Üres

Hogy írjak ehhez ismertetőt úgy, hogy ne spoilerezzem széjjel? Csak egy kis szösz, szokott bőbeszédűségemhez képest rövid.

No meg, Dánia. A képet tükröztem, hogy rendesen fogja a hegedűt. Ő tudtommal jobbkezes.

Üres

– Lemaradtál! – szólt hátra neki Nor és folytatta a mászást felfelé.

Egy fenét maradt le, csak mögüle szebb a kilátás. Kedvese formás lábait és fenekét megcsodálva  arra jutott, hogy a farmersort Lukason a világ hét csodájából legalább tizenegyet kitesz. A következő gondolata az volt, hogy vajon hagyná-e magát megdönteni a hegytetőn, de erre már előre elkönyvelte a nemleges választ – miután egyszer Google Streeview-n látta, hogyan taperolja Mathias, még kevésbé lelkesedett a nyilvános ölelkezésért.

Hegy, mohos sziklák, egy-két fa, kies vidék. Észak-Norvégia gyönyörű, főleg akkor, ha az ura is itt ül mellette, ölelhető közelségben. Eléggé megpuhította egy csókhoz és már hajolt felé, mikor a szeme sarkából kiszúrt egy repülőt. Összehúzott szemmel követte a magasban elhúzó gépmadár útját. A gyomrából kiindulva kellemetlen, szúról-baljós érzés fogta el.

Rémülten húzta ki magát, mikor valami beleszúrt a bal veséjébe, jelezve otthon a legmagasabb szintű riadó életbelépését. Lukas is megrezzent és ültében fordult, hogy Mathias pillantását követve megkeresse a repülőt. Megragadta a kezét, és kifordult vele a világ.

Egy ország oda megy a területein belül, ahová akar. Ezt ők már mesteri szintre fejlesztették. Ugyan szárazföldi határuk nem volt, de vízi igen. Lukas a tengeri határa legszélére vitte őket, magasan a víz fölé. Zuhanás közben átlendítette a határon, majd eleresztette a kezét és sejtelmes, zöld-ezüst villanással tovatűnt.

Ha van pozitívuma a modern kornak, akkor az a helymeghatározás. Évszázadokkal, fenét, évtizedekkel ezelőtt még át kellett volna úsznia a senkihez nem tartozó határzónán ahhoz, hogy hazakerüljön, de most elhagyta Norvégiát és már otthon is volt. Látta Norvégiát eltűnni és már Koppenhága főterén állt.

Csak arra volt jó, hogy közvetlenül a becsapódó atombomba alá kerüljön.

Egy szempillantás volt az egész. Fényvillanás, fellángolt benne a lakosai fájdalma, de előbb halt meg, mint az ő szeretett gyermekei. Egyetlen pillanat és utána csak a sötétség.

Elfogta a félelem. Nem volt körülötte semmi, csak a sötét, de ő volt. A tudata elkülönült a sötétségtől, ami már ismert érzés volt, mert az országhalál ugyanilyen, csak akkor már rég hallaná a lakosait. Lehet, hogy az újraéledéséig eltelik egy kis idő, de nem szűnik meg Dánia lenni, érzi és hallja a gyermekeit. Most csak az üres semmi vette körbe.

Lepergett előtte az élete. Valahol 1590 körül járt, mikor meghallotta.

No light, no light in your bright blue eyes…

Most vagy Florence and the Machine-re vonul Szent Péter elé, vagy a többiek széttrollkodják a temetését. Utóbbi esetben kurva anyjukat.

Eléggé megsértődött ahhoz, hogy észrevegye, a zene basszusa alatt hallja a saját szívdobogását. A szívéhez kapott és kinyitotta a szemét.

Nor hálószobájának éjszakai égboltot mintázó mennyezetére bámult fel. Az egy szál paplanhuzat, amivel takaróztak, a derekáig le volt gyűrve és lucskosra izzadta, jobb kezével úgy markolta a mellét, mintha bele akarna nyúlni. Az éjszakai csönd alatt hallotta, hogyan duruzsolnak a fülébe a lakosai. Nagyon keményen kellett koncentrálnia, hogy pattanásig feszült izmai végre elengedjenek.

– Mathias? – motyogta álmosan Lukas az ágy másik oldaláról. – Abbahagynád a vergődést?

Kinyúlt érte és magához rántotta. Selyempuha hajába temette az arcát, megkereste Lukas oldalán azt a pontot, ahol érzi a szívverését, és a lassú, ütemes dobogást érezve ő is megnyugodott.

– Álmomban meghaltam – motyogta. – Nem úgy, mint máskor, hanem úgy igazán. Megijedtem.

Nor megpaskolta a vállát. Mathias ezt úgy értette, hogy nem veszi komolyan.

– Mondom, megijedtem! – fakadt ki. – Tök sötét volt, és nem… nem hallottam őket.

Lukas nagyot sóhajtott és felé fordult.

– Nincs semmi baj, Danmark. Csak álmodtad. Itt vannak veled. Itt vagyok veled.

Kék szeme tiszta hegyi tavat idézett, a nyugodt felszín alatt ötmillió lakos éjszaka sem csituló nyüzsgésével. Mathias egy pillanatra magára fókuszált, gondolatban megsimogatta és végigcirógatta minden otthon és külföldön élő gyermekét. Néhányan meghaltak, mióta legutóbb ellenőrizte őket, de ez az élet rendje. Voltak viszont újszülöttek is, aprócska új életek, mindegyikük egy picike csoda az ő szemében. Ott voltak.

Nor megszorította a kezét, ő pedig hálásan simult hozzá. Ott volt. Vele volt.