Pillangóhatás III-IV.

Harmadik és negyedik rész.

Ozai vajon látta Zukót azzal az egy szál copffal? Nem valószínű. Azulának jót tett volna, ha néha ő is lehet gyerek egy kicsit? Igen valószínű.

Avagy: Ozai meg akar szabadulni egy gyerektől, Iroh meg szerezni akar egyből kettőt.

 

ezt most kivételesen Tumblr-ről loptam

 

Pillangóhatás

 

三. Bosszúság

Ozai keze nyomán sötét égésnyom maradt az íróasztala fáján, ami még tovább rontotta a hangulatát. Hát mi ő, valami kezdő, hogy mindent megégessen maga körül?

Iroh megint az erkölcsi fölénnyel jött, amit neki, mint a Tűz Urának, prezentálnia kellene. Ozai már elmúlt negyven éves és minden szempontból a bátyja felett állt, de a fivére tirádáját hallgatva megint gyereknek érezte magát. Mintha Azulon mellett ült volna valamelyik nyomorult istentiszteleten.

Az egész a kölyök hibája.

Ozai nem bánta meg, amit tett, nem. Ebéd közben Zuko végre úgy viselkedett, ahogy elvárta tőle. Az udvarban voltak szemei és fülei, és az elmúlt napokban végre egyetlen szót se hallott a kölyökről. Nagy sokára, hosszú évek keserves kínlódásai után beérett a tanítása és a gyerek megtanulta a helyét. Ha most megint megbünteti, akkor a hülyéje a maga nehéz felfogásával valószínűleg megint mindent félreért és kezdhet mindent elölről. Na nem.

Iroh-t kéne eltüntetni valahogyan. Anno, amikor hazafelé jött Ba Sing Séből, megpróbálta elintézni, hogy megmérgezzék. Az uralkodócsalád tagjaként a leggyakoribb mérgek ellen Iroh testét is kiképezték, így a nadragulyától vagy a szederbüröktől egy gyomorrontáson túl semmi baja nem lett volna. Talán meg kellett volna várnia Ursa eltüntetésével Iroh halálát, a nő időnként roppant hasznossá tudta tenni magát. Kénytelen volt maga intézkedni.

A fivére hálás lehetett volna, amiért sárkánypangót küldetett neki. A tünetei szinte észrevehetetlenek, az áldozat elálmosodik, lefekszik aludni és nem kel fel többé. De az ügynöke vagy elszámolta az adagot, vagy alábecsülték Iroh-t, mert az első adag a világon semmilyen hatással nem volt rá. Az ügynök a három hetes hajóút során egyre növelte a dózist, de nem használt. Aztán Iroh hazaérkezett és Ozai kénytelen volt belátni, hogy vagy megtűri a bátyját a palotában, vagy meggyanúsítják rokongyilkossággal. Azulon halálának körülményei miatt így is meglegyintette őt a gyanú árnyéka, arról nem is beszélve, hogy a fivére volt olyan kedves és azután betegedett meg igazán, hogy nem mérgezték többé.

És most itt van Azula, a tökéletes gyermek, Zuko árnyékában. Mintha önmagát és Iroh-t látná újra. Azt kivéve, hogy Azula mintha kevésbé bánná ezt. Ozai őszintén meglepődött, mikor tájékoztatták, hogy a lánya többször is meglátogatta a fiát, míg ő az ispotályban volt.

Az kéne még, hogy Zuko elrontsa Azulát. Eltilthatná őket egymástól, de annak híre menne, és nem engedheti meg magának, hogy arcot veszítsen a nemesek előtt. Megmondhatná csak Azulának is, a lány okos, nem úgy, mint Zuko. A fiú nem fogná föl. Az engedelmességet is tizenhárom évig tartott beleverni.

El kéne távolítani az udvarból. Elküldhetné, hogy felgyógyuljon, de akkor túl gyorsan jönne vissza. Elküldhetné, hogy teljesítsen egy feladatot, de szinte mindenhez az kell, hogy betöltse a tizenhatodik életévét. Az még három év, akkor pedig akár a seregbe is elküldheti. Ugyan az uralkodócsalád tagjaként korábban is jelentkezhet, akkor viszont a származására tekintettel azonnal tiszti rangot kapna, és az első küldetéseit a vonalaktól távol, tábornokokkal körülvéve teljesítené. De ha megvárja a sorozást, akkor az idomítása alapján fogják megítélni a fiút és mehet az ágyútöltelékek közé, ahová való. Felmerült benne a gondolat, hogy leviszi a hadkötelezettség korhatárát, de az annyira nyilvánvaló lépés lenne, hogy akár a saját kezével is elvághatná a fiú torkát.

Még három év és megszabadul tőle. Három egész, szellemverte év. Ozai megdörgölte az arcát és egyre erősebben érezte a késztetést, hogy elhalassza a délutáni teendőit és elmenjen felgyújtani valamit. Mondjuk, Zuko haját.

Az ötlet hirtelen jött. Vidáman felhorkant és csengetett az intézőjének.

– Nagyuram – borult a földre a férfi.

– Értetlenül állok az eset fölött – mondta és a körmeit vizsgálta. – Úgy emlékszem, Zuko herceg nem küzdött meg a becsületéért.

– Na-nagyuram?

– A szokásjog szerint magán kell viselnie a szégyenét.

Az intéző üres tekintettel bámult rá. Ozai felé fordult, mire a férfi ismét a földre borult. Helyes. Közemberek nem nézhetnek csak úgy az arcába.

– És jelezd a manikűrösnek, hogy várom.

– Ahogy nagyuram parancsolja.

A körmei tökéletesen sikerültek. A gyerek hajvágása kevésbé.

Kopaszodó fivérét elnézve Ozai arra számított, hogy Zuko új frizurája leginkább egy tojásra ragasztott lófarokhoz fog hasonlítani. Ez a kép lebegett a lelki szemei előtt, ahogy ebédelni ment. Tervezte, hogy elsüt egy-két viccet a kárára, úgyis rég hallotta Azulát nevetni. A látványtól azonban a torkára forrt a szó, és se viccelni, se enni nem volt kedve a továbbiakban.

A bőr, ha nem éri napfény, hamvas és üde marad. Ez tény, ezért járt a nemesség napernyővel, elvégre ők az aljanép felett állnak, akik a földet túrják és ráncosra égnek Agni könyörtelen sugarai alatt. A haj alatt azonban a bőr örök árnyékban létezik. A fiú fejbőre még a friss sebesüléstől sápadt arca mellett is túl fehér volt. Puffadtnak, vizenyősnek tűnt, nem volt elég erős és vastag ahhoz, hogy takarja a felszín alatt megbúvó megbúvó fekete hajat, így beteges, szürke színben játszott.

Agni verje meg, mégis mit követett el, hogy ilyen förtelmes látványnak kelljen kitennie magát?

Vitán felül állt a tény, hogy Ozai a családjával ebédel. Néha egy nap ez az egyetlen interakciója a gyerekeivel, pedig Azulára (többnyire) szívesen szánta az időt, Zukónak pedig szüksége volt rá, hogy időnként helyretegye. Most arra lesz szüksége, hogy az újonnan tanult engedelmessége és belátása megragadjon. Ozainak meg arra, hogy a gyerek mégse legyen ott, hát micsoda szégyen egy becstelen gyermek! Ráadásul az ebédlőasztalnál!

Szinte kedve támadt áldozatot bemutatni, mikor a kezébe akadt a jelentés. Az ország északi felén támadt némi gond, és ha volna olyan szíves küldeni néhány felügyelőt, mert azt természetesen nem várják el a méltóságos és kegyelmes Tűz Urától, örökké éljen, hogy személyesen tegye tiszteletét egy olyan porfészekben, mint az ő településük, hogy a gondjaik felett ítélkezzék, úgy örökké hálásak lennének és a többi.

Elküldi szépen Zukót. Kit érdekel, hogy mit szenvednek azok ott északon, arra pont jók, hogy a kölyök ne legyen láb alatt. Hátha Iroh is vele megy, akkor két légidomárt ölne meg egy tűzlabdával! Milyen kár, hogy ez legfeljebb egy hónapra tünteti el Zukót az udvarból…

Éppen egy megbeszélésre tartott, amikor ezen filozofált. A palota folyosóin festmények és dísztárgyak sorakoztak, és a pillantása az anyja portréjára esett. Ozai öt éves volt, amikor a Tűzlady távozott az élők sorából, így alig néhány halovány emléke volt róla: tűzrózsákból font koszorút tett a fejére korona helyett, amit egy parasztgyerek ajándékozott neki, és meg sem hallotta, amikor Ozai panaszkodott az isten háta mögötti kisvárosok fogadóinak kényelmetlen ágyaira. Lady Ilah halála után az apja felhagyott azzal, hogy évente végigjárja az országot.

Ozai elmosolyodott. Talán ideje volna felújítani néhány régi hagyományt. A kölyök majd tanul belőle. És ha véletlenül valami baleset érné, míg odavan… Vannak néhányan az udvarban, akik nélkül el tudná képzelni az életét.

四. Ég

Iroh számára nem volt kérdés, hogy elkíséri a fiút. Ott volt, amikor Ozai átadta a Huanhe-szigetről érkezett jelentést Zukónak – egy megbeszélésen ült a többi tábornokkal, amikor Ozai elküldött egy szolgát a fiúért, aztán mindenfajta ceremónia vagy csinnadratta nélkül a kezébe nyomta a tekercset és közölte vele, hogy intézkedjék.

Mintha Ozai észre se venné, hogy Zuko még alig áll a lábán, részint a gyógyulófélben lévő sebe, részint a kezelésére kapott máktea miatt. Iroh magában elszámolt tízig és nem mondott semmit.

A megbeszélés után kereste a fiút. Az ispotályban már nem volt; naponta kétszer visszament ellenőriztetni a sebét, de a szobájában lábadozott, ami most hideg és teljes mértékig zukótlan volt. A család privát kertjében csak Azulát találta, aki két barátnője társaságában szaltózni tanult.

– Már majdnem jó! – rikkantotta a copfos kislány és felsegítette a dühös hercegnőt a földről. – A bal lábaddal csinálj kicsit így, az talán segít a földet érésnél.

– Úgy csináltam! – csattant fel. Aztán észrevette Iroh-t az árkádok alatt. Egy pillanatra megfeszült, majd ugyanilyen gyorsan minden látható érzelem leolvadt róla és a megtestesült ártatlanság szemeivel nézett rá. – Bácsikám!

– Unokahúgom – mosolygott rá és gyanakodott. Ozai hasonló arckifejezéssel nézett rá, miután Iroh a kedvenc tűzsólyma helyén egy szenesre égetett holttestet talált. – Látom, látogatóid vannak, így nem is zavarnálak sokáig. Nem tudod, hol van a fivéred?

– Egy darabig itt ült velünk, de apánk hívatta.

– Igen, tudok róla, azért szeretnék beszélni vele. – Azula álarca egy pillanatra félrecsúszott, és Iroh nem volt egészen biztos benne, de mintha rémületet látott volna megcsillanni az érdektelenség máza alatt. Elszégyellte magát a gyanakvása miatt. Agni szerelmére, a gyerek tizenegy éves, még Ozai is megvárta az alaki kiképzése végét, mielőtt először nekiállt volna szervezkedni ellene! Nevezett Ozai jelenleg a gyerekek egyedüli gondviselője, és egy hete összeégette a fiát. Iroh elgondolkodott rajta, hogy mégis mikor volt Azula utoljára értelmes felnőtt társaságában. – Van programod az estére, hercegnő?

A lány derékból megfordult és a barátnőire nézett. A fekete hajú lassan megcsóválta a fejét, a mosolygós pedig a sarkán hintázott.

– Anya azt mondta, legyek otthon estére, látogatóba hívta a nénikéimet. Mindenki ott lesz. – És fintorgott.

Ah, megboldogult kamaszkor, amikor az ember hideglelést kap a szerető rokonoktól! Éppen ideje, hogy ennek a kettőnek is kijusson belőle.

– Szeretnélek meghívni vacsorára.

Azula remekül tudott parancsolni az arcának. Vagy politikus lesz, vagy hamiskártyás.

– Megoldható. Zuko is ott lesz?

– Nem. – Hogy meglepődött! – Neki most leginkább pihenésre van szüksége.

– Egy vacsorát ki tud bírni.

– Reméltem, hogy vacsora után egy játszma pai sho erejéig még marasztalhatlak.

– Meglátjuk.

Iroh fejet hajtott, előbb neki, aztán a másik két lánynak és magukra hagyta őket. Az utóbbi két évben voltak pillanatok, amikor nem igazán tudott figyelni arra, ami a környezetében történik, de így is tudta, hogy Azula barátnői nem igazán játszópajtások, inkább szárnysegédek. Emellett fontos politikai szövetségesek, még akkor is, ha ezzel egyikük sincs teljes mértékig tisztában. Iroh még emlékezett rá, hogy Ozai milyen gondosan mérlegelte, elengedje-e Azulát a Királyi Leányakadémiára avagy sem. Végül a leendő támogatók reményében adta áldását a lánya palotán kívüli oktatására. Annak fényében, hogy az iskolába kizárólag a válogatott elit leányai jártak, bárkit választott volna pajtásának, a „küldetése” sikerrel jár.

A fekete hajú leányzó Ukano minisztertanácsos egyetlen gyermeke volt. A férfi nem sokat beszélt a családjáról, de Ozainak jó véleménye volt róla. A Zukóval történtek után ezt a tényt Iroh felettébb aggasztónak találta. A lány, majd’ egy fejjel magasabb, mint a társai, semleges, már-már unott arccal nézett, a korábbi meghajlása Iroh irányában hibátlan volt, de kerülte a tekintetét.

A másik lánynak fülig ért a mosolya és egy percre sem tudott nyugton maradni. Iroh az ő családjáról sokat hallott, és kivételesen nem csak azért, mert erős és ősi vérvonalat képviseltek. Azzal váltak híressé, hogy az írott történelem során először születtek hetesikrek úgy, hogy mindegyik gyermek életben maradt. Iroh emlékezett rá, mekkora felhajtás volt körülöttük. A lapokban néha előrébb sorolták a fejlődésükről szóló híreket, mint a hadi sikereket – egyszer Azulon összevonta a szemöldökét emiatt, és csak azért nem lett belőle ügy, mert Iroh kinevette az apja morgását. Az újságírók akkor hagytak fel a család zaklatásával, mikor Azula megszületett. Érdekes, a kis hercegnőről szóló vezércikkekkel Azulonnak soha nem volt gondja.

Ha mélyebben belegondol… Bármit terveznek megjelentetni, amiben szerepel az uralkodócsalád, azt hivatalból be kell mutatni a miniszterelnökségen, és a megfelelő beosztott jóváhagyása után a család elé kerül véleményezésre. Régebben ez a feladat Ozaira hárult, kivéve a drága Lu Tenről szóló cikkeket, amiket Iroh-nak kellett átnézni. Bármit csinált a fia, minimum nyolc sorban papírra vetették. Cikket írtak arról, hogy elvégezte a Királyi Fiúakadémiát, hogy végigcsinálta az alapkiképzést, lehozták az összes társasági megjelenését, és azon a legendásan hosszú télen néhány évvel ezelőtt, amikor nem történt semmi, csak szakadt az eső hónapokon át, és az emberek már tényleg nem tudtak mit kezdeni magukkal unalmukban, valaki összeszedte, hogy pontosan milyen darabok találhatók egy herceg ruhatárában. Az alappéldák Iroh és Ozai voltak, előbbi katonai, utóbbi polgári oldalról, a díszruhákért és az újításokért Lu Tent vették elő. Iroh-nak a szíve sajdult belé, ha eszébe jutott, milyen lelkesen tudott beszélgetni a fia az udvari öltöztetőjével.

Nála csak Azula számít nagyobb ikonnak. Sozin húga, Zeisan óta az első született hercegnő a családban, így nem volt meglepő, hogy minden lépését árgus szemekkel figyelik. Hacsak Ozai nem nősül újra, új Tűzladyt adva az országnak, úgy Azula lesz az ország divatdiktátora.

Zukót elkerülte ezt a fajta felhajtás. Őt többnyire félmondatok erejéig emlegették föl; a hírben, hogy a család meglátogatta a nyaralóját a Parázs-szigeten, szerepelt a tételes felsorolásban. Feltüntették a nevét a hivatalos portrékon, a bölcsek őt is Agni védelmébe ajánlották az istentiszteleteken, de ennyi. Zuko gyereknek láthatatlan volt, ami negyedik hercegként még érthető; ha távol tartják a nyilvánosságtól, távol marad a tróntól is. Két évvel ezelőtt viszont koronaherceggé emelték, és a helyzet nem változott, pedig a legerősebb kapcsolatokat gyerekkorban lehet kiépíteni. Az elszigeteltsége legfeljebb annyiból lehet a hasznukra, hogy így talán Zuko megússza az országos botrányt az állítólagos becsületsértés miatt.

Ha nem kéne attól tartania, hogy Zuko a fél szemére megvakul, roppant örülne a fiú kirándulásának. Akkor azt jelentené, hogy Ozai bevonja a gyereket a felelősségvállalásba, apró lépésekkel nekilát az utódja kinevelésének, éppen úgy, ahogy Azulon tette Iroh-val. Így lett egy kesernyés mellékíze.

Barangolt a folyosókon, és a posztoló őröket kérdezgette, hogy nem látták-e az unokaöccsét. Iroh nem fárasztotta magát azzal, hogy szobákba nyit be. Tudta, hogy amint elmegy, az őr szólni fog egy szolgálónak, és a hír, hogy keresi Zukót, futótűzként fog szétfutni. A negyedikhez lépett volna oda, mikor egy szolga odalépett hozzá és mélyen meghajolt.

– Fenség, Zuko herceg őnagysága a könyvtárban tartózkodik.

– Remek! Kísérjen oda.

A hagyományoknak megfelelően Iroh ment elöl, a szolga néhány lépéssel lemaradva követte őt. A könyvtár előtt egy pillanatra megtorpant, mire a nő újabb meghajlás után eléje sietett, és kitárta előtte az ajtót.

– A harmadik olvasószobában van, fenség.

Kacifántos módja ez az útba igazításnak, de Iroh született herceg, és az illem azt kívánja, hogy mindig a legmagasabb rangú személy vezesse a társaságot. Biccentéssel megköszönte a szolgálatot, és egy intéssel útjára bocsátotta a nőt. Ahogy elhaladt mellette, a szolga ismét meghajolt, és távozás előtt még behúzta utána az ajtót.

Alig ismerte meg a fiút ezzel az új… frizurával. Ordított róla, hogy megint belázasodott. Előtte az alacsony asztalon néhány kiterített tekercs hevert, ő pedig egy íróvesszőt tartott a remegő baljában. Nem vette észre, hogy Iroh a küszöbön áll. Gyorsan koppantott kettőt az ajtófélfán, de Zuko így is megriadt.

– Iroh bácsi – köszöntötte rekedt-hörgés-nyögéssel.

Közben mintegy mellékes mozdulattal átvette az íróvesszőt a jobbjába. Iroh megpróbált levegőt venni és nem gondolni arra a régen volt altisztjére, akinek egymást fedő égésnyomok borították a bal kezét és felnőtt katonaember létére elsírta magát, amikor Iroh azt mondta neki, hogy azzal a kezével ír, amelyikkel akar, csak olvasható legyen a végeredmény.

– A gyógyítók azt mondták, hogy pihenned kell. Gyere, kérlek.

– Apám feladatot adott.

És ez az áldott jó fiú lenézett a tekercsekre, de úgy, mintha az élete függne tőlük. Iroh nem tudta kárhoztatni érte.

– Mit szólnál ahhoz, ha veled mennék? – kérdezte. – Mint tanácsadód.

– Apa engem kért meg.

– Apádnak is vannak tanácsadói.

Megbillent ültében, amikor megint felé fordult. A szeme opálosan fénylett. Iroh odalépett hozzá, a hóna alá akart nyúlni, hogy talpra állítsa. Két kezét nyújtotta a fiú felé.

Zuko összerándult.

Iroh-nak hányingere lett.

– Hadd segítselek fel.

– Nem vagyok gyönge! – csattant fel.

Iroh egyszerre kényelmetlenül hűvösnek találta a helyiséget. Mielőtt elment a bajnokságra, Zukónak vidám gyerekhangja volt. Most inkább egy olyan veteránéra hasonlított, aki legalább egy évtizedet volt kazánszolgálatos. És mellé még dohányzik is.

A gyerek bizonyítani akart. Ha Iroh nem kapja el a könyökénél, elesik. Szelíden visszavezette Zukót a szobájába, aki tiltakozott és nem volt hajlandó tudomásul venni, hogy alig áll a lábán. Hogy mindjárt összeesik. Nem akarta tudomásul venni (ahogy az apja sem tette), hogy vannak korlátai és nem gyöngeség azokhoz igazodnia.

A séta és a hadonászva ellenkezés sajnos-szerencsére eléggé kimerítette, így már csak motyogni tudott, míg a szolgák Iroh segítségével átöltöztették hálóruhába. Nyöszörgött, amikor a vállánál fogva lenyomta a párnák közé. Iroh csak pislogni tudott, amikor érezte, hogy a fiú ellenállása megszűnik. Amint vízszintesbe került, a fiú elaludt, de úgy, mint akit leütöttek. Iroh elengedte, és nem mozdult, ott maradt fekve, az arca ép felét fordította lefelé. Iroh megsimogatta a homlokát. A szolgák kisorjáztak a hálószobából, azt már nem látták, ahogy elrendezgeti a fiún a takarót. A gyerek nehezen vette a levegőt.

Megtörölte a homlokát és elnyomta magában a késztetést, hogy itt maradjon a fiú ágya mellett. Ígért az unokahúgának egy vacsorát, arra még elő kell készülnie. Majd megkéri az egyik szolgát. A hercegi lakosztályt igazgató nő – Iroh nem tudta a nevét – már akkor a palotában szolgált, mikor Zuko megszületett és emlékezett rá, hogy milyen lelkiismeretesen nyújtott segédkezet Ursának, bármire is kérte a nő. Bízott benne, hogy a fiú ápolásában is ilyen elhivatott.

Abban is bízott, hogy a vacsora az unokahúgával könnyebb lesz. Nem tudta, hogy miért akar ennyire hazudni magának.

– Rég volt, hogy utoljára egy asztalnál ültünk – mosolygott a kislányra és egy gőzölgő csészét tett elé. – Almabarack egy leheletnyi fahéjjal. Idd meg nyugodtan, ez nem fog ébren tartani.

– Ha aludni akarok, akkor alszom. Erről nem a tea dönt. – Azula válasza már majdnem rideg volt. – Zuko azt mondta, nem hagytad, hogy azt csinálja, amit apánk mondott.

Mégis mikor mondta neki ezt a fiú? Csak nem fölkelt azok után, hogy végre sikerült ágyba dugni?

– Apátok azt mondta, tegyen igazságot, nem azt, hogy ájulásig hajszolja magát – mutatott rá. – Éppen készült összeesni, amikor megtaláltam.

A lány ciccegett. Belekortyolt a teájába, és egyetlen alig észrevehető pillanatra megfeszült; Iroh ebből tudta, hogy megégette a nyelvét a forró itallal. Átfutott rajta a gondolat, hogy megmutatja a kislánynak, hogyan kell hőt kivonni valamiből, de elvetette. Ezen az estén a társaságát szerette volna élvezni, nem pedig a tűzidomításról akart kiselőadást tartani. Majd legközelebb. Elsődlegesen azzal kellene foglalkoznia, hogy Azula pengeéles pillantása nyomán szinte érzi, ahogy vére fakad.

– Valami gond van?

– Nem, dehogy. – A semleges, derűs hangnemhez illő könnyed mozdulattal szedett magának a mogyorósalátából. – Korábban az a benyomásom támadt, hogy nem érdeklődsz a társaságom iránt.

Nem mondta ki, de Iroh érezte a ki nem mondott „nem úgy, mint Zukóé felől”.

– Az élet néha akadályokat gördít elénk, és vannak, amiken csak az idő segít túllendülni – sóhajtott. – Ha rajtam múlik, az elmúlt két évet ebben a szobában és a kriptában töltöm. Ha a fivéred nem járt volna a nyakamra, sikerrel is járok.

Azula erre felnevetett.

– Na igen, Zuko nagyon ért ahhoz, hogy másokat bosszantson.

– Akár téged is?

A lányka összeszorította a száját.

– Igazad van, ne is beszéljünk többet a bátyádról! – csapta össze a kezét Iroh. – Mivel foglalkozol szívesen mostanában?

– Tűzidomítással – vágta rá gondolkodás nélkül.

– Ebben egészen biztos voltam. És azon túl?

Azula félrebillentett fejjel, szúrósan meredt rá.

– Fél év múlva születésnapod van, drága unokahúgom. Úgy hallottam, hogy irányodban még nem sikerült számot tennem páratlanul jó ajándékozási képességeimről. Feltétlen fejlődni szeretnék.

– Mondjam el, hogy mit szeretnék a születésnapomra? – vonta fel a szemöldökét a hercegnő.

– Akkor hol lenne belőle a meglepetés? – nevetett fel Iroh. – Nem, az igazán jó ajándék az, amiről az ember maga sem tudja, hogy szüksége van rá egészen addig, míg meg nem kapja.

– Mint Zuko kése – motyogta Azula a bajsza alatt.

Felkapta a fejét és hunyorgott, Iroh pedig úgy tett, mint aki nem hallotta, mit mondott.

– Ott tartottunk, hogy elfoglaltságok – emlékeztette.

– Iskolába járok, mert nekem szabad. – Úgy tűnt, hogy nagyon büszke erre a tényre. Iroh tudta, hogy Zukónak magántanárai vannak, csakúgy, mint a legtöbb hercegnek Tűz Ura Chaenryuig visszamenőleg. Hogy előtte mi volt, arról nem tudott. Korábban nem talált benne semmi kivetnivalót, de ha Ozai versenyt csinált a gyerekei között a tanulásból, akkor feltétlen tennie kell valamit. – Én vagyok a legjobb. Kivéve a gimnasztikát, de mióta sűrűsödtek az idomár-leckéim, nem kell bejárnom.

Agni, még egy maximalista.

– Gratulálok. Melyik eredményedre vagy a legbüszkébb?

– Apa a történelemnek örült a legjobban. Tudom az összes Tűz Urát és az összes nagy győzelmünket.

– De te melyikre vagy a legbüszkébb?

Ha nem töltötte volna a fél életét az udvarban, talán nem veszi észre, hogy zavarba hozta a lányt. Mintegy mellékesen töltött magának még egy kis teát és nosztalgikus sóhajjal mesélte:

– Jómagam néha küszködtem a földrajzzal. Sose értettem, mi értelme megtanulni mindenféle adatot a szigetekről, ha egyszer egyetlen tollvonással megváltoztathatjuk, mit termeljenek egyes helyeken és mindig lesznek tanácsadók, akik mindenből naprakészek. A matematika viszont mindig is lenyűgözött. Van valami bájosan megnyugtató abban, hogy a számok nem változnak. Kettő meg kettő mindig négy, ha a világ a feje tetejére áll is.

– Kivéve, ha két nyúlbékát és két szárnyas rókát adsz össze – forgatta a szemeit Azula.

Ezúttal nem kellett tettetnie a nevetést. Azula bekapott még egy falat mogyorósalátát. Lenyelte a falatot és kibökte:

– Szeretek rájönni dolgokra.

– Például?

– Akane oktató, a történelemtanárom, azt a feladatot adta, hogy válasszunk egy fontos eseményt, aminek utánanézünk. Házi dolgozatot kellett írni belőle.

– Te miről írtál?

Azula leheletnyit elpirult. Akár az alkonyfényre és a mélyülő sötétségre is foghatták volna.

– A gőzgépről. A feltalálásáról meg… meg az alapvető működéséről.

Ha Zuko ülne vele szemben, azt kéne mondania, hogy „izgalmasnak hangzik”, és a fiú elejétől a végéig felmondaná az egész dolgozatát. Azula viszont nem Zuko.

– Mert az fontos esemény volt? – Gondosan semleges hangon kérdezett, és felvonta az egyik szemöldökét, mintha megpróbálná palástolni, hogy nem ért egyet a lány választásával.

Győzött. A kislány felszívta magát és az este hátralevő részében minden erejével azon volt, hogy meggyőzze Iroh-t, a gőzgép feltalálásával a Tűz Népe megalapozta azt a hadi és gazdasági előnyt, ami miatt most az egész világ felett áll. És nem is kellett olyan sokat böködnie Azulát ahhoz, hogy a lány hagyja a propaganda-szöveget és áttérjen arra, hogy milyen izgalmas egy gőzgép működési mechanizmusa.

 

 

>>>

Következő fejezet yip-yip

>>>

________________

Azula néminemű vonzódása a gépekhez és az elektromossághoz még visszatérhet a jövőben. Az ötlet FFcrazy15 A Spark of Pride c. művéből származik, ajánlom szeretettel. ^^