Ölelés!

Életem alkotása. Ja, nem.

Jeles nap a mai. Aki nem tudja, miért, menjen fel a Google kezdőlapjára, vagy olvassa el ezt és megtudja ;)
Két új szereplőt köszönthettek a színen: Jett/Ausztrália és Robin/Új-Zéland!

Ölelés!

Alfred széles vigyorral illegette be magát a terembe. Matt nem volt lenyűgözve – a fivére haja, akár a szénaboglya, a nyakkendőjét meg se kötötte, hogy az inge és a zakója kinézetét ne is említse. Mögötte Jett, akitől a crocs klumpát ugyan már megszokták, de valószínűleg Alfie-val múlathatta az időt, mert hasonló állapotban volt. Robin merev arccal jött be bátyjai után és Matthez sietett.

– Nem normálisak – zuttyant le mellé. – Kértem őket, hogy ne csinálják.

Matt nagyot sóhajtott és a tárgyalóasztalra könyökölt. Francis az asztal túlvégén látványosan fintorogva méregette a tesóit, ahogy a gyűlésre összejött többi ország is sanda pillantásokat vetett rájuk.

– Miattuk nem vesznek miket komolyan – dohogott halkan Robin. – Hisztiznek, mikor az európaiak azt mondják rájuk, hogy gyerekek még, de nem veszik észre maguk, mikor kreténségeket csinálnak, rám hallgatni meg luxus!

Lehet, hogy szólnia kéne neki, hogy gyakrabban hagyja magát maori-stílusba átmenni, olyankor meggyőzőbb, mint általában. Bár, akkor a bort inna és vizet prédikálna, mert állítólag őt is komolyabban veszik, mikor előszedi az indián-öntudatát…

– Nem tudom, mit akarnak, de apa sík ideg lesz, mikor meglátja őket – fejezte be monológját Robin.

Felszisszent. Na igen, Arthur nem szokta tolerálni, ha a srácok ilyen látványosan hülyék…

– Késett a gépe – állt fel. – Szerintem még van legalább tíz percünk, míg ideér, addig megpróbálhatjuk kikupálni őket.

Megpróbálták. Alfred váltig állította, hogy nincs a kinézetével semmi gond.

– Rossz hatással vagy az öcsédre – vetette a szemére Matt.

Alfred látványosan hülyére vette. Matt jelentőségteljesen Jettre bökött, aki egy lépéssel odébb vitatkozott Robinnal.

– A tesóm? – meresztett nagy kerek szemeket az amerikai.

– Alfred. Nem vagyok olyan naiv, mint amilyennek kinézek, oké?

Tesókáját kirázta a hideg.

– Ne is mondd, múltkor láttam, milyen filmet csináltál Francy-vel… azért egy kicsit megpróbálhatnál bizakodni, oké? Tök depressziós voltam azután.

– Most arra gondolsz, amikor átjöttél hozzám hajnal háromkor döngetni a Harley-Davidsonod az ablakom alatt, és röhögve mesélted, hogy hogy lealáztál valakit hamburgerevésben?

– Én akkor depressziós voltam, oké?!

Lassan beszállingózott a terembe a világkonferencia többi résztvevője is, Matt kezdte már unni, hogy minden második ország megtorpan egy pillanatra, hogy megbámulja őket. Moldova ujjal mutogatott rájuk, Romániának úgy kellett arrébb rángatnia.

Csúszásban voltak, de úgy voltak vele, hogy megvárják Arthurt. Milyen lenne a konferencia, ha az eleje nem azzal telne, hogy üvöltöznek meg felemlegetik a régi sérelmeket, meg kezdenek neki a harmadik világháború előkészületeinek? Akkor meg nem illik kihagyni a régi birodalmakat a szórásból.

Végül csak befutott. Sűrű bocsánatkérések közepette, megnyújtott lépésekkel igyekezett a székéhez, és még sietősen is úgy nézett ki, mintha most bújt volna bele a frissen élére vasalt nadrágjába. Matt Robinnal karöltve elhatárolódott Jettől és Alfredtól, abban a reményben, hogy kimaradnak a kiselőadásból.

Arthur az szabadkozása közepén vette észre, hogy néznek ki néhai neveltjei. Bámult a srácokra meredten. Matt még arrébb sasszézott. Arthur az ég felé nézett, majd az asztal mellett Francishoz sétált, és megütögette a vállát. A francia szó nélkül nyújtott át neki valamit.

Interkontinentális figyelem övezte Arthurt, hogyan lép oda a srácokhoz. Jettnek elkapta a fülét, Alfredet meg térden rúgta. Miután a nagyhatalom a GDP-jével együtt elzuhant, Arthur a királynő nevében térdre kényszerítette Jettet is.

– Hogy néztek ki? – mordult fel.

Francistől egy fésűt kapott, és a legkevésbé sem finom mozdulatokkal helyreigazította a fiúk haját, gondosan ügyelve arra, hogy a kiugró tincseiket jól megtépje. Ők vonyítottak, de Matt valamiért nem érzett magában affinitást a szánakozásra. Akkor sem, mikor Arthur olyan szorosra kötötte a srácok nyakkendőjét, hogy csak hörögni tudtak. Aztán talpra rángatta őket, és néhány simítással elérte, hogy mind a ketten legalább fél percig ugyanolyan gyufásskatulyából előrántott úriemberek legyenek, mint ő.

Addigra a kiselőadást is befejezte, amiből Matt és Robin csodával határos módon kimaradt. Megállt a fiúk előtt és csípőre tett kézzel végigmérte őket:

– Egyáltalán, mire volt ez jó?

Alfred és Jett összenéztek. Utóbbi válaszolt:

– Hát, Mattie és Robin mindig hülyének néznek minket, és nem jönnek, ha ketten hívjuk őket valahova, szóval kellett csinálni valamit, hogy itt legyenek ők is.

– Tessék? – érdeklődött pontosabb kifejtésért Robin. Már egészen lenyugodott.

– Mert amúgy boldog apák napját, fater – vigyorgott Alfred és medveöleléssel Arthur nyakába borult.

Arthur csak hápogott. Jett nem egész másfél nanomásodperccel Alfred után csatlakozott az öleléshez, Robin csak felnevetett, lehülyézte a testvéreit és ment ő is.

– Csak mondanotok kellett, volna, hogy mit akartok – mosolyodott el Matt és csatlakozott a csontropogtatáshoz.

Arthur azon a világtalálkozón meglepően szótlanul ült, sőt, Matt egyszer-kétszer mosolygáson kapta. Francis szurkálta miatta, de mikor Matt odasomfordált hozzá egy doboz bonbonnal, ő sem tudott mit mondani.