Humalai-lai #4

Lenne egy bölcs meglátásom számotokra.
Ha elhatározzátok, hogy márpedig ez a történet véget fog érni, és meg is írtátok úgy, hogy véget érjen, akkor ne álljatok neki a publikálás előtt két órával átírni olyasfajta indokokkal, hogy ez szar.

Következő bölcs meglátásom: nézzétek meg, hogy mikorra terveztétek be a publikálást, mert ezt a szöveget én egy nappal azelőtt írtam, hogy az automata feltöltés feltette volna. És nagyon ideges voltam, hogy nem leszek kész. Meeeg amiatt is, hogy eltolom az egész történetet, haha.

Ez egy olyan fejezet, amiben Dani nem jutott eleget szóhoz ahhoz, hogy tudjon idézni. Uramisten.





Tetőpont, avagy most üt be a krach

Égető problémám volt. Halaszthatatlan, felülírhatatlan, valami, amit muszáj volt orvosolnom, még mielőtt bármi mással foglalkoztam volna. Leadási héten, mikor van még három megírandó beadandóm, nyilván minden fontosabb, mint azokat megírni.
Ezen sürgetéstől űzve térdnadrágban, strandpapucsban és nagykabátban mentem át egyik koliból a másikba. A hó már nem esett, de este kilenc lévén, nem voltak melósok, hogy feltakarítsák, csak hozzám hasonlóan megborult egyetemisták, akik a stresszt hóember-építésbe ölték. Picike jégcsapok nőttek a lábszőrömre, mire meleg helyre értem, és megállapítottam, hogy nem érzem a kislábujjamat. (Milyen fura, hogy az ilyen testrészek létéről csak ilyen helyzetekben szerzünk tudomást… sose gondolok például az epehólyagomra. Se a gégefedőmre. A májamra viszont többet, mint kellene.)
Udvariasan vártam, míg Gilbert ajtót nyit nekem.
Ha mindjárt előhúzod Danit a farzsebedből, agyonváglak – közölte velem sorozatgyilkos fejjel.
Nem terveztem. Denny itt van?
Hja.
Gilbert, úgy érzem, harag van benned.
Sötéten meredt rám. Odébb lépett, és szélesebbre tárta az ajtót, hogy belássak.
A szobájuk jobb oldali sarkában kapott helyet az emeletes ágy, a harmadik fekhely az ablak alatt volt. A fal mellé három íróasztalt toltak, a falakra végtelen polcot csavaroztak fel. A pöttöm előtérben jobbra egy háromajtós szekrény állt, balra meg egy mosdó, mellette egy támla nélküli, háromlábú székkel, amin egy vízforraló szomorkodott magányosan. Csak beljebb lépve jöttem rá, hogy az előteret a szobától elválasztó nyílás tetején nem egy félrehajtott függönyt látok, hanem a plafonra felfúrt, leereszthető szárítóról lógó törülközőt.
A keskeny szoba közepén Alfred hevert, és két papírrepülővel játszadozott, hangosan brümmögve és ratatázva. Denny az asztalánál ült, neki háttal és ignorálta. Ebben sokat segített neki, hogy megviselt frizuráját egy fejhallgató lapította le. Karikás szemekkel görnyedt egy vaskos tankönyv felett, körülötte egy ajándékbolt teljes bögrekészlete hevert művészi rendetlenségben.
Áh. Szóval a mérnököknél is beütött a tizennegyedik hét meg az utolsó zh-k.
Ez egy olyan életkép, amit nem hagyhattam ki. Már le is fotóztam, mire Gilbert megvetően nézett rám. Most, hogy tudtam, mi áll a háttérben, kegyeskedtem nem önmagamat tekinteni az űzött pillantás fő okának.
Mi baja? – böktem Alfredre.
Szerinted? Részeg.
Felszaladt a szemöldököm. Gilbert sóhajtott.
Három órával ezelőtt lelépett kiereszteni a gőzt, mondván, hogy ő ezt már nem bírja, azt' Ivan már így kézbesítette. Ez úton is üzenem neki, hogy seggfej.
Miért nem mondod meg neki te?
Már mondtam, de mondd neki te is. A nyomaték, Väinämöinen, a nyomaték.
Amint kimondta, elsápadt.
Uramisten, a nyomatékot kihagytam.
És már ott is ült a maga asztala mögött. Szélsebesen elkezdett körmölni egy kockás papírra. Eredetileg csak egy pillantást akartam vetni arra, hogy mi jót csinál, csak aztán megakadtam ámulni rajta, hogy Gilbertnek milyen szép és rendezett kézírása van. De tényleg. Apró, szépen kerekített betűkkel volt teleróva az egész papír. Hirtelen megsajnáltam, hogy nincs vele közös órám, hogy jegyzetet tarháljak tőle.
Alt messziről elkerülve megközelítettem Dennyt. A részegség ragályos, én meg aznap még be akartam fejezni az egyik beadandóm. Befoglaltam a harmadik széket, ami kizárásos alapon Alé volt – meg sejthetően az ő asztala az, ami tele van az elfogyasztott hamburgerek csomagolásával. Denny még mindig nem mozdult, sőt, nekem úgy tűnt, hogy ugyanazt a pontot bámulja a könyvében. Finoman megböktem a vállát, hogy ne kapjon frászt.
Felnézett, megismert, és felderült. Azon nyomban dennysebb lett az arca. Hátralökte a fülesét, amiből egy pillanatra kiszabadultak a szimfonikus metál dallamai – ah, rögtön felbuzdultak bennem az azonos zenei ízlésből fakadó testvéri érzelmek –, még mielőtt kilőtte volna a zenét, amit a telefonjáról hallgatott.
Hali, Finni, mi kéne?
Tinónak hívnak – segítettem ki. – Te Berwald unokatestvére vagy, ugye?
Nem fogja a szívére venni, ha elköltözöl mellőle – pislogott laposan és az arcomba ásított. – Eddig az összes szobatársa meglépett. Nem is értem, miért nem kér egyágyas szobát. Ja várj, azért, mert nem költöznek be mellé, és annyival több helye van széthányni a cuccait.
Szín-, méret-, és betűrend szerint rendszerezi a könyveit, nem hiszem, hogy széthányja a holmiját.
Oké, akkor nekem van több helyem rámolni. Komolyan, ki tervezte a koliszobákat? Arra nem gondoltak, hogy mi itt esetleg élni akarunk?
Elsiklottam a költői kérdés felett és visszakanyarodtam a magam problémájához. Mivel Al még mindig az első világháború nagy légicsatáit vívta, Gilbert meg egy ponton a hajába túrt, és nyöszörgött, biztos előjeleként a hamarosan bekövetkező ideg-összeroppanásnak, mertem megkockáztatni, hogy társaságban hozakodjak fel a magam kis kérdésével.
Ühm, szóval Berwald. Figyi, annyi van, hogy tegnap az ágyamból láttam, hogy cuki kiskutyás videókat néz, és állítom neked, hogy meg se rezzent. – Nem tudtam, hogyan lehet ezt a kérdésemet finoman kifejezni, hát úgy döntöttem, hogy megkérdem egyenesben. – Szokott mosolyogni? Úgy alapvetően? Egyáltalán?
Denny felkuncogott.
Hát persze. Csak tudod… – előrehajolt, én meg hátrahőköltem, mikor megérintette az arcomat. – Itt van egy izom az arcodban, meg valahol még három, amitől mosolyogsz, meg úgy alapvetően alkalmazod a mimikát. Neki ezek az arcizmai kábé nincsenek.
Tessék? – hebegtem.
Ahogy mondom. Van valami spéci neve ennek a vacaknak. Így született, vagy mifene. Ha nagyon akar, akkor tud mosolyogni, meg fintorogni, de hidd el, nem akarod látni, mert olyankor még ijesztőbb képe van. Bezzeg megvetően nézni így is tud, fene a jó dolgát.
Nem feleltem. Én már megborultam, teljesen befordultam. Alig vettem észre, hogy Alfred felkel, és dülöngélve Gilbert nyakába borul.
Hééé – mondta kacarászva, és átkarolta a németet. Val'szeg azt hitte, hogy Ivan az. – Hé, mondj valami mocskosat.
Denny érdeklődve hátradőlt, én pedig, még mindig teljes sokkban, a telefonom után nyúltam, hogy Dani se maradjon muníció nélkül.
Nincs rajtam alsónadrág – dörmögte Gilbert.
Tényleg? – kiáltott fel boldogan Alfred.
Tényleg, baszd meg, mert ezredszer kérlek meg, hogy szedd le a kibaszott szárítóról a kibaszott holmidat, mert kurvára szeretnék már kimosni!
Talán, ha nem lettem volna még mindig megborulva, akkor nevettem volna olyan hangosan, mint Denny.

SnickyDoo: Dolgok, amiket utálok:
1., amikor a zuhanyfüggöny hozzámér
2., mikor valamely tömegközlekedési eszközön a megkérdezésem nélkül foglalják el mellettem a helyet
3., mikor nem találom a szemüvegem.
Humalai-lai: Szemüveges vagy?
SnickyDoo: Aham
Humalai-lai: És milyen szemüveged van?
SnickyDoo: Nem tudom
SnickyDoo: Ha rajtam van, nem látom, ha nincs rajtam, azért nem látom.
Humalai-lai: Tükör? :D
SnickyDoo: #overrated

A beszélgetés hatására persze, hogy elmaradt a beadandó-írás. Csak ültem a laptopom felett, hajszárítóval melengettem a lábamat, hátha megmaradnak a lábujjaim, és azon elmélkedtem, hogy szegény Berwald. Velem szemben ült, a szemüvegén kéken csillogott a laptopja fénye, az arca pedig mozdulatlan volt. Az is marad, mert az izmai elárulták őt.
Nem tudom, miért fájt ennyire a tény, hogy van ember a világon, aki sosem lesz képes rámosolyogni azokra, akiket szeret, de nagyon felzaklatott. Ráírtam Danira, hogy tudja-e ápolni a lelkemet, de azt válaszolta, hogy amennyiben nem létfontosságú dologról vagy Roderich iránta érzett lángoló szerelméről akarom tájékoztatni, akkor hagyjam békén, mert még éjfélig meg kéne írnia 14 oldal beadandót hivatkozással és mindennel együtt.
Valamikor tízkor írtam neki.
Végül kínomban, és mert Berwald szokásával ellentétben nem ment el tizenegykor fürödni – én meg szenvedtem azon, hogy nem írom a beadandóm, holott kellene, de nem tudom, mert Berwald itt ül, és tudom, hogy milyen szegény, és argh, így biztos nem fogok aludni –, ráírtam Snickyre.
Humalai-lai: Hej! Mi jót csinálsz?
SnickyDoo: Most végeztem a beadandómmal és épp mentem volna aludni. Te?
Humalai-lai: De jó neked… én csak megborultam xD
Humalai-lai: Szabad neked nyafogni?
SnickyDoo: Csak nyugodtan :)
Humalai-lai: Ok. Huh, az a gond, hogy nem tudom, hogy mondjam úgy, hogy ne mondjak neveket… mindegy, próbálkozom. Van ez a szobatársam, akiről már meséltem neked.
SnickyDoo: Ühüm
Humalai-lai: Éééés ma elkaptam az unokatesóját, hogy miért nem szokott mosolyogni
SnickyDoo: A szobatársad unokatesóját?
Humalai-lai: Aha
Berwald hirtelen mozdult velem szemben. Szusszant egyet, és gyors, ideges mozdulattal megdörgölte az állkapcsát, mire ijedten összerezzentem. Ő felém pillantott, én meg megpróbáltam ártatlanul mosolyogni rá. Szerintem nem sikerült megtévesztenem, legalábbis a szemöldökei között megjelent egy kis ránc.
SnickyDoo: És?
Humalai-lai: Hát, az a helyzet, hogy nem tud mosolyogni szegény
SnickyDoo: Szerinted szánalmas?
Humalai-lai: Nem, dehogy is!
Humalai-lai: Én csak…
Kerestem a szavakat. Hirtelen azon kaptam magam, hogy a bal kezemet eltartom magamról, és forgatom a csuklómat, a szoba sarkába fintorgok és úgy gondolkodom. Ez rövid úton elvezetett a megvilágosodáshoz.
Humalai-lai: Érted, amikor nekem valami bajom van, akkor az arckifejezések segítenek
Humalai-lai: Ha boldog vagyok, akkor mosolygok és nevetek, amitől igazán átélem az érzést. Azt mondják, hogy ha meg akarsz nyugodni, akkor az első lépés az, hogy ellazítod az arcodat, mert az segít kordában tartani az érzéseidet
SnickyDoo: Nem értelek
Humalai-lai: Arra próbálok rámutatni, hogy ő ezeket nem tudja kimutatni! Nem adhatja a világ tudtára, hogy mit érez, pedig egyetlen arckifejezés néha ezer meg egy mondatnál és monológnál többet ér. Ráadásul szegénynek kicsit ijesztő az alapfeje, érted, úgy néz, mintha neheztelne.
Humalai-lai: Ami egy fokkal jobb, mint az egyik legjobb barátomé, róla néha azt hiszi az ember, hogy ki akarja tépni a másik torkát…
Humalai-lai: De most már érted?
SnickyDoo: Kezdem kapiskálni
Humalai-lai: Mivel ijesztő, ezért nem mernek odamenni hozzá az emberek. Kínosan ügyelt arra, hogy sose legyen a lábam alatt, mindig akkor főz, amikor én nem vagyok benn. Sosem használ a hűtő felénél több helyet, nem hív fel senkit, és mikor látta, hogy mennyivel kisebb vagyok nála, akkor mindent felpakolt a felső polcra.
Humalai-lai: Van egy olyan erős gyanúm, hogy introvertált, legalábbis ha beszélgetünk, akkor mindig megvárja, hogy én kezdeményezzek
Humalai-lai: Szerintem fél az emberektől
SnickyDoo: Gondolod?
Humalai-lai: Ühüm. Mintha attól tartana, hogy elítélik azért, amiért vannak érzései, ezért mindent lezár magában.
SnickyDoo: Olyan, mint egy börtön.
Humalai-lai: Tervezett egy asztalt és megdicsérte a pitémet.
Humalai-lai: Szerintem inkább kincsesláda.
Snicky nem válaszolt. Hümmögtem egy sort, visszaváltottam a doksimra, meredtem a képernyőmre. Nem is tudom, miért néztem fel, de a pillantásom összetalálkozott Berwaldéval, aki engem nézett. Nem ijesztően, vagy mogorván, vagy azzal az érdektelen alapfejjel, ahogy egyébként szokott nézni. A két szép kék szeme, amik olyanok, mint egy-egy megfagyott akvamarin, most melegen csillogtak. Az arcélét lágyan rajzolta meg az asztali lámpája sárgás fénye, a haja pedig olyan művészi kóchalmazba rendeződött, hogy az már szándékosságot sejtetett.
Le akartam fényképezni. Hosszú záridővel, sötétségre optimalizált beállításokkal. A mikromozgásoktól kicsit elmosódna a kép, de attól fellágyulnának a vonásai is, tökéletesen kirajzolva azt, amit a képpel üzenni szeretnék.
Éreztem a jelentőségteljességét annak a pillanatnak. Más volt az íze a szoba dezodortól és idegességtől állott levegőjének, ahogy a lélegzetem beszökött az ajkaim között, és a súrlódástól hullámokat vetett a fogaim hegyormán. Más volt a táguló tüdőmtől táguló mellkasom érzete. Egy olyan apró mozdulatnak, mint a karom felemelése és az ujjam kinyújtása, világokat mozdító és megváltoztató ereje lett.
Elmentem fürödni – böktem a hátam mögé.
Szép. Harcos őseim egyszerre temették a tenyerükbe az arcukat.

Call Me Mahbe: Szióka ʕ•ᴥ•ʔ
Humalai-lai: Téged nem letiltottalak?
Call Me Mahbe: Ja, a másik nickemet
Call Me Mahbe: Örülök, hogy emlékszel rám ʕᵔᴥᵔʔ
Humalai-lai: Tesó
Humalai-lai: Ne már
Call Me Mahbe: De olyan édes vagy a képeden! (づ。◕‿‿◕。)
Humalai-lai: Menj, szerezz magadnak barátokat
Humalai-lai: Én arra játszom, de akadályozol
Call Me Mahbe: Azta, nem szoktál te ilyen bunkó lenni ≧☉_☉≦
Humalai-lai: Nem beszéltél még velem eleget
Call Me Mahbe: Tino, ismerlek már harmadik éve és folyamatosan nekem bőgsz
Humalai-lai:
Humalai-lai: Dani?
Call Me Mahbe: Igen, cica? \ (•◡•) /
Humalai-lai: Baszd meg, felrúglak xDD
Humalai-lai: Mindenkinél bepróbálkozol?
Call Me Mahbe: Nahh, csak veled. Élmény nézni a képedet, mikor faszságokat írogatok neked
Humalai-lai: Na várj
Humalai-lai: Hányszor írtál rám?
Call Me Mahbe: Passz, elég sokszor
Humalai-lai: (╯°□°)╯︵( .o.)
Call Me Mahbe: Inkább szedd magad és gyere át Matték kolijába
Call Me Mahbe: 304
Call Me Mahbe: Catanozunk, és ketten uncsi
Humalai-lai: 2 perc és ott vagyok
Humalai-lai: Illetve mindjárt, nem találom a nadrágom
Call Me Mahbe: Te, ha folyományok vannak nálatok, akkor arról szóljál
Humalai-lai: ()ノ︵( .o.)

Ilyesmi is csak velem történhet – nyöszörögte Matt.
Nem, igazából bárkivel megeshet – veregettem vállon. – És ha nem léptem volna félre, akkor én kapom be.
Ettől sokkal jobban érzem magam, köszi.
Szegénykém eléggé a lelkére vette, hogy a városban sétálgatásunk közben két hülyegyerek köpőcsővel a hajába küldött egy rágógumit.
És engem lőnek meg, érted, engem, a kanadait! – folytatta a nyafogást.
Legalább nem fogom otthon rossz hírét kelteni a hazádnak, a finn turisták továbbra is Kanadába jönnek nyaralni, nő a GDP és magasabb lesz a nyugdíjad.
Francnak vagy ilyen vidám! – fakadt ki. – Nem akarom levágatni a hajam.
Nem is kell – néztem rá megütközve. – Ki lehet szedni.
A szemeit forgatta.
Ja persze, hogyne. Mégis hogy?
Jéggel.
Felszaladt a szemöldöke, én pedig, mivel olyan tudás birtokában voltam, amivel ő nem rendelkezett, rögvest felsőbbrendűnek éreztem magam.
Annyi van, hogy addig kell hűteni, amíg ilyen kis betongolyó nem lesz, akkor le lehet szedni. Elméletileg. Legalábbis anyám ezzel szedte ki a szőnyegből, amikor belekentem. Kapargatta egy kicsit, szóval lehet, hogy fájni fog.
Inkább fájjon – dohogott. – Egy egész élet volt, mire normálisan nézett ki a fejem, nem akarok megint rövid hajjal lófrálni.
Elgondolkodva méregettem.
Nem értelek. Alfrednak jól áll a rövid haj, egészen biztosan neked is…
Éppen ez az! – vágott közbe. – Így is egy csomószor néznek Alnak, most képzeld el mi lenne, ha még a hajunkat is ugyanúgy hordanánk!
Most hirtelen megörültem, hogy nekem nincs testvérem – sóhajtottam.
Hadd tegyem hozzá, hogy már ezer éve sétáltunk visszafelé Matt kolijához. Ő lakott a legközelebb az egyetemhez. Majdnem ugyanolyan volt a kolija, mint amiben Ivan és Dani laktak, csak ezt most tatarozták ki pár éve, szóval néhol még mindig festékszaga van és az egyetem marha büszke rá.
Még mindig Francissel laksz? – kérdeztem.
Ühüm. Szeretek vele lakni.
Nem is akarsz összeköltözni Neddel? – pillantottam rá.
Matt a száját húzta.
Hát… Nemtom. Neddel most nem igazán vagyunk olyan… hogy is mondjam.
Hullámvölgy?
Az.
De még együtt vagytok?
Persze. Csak mostanában sokat vitatkozunk, mert Ned túl sokat szív. Nem azt mondom, hogy én nem, de rá lassan már nincs hatással a fű, olyan mennyiségben tolja. Az meg nem lenne jó, ha rákapna valami komolyabbra.
Nem, az tényleg nem – értettem egyet félhangosan.
Nem tudom, hogy is van ez. Én csak Daninak nyomom a panaszkodást, meg a zokogást a nem létező szerelmi életemről, de engem mindig megtalálnak a többiek. Mire visszaértünk Matt szobájába, már beható ismereteim voltak a kapcsolatáról. Meg annak mélységeiről. Nem mintha a biciklis kirándulás után nem lett volna minden tök nyilvánvaló.
Úgyhogy ez van – vonogatta a vállát Matt, mikor kiszálltunk a liftből. – Azt pont nem vágom, hogy ezt miért neked mondtam el, mert így holnapra mindenki más is tudni fogja.
Miért hiszi azt mindenki, hogy pletykafészek vagyok? – hunyorogtam rá.
Talán azért, mert bármi van az egyetemen, te mindig tudsz róla?
Az nem mérvadó, mindenki más is tud mindenről.
Hja, tőled vagy Danitól.
Akkor se vagyok pletykás – duzzogtam.
Matt mosolyogva benyitott a szobájukba. Frankó kis szoba, ugyan fürdő meg konyha nem jár hozzá, de emeletes ágy se, ami szerintem a világ marhasága. A keskeny szobában a két ágy jobbra volt tolva, és egy kisebb komód választotta el őket. Arthur és Francis a komód innenső oldalán voltak, és ugyan a pipacspiros képű Arthur helyből a szoba másik sarkába ugrott, de még mindig tök nyilvánvaló volt, hogy milyen helyzetben kaptuk el Francisszel.
Matt illedelmesen becsukta az ajtót.
És erről nem beszélünk soha többet – jelentette ki síri hangon.
Ámen.
Egyetlen lépést tett meg, aztán összeráncolt homlokkal megállt. Villámgyorsan visszafordult és feltépte az ajtót.
Igazán nem érdekel, hogy mit műveltek, de Francis, leszel szíves nem az én ágyamban hupákolni, okés?!

Dani: Jeleznek az érzékeim
Dani: Pletykát szimatolok
Tino: Majdnem bejött a FrUK shiped
Dani: Oh? *v*
Tino: Matt szobája, rájuk nyitottunk
Dani: És mit mondtak?
Tino: A világon semmit, csak Mattie váltott agresszívbe, mikor feldolgozta, hogy az ő ágyán történnek az események
Dani: xD
Tino: De nem tőlem tudod
Dani: A mestert akarod tanítani, Tinuska? :D
Vanya: Lehetne, hogy ezt a fajta hobbitokat privátban beszélitek meg?

Az ember a korral bölcsebb lesz, tartja a mondás. Ettől függetlenül minden vizsgaidőszak elején elkövetjük azt a hibát, hogy tanulókört szervezünk a Hetának. Igazából semmi baj nincs vele, mert ad egy biztos pontot, hogy nem csak én szenvedek, hanem mindenki más is, de az néha zavaró tud lenni, hogy mindenkinek megvan a maga stílusa és egyénisége, ennek megfelelően mindenkinél máskor üt be a depresszió. Engem néha szokott zavarni, ha a többiek nem illeszkednek az én menetrendemhez. Mint például Alfred, aki tíz perccel az előtt borult meg, hogy kritikus pontot ütött volna meg a pánikolásom.
Ki volt az, aki kitalálta a geológiát?! – fakadt ki. – Kicsoda?
Elfeküdt és kiszenvedett. Arthur az asztal túlfelén szélesen vigyorgott a maga számításaiba. Alfred – nem tudom, hogyan – ezt észrevette, és felkapta a fejét.
Ne merj kiröhögni, hallod?
Ha esetleg kedvem támadna felcsapni mesefilm-készítőnek, akkor tuti, Arthurt fogom castingolni a főgonosz szinkronhangjának. Attól a nevetéstől végigfutott a hátamon a hideg.
Hagyd má' abba!
Szenvedj csak! – kacagott. – Én már megküzdöttem, és tudod mit? Ötösre szigorlatoztam kőzettanból, há! Ott rohadjon meg, ahol van.
Megrohadhatna – ejtette le a fejét Alfred. – Még mielőtt nekem is kell.
Ivan elnézte Alfredet. Nem szánakozva, hanem olyan kedvesen. Ivanosan. Ahogy az ember a szívének kedves dolgokat nézi. Ahogy én nézem a pitémet, mielőtt nekiesek. Ivan nem próbálta egyben begyömöszölni Alfredet a szájába, hanem letette a maga könyvét, odament hozzá, és lefeküdt mellé a földre.
Kemény ez a terep, Fredka.
Möh – értett egyet.
Nem akarsz inkább felkelni?
Müh.
Alfred felkönyökölt, az oldalára fordult, és idióta vonaglással közelebb evickélt Ivanhoz, hogy rá tudjon feküdni. Kedvenc oroszom felhúzott lábakkal, remegő tagokkal, némán röhögött, Alfred meg jólesően szuszogott.
Na, mennyivel jobb.
Gilbert lapozott a maga könyvében és szárazon megjegyezte:
Fasza lesz közölni az előadómmal hétfőn, hogy az anyag helyett el tudom neki mesélni, hogyan vezetik le a vizsga keltette szexuális frusztrációjuk a haverjaim.
Milyen szépen mondtad – csodálkozott Francis.
Egyszerűbb lenne elkérni Dani videóját – tette hozzá Toni.
Mind Dani felé fordultunk, aki meglepetten pislogott.
Mi van?
Ivanra néztem, de ő már épp a sálját igazgatva ült vissza a könyve mögé. Alfred undorodó képpel ereszkedett le a maga székére. Az undor nem Daninak, kizárólag a geológiának szólt.
Na végre! – sóhajtott Gil megkönnyebbülten és lapozott.
Mintegy fél percen belül eldobta a könyvét és kiment a balkonra cigizni.

Bojz: Szia!
Humalai-lai: Dani, már tényleg nem vagy vicces
Bojz: Nem Dani vagyok
Humalai-lai: Na persze
Letiltottad „Bojz” felhasználót.
Hallod, most már igazán abbahagyhatnád a álnickeken rám írogatást.
Szelíden felvont szemöldökkel nézett fel a telefonjából.
Drágám, csak azért, mert éppen beszélgetek valakivel, közel sem biztos, hogy téged csesztetlek.
Aha, hogyne.
Megmutatta nekem a telefonját. Éppen Gilbertnek küldött képeket tamponokról, ő pedig ettől teljesen megborult. Krákogtam egy kicsit.
Akkor most tök fölöslegesen tiltottam le valakit?
Nem kizárt.
Már nem mellőzöd „Bojz” felhasználót.
Humalai-lai: Hali!
Nem tudtuk elküldeni ezt az üzenetet, „Bojz” felhasználó mellőzött téged :(
Dani, most veszítettem el életem szerelmét! – borultam zokogva a vállaira.
Dani fél kézzel megpaskolta a vállamat, és folytatta a tamponos fotók küldözgetését. Néhányat még montázsba is foglalt.

Az a helyzet, hogy tudunk nagyon rosszmájúak is lenni. A vizsgák viharának egy csendesebb pillanatában összegyűltünk ruhában pókerezni. Zseniális hármasfogatunk egy Gilberttel és egy Felikssel egészült ki Daniék birodalmában, mikor futótűzként végigszaladt a Heta híradóláncán az üzenet, hogy Rodot és Basch-t együtt látták andalogni a parkban. Volt róla néhány kép is. Mire befutott az utolsó fejlemény, hogy eltűntek Rod koliszobájában, már azt is tudtuk, hogy a két olasztól, Felitől és Romától származik az infó.
Még jó, hogy engem tartanak az egyetem pletykafészkének – morogta Dani, és dühösen dobott két lapot.
Tudtam, hogy mélyebben érinti ez a hír, mint mutatja, és az idegessége most nem a hormonokból fakad. Daninak ritkán vannak rosszkedvű szakaszai, vagy ilyen nyomott pillanatai, de akkor egy ponton mindig előkerül, hogy transznemű, és természet ősanyánk egy ócska kurva, amiért az ő férfilelkét egy női testbe rakta. A nyomottságát az adja, hogy hiába alakítja a testét a lelkéhez, köti le a mellét, beszél mély hangon és hiába hiszi azt kábé egész Kanada, hogy férfi, őt magát a méhe mindig emlékezteti erre a fiaskóra. Ilyenkor egy kicsit simogatni kell, és akkor jobban lesz.
Most azonban ő is belefutott abba a téglafalba, mint én az elmúlt félévekben már néhányszor: beleszeretett valakibe, akinek már volt valaki más az életében. Néhányszor. Csak egyszer. Egyedül Ivannal fürödtem be, Danival és Eddel csak szimplán nem működött.
Nyilván téged – kacarászott Gilbert. – Olyan nincs, hogy te ne tudj valamiről.
Asszed.
Asszem. Tudod, mi van Antonio és Romano között?
Mindenki tudja, mi van Antonio és Romano között – fintorgott.
Nem mindenki, mert Toni még mindig Emmával jár – mutatott rá Gilbert.
Nem jár, csak csapja neki a szelet, Emma pedig élvezi – javítottam ki.
Gilbert a szemét forgatta.
Engedd már meg, hogy tisztában legyek a haverom életével, jó?
Miért pletykálunk már megint? – kérdezte Ivan ajakbiggyesztve.
Mert izgi – mosolygott rá Feliks. – Egyébként tartod a tétet?
Hogy, már emeltünk? Na, ezért nem szeretem, ha pletyka van játék közben, mindig elterelitek a figyelmem.
Megveregettem Ivan vállát, de zavartalanul folytattam a Spamano kitárgyalását:
Egész biztos nem jutottak még semmire, egyébként Ned már kiherélte volna Tonit.
Oh – csodálkozott el Gilbert és lejjebb engedte a kezét, miközben elrévedve megbámulta a falra lógatott egyik szivárványos-melegpárti-hótliberális plakátot. Dani azon nyomban oldalt hajolt, hogy meglesse a lapjait. – Akkor ezért olyan frusztrált szegény Toni mostanában.
Ned védi a húgát? – vonta fel a szemöldökét Ivan. Gilbert bólintása után nosztalgikusan felkuncogott. – Na igen, anno nekem is volt egy-két köröm Arthurral.
Nem akarta, hogy összejöjjél Allal?
Nem igazán. Szerintem az ő fejében Alfred megakadt valahol a tizedik életévében.
Már nem azért, de én lakok vele, és szerintem a nyolcadiknál tovább nem vitte.
Gilbert morogva átrendezte a lapjait. Balra nézett, sandán bámult Danira, aki gyanúsan ártatlanul pislogott vissza rá. A következő körben Gil az egész pakliját lecserélte, mire Dani csalódottan felnyögött.
Nem is értem, hogy vették fel asztronómiára – csóválta a fejét Ivan.
Nem azt mondtam, hogy hülye, azt mondtam, hogy infantilis.
Egyetemen tanítanak ilyesmit? – csillant fel Feliks arca. – Én ezt eddig miért nem tudtam?
Értetlenül bámultam a lengyelre, de szerencsére Dani nem volt olyan gyík, mint mi többiek, és lekövette, hogy mit szeretne szegény szobatársa.
Csillagásznak tanul, bogaram, a csillagjóslás az asztrológia.
Ja, akkor kit érdekel.
Gilbert megint olyan képet vágott, hogy azt hittem, most fogja eldobni a lapjait és kicaplatni a szobából, hogy megtagadjon közöttünk minden kapcsolatot.
Inkább azt mondjátok meg, hogy van az, hogy Rod most Basch-sal nyomul – sóhajtott Dani. – Neki nem a lányok tetszenek?
Drágám, Rod német anyanyelvű – kacagott fel Feliks. – Tízes skálán ő is tizenegyes értékben meleg.
Ez az állítás mindenkire igaz? – kérdezte Dani, és lopva Gilbert felé nézett.
Az albínó pont elkapta a pillantását.
Nem, köszönöm. Minden családban van egy hetero, ezt felénk én képviselem.
Ez nem fordítva van? – vonta össze a szemöldökét Ivan.
– Nem abban a családban – jelentette ki Feliks nyugodtan. – Emelek egy fél zoknival.
Megnéztem a lapjaimat, és úgy döntöttem, ennyit nem ér a blöfföm, hát dobtam. Innentől kezdve semmi nem tántoríthatott el Gilbert cseszegetésétől.
Azért én nem mondanám magamat heterónak, ha ilyen szinten el lennék telve magammal.
Nem vagyok eltelve magammal.
Önmagadat állítottad be Facebookon a partnerednek!
Ez csak egészséges önbecsülés – körözött a csuklójával. Danira pillantott. – Még egyszer belenézel a lapjaimba és lecsaplak.
Nem néztem bele a lapjaidba.
Nem hát. Amúgy mi a faszért érdekel téged Roddy?
Miért ne érdekelhetne? – rántotta meg a vállát.
Nah, el vagy kenődve, te szar.
Te képes vagy érzékelni mások hangulatát? – meresztett rá Feliks nagy szemeket.
Gilbert lecsapta a lapjait. Számmal felfelé. Csak egy kettes párja volt, szóval annyira nem sajnálta.
Hogy van az, hogy egyszer akarok kedves lenni és megkérdezni, hogy mi a faszért vág olyan képet, mint Francis, mikor nem kufircol egy hó… nem, nála ez az arc egy hét után jön elő.
Dani megrántotta a vállát.
Talán nekem is az a bajom, de mint hallottad, a potenciális pasijelöltemet éppen valaki más dugja.
Gilbertnek felszaladt a szemöldöke.
Te nem Tinóval vagy együtt?
Egyszerre horkantunk fel.
Dehogy vagyunk együtt!
Dehogy vannak együtt! – erősítette meg Ivan.
Az fura – pillogott Feliks. – Pedig mindenki erről beszél.
Dani eldobta a lapjait, pedig sor volt nála.
Én erről még rohadtul nem hallottam! – fakadt ki. – És én vagyok pletykafészek?
Egyáltalán, ki volt az a gyökér, aki minket összeköltött?! – Csak kínomban mosolyogtam.
Feliks és Gilbert vállat vont. Ivan szegény csak ült, teljes magányosságban. Nála ilyenkor szokott beütni, hogy csak azokról a dolgokról tud, amiket tőlünk tud meg (ami azért elég sok), mert ő az esetek többségében értelmes dolgokról beszélget az emberekkel, és nem pletykál.
Gilbert a vállát vonogatta.
Passzolom. Én Frannel meg Tonival tárgyaltam meg, asszem Francy mondta, ő meg Mattől hallotta, aki vagy Arthurtól vagy Alfredtől hallotta.
Az igaz, hogy együtt aludtatok? – billentette félre a fejét Feliks.
Hulla részegek voltunk, rohadtul nem számít – fintorgott Dani.
Na, akkor lehet, hogy ezért lettetek összeköltve – intett Gilbert. – De legalább már tudom, hogy miért nem nyaltátok egymást mindenki előtt.
Dani megdörgölte a halántékát.
Egyáltalán, honnan tudták meg? Ivan, te mondtad el?
Kedvenc oroszom sebesen rázta a fejét. Ártatlannak nyilvánítottuk. Szerintem Dani nem is gondolta komolyan a meggyanúsítását, Ivan tényleg nem az a fajta, aki az ilyesmit kikotyogja.
Megvilágosodtam.
Te Dani… Berwald benn volt a szobában.
Rámarkolt az asztal szélére.
Agyonölöm.
Nem, te Dennyt fogod agyonölni – emeltem fel a mutatóujjam. – Csak rajta keresztül juthatott be a Hetába. Berwald meg az én szobatársam. Majd nekem gondom lesz rá.
A nyomaték kedvéért megropogtattam az ujjperceim.
Dani, nálad van a kamerád? – könyökölt be Gilbert. – Ezt a köhög a bolha-akciót szeretném felvenni.

SnickyDoo: Hali! Mi jót csinálsz?
Humalai-lai: Bocs, nem érek rá, épp meg kell ölnöm a szobatársam.
SnickyDoo: O_O

Megjegyzések

  1. SnickyDoo Berwald...? Van egy ilyen sejtésem.
    Hm, ez a Berwaldnak rosszak az arcizmai részt beveszem a headcanonjaim közé. *-*

    VálaszTörlés
  2. ...és kiderül, hogy az egész helyen Bercike a legnagyobb pletykás (végül is ikrek). Tudom, hogy beszéltük, de ez volt a minimum, hogy pletyizett, ha már Tinóék az ő ágyában csinálták. A FinHunt amúgy még mindig imádom (bár egyiknek se kötnék semmit se az orrára), és ezek után nem csoda, hogy Rod nem próbálkozott Daninál. (ugye fog? izé, tudod, hogy AusHunos vagyok, hagyj figyelmen kívül, ha nem xD
    Na spoilerezni nem akarok, de nagyon kíváncsi vagyok a következő fejezetre. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok

    1. Majd meglátod, mi lesz, majd meglátod :3 És még egyszer köszi a valós idejű közvetítésért, sokat tettél az írói fejlődésemért ^^ Várlak vissza sok szeretettel! Tudom, hogy messze még a szerda, de azt már röhögve, féllábon, hm? :D

      Szerk.: Ez úton is gratulálok, a te klaviatúrád nyomán született meg a blog hétszázadik kommentje.

      Törlés

Megjegyzés küldése