozta problémák Zukónak csak az idomítására terjedtek volna ki. Ez az apróság a fiú temperamentumával már Hari Bulkanban is megcsillant, de abban a pillanatban, hogy a hajójuk, egy Wani nevű kiszolgált vén naszád, túlfutott Bunganga hullámtörőin, közel került az elviselhetetlenhez.
Rendben, nem úgy jön a tűz, ahogy régen, ez várható volt. Az is, hogy Zuko ettől frusztrált. No de az, hogy a legkisebb apróságokért üvöltözik? És az, hogy Ozait megszégyenítő degradáló pillantást vet mindenkire, aki a hogyléte felől merészel érdeklődni?
– Csak udvariasak – súgta Iroh a fiúnak. – Köszön és megkérdezi, hogy vagy, ez alapvetés. Nincs vele semmilyen hátsó szándéka.
Zuko a szeme sarkából megvető pillantást vetett rá, de nem válaszolt. Iroh-nak összeszorult a szíve, aztán keményen elhatározta, hogy nem, nem fogja meggyászolni az unokaöccsét. Legyen ez elvi kérdés, amiből nem ad alább. Zuko fel fog épülni, a szeme meg fog gyógyulni és megint olyan vidám, nyíltszívű fiúcska lesz, mint régen.
Iroh úgy találta, hogy az utóbbi időben aggaszóan sokat hazudik önmagának.
Az se segített, hogy közvetlenül a lélekerősítő kis beszéde után egy törekvő kapitány volt elég pimasz ahhoz, hogy nyíltan rákérdezzen az Agni Kaira. Ha Iroh nem kapja el a gyerek csuklóját, úgy a fickó visszakézből olyan pofont kap, hogy a fal adja a másikat.
– Ó, fájdalom, a szobámban maradt a haladási naplónk! Zuko herceg, ha volnál olyan kedves, hogy elszaladsz érte, ezek az én öreg csontjaim mindörökké hálásak lennének.
A fiú szó szerint füstölögve hagyta ott őket a fedélzeten. A kapitány somolygott. Iroh-nak őszintén el kellett gondolkodnia rajta, hogy azért nem hagyta, hogy Zuko nekimenjen, mert az udvariasság ezt nem engedi, vagy mert félti a fiút ettől a vadállattól? Hacsak nem értette félre a szavait, akkor még ott is volt azon a végzetes napon, és puszta kegyetlenségből kérdezett.
– Zhua, ha jól értettem a nevét.
– Zhao, méltóságod.
– Mondja, szeretne a pozíciójában maradni? – kérdezte nyíltan és keményen. A férfi lassan elvörösödött. – Én is így gondoltam.
Mire Zuko megjött a naplóval, a kapitánynak híre-hamva sem maradt.
– Azt hiszem, valami dolga akadt – mosolygott Iroh. – De ha már meghoztad a naplót és ilyen ifjú még ez a mai nap, akár meg is kérhetnéd Kyo kormányost, hogy vezessen be téged a navigálás művészetébe!
Zuko összevont szemöldökkel és pengevékonyra préselt ajkakkal meredt rá. A hóna alá csapta a könyvet és feszes léptekkel távozott. Ha a fiú egyszer úgy dönt, hogy az unokatestvére nyomdokaiba lépve ő maga is végigcsinálja az alaki kiképzést, a menetelést nem tanulni, hanem már tanítani fogja. Csak úgy döngött a lába nyomán a hajó acélteste.
– Uram – somfordált oda Iroh mellé Jee. – Ha szabad kérdeznem, az imént…?
Bizonytalanul arra intett, amerre Zhao távozott, de a feje arra fordult, amerre Zukót látták eltűnni.
– Nem az én tisztem elmesélni. De köszönöm, amiért engem kérdezett, Zuko hercegnek még szüksége van egy kis időre.
Iroh a közelben lézengett, mikor Kyo Zukót oktatta. A fiú csendben, hátrafeszített vállakkal állt, mint a cövek, és Iroh-nak az a benyomása támadt, hogy ha hirtelen elkezdenének lefelé szánkázni egy hatalmas hullámon, úgy a fiú megtartaná magát a padlóra merőleges helyzetében, kizárólag a haragja és a hasizmai segítségével. Ehhez méltó arcot vághatott, mert Kyo a gyorstalpaló egésze alatt izzadt, mint egy lóökör.
Zuko rossz hangulata estig kitartott. Ezúttal is együtt költötték el a vacsorát, és megint nem szóltak evés közben egy árva kukkot sem. Ahogy félretették a tányérokat és Iroh feltette a vizet a teának, megkérdezte Zukót, hogy milyen napja volt. Mintha lyukat ütött volna egy túlnyomás alatt álló tartályba. A fiú ízekre szedte Zhao minden mondatát, minden mozdulatát, szidta a kapitányt, aggódott a jelentés miatt, amit esetleg a másik hazaküld az apjának, aztán szidta mégy egy kicsit. A gondolatkör egyre jobban felpiszkálta, és Iroh kezdett attól tartani, hogy nem csak a teavíz, de Zuko agyvize is mindjárt felforr.
– Úgy beszélt velem, mintha valami kutyabőrös dzsentri lennék! – csapott az asztalra. – De nem vagyok az! Herceg vagyok, a trón örököse, tisztelnie kellene, nem pedig…
Iroh bólogatott, hümmögött, nem mondott semmit és hagyta őt dühöngeni. Felkészületlenül érte az éles váltás, mikor Zuko egyszerre elhallgatott.
– Igaza van, bácsikám – mondta Zuko és az este további részében sötét arccal kornyadozott a teáscsészéje felett. – Egy senki vagyok, míg vissza nem szerzem a becsületemet.
Iroh kezdett pánikba esni.
– Nem, Zuko herceg. – A keze után nyúlt, de Zuko elhúzódott az érintés elől. – Zhao kapitánynak tényleg nem volt joga így beszélni veled. Akkor se lett volna joga így beszélni veled, ha száműzött lennél.
– Ne adj ötleteket apámnak – jelentette ki síri hangon.
Másnap Zuko nem csatlakozott a reggeli formagyakorlathoz. Arra se vette a fáradtságot, hogy kiszóljon neki, amikor Iroh bekopogott hozzá. Úgy kellett kikönyörögnie a fiút a kabinjából, és amikor meglátta, hogy milyen állapotban vannak a kezei, megpróbált nem infarktust kapni. Mintha a tegnapi teájuk óta folyamatosan, megállás nélkül idomított volna. Gondolatban a teendői közé feljegyzett magának még egy beszélgetést Ozaival.
Nem tudta nem a saját hibájaként látni ezt a… ezt a tragédiát. Biztosan másképpen alakultak volna az események, ha aznap otthon van. Vagy ha nem hagyja, hogy Ozait elkényeztessék. Mintha abban ő nem lenne nyakig sáros. És mire észbe kapott, addigra az öccse már hideg volt, mintha nem is tűzidomár lenne, hanem egy jéghegy, ők pedig csak találgathatnak, hogy mi bújik meg a víz színe alatt.
Emlékeztetnie kellett rá magát, hogy Zuko az unokaöccse, nem pedig a fia. Ozainak kellene felelősnek lennie érte. Bizonyos értelemben véve felelős is, de inkább az összes traumáért, amitől a gyerek szenved.
Elnézte Zuko kezének kiszáradt bőrét, a halványan kipirult részeket, ahol megkapta őt a láng.
– Gyere, bekenjük a kezed. Aztán segíthetnél nekem a negyedik szekvenciában, van egy kata, amelyiknél mindig kicsúszik a lábam….
A fiú be nem kötött szeme alatt olyan táskák voltak, hogy lakossági hajóút alatt poggyász-felárat kellett volna fizetnie rájuk, de így is felkapta a fejét a lehetőségre. Iroh nem tudta, mire vállalkozik.
A fáradtság miatt Zuko napnyugtakor egyszerűen összecsuklott. Iroh kézbe kapta – milyen kicsi, milyen könnyű! –, lefektette, és még ott, az ágya mellett imádkozott. Úgy egy órát. Legalább.
Még nem sikerült fogást találniuk Zuko belső tüzén, mikor megérkeztek a Huanhe-szigetre. A Zhaóval történt malőr után Iroh helyeslően fogadta a sziget lakosainak pánikszerű meghajlásait. Ők tudták, hogyan kell viselkedni az uralkodóház tagjainak jelenlétében. Az más kérdés volt, hogy ezek a meghajlások nagyrészt neki szóltak, a messze földön híres Nyugat Sárkányának, nem pedig a koronahercegnek, akiről még hivatalos portré sem készült soha. Ha készült volna, akkor se ismertek volna rá így, bekötött arccal és haj helyett egyhetes borostával.
– Fenséged – A városparancsnok, a polgármester és a helytartó egyszerre hajoltak meg, a homlokuk csaknem a térdüket érte. A helytartó folytatta: – Nem is merészeltük feltételezni, hogy fenséged fog érkezni igazságot tenni.
– Oh, kérem, én csak tanácsadóként vagyok jelen – nevetett könnyedén. – Tűz Ura Ozai, Agni világítsa meg a lépteit, elsőszülött gyermekét és örökösét, Zuko herceget küldte bírájuknak.
A fiú felé intett. Zuko mereven biccentett. Láthatóan kényelmetlenül érezte magát, és ez később csak fokozódott. Iroh kezdte sejteni, hogy a kényelmetlensége nem kizárólag a kötés jelenlétéből és a túlságosan rövid hajából fakad.
– Hercegem – hajolt meg neki is a helytartó. – Bocsásson meg az érdeklődésemért, de ööö… kíván esetleg lepihenni?
– Nem – közölte kereken Zuko. A hangja még rekedtebb volt, mint az út során eddig bármikor. Az álmatlanságtól sötét pillantásával és a maga előtt összefont karjaival párosítva kifejezetten úgy tűnt, hogy Zuko iszonyatosan dühös, és ezt az első útjába akadó szerencsétlenen fogja leverni.
Iroh-t a nemesek nem tudták megtéveszteni. Ő észrevette, hogy a várost bemutató körutat nagyon is rövidre fogták. Többször vetettek kétkedő pillantásokat Zukóra, bár ehhez lehet, hogy inkább a státusukhoz, és nem a gyerek sebéhez volt köze. Egy hivatalnokot, de talán egy minisztert is be lehet vinni az alsóbb réteg által sűrűbben lakott részekre, hercegek szemét azonban nem tennék ki a szegénynegyedek és a hadirokkantak látványának.
Helyette megkapták a szobájukat a helytartói palotában. Aztán mindenkinek guvadt ki a szeme, mikor Zuko parancsot adott a vitás ügy ismertetésére. Még mindig dühösnek hangzott. Iroh ekkorra már biztos volt benne, hogy leginkább bizonytalan, és azt igyekszik elfedi keménységgel és haraggal. Már majdnem megsajnálta Hari Bulkan nemeseit, ha arra gondolt, hogy az idei esős évszakkal Zuko már elég idős lesz ahhoz, hogy bevezessék a társaságba. Aztán valahogy mégsem tette. A nyomorult kakukkviperák megérdemlik, hogy egyszer valaki nyíltan ordibáljon velük egy sort.
A vitás felek elmondták a maguk mondókáját, kígyósült és békapatkányt kiabáltak egymásra. Zuko összefont karral meghallgatta őket, a fintora egyre mélyült, ahogy egymás szidása egyre hangosabb lett. Lassan kezdtek visszamenni Sozin idejéig az apró-cseprő sérelmeikkel.
– Kilenc öl fát ígértél! – ismételte az asszony. – Kilencet! Hányat hoztál? Négyet, de az is vizes volt! Még az adott szavad se tartod meg!
– Neked adjam a szavam? – hüledezett a szomszédja, egy kopaszodó öregúr. – Becstelen kutyafattya vagy te is, meg az egész családod!
Zukónál ettől a mondattól szakadt el a cérna.
Az asztalra csapott és igazságot tett. Az érkezésük után úgy négy órával, egy egyhetes hajóút után, napnyugtakor, amikor a tűzidomárokon erőt vesz a fáradtság. Iroh nem győzött pislogni. Részint azért, mert napokkal később sem tudott volna jobb megoldást, mint amit Zuko ott, a pillanat hevében kitalált, részint pedig azért, mert Zuko nem volt túl… kedves, amikor elmondta, hogy miért az a döntése, ami. Lehet, hogy a vitás feleket néhány keresetlen kifejezéssel visszaküldte Agni keblére.
Iroh elhatározta hogy soha többet nem fogja hagyni neki, hogy tengerészekkel végezze a napköszöntő imádságot. Akkor még nem tudta, hogy ezzel már régen elkésett. Aztán megtudta, és a Wani legénysége olyan fejmosást kapott, amit nem tettek ki az ablakba.
(Iroh azt sem tudta, hogy ez a tér-idő kontinuum egyik állandója. Kevés olyan párhuzamos valóság létezik, ahol nem akarta leharapni emberek fejét, mert matrózkáromkodásokat tanítottak egy máktea-függőségtől zavart és ideges, de roppant tudásszomjról tanúságot tevő gyereknek.)
Büszkén konstatálta, hogy Zukónak gazdasági kérdésekben egyáltalán nincs szüksége tanácsadóra, ha meg mégis, úgy nem Iroh személyében. Egyszerűen nem volt elég képzett a témában ahhoz, hogy a segítségére legyen, azon túl, hogy türelemre inti és néha megakasztja a munka végtelen mókuskerekét egy-egy csésze teával vagy egy sétával. Zuko természetesen morgott, megvádolta azzal, hogy gátolja őt abban, hogy az apja által kiszabott Nagy és Nemes Feladatot végezze. Elengedte a füle mellett Iroh aggódó megjegyzéseit a hogylétével kapcsolatban.
Nem tudta nem észrevenni, hogy a fiú milyen keményen hajtja magát. Iroh látta rajta, hogy azt kívánja, bár mosolyogna rájuk Agni napjában ötszáz fokot, akkor talán a tennivalói végére érne. A fiúnak azt az epés megjegyzését, hogy Iroh akár vissza is mehetne Hari Bulkanba és békén hagyhatná őt, nagy kegyesen elengedte a füle mellett. Azulára gondolt, és arra, hogy a hercegnő is az apja által elismert dolgokban igyekszik kitűnni, ő pedig egyedül hagyta az udvarban. De nem, Zukónak egyelőre nagyobb szüksége van rá. Amint biztosan tartja a tüzet, hazamegy.
Erre készült, ezért is újította fel néhány régi kapcsolatát és szervezett Zukónak egy találkozót Maleun Haeanban az egyik egyetemi oktatóval. Végigpörgette, kik voltak Zuko tanárai az elmúlt években, kikérte róluk a fiú véleményét, majd a lelketlen, örömtelen jellemzések hallatán inkább felvette a kapcsolatot azokkal, akik régen Lu Tent tanították. Az ismert neveket látni és leírni minden alkalommal tőrdöfés volt, de Zuko nem hagyhatta félbe a tanulmányait azért, mert az apja nem tűri őt maga mellett.
Mióta lement a láza, Zuko olyan kedves volt, mint egy borzsül, a türelme pedig hosszú, akár egy tyúklépés. Politikusok számára egyik sem kifejezetten előnyös tulajdonság, márpedig Zuko a Tűz Urának örököse, kénytelen lesz valami modort magára erőltetni. Egyenes kritikát nem fogadott el senkitől, a burkolt utalásokat pedig nem értette, amit Iroh meglepőnek tartott annak fényében, hogy Zuko még mindig nagyon szerette a verses színdarabokat. Persze, panaszkodott, ha egy-egy fogadásnak színi előadás is a része volt, időpocsékolásnak nevezte, aztán feszült figyelemmel követte az előadást, lecsittegte, ha hozzászólt, később pedig lelkesen elemezte a művet és a színészi játékot. Egy alkalommal a Sárkányszerelem című drámának egy feldolgozását volt szerencséjük megtekinteni, és valahányszor a színház épülete előtt mentek el, Zuko fintorgott, mert eszébe jutott, hogy a modern betétek nem jambikus pentameterben íródtak. Iroh-nak minden alkalommal küzdenie kellett a nevetőgörcs ellen.
Addig rágta Zuko fülét, hogy a fiú beleegyezett, miután Iroh visszamegy a kalderába, a helyét átveszi a hajón Pai Li oktató. Szigorú, de igazságos tanár volt és Lu Ten nagyon szerette őt. Zukónak voltak halvány emlékei a nőről, meg az unokatestvére dicséreteiről is. Iroh már előre készítette magát lélekben a nő panaszleveleire, amiért nem szólt neki előre Zuko egyenességéről. Azula a maga született tehetségével a hazugság és a játszmák terén már most egy politikai kis géniuszt ígérnek. Ozai a hazugsághoz értett, a játszmákat tanulta, Iroh a játszmákhoz értett és a hazugságot tanulta, majd megpróbálta úgy továbbadni a tudását Lu Tennek, hogy a fia lelke tiszta maradjon. Zuko viszont… küzdött.
És ilyenkor Iroh még jobban sajnálta, hogy az történt, ami történt, mert Zuko is páratlan tehetség volt, de az ő zsenije az összefüggések megsejtésében rejlett, abban, hogy adott lehetőségekből kihozza a legjobbat. A sok kicsi szigetet a maga végtelen problémájával képes volt egészében értelmezni, és aztán meg tudta magyarázni Iroh-nak, hogy azért szabott a Lanfei-szigeten alacsony iparűzési adót, hogy a túlnépesedett Shuhont megmozgassa.
Tizenhárom évesen.
Iroh néha arra gondolt, hogy milyen kár, hogy Zuko és Azula nem egy testbe született, milyen kivételes Tűz Urától lett így megfosztva az ország. Aztán jobban megnézte Zukót, akiben a harag tomboló tűzvész volt, és Azulát, aki önmaga szórakoztatására pörkölt meg állatokat és szolgákat, aztán néhány ügyes megjegyzéssel viszályt szított az udvarban. Ha figyelembe veszi a tényt, hogy Zuko a parancsoláson túl képtelen szót érteni az emberekkel, mert a szűk családján kívül mindig is elszeparált életet élt, Azula képtelen szót érteni az emberekkel, noha ő a kortársaival nőtt fel, barátok helyett mégis szárnysegédei vannak – Iroh olyankor megtörölte a homlokát és őszintén remélte, hogy bármelyikük is kerül majd trónra, addigra kinövi ezeket a dolgokat. A Fehér Lótusz Rendje értékelné.
Az Agni Kai óta valahányszor eszébe jutott a rend, hasogató fejfájása támadt.
Az uralkodói körút negyedik állomása Kagajaku volt, egy közepesen lepusztult város Panonpoe-szigeten. Itt a körbevezetés megállt a főutcán, de még így látták a város lepukkantabb felét. Zuko pillantása átsiklott a szép üzleteken és a belső utcák elkoszolódott, omladozó homlokzataira meredt. Rei helytartó ebből semmit nem vett észre, magyarázott a városától, néha rámutatott egy-egy épületre és áradozott tóluk egy sort. Iroh lelkes hallgatóságot játszott, hogy Zuko kedvére nézelődhessen.
– A következő állomásunk a helytartói palota – jelentette ki Rei és csettintett a hintó kocsisának.
– Nem – felelt Zuko és az egyik nagyobb mellékutcára mutatott. – Arra megyünk.
– D-de fenség…
– Arra megyünk.
És pont. Iroh reménye, hogy a fiú hangszálai nem szenvedtek maradandó sérülést, napról napra halványultak. Most, hetekkel az Agni Kai után is rekedt, füstös hangon szólt. Ugyanakkor kétségkívül hatásosnak bizonyult, ha szigorú akart lenni. Rei elsápadt, a kocsis pedig behúzott nyakkal csapott a jószágok közé.
Rei eleinte még próbált dadogni valamit, aztán feladta. Csendben kocsikáztak, Zuko karba tett kézzel, egyre komorabb arccal figyelte az út szélére húzódott szegényeket, akiknek semmi érdeklődés nem tükröződött az arcán. Fénytelen szemű anyák rángatták maguk után az éhezéstől felpuffadt hasú gyermekeiket, megnyomorodott katonák kuporogtak kapualjakban. Az egyikük kiköpött, ahogy meglátta a hintó oldalán a Tűz jelét.
A csiszolt fehér kövekből emelt helytartói palota ezek után sértőnek, obszcénnek tűnt. Zuko egyetlen pillantást vetett a tiszteletükre kivilágított épületre, aztán leugrott a hintóról, elhessegette a szolgákat és a gondolataiba mélyedve tért be a lakosztályába. Iroh követte. Látta, hogyan feszül meg a fiú, ahogy észreveszi a fal melletti tálalóasztalon a két tálat: az egyik alatt mécses égett, hogy melegen tartsa az ételt, a másikban jégkockák között osztriga és egyéb előhűtött nyalánkságok kínálták magukat.
– Ennek semmi értelme.
– Zuko herceg?
A fiú felé fordult. Most nem takarta az érzéseit a düh álarca: ijedtnek tűnt és Iroh szíve összeszorult, mert a harag nélkül tisztán kiviláglott, milyen fájdalmasan fiatal az unokaöccse.
– Én nem ezt tanultam az országról. Ennek a szigetnek a harmadik legfejlettebb infrastruktúrával kéne rendelkezni, erre azt mondják, hogy nem kapnak támogatást a fenntartásra. Így is csúszásban vannak a szállítmányokkal, ha tovább romlik az utak minősége, akkor még kevesebb lesz a fekete festék az országban, pedig már így is csak szürkére festik az egyenruhákat…
Elhallgatott. Úgy nézett Iroh-ra, ahogy a fuldokló kap az utolsó fűszál után, ő pedig gyűlölte magát, amiért neki kell összetörnie a fiú világképét, de inkább itt és most és vele történjék meg mindez, mikor vele tud lenni az utórengéseknél.
– Gyere.
Megfogta a kezét, és magával húzta a belső helyiségbe, ahol leültette a kényelmes, selyemmel húzott párnákra. Lefőzött egy adag teát, hogy Zuko tudjon a csészéjébe kapaszkodni, míg elmagyarázta neki a megvesztegetést, a hűtlen kezelést, majd a fiú a kérdéseire válaszul rövid kitérőt tett a politikai nyomásgyakorlás és annak egyéb vadhajtásai irányába. Igyekezett nagyon vázlatos lenni, de Zuko így is olyan arcot vágott, mint aki menten kiadja a reggelijét.
A következő két napjuk a Panonpoe-szigeten feszülten telt. Valahányszor Rei helytartó megjelent Zuko látóterében, a fiú megfeszült. Az „illedelmes udvari mosoly”, amit Iroh tanított neki, olyan halvány volt az ajkán, hogy nem is látszott. Nem sokat beszélt, de még sötétebbek lettek a karikák a szeme körül. Iroh nem merte magára hagyni, főleg miután észrevette, hogy Zuko keze újra és újra a sebhelye felé téved, amiről akkoriban szedték le a kötést. Nem érintette meg, az ujjai mindig megdermedtek a friss heg felett.
Miután két napig szinte semmit nem evett az estélyeken, Iroh kimentette, és a lakosztályukba kérte a vacsorát. Fényűző lakoma fogadta őket, mire a fiú arca kissé zöld lett. Iroh kiküldte a felszolgálókat. Óvatosan lépett oda az unokaöccséhez és még óvatosabban ölelte át.
– Zuko. Zuko, ne hagyd, hogy felemésszen. Tudom, hogy rossz ezekről hallani és felelősnek érzed magad, de tegyél különbséget a magad és a mások cselekedetei között. Csak magadnak ártasz, ha olyasmin rágódsz, ami felett nincs befolyásod.
A fiú még mindig olyan merev volt, mint egy deszka, a karjai bénán lógtak a teste mellett. Iroh megsimogatta puha, gyorsan növekvő haját.
– Apám tud ezekről az ügyekről, ugye? – kérdezte csendesen.
Benne szakadt a levegő.
– Egy… részéről biztosan.
– Rei előbb Mat Troiban volt vezető, apám utána nevezte ki Kagajakura. Az első városával sem boldogult, apámnak tudnia kellett, hogy nem ért ahhoz, amit csinál. Mégis itt van!
– Rei kormányzó… apád egyik barátja.
– És ezért nem kéri számon senki semmiért! – kiáltott fel és ellépett mellőle. – Akárhova megy, hamu és köd marad utána, apámnak erről tudnia kellene!
Az ablakhoz botladozott. Remek kilátásuk volt, végig a lámpásokkal megvilágított főutcán, ki a holdfényben fürdőző tengerre. A város szegénynegyedei sötétségbe burkolóztak, elbújtak, eltűntek. Elkeseredetten fordult vissza Iroh-hoz
– Apámnak erről tudnia kellene.
Nem válaszolt. Gyöngéden kinyújtotta a kezét Zuko felé. A fiú ajka remegett, de nem sírt. Visszament hozzá, a párnákra omlott, és a vállára hajtotta a fejét. Szorította Iroh kezét, olyan erővel, hogy egy kicsit már fájt és az ujjai nagyon gyorsan elzsibbadtak, de szerény ár volt ez azért, hogy biztonságot nyújtson Zukónak.
>>>
>>>
Megjegyzések
Megjegyzés küldése