Csak egy lépés az ég

Sálálálá, Roderich-szemszög. Nagyon modoros lett? Lehet. Nagyon sok benne az utalás arra, hogy nem igazán tud mit kezdeni Tino stílusával? Az is lehet. Tud bánni a fegyverekkel? Előfordulhat. OOC lett? A fentiek alapján egészen biztosan. A többi karakterről annyit, hogy ne feledkezzünk meg arról, hogy most úgy döntöttem, hogy konkrétan Roderich szemén keresztül fogjátok látni a többieket. Ha félreért valamit, akkor ti a félreértett változatot fogjátok kapni. Ha úgy gondolja, hogy Tino folyamatosan mosolyog, és idegesítő hangszíne van, akkor kénytelenek lesztek megismerkedni Tino idegesítő oldalával. Előre is elnézést. Nem akartam poéngyilkos lenni, így a releváns tengeri legendák sommázását a történet végén olvashatjátok. Svájc dacosságában jelentős szerepet játszott, hogyan állnak hozzá a svájci bankok az ügyfeleikhez. Jelen fejezethez sokat adott ez a kép.

Múltkorjában láttam ennek a fejezetnek a tökéletes leírását, szóval engedjétek meg, hogy Adele -t idézzem: „Oh boi.” Siggi izlandi beszédéhez a Google asszisztált. Érezzétek magatokat Dennynek, nem tettem hozzá a fordítást, de ha kíváncsi kukacok vagytok, akkor megnézhetitek ;) Nem ez életem leghosszabb fejezete, csak már haladni akartam vele, hogy teljes lelki nyugalomban szöszölhessek a fluffommal a háttérben. Ami a változatosság kedvéért folytatásos akar lenni, éppen ezért rágjátok a kefét, hogy mi lehet az. Nem leszek Kae Westa, legalább egy holmimat befejezem, mielőtt kirámolom. * Tonhal nagyon komolyan bólogat * Egy kicsit retekrégen volt, amikor utoljára zenét mellékeltem a szöveghez. :| (Hogy a frissítésekről ne is beszéljünk :'D)

Tegnap este indokolatlan módon jókedvem támadt, szóval a „Hetaliaötletek” című, igen kreatívan elnevezett dobozból összekapartam a negyedik fejezetet. A cím is utal rá, hogy ebben a fejezetben az égvilágon semmi nem történik: egy kis szomszédolás, egy kis kórházi belső élet, megismerkedünk Gilbert háziállatával, meg a fél migrációs közösséggel. Egy nem teljesen közönséges, de azért nem is kirívóan különleges nap. Egészen pontosan egy csütörtök. Ez azért fontos, mert…

Arról volt szó, hogy előbb megírom a következő fejezetet és csak utána posztolok. Nem tudom, hogy ez hol sikkadt el. :| Anno Domini, mikor megfogant bennem a történet magva, az egyik alább szereplő jelenet volt az egyik sarokpont. Nekikezdtem a megírásának és a negyedik bekezdésnél szembesültem vele, hogy hacsak nem írok hozzá egy felvezető-fejezetet, akkor az egész novella magyarázás, az meg nem oké. Szó ami szó, a két sarkos jelenetből elérkeztünk az egyikhez. A vicc az, hogy egy csomót ültem rajta, és a változatosság kedvéért kétszer újraírtam, aludtam rá, meg minden… szóval ja. Tonhal nem tud írni #superfact.

Adtam egy rövidebb címet a Hogyan nősüljünk retardált porosz módjára címen elhíresült történetemnek. Mert nem szeretem a hosszú címeket :P Ha már egyszer kiírtam róla egy kérdőívet és olyan sokan könyörögtetek érte. Egészen biztos vagyok benne, hogy nem ez az írásom csúcsa. Amúgy. (Vicceszene) Casting: Magyarország: Héderváry Erzsébet – per pillanat matróz, de még annak sem tökéletes Poroszország: Gilbert Beilschmidt – fedélzetmester, tüzértiszt Spanyolország: Antonio Fernández Carriedo – a kapitány, Chiara férje Dél-Olaszország: Chiara Vargas – kormányos, Antonio felesége Franciaország: Marianne Bonnefoy – hajószakács Amerika: Alfred – matróz, őrszem Kanada: Matthew – matróz, őrszem Lengyelország: Feliks Łukasiewitz – matróz, konyhai segéd, Dora férje Litvánia: Dorotėja Lorinaitienė – matróz, Feliks felesége Észtország: Eduard von Bock – térképész Az ikrek kapcsolatát leginkább ez a kép fejezi ki: