Zavaros víz VI.

 

Apák gyöngye munkába megy, szerencsére gyerek nélkül.

 

Forrás

 

Zavaros víz

VI. Gázló

Morzan nem szerette, ha megvárakoztatták. Tudta ezt minden nemes, ennek megfelelően a cselédségük is tisztában volt vele. A holtsápadt komornyik nem is próbálta kérni, hogy maradjon a fogadószobában. Szótlan engedelmességgel, újra és újra a háta mögé pillantva vezette őt Lady Sirax hálószobájához.

– Úrnőm, bocsásson meg, de…

– Gavron, kifelé!

A nő utasításainak második fele sikolyba torkollott, Morzan ugyanis félretolta a komornyikot és belépett a hálószobába. Mosolyogva fonta össze a karjait a teste előtt, a nő pedig a nyakáig rántotta a takarót. A mozdulat miatt az ágyban fekvő másik hölgy fedetlen maradt, ő gyorsan legurult a földre, hogy Morzan ne lássa meztelen bájait.

‒ Lady Sirax ‒ köszöntötte nyájasan. ‒ Örömömre szolgál, hogy fogadott egy magánbeszélgetésre.

A komornyik értette a célzást és kiment. Morzan megvárta, míg a földön fekvő nő kitapogatja az ágy végébe dobott pongyoláját, majd amennyire csak tudta, önmagát takarva kiszaladt a helyiségből.

‒ Azt mondtam, négyszemközt.

Lady Sirax arca már betegesen sápadt volt, az ujjai elfehéredtek, olyan erővel szorította a takarót. Az anyag megemelkedett a lábánál, hogy egy kéz egy újabb pongyolát húzzon be alá. Kisvártatva a harmadik hölgy is eltűnt.

Morzan könnyű léptekkel közelebb sétált az ágyhoz. Lady Sirax vinnyogott, mint egy megrugdalt kutya. Bezzeg az udvarban nagy volt a pofája. Volt egy csípős humora, hasonló Formoráéhoz, nem csoda, hogy Galbatorix néha felnevetett, amikor hallotta őt beszélni. És a ribanc azt hitte, hogy emiatt Morzanon is büntetlenül köszörülheti a nyelvét.

– Ugyan már, hát így viselkedik a vendégeivel? – villantott rá farkasvigyort. – Ezzel menjek vissza a királyhoz, hogy ön nem volt hajlandó asztalhoz ülni velem?

– Kérem…

– Ne gyerekeskedjen! Vagy talán beteg, hogy nem tud fölkelni?

Lady Sirax sírt és kimászott az ágyból, próbálta takargatni magát, és nagyon gyorsan leült a szobában a kis kerek asztalkához. Remegő kézzel intett a másik szék felé, aztán összefogta a melle előtt a karját és Morzannak nem kellett a nő fejébe néznie ahhoz, hogy tudja, piszkosul szeretne most az övéhez hasonló hosszú copfot, hogy ne kelljen a karjaival takargatnia magát. Érdekes, a legutóbb még azt mondta, hogy az olyan combközépig érő hajfonat, mint az övé, általában ékes bizonyítéka annak, hogy valaki szajha.

A haját érő megjegyzéseknél csak azokat utálta jobban, amik a szemére vonatkoztak.

Szóval megfogta a széket és nem Siraxszal szemben ült le az asztal másik oldalán, hanem odébb húzta, hogy lássa a nő testét. Nem mintha érdekelte volna. Tündék között nőtt fel, a mezítelen test látványa számára nem jelentett sokat. Lady Siraxban viszont ott voltak az emberi előítéletek, és rohadjon meg, amiért a mezítelensége jobban felzaklatta, mint az, hogy Morzan ült vele szemben, részletes utasításokkal az uralkodójuktól, hogy mit kérjen, mit követeljen, és mit csikarjon ki.

Annyira lelombozó az ilyesmi.

Ha legalább megjátszotta volna magát, akkor Morzan üthette volna a vasat, míg a nő végre őszinte reakciót nem mutat, de nem, annyira rémült volt, hogy még az elméje pajzsait sem tudta megtartani, Morzan azt és úgy olvasott ki belőle, ahogy akart. Pedig ő úgy készült, hogy itt majd jól elszórakozik akár több napig is, erre…

Eh.

Miután Lady Sirax mindent megígért, amit Galbatorix akart, aztán még többet is, majd minden ellenvetés nélkül (továbbra is zokogva, igazán abbahagyhatta volna már) letette az esküt, hogy be is tartja az ígéretét, Morzan kicsit megcakkozta a vinnyogó nő fülét, csak hogy tudja, kivel van dolga. Mondott rá egy igézetet, hogy ne hozhassa rendbe és maradjon a nőnek egy kis emlékeztetője a találkozásukról.

Savanyú szájízzel távozott.

Azt hitte, hosszabb lesz az itt-tartózkodása, ennek megfelelően kérte a társát, hogy bújjon el. A városka a Tüdosten partján állt, a Beor felőli oldalon. Túl közel volt a határhoz, és Saerlith példája bizonyította, hogy az ilyesfajta fenyegetéseket jobb nem félvállról venni. Emiatt még kutyagolhatott is.

Lady Sirax palotájának alig volt előkertje, az ajtón kilépve szinte azonnal a városka főutcáján találta magát. Árulkodó jele volt ez annak, hogy a nő családja csak nemrégiben kapaszkodott föl. Még árulkodóbb volt, hogy zajos volt minden – tisztesebb településeken, mint Dras-Leona, a kifejezetten zajos mesterségeket a településnek egy külön negyedébe száműzik, ezért van külön utcája a kovácsoknak meg a kocsmárosoknak. Meg a tűzveszély miatt is. Mindegy, sok ok van rá. Cserébe Lady Sirax városában elszórva voltak a nyomdák, majd minden második-harmadik házban.

Morzan azt hajlandó volt elismerni, hogy a nő anyjának volt esze. Ő jött rá, hogyan lehet a kuastai nyomdatechnikát modernizálni a törpék technológiájával. Utóbbiról azért tudott, mert Surdából származott, de erről Galbatorix kémszolgálatán és a férjén kívül valószínűleg senki nem tudott. Morzan még emlékezett rá, hogyan ültek a többiekkel és gondolkodtak rajta, hogy vajon kémkedni akar-e a nő, vagy dezinformációkkal akarja ellátni a birodalmat az új nyomdagépeivel, amivel sokkalta gyorsabbá és olcsóbbá vált a könyvkészítés, és emiatt könnyebben hozzáférhetőbbé váltak egyes irományok. De nem, a nőt csak simán lenyűgözték a gépek. A férjét meg a pénz. A lányukkal több gond volt, mint kettejükkel együttvéve, és vele is főleg azért, mert a kuastai könyvkötők a lelkükre vették, hogy el akarják csaklizni a piacvezető pozíciójukat és mindent beleadva képesek voltak előrukkolni egy fejlesztéssel, amivel tudták tartani az iramot a Sirax-féle nyomdagépekkel.

Morzan megállt az utca közepén. Vett egy mély lélegzetet. A faszért tudta ezt a sok mindent ennek a kurvának a családjától. Miért nem felejtette el? Oké, hogy a család felemelkedésénél ott volt, de na. Kit érdekelt.

A szemét forgatva ment tovább.

Persze, a nyomdagépek csattogása még mindig ott volt. Meg a kirakatok is, mert a könyveket nem csak készítették, de árulták is ebben a városban, még akkor is, ha nem voltak olyan nívós borítóik, mint amiket Kuastában csináltak.

Legközelebb akkor torpant meg, amikor kiszúrt egy vörös borítót, ami roppant ismerősnek tűnt. Néhány nappal korábban látta a könyv testvérét, kék színben, Selena kezében. Ezen is arannyal voltak a betűk: Kicsi Ró Újabb Kalandjai.

A kereskedés tulajdonosa később nem emlékezett rá, hogy betért a boltjába. Arra sem, hogy eladott egy könyvet, pedig felírta a jegyzékbe. Csak azért szúrt szemet neki a dolog, mert képtelen volt felidézni, hogy ki volt az, aki a legújabb verésű birodalmi arannyal fizetett neki.

 

>>> Következő fejezet >>>