Fizetség

Tonhal-féle filozófus-percek néhány headcanonnal megfűszerezve. A történet canon-compliant, mindenféle párosítás nélkül. Csak vannak. És angstolnak.

Erzsi bátyja: a mangában Erzsinek van egy „Magyar” nevű bátyja, aki valószínűleg nomád eleinket testesítette meg.

Hallgatnivaló: Brand X Music

Meglepő, milyen bölcs tud lenni francia létére.

Fizetség

Erzsi többször is átszaladt rajta gondolatban, hogy mit fog mondani, mégis zavarba jött, mikor a másik ország közelébe ért. Rendben, nagyobb nála területileg, a népessége majdnem hétszerese az övének, a gazdaságot meg inkább nem is hozza szóba, de emberileg biztos teljesít olyan jól, mint ő, ha nem jobban.

Kihúzta magát, és közelebb lépett Francishez, aki fáradt mosollyal állt fel a székéből, és búcsúzott el Ludwigtól.

– Akkor holnapután.

– Ja. Üdvözlöm Monacót.

– Átadom.

Ludwig kék szemei Erzsire villantak, aki intett neki, hogy most nem vele akar beszélni. A nagydarab német biccentett, és az órájára nézett. Erzsi biztos volt benne, hogy előre megtanulta a teljes menetrendet, és pontosan tudja, hogyan fog kijutni Ferihegyre. Csak nevetett, mikor Feli Ludwig nyakába ugrott, és lelkesen magyarázni kezdett egy közeli étteremről, a szőke pedig lemondó sóhajjal tudomásul vette, hogy még órákig fog barangolni a magyar fővárosban.

– Tehetek érted valamit, Élise?

Elszakította a pillantását az olasztól, aki becserkészte Kikut is, hogy hármasban induljanak várost nézni, és Francis felé fordult.

– Csak egy apróság – legyintett. – Igazából a véleményedre lennék kíváncsi, már ha belefér az idődbe.

– Miről lenne szó?

– Ide két sarokra nyílt egy modern galéria, és még nem sikerült eldöntenem, hogy amit kiállítottak, az művészet vagy szemét.

Francis szeme tágra nyílt a meghatottságtól, a mosolya szélesedett és a szívére tette a kezét.

– Azt szeretnéd, hogy mondjak véleményt a művészetedről? Ennyire adsz a szavamra?

Felhorkant.

– Mert kit kérdezzek? A szomszédaim egyik fele utál, Katyusának kisebb baja is nagyobb egy galériánál, a többiek nem érnek rám, Felikset meg nem nagyon érdekli az ilyesmi. – Csípőre tett kézzel nézett végig a fővárosában ülést tartott díszes társulaton. – A következő tippem Alfred lett volna, de szeretném, ha az a galéria egyben maradna.

Francis kuncogott, és ő is megnézte magának a lendületesen gesztikuláló amerikait. Éppen Arthurt fárasztotta a legújabb ötletével. Francis felé bökött és megjegyezte:

– Ne mondd meg neki, hogy ezt mondtam, de a kritikához ő is ért.

Erzsi hümmögött.

– Tudom, de ezek tényleg modern alkotások. Ha jól látom, akkor Arthur zakója megint egy tizennyolcadik századi darab.

Francisből kirobbant a nevetés, és tömködte az öklét a szájába, hogy ne legyen olyan hangos. Az angol így is megeresztett feléjük egy megvető pillantást, amivel csak fokozta a hirtelen jött jókedvet. Ha Alfred nem rángatja magával egykori nevelőjét, lehet, hogy a francia ott fullad meg.

– Haj, de rég nevettem ilyen jót! Ezek után úgy érzem, már mindenképpen kötelességem ellátogatni ebbe a galériába.

Erzsi megkönnyebbülten kihúzta magát.

– Várlak, amikor csak megfelel.

– Azt mondtad, hogy ide két sarokra van nem? Éppenséggel ráérek, ha neked is jó.

Gyorsan megegyeztek. Míg Erzsi összeszedte a maga holmiját, Francis is befejezte a pakolászást. A lift előtt még megálltak a kávégépnél, de utána traccsolva vágtak neki annak a hétszáz méternek, ami elválasztotta őket a galériától.

Séta közben Erzsiben ott motoszkált, hogy talán taxit kellett volna hívnia. Mikor legutóbb Párizsban volt, legfeljebb az autó ajtaja és a hotelszobája közti távolságot kellett gyalog megtennie, egyébként cipelték őket mindenhova. Most meg sétáltatja a vendégét itt a huszonsokfokban, közvetlenül azután, hogy szívességet kért tőle. Egy kicsit pofátlannak érezte magát.

Francis meglazította a nyakkendőjét, és beletartotta az arcát a délutáni szellőbe.

– Jó illatod van, Élise. Uhh, ez furán hangzott.

– Hát… eléggé.

A férfi megnézte magának a gyertyánfasort az út szélén, meg az aszfaltozott járdát, kétoldalt a századfordulós, néhol felújításra szoruló épületekkel.

– Még mindig nem sikerült megnevelni az enyéimet – panaszkodott. – Párizs egyes pontjain néha olyan szag van, mint egy elhanyagolt nyilvános vécében, és Arthur hiába állít mást, London se jobb.

– Szerintem ez az összes világvárosban probléma – vont vállat. – Az én szívemnek is megvannak a maga rohadó csücskei.

– Mindenhol, kedvesem, mindenhol – csóválta a fejét. – Néha a fél karom odaadnám, hogy olyan szigorral dolgozhassanak az állami szervek, mint mondjuk az ezerhétszázas években. Természetesen annak is meglennének a maga hátrányai.

– Emberek vagyunk, Francis.

Általános lezárás ez közöttük. „Emberek vagyunk.” Egyikük sem tökéletes, a gyerekeik sem azok, és senkinek se jó soha semmi. Azért próbálkoznak rendületlenül, mást nem is tehetnek.

Egyszerre aztán megtorpant. Francis két lépést is megtett már, mire észrevette, hogy ő elmaradt mögötte.

Erzsi csak állt, és nézte a kapualjban heverő, mattrészeg hajléktalant. Szíve szerint odalépett volna hozzá, hogy a fülébe súgja azt az egyetlen mondatot, amit hallva a férfi magára talál, és újra felépíti az életét. A fejében viszont ott visszhangoztak az országok törvényei. Nem is törvények, inkább csak a tapasztalat szülte jótanácsok.

Ne segíts rajtuk.

Lehunyta a szemét, félrefordította a fejét, és tovább sétált. Minden lépés olyan volt, mintha mezítláb sétált volna tüzes parázson.

– Élise?

– Tehetséges ember – sóhajtotta.

– Sok ilyen végzi az utakon.

– Tehetséges vezető – javította ki magát. – Meglenne benne az erő ahhoz, hogy ismét naggyá tegyen engem.

Francis felkapta a fejét. Hosszan fürkészte, amitől Erzsi már kezdte kényelmetlenül érezni magát.

– Miért nem segítesz rajta? – kérdezte végül.

– Benne van a tanácsokban, hogy ne tegyük. A bátyám óva intett tőle. Bizonyára oka volt rá.

Francis a fejét csóválta.

– Több női országra lenne szüksége a világnak.

– Parancsolsz?

– Általában a lányoknak van meg az ereje ahhoz, hogy továbblépjenek.

– Diszkriminatív vagy. Biztosan képesek vagytok rá ti is.

Francis nem válaszolt. Néhány lépés után Erzsi rákérdezett:

– Megtennétek, ugye?

– Én nem tudtam otthagyni – torpant meg Francis és a semmibe meredt. – Ott ült, magába roskadtan, körülötte a fénnyel, hogy képes lenne bármire, de a gödör alján volt. Arra készült, hogy a Szajnába ölje magát. Meg is tette volna, ha nem megyek oda hozzá. Nem a te hibád. Ennyit kellett mondanom neki, és nagy ember lett belőle.

Megtörölte a szemét.

– Akkor miért tilos segítenem neki? – értetlenkedett Erzsi. – Megyek is vissza, ha csak ennyi…

Francis elkapta a karját. A szorítása olyan volt, mint a vasbilincs. Farkasszemet néztek. A férfi egyre sápadtabb volt.

– Azért tilos, mert ha segítünk nekik, akkor valami félrecsúszik bennük. Radikálisak lesznek, és minden esetben vért és pusztulást hoznak magukkal.

Erzsi felvonta a szemöldökét. Francisnek nyilván nem érdeke, hogy az ő országa megerősödjék.

– Élise… Én Robespierre-t mentettem meg.

A jakobinus vezér nevének hallatára elakadt a lélegzete.

Francis elengedte őt, és a földet bámulta. Majd mintha mentegetőzni és magyarázkodni akarna:

– Nem én voltam az egyetlen, nehogy azt hidd. Arthur is félrerántotta Oliver Cromwellt egy megvadult ló elől, Antonio talpra állította Franco-t, Ludwig adott egy tölténytárat Hitlernek az első világháborúban, Ivan felsegítette Sztálint, és még sorolhatnám.

– Ők mind…

– Mind nagy emberek voltak. Erős államférfiak, akiknek volt erejük megváltoztatni a világot, egy ponton mégis eltévedtek, és az egésznek vérontás lett a vége. Talán még Arthur úszta meg a legolcsóbban, bár ő a teljes angol polgári forradalom ideje alatt a Towerben raboskodott, és többször is megpróbálták kivégezni. A forradalom előtt kinézett vagy tizenhétnek, utána huszonhárom volt. 1789 előtt húsz voltam, a napóleoni háborúk után huszonöt. – könyörögve nézett fel a nőre. – Élise… tanulj a hibáinkból. Egy kevés nagyság, de temérdek élet árán.

Kutatón fürkészte a kék szemeket, kereste bennük a hazugságot. Csak tengernyi vért talált, halált és fájdalmat. Olyan dolgokat, amiket ő is megtapasztalt, és mindent megadott volna érte, hogy a gyermekei ne szenvedjék el ezt a fájdalmat még egyszer.

Visszanézett a hajléktalanra.

A fájdalom elkerülésének az ára ennek a férfinak az élete.

Könnyes szemmel fordult el, karolt bele Francisbe, és folytatta útját a galéria felé.