Csak egy lépés az ég

Ööö... mint látjátok, még mindig nem vagyok kész a kövi fejezettel. Aztán tudjátok, miről tájékoztattak az imént? Hogy ahol a szakgyak lesz, ott nincs internet, de még a mobilnet se nagyon ér fel. Mondom, fasza, az a helyzet, hogy max. péntekig tudok maradni, baj? Mé nem mondtam előbb. Mert te se mondtad előbb, hogy nem lesz net. Szóval ja. Bocsi, ez a június egy ilyen bicikli. A helyetekben már defenesztrálnám magam.

Kedves Mindenki! Mély fájdalommal tudatom veletek, hogy bár megígértem, holnap 0:00-kor mégsem tudom kirakni a Humalai-lai zárófejezetét. Egyikőtök kommentje adott egy ötletet ahhoz, hogyan lehetne a történet jobb, legalábbis nem olyan, mint amilyen most. Nektek is, nekem is nehéz, de úgy döntöttem, hogy elnapolom ezt a publikálást. Ugyan hivatalosan nem mondhatok olyat, hogy „szakmai büszkeség”, mert egyrészt, semmilyen végzettségem nincs ezzel kapcsolatban, másrészt, ez nem egy állás, csak egy hobbi, de engedjétek meg, hogy erre hivatkozzak. Szeretek igényes lenni a munkámat illetően. A hajamat tépem, amikor publikálás után találok egy elgépelt szót, egy hülye mondatszerkezetet, vagy egy nyilvánvaló szóismétlést. Nem titkolt vágyam, hogy egyszer papíralapon jelenjenek meg a műveim, hogy ezáltal szélesebb olvasóközönséghez jussanak el, de hé, ez most ilyen öröm-játszma. Csomó helyen hallok róla, hogy a kiadó így, a kiadó úgy, hogy most éppen mivel nyözgeti a szerzőt, írja át e...

Lenne egy bölcs meglátásom számotokra. Ha elhatározzátok, hogy márpedig ez a történet véget fog érni, és meg is írtátok úgy, hogy véget érjen, akkor ne álljatok neki a publikálás előtt két órával átírni olyasfajta indokokkal, hogy ez szar. Következő bölcs meglátásom: nézzétek meg, hogy mikorra terveztétek be a publikálást, mert ezt a szöveget én egy nappal azelőtt írtam, hogy az automata feltöltés feltette volna. És nagyon ideges voltam, hogy nem leszek kész. Meeeg amiatt is, hogy eltolom az egész történetet, haha. Ez egy olyan fejezet, amiben Dani nem jutott eleget szóhoz ahhoz, hogy tudjon idézni. Uramisten.

Ezért a fejezetért lehet, hogy meg fogtok rúgni, lol. Főleg azért, mert gondosan elhintett filler-epizódokkal van tele. Amúgy az idő csak úgy rohan. Mire a srácok észbe kapnak, mindjárt itt az év vége, ami együtt jár egy olyan időszakkal, minek tisztes egyetemista nem mondja ki a nevét, mert még félelmetesebb, mint Voldemort. Off: az utóbbi időben (khm, hetek óta nézem, csak még nem szedtem össze magam, hogy megkérdezzem) a statisztika szerint magas a megtekintési ráta Amerikából. Az amerikaiak notóriusan bénák, és valahogy mindig kikötnek az oldalamon, vagy valamelyikőtök odakinn van? Remélem, örültök, hogy pár órával hamarabb kaptok fejezetet, hehe. Mennék má aludni, és nem szeretem külön időpontokban feltöltögetni a holmijaimat, mert valamiről tuti megfeledkezem. Miért is lett Finni kis husis ebben a ficben.

Egyszer volt, hol nem volt, nekiálltam végigtúrni a Pinterestet valami normális kép után, aztán ez jött szembe velem . Amúgy vizsgaidőszak van. És nem akarom elhinni a Wordnek, hogy a hígító két hosszú í. A fejezetről: Roddy-Moddyval kezdünk a parton, tehát ott folytatom, ahol abbahagytam. Hogy utána mi történik, azt majd meglátjátok. Mindenesetre nagyon örülök neki, hogy fikcióval dolgozom. Most komolyan, aki valódi emberekről ír, az nem szokott aggódni néha, hogy egyszer az a pofa meglátja, és esetleg beletolja a fejét az asztalba? Hm? Dat moment, amikor írni akarsz, de a szobatársadra éppen rátör a szociális érzékenység, és nem hagy kibontakozni ಥ _ ಥ Itt-ott halványítottam rajta, hogy ne nézzen ki teljesen nőnek, de...

Második felvonás. Jó hosszú szülinapom lesz *v* Tök jó, hogy az egész be van időzítve és én csak hátradőlve élvezem. Egy fenét. Vagy hétmilliószor belejavítok, szívom a fogam, és publikálás után tutira megint találni fogok benne 70 elírást. Ebben a fejezetben betekinthettek a múló hétköznapok varázslatos szürkeségébe. Még mindig crack, mert nem tudok írni. Tino, amikor szóba kerül a netes ismerkedés

Sziasztok! Biztosan észrevettétek, hogy megváltozott a felugró értesítés. Már nem csak annyi van odaírva, hogy cookie-kat gyűjtenek, hanem egy elég hosszú és aggasztó szöveg van odabiggyesztve. Nem tudom, ki volt az, aki megijedt, mikor ezt megpillantotta, de ne ijedjetek meg. Eddig is ezt csinálták, csak nem kellett ilyen részletesen kifejteniük. Ellenben most, hogy megváltozott az Európai Adatkezelési Akármicsoda, aminek szégyen, hogy nem tudom a nevét, mert az összes létező oldal, amin fenn vagyok, kénytelen volt ezt frissíteni és nekem el kellett fogadnom újra, szóval most hogy ez megváltozott, már ki kell írniuk. Ez volt a lényegtelen dolog, most térjünk rá arra, ami viszont fontos lehet számotokra. Beszélgessünk egy kicsit a Ritmusváltás című történetemről, meg arról, hogy egy darabig nem lesz folytatása. Nem azért, mert többé nem szeretem, vagy mert olyan kemény lelki válságot okoz az írása... hanem azért, mert egy AKKORA LOGIKAI BUKFENC van a történetben már most , hogy...