Boldog Új Évet!
Boldog új
évet!
Hát. Az újévi fic ugyanúgy járt, mint a karácsonyi.
Becsületemre legyen mondva, az legalább úgy indult, ahogy én gondoltam. Csak aztán
megcsúszott a kezem, és megírtam a Törisamerika munkacímű holmi
„második” részét. (háddemégazsincskész…)
Amúgy az évértékelő beszédet a blog szülinapján akartam
megejteni (január 9.), de akkor arra már tényleg hozok majd
valamit :|
Lássunk neki!
Végre átnyálaztam a címkéket, és rendbe
tettem mindet.
Továbbá létrehoztam egy táblázatot a
karaktereknek,
fenn van Google
Drive-on, nyilvános megtekinthetőséggel. Ott van fenn minden,
amit a drágáimról összeszedtem (és odaírtam). Úgy van
megcsinálva, hogy lehet hozzá megjegyzéseket fűzni. A besárgázott
nevekkel nem vagyok kibékülve.
2017-ről. Szép év volt (és nagyon hosszú). Az újévi
fogadalmamat teljesítettem. Mert nem tettem ilyesmit, heh. Idén
talán lesz, mégpedig az, hogy befejezem az elkezdett holmijaimat ><
Az Országhotel az Alpokban vérkönnyeket sír a távolban. A
Ritmusváltásról nem is beszélve.
Ha már felemlegettem az utóbbi kettőt: rájöttem, hogy
Magyarországgal nagyon nehezen írok. Egyrészt, nagyon nehéz
összehozni úgy, hogy „politikailag korrekt” legyen (ez
mindenkire vonatkozik), másrészt mégiscsak a szülőhazám,
és néha olyan érzésem van, mintha a szüleimet figuráznám ki.
Olyankor elképzelem, milyen lenne, ha Gilbert lenne az apukám, és
ez az érzés rögtön elmúlik.
Indokolatlanul szeretek
statisztikákat gyártani. Imhol
láthassátok, mit alkottam.
Bátorkodtam lefordítani
egy angol ficet, a
végeredmény 1233 szó lett, Merengőn fenn van Nyelvi
korlátok címen.
Párosok: Fej-fej mellett
végeztek SuFinék és FrUK-ék, utóbbiak nyertek, ha a színen
töltött karakterszámot is figyelembe vesszük. Ezüstérmes:
PruHun-pár és DenNorék. A bronzot GerItáék vihetik haza.
Egyébként volt még: LietPol, SwissAus, és egy-egy fejezet erejéig
felbukkantak, illetve megemlítve szerepeltek sokan mások.
Amit egy másik
olvasott/látott dolog alapján írtam
és nagyon erősen külső
hatás alatt állt: Eredet
(ha, az egész szövegkönyv), Csillagok,
Helyettem is,
Kanada függetlensége,
Most virslit vagy pastát...?,
Facebook-fic
meg az Idill.
Ezek voltak azok, amikre emlékszem, lehet, hogy még többnél
közrejátszott az univerzum közvetítése.
Szám szerint négy írásomon
gondolkodom, hogy leszedem és kivágom a kukába. Még háromnak van
rá esélye, hogy egyszer átírom.
Mennyi az annyi:
Az év során felpakoltam ide 20 rövid és 13
hosszú novellát, illetve 8 regény/kisregény összesen 55
fejezetét. Ez
a szép nagy szám magában foglalja a Fogd a kezem! spin-off fejezetét és az epilógusát is. Ez összesen 88 bejegyzést tett
ki, ami 214 691 szót tartalmazott. Plusz-mínusz néhány, a címet néha beleszámoltam, néha nem.
Segítség: a Harry Potter és a
Főnix Rendje 257 045 szó,
a Halál Ereklyéi pedig 198
227.
Regények és kisregények:
hetet szeretnék felhozni, az Eredetet nem vagyok hajlandó saját
műnek tekinteni.
Csillagok
– 6+1 fejezet és 24 137 szó
Édesapa
– 6 fejezetben 33 300 szó
Fogd a kezem!
– 16 fejezet + Epilógus + 1 spin-off fejezet, összesen 79 111 szó
Befejezetlenek:
A mágia ára
– 5 publikált fejezetben 13 948 szó
Fyrirgefðu mér
– 5 publikált fejezetben 12 249 szó
Ritmusváltás
– 3 publikált fejezetben 8713 szó
Szemelvényekegy harcos életéből
– 3 publikált fejezetben 10 963 szó
Konklúzió:
Hát.
A számokat elnézve, szép évet zártam. Ha összeszámolnám a
félkész-dokumentumaimat is, illetve az egyéb segédanyagokat meg
úgy mindent alles zusammen, akkor lehet, hogy azt kapnám, hogy a
gépemen rejtező szemét több, mint amit megosztottam veletek. (Nem
kizárt, de nincs az az Isten, hogy bemerészkedjek a mappáimnak
azon Tiltott Rengetegébe…)
És
ebben az összesítésben még nem szerepelnek a teljesen saját
kreálmányok.
Asszem
grafomániás vagyok.
Mi volt még:
Egy
pár hónapos (…) írói válság, elhavazás az egyetemen, és a
szembesülés, hogy mérhetetlen mennyiségű időt és energiát
tudok az írásba ölni. Remélem, használható a végeredmény.
A
gépem egyszer fura hangokat adott ki, én meg kezemet tördelve,
rettegve reménykedtem benne, hogy előbb lesz fenn minden Drive-ban,
mint hogy meghal. Szerencsére feleslegesen keltettem a pánikot, nem
történt semmi.
Ettől
függetlenül igyekszem naprakészen tartani a biztonsági
mentéseket. Csak ilyen ki tudhassa-alapon. Sírógörcsöt kapnék
és felvágnám az ereim, ha elszállnának a segédanyagaim. Ennek a
mondatnak a leírása elgondolkodtatott; az egyetemi mappám csak a
pont kitétele után jutott eszembe. Ez már durva hobbi, heh?
Így
elnézve, szép évet zártunk. Remélem, 2018-ban tudom hozni, vagy
tovább emelni a szintet, és ilyen szép számokat hozhatok majd az évértékelőben. Remélem, a továbbiakban is meg tudlak
mosolyogtatni titeket, vagy éppen könnyeket csalok a szemetekbe,
esetleg elgondolkodtatlak benneteket. Elvégre, ha nem váltok ki
belőletek valamilyen érzést, akár azt, hogy „mi ez a szar”,
akkor semmi értelme az egésznek.
Köszönöm
a kb. 18 000 oldalmegjelenítést is. Annak legalább a fele én
voltam, amíg próbáltam kitalálni, hogy mi az, amit eltoltam, és
próbáltam helyrekalapálni, de még akkor is egy nagyon szép szám.
Előre
az új évbe, és ha azt hiszitek, hogy egy fikarcnyival is jobb
leszek, akkor csalódnotok kell, a humorom ugyanilyen égetnivalóan
pocsék marad mindörökre, családi átok :|
Ui.:
Ha jól látom, akkor alig két órát töltöttem ennek a bejegyzésnek az összeszedésével.
Buék neked is! <3 Szép statisztikád van~ Lehet egyszer nekem sem ártana csinálni, tök motiválóan néz ki, főleg ha a Harry Potter kötetekhez hasonlítjuk. Pacsi amúgy, Erzsivel tényleg nehéz írni. Nekem is mindig bűntudatom van, ha bántom kishazánkat.
VálaszTörlésRemélem, hogy 2018 is hasonlóan termékeny lesz. ^^
Buék! Neked is tuti szép lenne, a 2017-es számlálód azért fölé csúszott a száznak :D És neked nem azért, mert az előző évieket is odacsempészted, lol
TörlésKöszönöm, hasonlóan szépeket neked is!
Kedvenc fichossz-mérő bejegyzésem tumbr-ről: http://whiffling10.tumblr.com/post/52617742723/how-long-is-this-fic-really-a-guide
BUEK!! :3 Hat valoban szep kis ev volt :3 Mindket szempontbol erzelem teli ha ugy vesszuk. Sirtunk,nevetunk,kinlodtunk,kiakadtunk, elolvadtunk stb. Eredmenyes kis ev es csak ugy hogy egyetertsek a feletem levovel en is remelem hogy ugyan ilyen eredmenyes evunk lesz most is :3 Lasange-at mindenkinek :3 (leontve Baileys-el vajon milyen lehet a lasange? O.o Ha fagyival finom akkor azal is nem? Bar azert en nem kiserleteznek de azert jo lenne tudni XD )
VálaszTörlésNe
TörlésAdj
Ötleteket
Mikor
Tanulnom
Kéne
Ezerrel
D':
(De cuki vagy és nagyon köszönöm :D)