Boldog szülinapot Blog!
Boldog
szülinapot Blog!
Hej-hej, kétévesek vagyunk, én meg kezdek ellustulni, mint a
mellékelt ábra mutatja…
Lehet, hogy mostantól semmit nem kéne megígérnem nektek, nem?
Úgyse tartom be. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy nem fogok
többet írni – isten ments, életem legszarabb hónapja volt,
amikor nem írtam –, inkább azt, hogy hagyom a dolgokat a saját
medrükben folyni, és akkor nem fognak basztatni a határidők, ami
egyrészről nem fog tovább stresszelni, másrészt viszont lehet,
hogy szét fogok folyni… mondjuk nem tudom, hogy ennél jobban
hogyan tudnék széjjelebb lenni.
Gondoltam rá, hogy a szülinapra stílusosan Nászutat hozok,
elvégre tavaly azzal kezdtem el a az egész éven átívelő
történetet, de aztán Roderich megmakacsolta magát, illetve egy
huszárvágással átírtam az egész, eredetileg karácsonyra szánt
történetet. Szóval nesze nektek, Magic Trio at their finest. <3
Új címkét kéne nyitnom. Az lenne a neve, hogy "Tino mindent jobbá tesz." Komolyan, a srác olyan, mint a lekvár, csak javítani tud a dolgokon.
Van,
de minek
Tino nagy sóhajjal ült le Erzsi mellé. A nő kezében egy
pezsgőspohár volt, amely minden részletében Francis finom,
pöffeszkedésbe hajló stílusát hordozta. Erzsi a maga
polgárpukkasztó világnézetének megfelelően sangriát ivott
belőle.
– Megint divat Finnországban a csöves sapka? – kérdezte
Tinótól ártatlan érdeklődéssel.
Éppen ez a hangsúly árulta el. Tino sandán nézett rá.
– Ki mondta?
– Micsodát?
– Ed vagy Denny? – Erzsi hitetlenkedve forgatta a szemét. –
Szóval Denny.
– Emmától tudom.
Tino fájdalmasan felnyögött.
– Hát már mindenki tudja?
– Igen, de annál kevesebben látták. Na, mutasd!
– Nem!
Heves csapkodással védekezett a támadás ellen, amit Erzsi a
sapkája ellen indított. Az offenzíva egy pillanatnyi szünetében
már egészen megkönnyebbült, hogy a nő feladta, de Erzsi csak
felhajtotta a maradék italát, hogy két kézzel tudjon kapkodni a
nem túl igényes fejfedő után.
– Jó, jó, megmutatom, csak ne itt! – fakadt ki, mikor Erzsi már
majdnem teljesen maga alá gyűrte.
– Erkély? Kert?
Erzsi vállaira pillantott, amiket a nagyestélyi fedetlenül
hagyott.
– Inkább menjünk a folyosóra.
– De cuki vagy! – nevetett. – Nem hiszem, hogy ez a kis hideg
megárt.
– Nem, de az erkély közel van, ha meg a kertbe megyünk, akkor
pletykálni fognak.
– Mert ha a szobák felé megyünk, akkor nem? – vonta fel a
szemöldökét. – Ha meg nem mutatod meg, akkor személyesen én
fogom terjeszteni ezeket a pletykákat, és akkor lehet, hogy egy
bizonyos személy nagyon szomorú lesz.
Tino fülig pirult. További szócséplés helyett karon ragadta az
unokatestvérét, és átvágott a báltermen.
Francis igazán kitett magáért, az egyik legszebb francia gótikus
kastélyba szervezte a bulit. Tavaly Roderichnél, tavalyelőtt
Arthurnál, előtte pedig az olaszoknál volt a télközépi
ünnepség. Mindenki munkáján érezhető volt, hogy mindent
beleadnak és megpróbálják Alfred fejébe verni, hogyan lehet egy
ilyen eseményt kellő ünnepélyességgel és megfelelően
pompázatosan, mégsem hivalkodva és pazarolva megtartani. A két
órája lezajlott sorshúzás szerint a jövő évben Lukas lesz a
soros. A férfi az arckifejezése alapján úgy tervezte, hogy majd a
komplett norvég nemzeti büszkeséget lenyomja Denny torkán.
No igen, éppen megint összekaptak. A változatosság kedvéért
Tino meg sem próbálta vigasztalni vagy kibékíteni őket.
Ellavírozott a trécselő, magukat rendesen kicsípett országok
között, és kislisszolt a teremből. Erzsi szorosan mögötte. Nem
felcsippentette, hanem egyből derékig felkapta a szoknyáját, ami
alól kilátszott, hogy a harisnya mellé még térdnadrágot is vett
alá.
– Ez így szabályos? – bökött rá.
Erzsi meglegyintette.
– Egyrészt, kit érdekel, másrészt, ha mégis érdekel, akkor
udvarias vagy és nem teszed szóvá, mert amúgy sem illik ennyire
lefelé bámulni. És ha így benne vagyunk, az se illik, hogy hagyd
magad, ha egy lány meg akar verni. Legközelebb igazán birkózhatsz
egy kicsit komolyabban, nem sértődök meg, sőt!
Akkor sem fog verekedni vele, ha pisztollyal fenyegeti, ezt Tino már
ezerszer elmondta neki. Céllövészetben meg hokiban bármikor
hajlandó kiállni ellene, de birkózásért menjen Berwaldhoz. A
svéd mindig örül, ha nem csak masszás alkalmával van lehetősége
belegyűrni valakit egy matracba.
A biztonság kedvéért még egy sarkot mentek, csak ott vette le a
sapkát, ami amúgy is érdekesen mutatott a frakkal. A babarózsaszín
tincsei meg a finn-kék nyak- és zsebkendőjével.
Erzsi megsimogatta a haját, de annak esze ágában se volt színt
váltani.
– Ó, drágám. Hajfesték?
– Szerinted nekem nem az volt az első ötletem? Nagyjából addig
tartott ki, míg megszáradt, akár hajszárítóztam, akár nem. A
szőkítés se viszi.
– Megdoboltad?
– Meg se próbáltam. Lukas már a középkorban is erősebb mágus
volt, mint én, és én azóta rendesen kijöttem a gyakorlatból.
– Szóval Lukas volt?
– Ki más? – Felnyögött, ahogy eszébe jutott a jelenet. – A
Skandináv Kongresszuson Sve és Denny megint összekapott rajta,
hogy melyikük Skandinávia királya. Nor éppen rossz passzban volt,
mert egy tengerjáró hajója zátonyra futott, és hiába ment ki
személyesen segíteni, öt köbméter olaj a tengerben végezte.
Azok ketten pont a környezetvédelmi szempontok szigorítása közben
kezdték az egész hacacárét. Nem hibáztatom Nort, amiért olyan
gyorsan kiborult.
– Mellélőtt az átokkal? – kérdezte Erzsi gyöngéden.
– Nem – morogta. – Voltam olyan hülye, hogy megpróbáltam
megvigasztalni, és megfogtam a vállát.
– Uhh.
– Hja, én is ezt mondtam.
A még ki nem bocsátott mágikus erő felgyülemlett Lukasban, és
mivel Tino megfogta a vállát, elsült. Az eredetileg annak a két
marhának szánt varázslat elcsattant, és Tino kapta.
– Meg se próbálta visszacsinálni?
– Hogy csinálta volna vissza? – dohogott. – Ez nem az ő
varázslata volt, nem rúnákkal csinálta. Nem, ezt Arthurtól
tanulta, pedig tudja a barma, hogy csak a saját típusú
varázslataival tud tisztességes bájolásokat összehozni!
Erzsi nem felelt, csak nagyon sokatmondóan sóhajtott egyet. Tino
felpillantott.
– Nem mondtam újat, ugye?
A nő fintorgott.
– Elfelejted, hogy ki mellett lakom.
– Vladimir is ökörködik? – szörnyülködött Tino.
– Én szerencsétlenkedést akartam mondani, de igazad van, ez a
megfelelő szó. – Összefonta a mellkasa előtt a hosszú szárú
kesztyűbe bújtatott kezeit. – Rajtakaptam, hogy lopni akart a
lecsómból.
Nem értette az összefüggést. Tino éppenséggel odavolt érte, ha
valaki be akarta nyúlni a kajáját, mert ez azt jelentette, hogy
akkor éppen sikerült ehetőre összehoznia. Ezt meg is jegyezte,
mire az unokatestvére villámló szemekkel meredt rá:
– Kocsonyát csinált az ebédemből!
Tinóból kibukott a nevetés.
– Nem vicces! – fakadt ki. – Egy csomót vacakoltam vele, hogy
olyan igazán pöpec legyen, és gondoltam, hogy akkor fog a
legjobban esni, ha még ebéd előtt felteregetek, és utána
ejtőzhetek egy sort. Megcsináltam, felteregettem, még a lepedőt
is elsimítottam, hogy egyenesre száradjon! Aztán jövök be, és
azt látom, hogy az a barom ott áll, kezében az én
fazekammal, benne az én ebédemmel, és pislog, mint denevér
a verőfényben. Addig vertem, amíg bevallotta, hogy meg akarta
sokszorosítani, és akart belőle vinni az öccsének is, de
elszúrta.
Tino kedveskedve megölelte. Erzsi fáradtan viszonozta, és utána
ismét mosolygott.
– Mondtam neki, hogy seggfej, és ha kér, akkor még adok is neki,
főleg, ha Andreiről van szó, de nem, inkább jön, és elbassza az
ebédem.
– Nagyon megverted?
– Csak kicsit, még haza tudott menni. Gondoltam rá, hogy dobolok
utána egy kis szifiliszt, az már egész könnyen gyógyítható, és
úgyse fertőzne meg vele senkit.
– Na de Erzsi! – bökte oldalba vigyorogva.
– Nincs igazam? – kérdezte kihívóan. – Az volt az egyetlen
szerencséje, hogy akkor éppen nem találtam meg a dobomat. Azóta
megvan. Lukast is megküldhetjük vele, ha gondolod.
Tino felnevetett.
– Én inkább azt a két marhát okolom a történtekért.
A meghitt beszélgetésüket megtörte, ahogy valaki rekedt fejhangon
Erzsit kezdte szólongatni.
– Erzsi! Tubicám, merre vagy?
A nő hátravetett fejjel felkacagott, és kikukkantott a sarok mögül
a bálterem ajtajában toporgó, elázott Gilbertre.
– Tubicám?
– Bruh – rántotta meg a vállát, és nagyot húzott a
söröskorsójából.
A csokornyakkendőjét már valahol elhagyta, a damaszt
zsebkendőjével meg feltörölt valamit, és hajtogatás nélkül
visszagyűrte a helyére.
– Hogy nézel ki? – nevetett Erzsi. – Arról volt szó, hogy
kibírod, amíg táncolunk.
– Azért jöttem, Schatz. Rod végre abbahagyta azt a szörnyű
klimpírozást, és hagyta, hogy az igazi zenészek felmenjenek a
helyükre.
A régi porosz etikett szerint katonásan összecsapta a sarkát, és
meghajolt, gondosan úgy tartva a bal kezét, hogy a sör ne folyjon
ki.
Erzsi nagyon nevetett. Tino azon csodálkozott, hogy a nagy kacagása
közepette egészen értelmes szavakkal mentette ki magát, és
nyújtotta a karját Gilbertnek. Tino a bajsza alatt mosolyogva ment
utánuk, és ő személy szerint remekül szórakozott azon, hogy nem
is Gilbert, de Erzsi vezényelte le a keringőt, és nem mellesleg
függőlegesen tartotta erősen dülöngélő partnerét.
Maga az összejövetel egészen konszolidált maradt. Senki nem állt
neki problémázni a régen volt összeütközések és sérelmek
miatt – az aktuálpolitika miatt sosem vitatkoztak, azzal
kapcsolatban megbeszélték, hogy az 1900-as év után következett
események szigorúan kívül maradnak az ajtón. Ennek Arthur és
Francis nagyon örült, mert lelkifurdalás nélkül üthették
egymást. Akkor éppen nyugiban voltak. Arthur nem is volt részeg és
Michelle-lel táncolt, Francis pedig az est házigazdájaként
gondoskodott róla, hogy a Franciaország területén előállított
valamennyi alkoholból itasson egy pohárkával az erre rávehető
személyekkel. Mikor Erzsiék befejezték a táncukat, és Tino
átvette a porosz helyét, Gilbert visszadülöngélt a Francishoz és
ott folytatta az italozást, ahol félbehagyta.
Sem Erzsi, sem Tino nem tartozott a világ legügyesebb táncosai
közé, amit az elsodort Romano jó hangosan meg is jegyzett. Nem
vették magukra, sőt, nem is nagyon hallották. Tino sírva röhögött
a hibán, Erzsi meg igen nőiesen a térdét csapkodta nevettében.
Tinót Ed váltotta, aki a finnugor hagyományoknak megfelelően
legalább olyan jó táncos volt, mint ők. Erzsi remekül
szórakozott. Bernadette annyira nem volt elragadtatva Tino
tánctudásától, sem attól, hogy a szeme sarkából végig a
kuzinjai ügyetlenkedését figyelve göcögött. Nem ő volt az
egyetlen, bár Roderich a legkevésbé sem szórakozott a látottakon,
és feltétlen szükségét érezte, hogy maga is táncoljon egy
fordulót volt feleségével. A próbálkozása visszafelé sült el.
A záróakkord után leszegett fejjel sietett ki a teremből, hogy
senki ne lássa, ahogy őarisztokratasága kacag. Hallani azért
hallották. Erzsi nagyon önelégült képet vágott.
Tizenegy óra felé Tino éppen Ivannal bonyolódott komoly vitába
az elmúlt száz év legjobb vodkáinak pontos rangsorolásáról,
mikor Erzsi elkapta a vállukat.
– Fiúk, fiúk – csóválta a fejét, és mély átéléssel
kérdezte: – Mi értelme az elméletnek, ha elmarad a gyakorlat?!
Igazat adtak neki és Erzsi onnantól kezdve töményet ivott a
pezsgőspoharából. Tino egész gyorsan felzárkózott Gilbert
korábban látott állapotához, de még Ivannak is sikerült
kipirulnia attól a bivaly keveréktől, amit Francis direkt neki és
Alfrednek tartogatott.
Az alkohol néhányukból pozitív hatást váltott ki. A félénk
Matthew néhány pohár alján elég bátorságot talált ahhoz, hogy
maga is táncba menjen. Ezek a bátorságmorzsák elég lassan
adódtak össze, így hiába volt szegény fiún szemüveg, már nem
igen látott, mikor megtette a felkérést. Legyen ez számára
mentség, amiért Felikset választotta partneréül. A
habos-barackszínű frakkban megjelent lengyel nem vette magára, a
maga italát a megrökönyödött Toris kezébe nyomta és Matthew-ba
karolva dívaként vonult a parkettre. Utána fellengzősen áradozott
a táncpartnere képességeiről, közben Erzsit figyelte, és úgy
válogatta a szavait, hogy a barátnőjének a kiselőadás végére
már az orrán jött ki a kevert.
Arthur nem ez a kategória volt. Ő hamar túllendült a
vicces-részeg stádiumon és Tino ízlésének túl hamar csúszott
bele a bajkeverő-részeg periódusába.
– Hagyjad – mondta Erzsi kásás hangon. Az órájára
pillantott, megrázta, aztán rájött, hogy attól nem fog élesebben
látni, így inkább hagyta a fenébe. – Inkább gondolj arra, hogy
tavaly már az előtt széjjel volt, hogy megmutatta volna, ki hol
alszik.
Tino nem nagyon értette, hogy Erzsinek ez miért maradt meg.
Elvégre…
– Mert az elmúlt években sosem volt rá példa, hogy a
bálteremben aludtál egy asztal alatt –vigyorgott rá.
– Naa, csak azóta csinálom, hogy Európában tartjuk a bulit, az
igazán nem olyan nagy idő! – nevetett. – Gyertek egyszer
hozzám, akkor hálózsákos bulit csapunk!
Ed és Ivan egyszerre prüszkölt bele a poharába.
– Ah, ezek szerint nekik már van tapasztalatuk a témában? –
bökött feléjük a fejével Tino, és eszébe jutottak azok a
szomorú idők, amikor a szocializmus elválasztotta őt szeretett
rokonaitól.
– Talán –somolygott.
Hangos csattanásra kapták fel a fejüket. Tino arcából kifutott a
szín, mikor meglátta Arthur kezében a csillagos végű
varázspálcát. Szerencsére a vége nem feléjük nézett, azzal
Alfrednek kellett megküzdenie, aki egy feltartott ezüsttálca mögül
leskelődve hátrált a bátyjától.
– Ööö, figyu tesó, egy kicsit széjjelvagy, nem gondolod?
Inkább dőlj le, vagy nemtom, de ne hadonássz azzal az izével.
– Olyan cuki voltál kicsinek – motyogta Arthur. – Kis édes.
Anglia így, Anglia úgy. Miért nem tudsz olyan lenni, mint régen?
– Hallod, nagyon nem király, amit csinálsz…
Megbújt a tálca mögött, és visított, mint egy disznó, mikor
Arthur meglendítette a pálcát.
Tino tágra nyílt szemekkel bámulta a pálcából kilövellő
fénysugárt. Azt a fénysugárt, ami lepattant a tükörfényesre
polírozott ezüsttálcáról. Denny hangos kiáltással vetődött
félre. Ludwignak nem volt ilyen szerencséje. Riadtan pislogott,
mikor a fény nem lökte hátra, sőt, még meg is fordult, hogy
átment-e rajta. Az ajka megrándult, mikor a kezére pillantva
konstatálta, hogy az egész teste zölden felragyogott.
Halk pukkanás kíséretében eltűnt. Tinóban bennszakadt a levegő.
Ludwig iménti helyén egy ici-pici országocska ült, fehér
hálóingben. Tejfölszőke haja borzasan meredt szanaszét, kék
szemei olyan csodálkozó ijedtséggel pásztázták a termet, amit
Tino a felnőtt Ludwigtól soha nem látott, és soha nem is tudott
volna elképzelni róla.
– Mon Dieu! – csapta össze a kezét Francis. – És ezt a
fürtös kis angyalkát dugdostad előlünk olyan sokáig?
Meglökte a mellette álló Gilbertet, de a porosz nem reagált. Úgy
bámulta a gyerekké lett öccsét, mintha a legborzasztóbb rémálma
vált volna valóra. Tino először nem értette… de aztán
Ludwigocska arca eltorzult.
Gilbert azonnal észbe kapott. Elhajította a söröskorsóját, és
részegségét feledve, villámgyorsan az öccsénél termett. Ludwig
addigra már hüppögött is. Gilbert karjába kapta a fiúcskát, és
riadt sietséggel ringatni kezdte.
– Jaj, Ludi, hát nincsen semmi baj, ne is törődj velük! Jól
van, Ludi, itt a bátyus, shh, shh, nincs semmi baj…
Mit sem számított. A kis német visítva kezdett bömbölni,
Gilbert pedig feladta az életet. Az öccsét magához szorítva
elnézést kért és viharos gyorsasággal távozott.
– Mi a szösz – horkantott Tino.
– Majd visszajönnek – legyintett Erzsi, és nevetett. – Ah,
régi szép idők! Rod, emlékszel még, milyen volt Gilbert
akkoriban?
Az osztrák rosszindulatúan somolygott. Tinónak volt egy halvány
sejtése, hogy talán azok a kedvenc emlékei a porosszal
kapcsolatban.
Az időérzéke teljes hiányában nem tudta megmondani, hogy Gilbert
mikor jött vissza. Akkor éppen Eddel és Erzsivel összekapaszkodva
dülöngélt néptáncolás címszó alatt. Mind a hárman
megtorpantak, mikor a férfi végigtrappolt a termen, gyilkos
indulattal söpörve félre mindenkit, aki az útjába került. Tino
utoljára a német egység megalapítása előtti háborúkban látta
ilyennek.
A gallérjánál kapta el Arthurt, és kissé elemelte a földtől.
Arthur nagyon vicces képet vágott. Ennek Alfred hangot is adott.
– Meddig – csikorogta Gilbert és megrázta az egykori
nagyhatalmat. – Meddig tart ennek a szarnak a hatása?
– Hát…
– Tudod, mennyit drukkoltam, hogy nőjön fel?! Tudod, milyen kurva
keveset aludtam, amíg kicsi volt? Tudod, milyen rohadtul nehéz volt
vele kiskorában? Azt hittem, sose lesz vége. Azt hittem örökké
ilyen kis hisztis lesz, az ég büntet, és kaptam egy olaszt a
nyakamba, de nem, szerencsére később nem sírt, de azt hittem…
azt hittem! Érted! Már majdnem megbeszéltem Szászországgal, hogy
akkor most kibékülünk, és képviselheti ő a német egységet!
MÁR MAJDNEM MEGBESZÉLTEM VELE, VERSTEHEN?! De addigra szerencsére
kinőtte. Hála istennek. És te most visszaváltoztattad. Anyád. –
Hangosan fújt egyet, majd hozzátette: – Meg az apád.
Erzsi kibújt Tino karja alól, és kitárt karral egyensúlyozva
Gilberthez tipegett. Tinónak ekkot tűnt fel, hogy a nő az este
folyamán nem csak a kesztyűit hagyta el, de a ruháját is
felgyűrte és nagyon igényesen csomót kötött rá deréktájt,
hogy ne lógjon. Ez a csöppet spicces nő most konkrétan Gilbert
nyakába borult, és kuncogott egy privát tréfán, melyet csak ő
hallott.
Gilbert annyira meglepődött, hogy még Arthurt is eleresztette. A
férfi nem győzött eliszkolni mellőle.
– Te részeg vagy – tette szóvá észrevételeit Gilbert
szárazon.
– Mmm… mhm – mosolygott a vállába Erzsi. – Táncolj velem.
Gilbert nagyon mélyet sóhajtott.
– Mintha azt mondtad volna, hogy idén nem rúgsz be nélkülem.
– Te kezdted – hunyorgott rá Erzsi rosszallóan.
– Menjetek már szobára! – dohogott valaki félhangosan Tino
mögött.
Megfordult, hogy megnézze, ki az, és ha nem áll mellette Ed, hogy
elkapja, hát hanyatt vágja magát, ugyanis Roderich húzóra
felhajtotta a konyakját, és folytatta a zsebre tett kézzel
ácsorgást.
Azok ketten nem mentek szobára, Ned legnagyobb örömére. Komoly
arcán teljes elégedettséggel gyűjtötte be a megtett téteket a
fogadást kötött országoktól, és Tino nem győzött kacagni,
mikor Ed is savanyú képpel a zsebébe nyúlt.
A vodkatündér azt súgta neki, hogy ma éjjel ő a parkett ördöge,
amiről nem sokat kellett győzködnie Tinót. Nagy táncos kedvéből
Vladimir kiabálása sem tudta kizökkenteni. A románt Denny és Sve
próbálta visszatartani attól, hogy nekimenjen Ivannak. Hogy
pontosan mi volt a vita tárgya, azt Tino nem hallotta, és annyira
nem is érdekelte. Ő csak azt látta, hogy az este folyamán
másodszor villan fel a mágia fénye.
Sve és Denny tanult Tino korábbi baklövéséből. Amint érezték
az emelkedő mágikus szintet, elengedték a románt, hogy átkozza
csak az oroszt a saját ízlése szerint, annak ne ők lássák a
kárát.
Ivan mosolygott. Félrebillentett fejjel, kedvesen. Ő nem próbált
oldalra lépni, vagy tálcával másfelé irányítani a varázslatot.
Na nem, neki volt egy sálja, ami ezt megtette helyette.
A ruhadarab két vége pajzsként ugrott össze előtte, elnyelve
Vladimir jellegzetesen vörös varázslatát. Amint a fehér sál
vége elkezdett vörösre színeződni, az anyag a lehetségesnél
jóval hosszabbra nyúlva lőtt ki oldalra és kapta el a két
legközelebb lévő országot: Dent és Berwaldot. Denny sikoltott,
Berwald egész testében megfeszült. Tino azon kapta magát, hogy
tátott szájjal bámul a jelenetre. Aktuális partnere, Emma, valami
olyasmit motyogott, hogy ehhez ő nem ivott eleget, sőt, a
csokilikőr lófasz az ilyesmihez. Udvariasan kisegítette a
laposüvegével. Emma hálásan elfogadta.
– Ez meg mi a jó franc volt? – fakadt ki Berwald.
Tino szemöldöke valahol a sztratoszférában kötött ki.
Berwald ugyancsak meglepődve pislogott. Denny rémülten meredt rá,
mire a svéd vásott vigyort villantott rá.
– Ne – mordult fel Den gyomorból. – Ne merd.
– Különben?
És Berwald nevetett.
Tino visszakérte a laposüvegét.
– Megütlek – fogadkozott Den.
– Próbáld meg!
A svéd még mindig nagyon-nagyon rémisztően nézett ki azzal a
vigyorral az arcán, és Tino hirtelen megértette, miért nem
mosolyog soha. Ezekkel a világos szemekkel meg karakteres vonásokkal
arra számított, hogy Sve bármelyik pillanatban előkaphat egy
ikeás késkészletet a farzsebéből, és nekiáll halomra gyilkolni
őket.
– Denny! – kiáltott fel… Denny.
– Te jó isten, ezek testet cseréltek – nyögte Emma.
– Ez meg elromlott – siránkozott Tino is, és visszadugta a
kiürült laposüveget a zsebébe.
Letörten ment és csatlakozott Francishoz, hogy az est hátralevő
részében durva italokkal erősítse magát. Lukas mellette állt,
és nagyon jól szórakozott rajta, ahogy azok ketten a szokatlan
testarányok miatt bukdácsolva, esve-kelve gyilkolják egymást. Ice
megtagadta mindannyiukat és Hongkonggal folytatott eszmecserét a
különféle pirotechnikai eszközökről.
Alfred egyre hangosabban bizonygatta Arthurnak, hogy ez az egész
dolog a mágiával annyira nem poén, és bizonyítékként
mutogatott Dennyékre. Gilbert átlag félóránként kiszaladt
megnézni az öccsét, akkor Erzsi durcásan magyarázta Tinónak,
hogy a porosz most egyáltalán nem olyan jópofa, mint egyébként,
és még inni se mer Ludwig miatt. Tino haja továbbra is kitartóan
rózsaszín volt.
Ivan fél karral, derűsen ölelte Vladimirt.
– Talán nem kéne ilyen veszélyes dolgokkal kacérkodni, da?
És Vladimir nagyon sírt.
Vége
Jaaj legszívesebben az egész szöveget ide kimásolnám hogy miken borultam meg xD
VálaszTörlésNo lám miből lett a cserebogár, Ludwig hisztis kisgyerek volt... :DD
Erzsi ivászati módszeréről egyik ismerősöm jutott eszembe, aki lakótársaival az Unicumot bögréből itták mivel nem volt a koleszban felespohár xd
És a vége... zseniális befejezés :D Szegény Vlad szorulni fog varázslatáért.
amúgy kíváncsi lennék honnan a bánatból tanultak ezek össze ilyen varázslatokat.
És imádom az írásmódodat , annyira jól át tudod adni a hangulatot :D Made my day
Örülök, hogy tetszett! ^^
TörlésEz egy örök visszatérő gondolatom volt mindig is, hogy Ludi tuti, világ hisztise volt, és Gilbertet a végletekig kiborította. Aztán a kamaszkor jól helyretette, de addigra Gilbert elfelejtette, milyen egy jó alvás.
Mind szorulni fognak. Lukas most még mosolyog, de majd ő is kapni fog a fejére, hehe :D
A varázslatos-részt én úgy képzeltem el, hogy mindegyiküknek megvan a maga kis tehetsége: Arthur mérget kotyvaszt még a kukoricapehelyből is, Lukas rúnákkal varázsol (http://fos.hu/kvi), Vlad meg kártyából jövőt mond. Az ilyen vuduzásokat régi könyvekből meg a többiektől csórták, de mivel nem kapcsolódik a saját képességükhöz, ezért mindig befürödnek velük. ;)
No igen, az ivás kolesz verziója mindig lélekmelegítő...
Legközelebb, ha nem válaszolok egy napon belül, kérlek, dobj meg egy lapáttal. Nagyon köszönöm, hogy írtál, és bocsásd meg a trehányságomat pls