Humalai-lai #4
Lenne
egy bölcs meglátásom számotokra.
Ha
elhatározzátok, hogy márpedig ez a történet véget fog érni, és
meg is írtátok úgy, hogy véget érjen, akkor ne álljatok neki a
publikálás előtt két órával átírni olyasfajta indokokkal,
hogy ez szar.
Következő bölcs meglátásom: nézzétek meg, hogy mikorra terveztétek be a publikálást, mert ezt a szöveget én egy nappal azelőtt írtam, hogy az automata feltöltés feltette volna. És nagyon ideges voltam, hogy nem leszek kész. Meeeg amiatt is, hogy eltolom az egész történetet, haha.
Ez
egy olyan fejezet, amiben Dani nem jutott eleget szóhoz ahhoz, hogy
tudjon idézni. Uramisten.
Tetőpont,
avagy most üt be a krach
Égető
problémám volt. Halaszthatatlan, felülírhatatlan, valami, amit
muszáj volt orvosolnom, még mielőtt bármi mással foglalkoztam
volna. Leadási héten, mikor van még három megírandó beadandóm,
nyilván minden fontosabb, mint azokat megírni.
Ezen
sürgetéstől űzve térdnadrágban, strandpapucsban és
nagykabátban mentem át egyik koliból a másikba. A hó már nem
esett, de este kilenc lévén, nem voltak melósok, hogy
feltakarítsák, csak hozzám hasonlóan megborult egyetemisták,
akik a stresszt hóember-építésbe ölték. Picike jégcsapok
nőttek a lábszőrömre, mire meleg helyre értem, és
megállapítottam, hogy nem érzem a kislábujjamat. (Milyen fura,
hogy az ilyen testrészek létéről csak ilyen helyzetekben szerzünk
tudomást… sose gondolok például az epehólyagomra. Se a
gégefedőmre. A májamra viszont többet, mint kellene.)
Udvariasan
vártam, míg Gilbert ajtót nyit nekem.
– Ha
mindjárt előhúzod Danit a farzsebedből, agyonváglak – közölte
velem sorozatgyilkos fejjel.
– Nem
terveztem. Denny itt van?
– Hja.
– Gilbert,
úgy érzem, harag van benned.
Sötéten
meredt rám. Odébb lépett, és szélesebbre tárta az ajtót, hogy
belássak.
A
szobájuk jobb oldali sarkában kapott helyet az emeletes ágy, a
harmadik fekhely az ablak alatt volt. A fal mellé három íróasztalt
toltak, a falakra végtelen polcot csavaroztak fel. A pöttöm
előtérben jobbra egy háromajtós szekrény állt, balra meg egy
mosdó, mellette egy támla nélküli, háromlábú székkel, amin
egy vízforraló szomorkodott magányosan. Csak beljebb lépve jöttem
rá, hogy az előteret a szobától elválasztó nyílás tetején
nem egy félrehajtott függönyt látok, hanem a plafonra felfúrt,
leereszthető szárítóról lógó törülközőt.
A
keskeny szoba közepén Alfred hevert, és két papírrepülővel
játszadozott, hangosan brümmögve és ratatázva. Denny az
asztalánál ült, neki háttal és ignorálta. Ebben sokat segített
neki, hogy megviselt frizuráját egy fejhallgató lapította le.
Karikás szemekkel görnyedt egy vaskos tankönyv felett, körülötte
egy ajándékbolt teljes bögrekészlete hevert művészi
rendetlenségben.
Áh.
Szóval a mérnököknél is beütött a tizennegyedik hét meg az
utolsó zh-k.
Ez
egy olyan életkép, amit nem hagyhattam ki. Már le is fotóztam,
mire Gilbert megvetően nézett rám. Most, hogy tudtam, mi áll a
háttérben, kegyeskedtem nem önmagamat tekinteni az űzött
pillantás fő okának.
– Mi
baja? – böktem Alfredre.
– Szerinted?
Részeg.
Felszaladt
a szemöldököm. Gilbert sóhajtott.
– Három
órával ezelőtt lelépett kiereszteni a gőzt, mondván, hogy ő
ezt már nem bírja, azt' Ivan már így kézbesítette. Ez úton is
üzenem neki, hogy seggfej.
– Miért
nem mondod meg neki te?
– Már
mondtam, de mondd neki te is. A nyomaték, Väinämöinen, a
nyomaték.
Amint
kimondta, elsápadt.
– Uramisten,
a nyomatékot kihagytam.
És
már ott is ült a maga asztala mögött. Szélsebesen elkezdett
körmölni egy kockás papírra. Eredetileg csak egy pillantást
akartam vetni arra, hogy mi jót csinál, csak aztán megakadtam
ámulni rajta, hogy Gilbertnek milyen szép és rendezett kézírása
van. De tényleg. Apró, szépen kerekített betűkkel volt teleróva
az egész papír. Hirtelen megsajnáltam, hogy nincs vele közös
órám, hogy jegyzetet tarháljak tőle.
Alt
messziről elkerülve megközelítettem Dennyt. A részegség
ragályos, én meg aznap még be akartam fejezni az egyik beadandóm.
Befoglaltam a harmadik széket, ami kizárásos alapon Alé volt –
meg sejthetően az ő asztala az, ami tele van az elfogyasztott
hamburgerek csomagolásával. Denny még mindig nem mozdult, sőt,
nekem úgy tűnt, hogy ugyanazt a pontot bámulja a könyvében.
Finoman megböktem a vállát, hogy ne kapjon frászt.
Felnézett,
megismert, és felderült. Azon nyomban dennysebb lett az arca.
Hátralökte a fülesét, amiből egy pillanatra kiszabadultak a
szimfonikus metál dallamai – ah, rögtön felbuzdultak bennem az
azonos zenei ízlésből fakadó testvéri érzelmek –, még
mielőtt kilőtte volna a zenét, amit a telefonjáról hallgatott.
– Hali,
Finni, mi kéne?
– Tinónak
hívnak – segítettem ki. – Te Berwald unokatestvére vagy, ugye?
– Nem
fogja a szívére venni, ha elköltözöl mellőle – pislogott
laposan és az arcomba ásított. – Eddig az összes szobatársa
meglépett. Nem is értem, miért nem kér egyágyas szobát. Ja
várj, azért, mert nem költöznek be mellé, és annyival több
helye van széthányni a cuccait.
– Szín-,
méret-, és betűrend szerint rendszerezi a könyveit, nem hiszem,
hogy széthányja a holmiját.
– Oké,
akkor nekem van több helyem rámolni. Komolyan, ki tervezte a
koliszobákat? Arra nem gondoltak, hogy mi itt esetleg élni akarunk?
Elsiklottam
a költői kérdés felett és visszakanyarodtam a magam
problémájához. Mivel Al még mindig az első világháború nagy
légicsatáit vívta, Gilbert meg egy ponton a hajába túrt, és
nyöszörgött, biztos előjeleként a hamarosan bekövetkező
ideg-összeroppanásnak, mertem megkockáztatni, hogy társaságban
hozakodjak fel a magam kis kérdésével.
– Ühm,
szóval Berwald. Figyi, annyi van, hogy tegnap az ágyamból láttam,
hogy cuki kiskutyás videókat néz, és állítom neked, hogy meg se
rezzent. – Nem tudtam, hogyan lehet ezt a kérdésemet finoman
kifejezni, hát úgy döntöttem, hogy megkérdem egyenesben. –
Szokott mosolyogni? Úgy alapvetően? Egyáltalán?
Denny
felkuncogott.
– Hát
persze. Csak tudod… – előrehajolt, én meg hátrahőköltem,
mikor megérintette az arcomat. – Itt van egy izom az arcodban, meg
valahol még három, amitől mosolyogsz, meg úgy alapvetően
alkalmazod a mimikát. Neki ezek az arcizmai kábé nincsenek.
– Tessék?
– hebegtem.
– Ahogy
mondom. Van valami spéci neve ennek a vacaknak. Így született,
vagy mifene. Ha nagyon akar, akkor tud mosolyogni, meg fintorogni, de
hidd el, nem akarod látni, mert olyankor még ijesztőbb képe van.
Bezzeg megvetően nézni így is tud, fene a jó dolgát.
Nem
feleltem. Én már megborultam, teljesen befordultam. Alig vettem
észre, hogy Alfred felkel, és dülöngélve Gilbert nyakába borul.
– Hééé
– mondta kacarászva, és átkarolta a németet. Val'szeg azt
hitte, hogy Ivan az. – Hé, mondj valami mocskosat.
Denny
érdeklődve hátradőlt, én pedig, még mindig teljes sokkban, a
telefonom után nyúltam, hogy Dani se maradjon muníció nélkül.
– Nincs
rajtam alsónadrág – dörmögte Gilbert.
– Tényleg?
– kiáltott fel boldogan Alfred.
– Tényleg,
baszd meg, mert ezredszer kérlek meg, hogy szedd le a kibaszott
szárítóról a kibaszott holmidat, mert kurvára szeretnék már
kimosni!
Talán,
ha nem lettem volna még mindig megborulva, akkor nevettem volna
olyan hangosan, mint Denny.
SnickyDoo: Dolgok, amiket utálok:1., amikor a zuhanyfüggöny hozzámér2., mikor valamely tömegközlekedési eszközön a megkérdezésem nélkül foglalják el mellettem a helyet3., mikor nem találom a szemüvegem.Humalai-lai: Szemüveges vagy?SnickyDoo: AhamHumalai-lai: És milyen szemüveged van?SnickyDoo: Nem tudomSnickyDoo: Ha rajtam van, nem látom, ha nincs rajtam, azért nem látom.Humalai-lai: Tükör? :DSnickyDoo: #overrated
A
beszélgetés hatására persze, hogy elmaradt a beadandó-írás.
Csak ültem a laptopom felett, hajszárítóval melengettem a
lábamat, hátha megmaradnak a lábujjaim, és azon elmélkedtem,
hogy szegény Berwald. Velem szemben ült, a szemüvegén kéken
csillogott a laptopja fénye, az arca pedig mozdulatlan volt. Az is
marad, mert az
izmai elárulták őt.
Nem
tudom, miért fájt ennyire a tény, hogy van ember a világon, aki
sosem lesz képes rámosolyogni azokra, akiket szeret, de nagyon
felzaklatott. Ráírtam Danira, hogy tudja-e ápolni a lelkemet, de
azt válaszolta, hogy amennyiben nem létfontosságú dologról vagy
Roderich iránta érzett lángoló szerelméről akarom tájékoztatni,
akkor hagyjam békén, mert még éjfélig meg kéne írnia 14 oldal
beadandót hivatkozással és mindennel együtt.
Valamikor
tízkor írtam neki.
Végül
kínomban, és mert Berwald szokásával ellentétben nem ment el
tizenegykor fürödni – én meg szenvedtem azon, hogy nem írom a
beadandóm, holott kellene, de nem tudom, mert Berwald itt ül, és
tudom, hogy milyen szegény, és argh, így biztos nem fogok aludni
–, ráírtam Snickyre.
Humalai-lai: Hej! Mi jót csinálsz?SnickyDoo: Most végeztem a beadandómmal és épp mentem volna aludni. Te?Humalai-lai: De jó neked… én csak megborultam xDHumalai-lai: Szabad neked nyafogni?SnickyDoo: Csak nyugodtan :)Humalai-lai: Ok. Huh, az a gond, hogy nem tudom, hogy mondjam úgy, hogy ne mondjak neveket… mindegy, próbálkozom. Van ez a szobatársam, akiről már meséltem neked.SnickyDoo: ÜhümHumalai-lai: Éééés ma elkaptam az unokatesóját, hogy miért nem szokott mosolyogniSnickyDoo: A szobatársad unokatesóját?Humalai-lai: Aha
Berwald
hirtelen mozdult velem szemben. Szusszant egyet, és gyors, ideges
mozdulattal megdörgölte az állkapcsát, mire ijedten
összerezzentem. Ő felém pillantott, én meg megpróbáltam
ártatlanul mosolyogni rá. Szerintem nem sikerült megtévesztenem,
legalábbis a szemöldökei között megjelent egy kis ránc.
SnickyDoo: És?Humalai-lai: Hát, az a helyzet, hogy nem tud mosolyogni szegénySnickyDoo: Szerinted szánalmas?Humalai-lai: Nem, dehogy is!Humalai-lai: Én csak…
Kerestem
a szavakat. Hirtelen azon kaptam magam, hogy a bal kezemet eltartom
magamról, és forgatom a csuklómat, a szoba sarkába fintorgok és
úgy gondolkodom. Ez rövid úton elvezetett a megvilágosodáshoz.
Humalai-lai: Érted, amikor nekem valami bajom van, akkor az arckifejezések segítenekHumalai-lai: Ha boldog vagyok, akkor mosolygok és nevetek, amitől igazán átélem az érzést. Azt mondják, hogy ha meg akarsz nyugodni, akkor az első lépés az, hogy ellazítod az arcodat, mert az segít kordában tartani az érzéseidetSnickyDoo: Nem értelekHumalai-lai: Arra próbálok rámutatni, hogy ő ezeket nem tudja kimutatni! Nem adhatja a világ tudtára, hogy mit érez, pedig egyetlen arckifejezés néha ezer meg egy mondatnál és monológnál többet ér. Ráadásul szegénynek kicsit ijesztő az alapfeje, érted, úgy néz, mintha neheztelne.Humalai-lai: Ami egy fokkal jobb, mint az egyik legjobb barátomé, róla néha azt hiszi az ember, hogy ki akarja tépni a másik torkát…Humalai-lai: De most már érted?SnickyDoo: Kezdem kapiskálniHumalai-lai: Mivel ijesztő, ezért nem mernek odamenni hozzá az emberek. Kínosan ügyelt arra, hogy sose legyen a lábam alatt, mindig akkor főz, amikor én nem vagyok benn. Sosem használ a hűtő felénél több helyet, nem hív fel senkit, és mikor látta, hogy mennyivel kisebb vagyok nála, akkor mindent felpakolt a felső polcra.Humalai-lai: Van egy olyan erős gyanúm, hogy introvertált, legalábbis ha beszélgetünk, akkor mindig megvárja, hogy én kezdeményezzekHumalai-lai: Szerintem fél az emberektőlSnickyDoo: Gondolod?Humalai-lai: Ühüm. Mintha attól tartana, hogy elítélik azért, amiért vannak érzései, ezért mindent lezár magában.SnickyDoo: Olyan, mint egy börtön.Humalai-lai: Tervezett egy asztalt és megdicsérte a pitémet.Humalai-lai: Szerintem inkább kincsesláda.
Snicky
nem válaszolt. Hümmögtem egy sort, visszaváltottam a doksimra,
meredtem a képernyőmre. Nem is tudom, miért néztem fel, de a
pillantásom összetalálkozott Berwaldéval, aki engem nézett. Nem
ijesztően, vagy mogorván, vagy azzal az érdektelen alapfejjel,
ahogy egyébként szokott nézni. A két szép kék szeme, amik
olyanok, mint egy-egy megfagyott akvamarin, most melegen csillogtak.
Az arcélét lágyan rajzolta meg az asztali lámpája sárgás
fénye, a haja pedig olyan művészi kóchalmazba rendeződött, hogy
az már szándékosságot sejtetett.
Le
akartam fényképezni. Hosszú záridővel, sötétségre
optimalizált beállításokkal. A mikromozgásoktól kicsit
elmosódna a kép, de attól fellágyulnának a vonásai is,
tökéletesen kirajzolva azt, amit a képpel üzenni szeretnék.
Éreztem
a jelentőségteljességét annak a pillanatnak. Más volt az íze a
szoba dezodortól és idegességtől állott levegőjének, ahogy a
lélegzetem beszökött az ajkaim között, és a súrlódástól
hullámokat vetett a fogaim hegyormán. Más volt a táguló tüdőmtől
táguló mellkasom érzete. Egy olyan apró mozdulatnak, mint a karom
felemelése és az ujjam kinyújtása, világokat mozdító és
megváltoztató ereje lett.
– Elmentem
fürödni – böktem a hátam mögé.
Szép.
Harcos őseim egyszerre temették a tenyerükbe az arcukat.
Call Me Mahbe: Szióka ʕ•ᴥ•ʔHumalai-lai: Téged nem letiltottalak?Call Me Mahbe: Ja, a másik nickemetCall Me Mahbe: Örülök, hogy emlékszel rám ʕᵔᴥᵔʔHumalai-lai: TesóHumalai-lai: Ne márCall Me Mahbe: De olyan édes vagy a képeden! (づ。◕‿‿◕。)づHumalai-lai: Menj, szerezz magadnak barátokatHumalai-lai: Én arra játszom, de akadályozolCall Me Mahbe: Azta, nem szoktál te ilyen bunkó lenni ≧☉_☉≦Humalai-lai: Nem beszéltél még velem elegetCall Me Mahbe: Tino, ismerlek már harmadik éve és folyamatosan nekem bőgszHumalai-lai: …Humalai-lai: Dani?Call Me Mahbe: Igen, cica? \ (•◡•) /Humalai-lai: Baszd meg, felrúglak xDDHumalai-lai: Mindenkinél bepróbálkozol?Call Me Mahbe: Nahh, csak veled. Élmény nézni a képedet, mikor faszságokat írogatok nekedHumalai-lai: Na várjHumalai-lai: Hányszor írtál rám?Call Me Mahbe: Passz, elég sokszorHumalai-lai: (╯°□°)╯︵( .o.)Call Me Mahbe: Inkább szedd magad és gyere át Matték kolijábaCall Me Mahbe: 304Call Me Mahbe: Catanozunk, és ketten uncsiHumalai-lai: 2 perc és ott vagyokHumalai-lai: Illetve mindjárt, nem találom a nadrágomCall Me Mahbe: Te, ha folyományok vannak nálatok, akkor arról szóljálHumalai-lai: (ノಠ益ಠ)ノ︵( .o.)
– Ilyesmi
is csak velem történhet – nyöszörögte Matt.
– Nem,
igazából bárkivel megeshet – veregettem vállon. – És ha nem
léptem volna félre, akkor én kapom be.
– Ettől
sokkal jobban érzem magam, köszi.
Szegénykém
eléggé a lelkére vette, hogy a városban sétálgatásunk közben
két hülyegyerek köpőcsővel a hajába küldött egy rágógumit.
– És
engem lőnek meg, érted, engem, a kanadait! – folytatta a
nyafogást.
– Legalább
nem fogom otthon rossz hírét kelteni a hazádnak, a finn turisták
továbbra is Kanadába jönnek nyaralni, nő a GDP és magasabb lesz
a nyugdíjad.
– Francnak
vagy ilyen vidám! – fakadt ki. – Nem akarom levágatni a hajam.
– Nem
is kell – néztem rá megütközve. – Ki lehet szedni.
A
szemeit forgatta.
– Ja
persze, hogyne. Mégis hogy?
– Jéggel.
Felszaladt
a szemöldöke, én pedig, mivel olyan tudás birtokában voltam,
amivel ő nem rendelkezett, rögvest felsőbbrendűnek éreztem
magam.
– Annyi
van, hogy addig kell hűteni, amíg ilyen kis betongolyó nem lesz,
akkor le lehet szedni. Elméletileg. Legalábbis anyám ezzel szedte
ki a szőnyegből, amikor belekentem. Kapargatta egy kicsit, szóval
lehet, hogy fájni fog.
– Inkább
fájjon – dohogott. – Egy egész élet volt, mire normálisan
nézett ki a fejem, nem akarok megint rövid hajjal lófrálni.
Elgondolkodva
méregettem.
– Nem
értelek. Alfrednak jól áll a rövid haj, egészen biztosan neked
is…
– Éppen
ez az! – vágott közbe. – Így is egy csomószor néznek Alnak,
most képzeld el mi lenne, ha még a hajunkat is ugyanúgy hordanánk!
– Most
hirtelen megörültem, hogy nekem nincs testvérem – sóhajtottam.
Hadd
tegyem hozzá, hogy már ezer éve sétáltunk visszafelé Matt
kolijához. Ő lakott a legközelebb az egyetemhez. Majdnem
ugyanolyan volt a kolija, mint amiben Ivan és Dani laktak, csak ezt
most tatarozták ki pár éve, szóval néhol még mindig festékszaga
van és az egyetem marha büszke rá.
– Még
mindig Francissel laksz? – kérdeztem.
– Ühüm.
Szeretek vele lakni.
– Nem
is akarsz összeköltözni Neddel? – pillantottam rá.
Matt
a száját húzta.
– Hát…
Nemtom. Neddel most nem igazán vagyunk olyan… hogy is mondjam.
– Hullámvölgy?
– Az.
– De
még együtt vagytok?
– Persze.
Csak mostanában sokat vitatkozunk, mert Ned túl sokat szív. Nem
azt mondom, hogy én nem, de rá lassan már nincs hatással a fű,
olyan mennyiségben tolja. Az meg nem lenne jó, ha rákapna valami
komolyabbra.
– Nem,
az tényleg nem – értettem egyet félhangosan.
Nem
tudom, hogy is van ez. Én csak Daninak nyomom a panaszkodást, meg a
zokogást a nem létező szerelmi életemről, de engem mindig
megtalálnak a többiek. Mire visszaértünk Matt szobájába, már
beható ismereteim voltak a kapcsolatáról. Meg annak mélységeiről.
Nem mintha a biciklis kirándulás után nem lett volna minden tök
nyilvánvaló.
– Úgyhogy
ez van – vonogatta a vállát Matt, mikor kiszálltunk a liftből.
– Azt pont nem vágom, hogy ezt miért neked mondtam el, mert így
holnapra mindenki más is tudni fogja.
– Miért
hiszi azt mindenki, hogy pletykafészek vagyok? – hunyorogtam rá.
– Talán
azért, mert bármi van az egyetemen, te mindig tudsz róla?
– Az
nem mérvadó, mindenki más is tud mindenről.
– Hja,
tőled vagy Danitól.
– Akkor
se vagyok pletykás – duzzogtam.
Matt
mosolyogva benyitott a szobájukba. Frankó kis szoba, ugyan fürdő
meg konyha nem jár hozzá, de emeletes ágy se, ami szerintem a
világ marhasága. A keskeny szobában a két ágy jobbra volt tolva,
és egy kisebb komód választotta el őket. Arthur és Francis a
komód innenső oldalán voltak, és ugyan a pipacspiros képű
Arthur helyből a szoba másik sarkába ugrott, de még mindig tök
nyilvánvaló volt, hogy milyen helyzetben kaptuk el Francisszel.
Matt
illedelmesen becsukta az ajtót.
– És
erről nem beszélünk soha többet – jelentette ki síri hangon.
– Ámen.
Egyetlen
lépést tett meg, aztán összeráncolt homlokkal megállt.
Villámgyorsan visszafordult és feltépte az ajtót.
– Igazán
nem érdekel, hogy mit műveltek, de Francis, leszel szíves nem az
én ágyamban hupákolni, okés?!
Dani: Jeleznek az érzékeimDani: Pletykát szimatolokTino: Majdnem bejött a FrUK shipedDani: Oh? *v*Tino: Matt szobája, rájuk nyitottunkDani: És mit mondtak?Tino: A világon semmit, csak Mattie váltott agresszívbe, mikor feldolgozta, hogy az ő ágyán történnek az eseményekDani: xDTino: De nem tőlem tudodDani: A mestert akarod tanítani, Tinuska? :DVanya: Lehetne, hogy ezt a fajta hobbitokat privátban beszélitek meg?
Az
ember a korral bölcsebb lesz, tartja a mondás. Ettől függetlenül
minden vizsgaidőszak elején elkövetjük azt a hibát, hogy
tanulókört szervezünk a Hetának. Igazából semmi baj nincs vele,
mert ad egy biztos pontot, hogy nem csak én szenvedek, hanem
mindenki más is, de az néha zavaró tud lenni, hogy mindenkinek
megvan a maga stílusa és egyénisége, ennek megfelelően
mindenkinél máskor üt be a depresszió. Engem néha szokott
zavarni, ha a többiek nem illeszkednek az én menetrendemhez. Mint
például Alfred, aki tíz perccel az előtt borult meg, hogy
kritikus pontot ütött volna meg a pánikolásom.
– Ki
volt az, aki kitalálta a geológiát?! – fakadt ki. – Kicsoda?
Elfeküdt
és kiszenvedett. Arthur az asztal túlfelén szélesen vigyorgott a
maga számításaiba. Alfred – nem tudom, hogyan – ezt
észrevette, és felkapta a fejét.
– Ne
merj kiröhögni, hallod?
Ha
esetleg kedvem támadna felcsapni mesefilm-készítőnek, akkor tuti,
Arthurt fogom castingolni a főgonosz szinkronhangjának. Attól a
nevetéstől végigfutott a hátamon a hideg.
– Hagyd
má' abba!
– Szenvedj
csak! – kacagott. – Én már megküzdöttem, és tudod mit?
Ötösre szigorlatoztam kőzettanból, há! Ott rohadjon meg, ahol
van.
– Megrohadhatna
– ejtette le a fejét Alfred. – Még mielőtt nekem is kell.
Ivan
elnézte Alfredet. Nem szánakozva, hanem olyan kedvesen. Ivanosan.
Ahogy az ember a szívének kedves dolgokat nézi. Ahogy én nézem a
pitémet, mielőtt nekiesek. Ivan nem próbálta egyben begyömöszölni
Alfredet a szájába, hanem letette a maga könyvét, odament hozzá,
és lefeküdt mellé a földre.
– Kemény
ez a terep, Fredka.
– Möh
– értett egyet.
– Nem
akarsz inkább felkelni?
– Müh.
Alfred
felkönyökölt, az oldalára fordult, és idióta vonaglással
közelebb evickélt Ivanhoz, hogy rá tudjon feküdni. Kedvenc
oroszom felhúzott lábakkal, remegő tagokkal, némán röhögött,
Alfred meg jólesően szuszogott.
– Na,
mennyivel jobb.
Gilbert
lapozott a maga könyvében és szárazon megjegyezte:
– Fasza
lesz közölni az előadómmal hétfőn, hogy az anyag helyett el
tudom neki mesélni, hogyan vezetik le a vizsga keltette szexuális
frusztrációjuk a haverjaim.
– Milyen
szépen mondtad – csodálkozott Francis.
– Egyszerűbb
lenne elkérni Dani videóját – tette hozzá Toni.
Mind
Dani felé fordultunk, aki meglepetten pislogott.
– Mi
van?
Ivanra
néztem, de ő már épp a sálját igazgatva ült vissza a könyve
mögé. Alfred undorodó képpel ereszkedett le a maga székére. Az
undor nem Daninak, kizárólag a geológiának szólt.
– Na
végre! – sóhajtott Gil megkönnyebbülten és lapozott.
Mintegy
fél percen belül eldobta a könyvét és kiment a balkonra cigizni.
Bojz: Szia!Humalai-lai: Dani, már tényleg nem vagy viccesBojz: Nem Dani vagyokHumalai-lai: Na perszeLetiltottad „Bojz” felhasználót.
– Hallod,
most már igazán abbahagyhatnád a álnickeken rám írogatást.
Szelíden
felvont szemöldökkel nézett fel a telefonjából.
– Drágám,
csak azért, mert éppen beszélgetek valakivel, közel sem biztos,
hogy téged csesztetlek.
– Aha,
hogyne.
Megmutatta
nekem a telefonját. Éppen Gilbertnek küldött képeket
tamponokról, ő pedig ettől teljesen megborult. Krákogtam egy
kicsit.
– Akkor
most tök fölöslegesen tiltottam le valakit?
– Nem
kizárt.
Már nem mellőzöd „Bojz” felhasználót.Humalai-lai: Hali!Nem tudtuk elküldeni ezt az üzenetet, „Bojz” felhasználó mellőzött téged :(
– Dani,
most veszítettem el életem szerelmét! – borultam zokogva a
vállaira.
Dani
fél kézzel megpaskolta a vállamat, és folytatta a tamponos fotók
küldözgetését. Néhányat még montázsba is foglalt.
Az
a helyzet, hogy tudunk nagyon rosszmájúak is lenni. A
vizsgák viharának egy csendesebb pillanatában összegyűltünk
ruhában pókerezni. Zseniális
hármasfogatunk egy Gilberttel és egy Felikssel egészült
ki Daniék birodalmában,
mikor futótűzként végigszaladt a Heta híradóláncán az üzenet,
hogy Rodot és Basch-t együtt látták andalogni a parkban. Volt
róla néhány kép is. Mire befutott az utolsó fejlemény, hogy
eltűntek Rod koliszobájában, már azt is tudtuk, hogy a két
olasztól, Felitől és Romától származik az infó.
– Még
jó, hogy engem tartanak az egyetem pletykafészkének – morogta
Dani, és dühösen dobott két lapot.
Tudtam,
hogy mélyebben érinti ez a hír, mint mutatja, és az idegessége
most nem a hormonokból fakad. Daninak ritkán vannak rosszkedvű
szakaszai, vagy ilyen nyomott pillanatai, de akkor egy ponton mindig
előkerül, hogy transznemű, és természet ősanyánk egy ócska
kurva, amiért az ő férfilelkét egy női testbe rakta. A
nyomottságát az adja, hogy hiába alakítja a testét a lelkéhez,
köti le a mellét, beszél mély hangon és hiába hiszi azt kábé
egész Kanada, hogy férfi, őt magát a méhe mindig emlékezteti
erre a fiaskóra. Ilyenkor egy kicsit simogatni kell, és akkor
jobban lesz.
Most
azonban ő is belefutott abba a téglafalba, mint én az elmúlt
félévekben már néhányszor: beleszeretett valakibe, akinek már
volt valaki más az életében. Néhányszor. Csak egyszer. Egyedül
Ivannal fürödtem be, Danival és Eddel csak szimplán nem működött.
– Nyilván
téged – kacarászott Gilbert. – Olyan nincs, hogy te ne tudj
valamiről.
– Asszed.
– Asszem.
Tudod, mi van Antonio és Romano között?
– Mindenki
tudja, mi van Antonio és Romano között – fintorgott.
– Nem
mindenki, mert Toni még mindig Emmával jár – mutatott rá
Gilbert.
– Nem
jár, csak csapja neki a szelet, Emma pedig élvezi – javítottam
ki.
Gilbert
a szemét forgatta.
– Engedd
már meg, hogy tisztában legyek a haverom életével, jó?
– Miért
pletykálunk már megint? – kérdezte Ivan ajakbiggyesztve.
– Mert
izgi – mosolygott rá Feliks. – Egyébként tartod a tétet?
– Hogy,
már emeltünk? Na, ezért nem szeretem, ha pletyka van játék
közben, mindig elterelitek a figyelmem.
Megveregettem
Ivan vállát, de zavartalanul folytattam a Spamano kitárgyalását:
– Egész
biztos nem jutottak még semmire, egyébként Ned már kiherélte
volna Tonit.
– Oh
– csodálkozott el Gilbert és lejjebb engedte a kezét, miközben
elrévedve megbámulta a falra lógatott egyik
szivárványos-melegpárti-hótliberális plakátot. Dani azon
nyomban oldalt hajolt, hogy meglesse a lapjait. – Akkor ezért
olyan frusztrált szegény Toni mostanában.
– Ned
védi a húgát? – vonta fel a szemöldökét Ivan. Gilbert
bólintása után nosztalgikusan felkuncogott. – Na igen, anno
nekem is volt egy-két köröm Arthurral.
– Nem
akarta, hogy összejöjjél Allal?
– Nem
igazán. Szerintem az ő fejében Alfred megakadt valahol a tizedik
életévében.
– Már
nem azért, de én lakok vele, és szerintem a nyolcadiknál tovább
nem vitte.
Gilbert
morogva átrendezte a lapjait. Balra nézett, sandán bámult Danira,
aki gyanúsan ártatlanul pislogott vissza rá. A következő körben
Gil az egész pakliját lecserélte, mire Dani csalódottan
felnyögött.
– Nem
is értem, hogy vették fel asztronómiára – csóválta a fejét
Ivan.
– Nem
azt mondtam, hogy hülye, azt mondtam, hogy infantilis.
– Egyetemen
tanítanak ilyesmit? – csillant fel Feliks arca. – Én ezt eddig
miért nem tudtam?
Értetlenül
bámultam a lengyelre, de szerencsére Dani nem volt olyan gyík,
mint mi többiek, és lekövette, hogy mit szeretne szegény
szobatársa.
– Csillagásznak
tanul, bogaram, a csillagjóslás az asztrológia.
– Ja,
akkor kit érdekel.
Gilbert
megint olyan képet vágott, hogy azt hittem, most fogja eldobni a
lapjait és kicaplatni a szobából, hogy megtagadjon közöttünk
minden kapcsolatot.
– Inkább
azt mondjátok meg, hogy van az, hogy Rod most Basch-sal nyomul –
sóhajtott Dani. – Neki nem a lányok tetszenek?
– Drágám,
Rod német anyanyelvű – kacagott fel Feliks. – Tízes skálán ő
is tizenegyes értékben meleg.
– Ez
az állítás mindenkire igaz? – kérdezte Dani, és lopva Gilbert
felé nézett.
Az
albínó pont elkapta a pillantását.
– Nem,
köszönöm. Minden családban van egy hetero, ezt felénk én
képviselem.
– Ez
nem fordítva van? – vonta össze a szemöldökét Ivan.
– Nem
abban a családban – jelentette ki Feliks nyugodtan. – Emelek egy
fél zoknival.
Megnéztem
a lapjaimat, és úgy döntöttem, ennyit nem ér a blöfföm, hát
dobtam. Innentől kezdve semmi nem tántoríthatott el Gilbert
cseszegetésétől.
– Azért
én nem mondanám magamat heterónak, ha ilyen szinten el lennék
telve magammal.
– Nem
vagyok eltelve magammal.
– Önmagadat
állítottad be Facebookon a partnerednek!
– Ez
csak egészséges önbecsülés – körözött a csuklójával.
Danira pillantott. – Még egyszer belenézel a lapjaimba és
lecsaplak.
– Nem
néztem bele a lapjaidba.
– Nem
hát. Amúgy mi a faszért érdekel téged Roddy?
– Miért
ne érdekelhetne? – rántotta meg a vállát.
– Nah,
el vagy kenődve, te szar.
– Te
képes vagy érzékelni mások hangulatát? – meresztett rá Feliks
nagy szemeket.
Gilbert
lecsapta a lapjait. Számmal felfelé. Csak egy kettes párja volt,
szóval annyira nem sajnálta.
– Hogy
van az, hogy egyszer akarok kedves lenni és megkérdezni, hogy mi a
faszért vág olyan képet, mint Francis, mikor nem kufircol egy hó…
nem, nála ez az arc egy hét után jön elő.
Dani
megrántotta a vállát.
– Talán
nekem is az a bajom, de mint hallottad, a potenciális pasijelöltemet
éppen valaki más dugja.
Gilbertnek
felszaladt a szemöldöke.
– Te
nem Tinóval vagy együtt?
Egyszerre
horkantunk fel.
– Dehogy
vagyunk együtt!
– Dehogy
vannak együtt! – erősítette meg Ivan.
– Az
fura – pillogott Feliks. – Pedig mindenki erről beszél.
Dani
eldobta a lapjait, pedig sor volt nála.
– Én
erről még rohadtul nem hallottam! – fakadt ki. – És én vagyok
pletykafészek?
– Egyáltalán,
ki volt az a gyökér, aki minket összeköltött?! – Csak kínomban
mosolyogtam.
Feliks
és Gilbert vállat vont. Ivan szegény csak ült, teljes
magányosságban. Nála ilyenkor szokott beütni, hogy csak azokról
a dolgokról tud, amiket tőlünk tud meg (ami azért elég sok),
mert ő az esetek többségében értelmes dolgokról beszélget az
emberekkel, és nem pletykál.
Gilbert
a vállát vonogatta.
– Passzolom.
Én Frannel meg Tonival tárgyaltam meg, asszem Francy mondta, ő meg
Mattől hallotta, aki vagy Arthurtól vagy Alfredtől hallotta.
– Az
igaz, hogy együtt aludtatok? – billentette félre a fejét Feliks.
– Hulla
részegek voltunk, rohadtul nem számít – fintorgott Dani.
– Na,
akkor lehet, hogy ezért lettetek összeköltve – intett Gilbert. –
De legalább már tudom, hogy miért nem nyaltátok egymást mindenki
előtt.
Dani
megdörgölte a halántékát.
– Egyáltalán,
honnan tudták meg? Ivan, te mondtad el?
Kedvenc
oroszom sebesen rázta a fejét. Ártatlannak nyilvánítottuk.
Szerintem Dani nem is gondolta komolyan a meggyanúsítását, Ivan
tényleg nem az a fajta, aki az ilyesmit kikotyogja.
Megvilágosodtam.
– Te
Dani… Berwald benn volt a szobában.
Rámarkolt
az asztal szélére.
– Agyonölöm.
– Nem,
te Dennyt fogod agyonölni – emeltem fel a mutatóujjam. – Csak
rajta keresztül juthatott be a Hetába. Berwald meg az én
szobatársam. Majd nekem gondom lesz rá.
A
nyomaték kedvéért megropogtattam az ujjperceim.
– Dani,
nálad van a kamerád? – könyökölt be Gilbert. – Ezt a köhög
a bolha-akciót szeretném felvenni.
SnickyDoo: Hali! Mi jót csinálsz?Humalai-lai: Bocs, nem érek rá, épp meg kell ölnöm a szobatársam.SnickyDoo: O_O
SnickyDoo Berwald...? Van egy ilyen sejtésem.
VálaszTörlésHm, ez a Berwaldnak rosszak az arcizmai részt beveszem a headcanonjaim közé. *-*
Vigyed, áldásom rá :D
Törlés...és kiderül, hogy az egész helyen Bercike a legnagyobb pletykás (végül is ikrek). Tudom, hogy beszéltük, de ez volt a minimum, hogy pletyizett, ha már Tinóék az ő ágyában csinálták. A FinHunt amúgy még mindig imádom (bár egyiknek se kötnék semmit se az orrára), és ezek után nem csoda, hogy Rod nem próbálkozott Daninál. (ugye fog? izé, tudod, hogy AusHunos vagyok, hagyj figyelmen kívül, ha nem xD
VálaszTörlésNa spoilerezni nem akarok, de nagyon kíváncsi vagyok a következő fejezetre. :D
Majd meglátod, mi lesz, majd meglátod :3 És még egyszer köszi a valós idejű közvetítésért, sokat tettél az írói fejlődésemért ^^ Várlak vissza sok szeretettel! Tudom, hogy messze még a szerda, de azt már röhögve, féllábon, hm? :D
Szerk.: Ez úton is gratulálok, a te klaviatúrád nyomán született meg a blog hétszázadik kommentje.