Leránt a mélység

 

Egyszer volt, hol nem volt, ángliusul írtam egy rövid AU-ötletet tumblira, aztán emberek noszogattak, hogy csináljak belőle valamit. Most megtaláltam, kicsit kicsinosítottam, és ennek ugyan köze nincs hozzá, de legalább tömör angst, huh?

AU dióhéjban: Selena és Brom nem Morzan kastélyában találkoznak, szóval annyira nem ismerik egymást. Cserébe Selena és Morzan kapcsolata Francois Villon Ballada a szép fegyvermesterné vénségéről c. költeménye alapján csöppent ebbe a valóságba.

Ha valaha írnék ehhez több részt, akkor a sorozat címe Óceánok lenne, ezután a szám után.

 

Hogy én? Képeket lopok pinterestről? Kérlek.

Leránt a mélység

Selena suttogva ejtette ki a gyógyítás igéjét. Félt, hogy ha hangosabban mondaná, akkor túl sok erejét vonná el neki is, de főleg az ő kis drágájának.

A keze már olyan hideg volt, hogy nem érezte. Murtagh bőre olyan hideg volt a keze alatt, hogy ha nem hajtotta volna a fejét időről időre a gyerek hátára, hogy hallja a gyönge szívverést, a félelem, hogy megtörtént a legrosszabb, bekebelezi és összetöri.

A vér átütött a hófehér kötésen. Selena nem sírt, mert ahhoz erő kellett volna, de arra most a kisfiának volt szüksége.

– Asszonyom – szólította meg a javasasszony. – Asszonyom, ennél többet már nem tehetünk. Ne mondjon rá több igézetet, azzal már csak ártana. Engedje el, kérem. Menjen, pihenjen egy keveset. Itt maradok mellette és figyelek rá, míg ön visszajön.

Meg akarta rázni a fejét, de arra jutott, hogy az több erejébe kerülne, mint kiejteni egy egyszerű szót.

– Nem.

A javasasszony válla megroskadt.

– Asszonyom, kérem.

Nem felelt. Csak Murtagh-ra volt szeme, őrá szűkült az egész világ. Alig hallotta, hogy a háta mögött nyílik és csukódik az ajtó, ahogy a körülöttük addig tüsténkedő két szobalány közül az egyik kisurran. Selena nem mozdult Murtagh mellől. Megint a kicsikéje hátára hajtotta a fejét, hogy hallgassa a hideg, túl hideg bőr alatt a gyönge szívverést.

Valaki a vállára terített egy takarót. Végre átmelegedtek a tűz mellé rakott téglák, azokat a javasasszony és a szobalány bebugyolálták és Murtagh mellé tették, hogy a gyerek ne hűljön ki teljesen. Selena figyelt. Próbálta felmérni, hogy mondhat-e még egy varázslatot. Tudta, hogy képes lenne összezárni a sebet, a megfelelő szándékkal talán még el is tudná simítani a bőrt, hogy úgy tűnjön, mintha semmi sem történt volna, de Murtagh kis testében nem volt elég erő ahhoz, hogy el tudja viselni azt a beavatkozást. Hallgatta az átmelegedő kis test erősödő szívverését. Arra gondolt, hogy összevon két varázslatot, és megerősíti a hevenyészett igét a szándékaival, eléggé ahhoz, hogy a következő ige ne vegyen ki erőt Murtagh-ból, csak belőle.

Megint nyílt az ajtó. A szobalány jött vissza, aki az imént kiment. Selena nem kérdezett, pedig a lány nem hozott semmit és nem csukta be maga után az ajtót.

Csak aztán bejött mögötte valaki más, és a teste önkéntelenül megfeszült, elpazarolta az erőt, amit a fiának adhatott volna, már nyitotta is a száját, hogy kiejtse az igét, de Morzan szeme megvillant, és már ott is állt mellette, felrántotta őt az ágyról és befogta a száját.

– Egy szót se! – parancsolt rá.

A parancs, amitől korábban ernyedt rongybabaként lógott volna a kezében, most nem csinált semmit. Selena kapálódzott, mire a férfi ingerült mordulással átkarolta és olyan erővel szorította magához, hogy az már fájt.

– Minél jobban ficánkolsz, annál kevesebb erőt tudok adni neki – mormolta Selena fülébe.

Ez megtette a hatását. Selena nyomban mozdulatlanná vált. Morzan a szobalánynak lökte, mire mindketten felkiáltottak. A nő alig tudta megtartani őt.

– Vigyétek le a szobájába! – parancsolt rá a nőkre Morzan hideg, érzelemmentes hangon. – A gyerekről majd én gondoskodom.

Megfordult. A fűz felől lépett a fiukhoz, az árnyéka beborította Murtagh-ot és Selena felsikoltott.

– Nem! Ereszd! Ereszd el, ne merd bántani! A fiam! Engedd el a fiamat!

Megpróbálta magát kitépni a nő kezéből, de csak annyit ért el, hogy a másik is odasietett, és ketten vitték-rángatták ki Selenát a gyerekszobából. Ahogy becsukódott az ajtó, és ő kinn volt a hideg csigalépcsőn, Selena izmai felmondták a szolgálatot és ő megint sírva fakadt.

A két nő levitte őt a saját szobájába. Beszéltek hozzá, de Selena nem hallotta a szavaikat. Átöltöztették és Selena tűrte, de nem mozdult, hogy segítsen nekik. A hálóingét adták rá, aztán az egyik nő leültette az ágya szélére és fésülni kezdte a haját. Selena egész testében megborzongott.

– Majd én – mondta rekedt-érdes hangon.

– Asszonyom?

– Majd én! – ismételte. Az ujjai összekulcsolódtak a hajkefe nyele körül. A nő vita nélkül elengedte. – Menjenek. Hagyjanak magamra.

Az, amelyik fésülte, vitatkozni akart, de a másik elkapta a vállát és megrázta a fejét. Hang nélkül mentek ki és hagyták őt hátra. Amint becsukódott az ajtó, Selenára újult erővel tört a borzongás és utánuk akart kiáltani, hogy jöjjenek vissza, ne hagyják őt magára, de már nem volt hangja.

Magára maradt az ürességben és csak magát okolhatta érte.

Az anyja könyörgött neki, hogy ne menjen el a magas idegennel, de Selenának akkor már csak Morzanra volt szeme és füle. Lerázta magáról a szülei kezét, elment messzire, és most csak magát okolhatja, hogy egyedül maradt.

Ült az ágya szélén és várt. Újra és újra felemelte a kezét, a hajkefe újra és újra végigsiklott a haján. A tincsei szinte már szálanként repültek szanaszét a puha lószőr nyomán. Azt a kevés természetes hullámot, ami a hajában volt, már majdnem teljesen egyenesre fésülte, de nem tehetett mást. A szeme égett, de nem tudott pislogni.

Azt kívánta, bár lett volna ereje a szokásos álca-varázslatához. Egy simítás, és a haja szőke. Még egy és fekete. Egy harmadik és megint szőke, de ezúttal olyan árnyalatban, ami nem illik a bőréhez, és ezért az emberek nem arra figyelnek, hogy néz ki, hanem arra a disszonanciára. Azt az álcát akkor szokta alkalmazni, ha nem volt ideje átöltözni.

Elképzelte, hogy megváltozik a haja és a szeme színe. Hogy eltűnik a tömegben és az üldözői a nyomát vesztik. De a szeme színének megváltoztatásához le kellett volna hunynia a szemét, különben megőrjítené a viszketés. De ha lehunyná a szemét, akkor csak azt látná, ahogy Murtagh összeesik.

A keze már nem remegett. A tagjait még mindig hidegnek és merevnek érezte a fáradtságtól. A tavasz már nyárba hajolt, de a várban hideg volt ahhoz, hogy csak úgy egy szál hálóingben legyen. A bokája már fájt, annyira áthűlt, hiába volt a talpa alatt medvebőr szőnyeg. Alvásra azonban nem is tudott gondolni.

Megszorult a kezében a hajkefe. Elképzelte, hogy egy tőr. Még egyszer végighúzta a haján és elképzelte, hogy abba az átokba meríti, aki az ő férje. Soha nem sikerült volna, tudta jól, ahhoz túl erős volt a védelem, ami körülölelte a férfit. A gondolat azonban megnyugvással töltötte el, kapaszkodott belé, mint fuldokló az utolsó szalmaszálba.

Lépteket hallott odafentről. A mennyezetet tartó faragott gerendákat már a beépítéskor megigézték, hogy nyeljék el azt a kevés hangot, ami átszűrődne rajtuk, de amikor megszületett a fia, Selena beleszőtte a maga igézeteit is, hogy halljon mindent, ami egy emelettel följebb történik. És most hallani akart mindent. Most, hogy az ő gyönyörű kisfia…

Így érezhetett az, akinek egylábnyi vasat mártott a mellébe. Azt kívánta, bár lenne más a Fekete Kéz, és lépne be az a valaki az ajtón, hogy most őt kínálja meg azzal az orvossággal, amivel ő szokta kezelni a férje vagy a királya ellenfeleit. A gazdag özvegyre gondolt, aki olyan sokáig rebegtette a pilláit a férjére, és akit ő megölt, puszta féltékenységből. Morzan akkor bosszankodott és azt mondta neki, hogy őt pont nem érdekli, hogy Seneka időnként kerít magának egy ágymelegítőt, amikor hosszú hetekig, néha hónapokig távol volt és néha olyan egyedül érezte magát, szóval lesz szíves elnézni tőle is, ha időnként másfelé kacsint.

Még mindig megdobbant a szíve a gondolatra, hogy Morzan tudott Bromról. Nem a férfiról, csak arról, hogy volt valakije. Futó kalandnak indult a viszonya a férfival, csak aztán Brom egy nappal a közös akciójuk előtt kapott egy üzenetet, ami miatt visszament a vardenekhez és így nem volt a csapatával, amikor a sikeres akció után Morzan lecsapott rájuk. Mivel a felbérelt külsősök közül addigra sokan leszakadtak a csapatról, Brom soha nem kételkedett benne, hogy Selena lett volna az, aki leadta a fülest Morzannak.

Már örült neki, hogy így történt. Néha összefutott a férfival. Egészen megkedvelte. Annyira, hogy talán megfordult volna a fejében, hogy maga mögött hagyja a vérrel és verítékkel felépített életét, ha nem lett volna Murtagh.

A fájdalom végigvágott rajta, visszarántotta őt a jelenbe. Vagy talán a fentről érkező hangok voltak, léptei egy magas, izmos férfinak, aki a puszta méretei miatt eleget nyomott ahhoz, hogy a padló felnyögjön alatta.

Morzan már akkor dühös és félig részeg volt, amikor leszállt a sárkány nyergéből, és mindkettő csak fokozódott, hogy abban a borzalmas másodpercben csúcsosodjon ki, amit Selena nem fog sem elfelejteni, sem megbocsátani, soha de soha. Morzan viszont a cselédek sürgetésére felmászott a lakótoronyba, olyan magasra, mint valószínűleg soha azóta, hogy megmutatta Selenának a kastélya minden zugát. Elvégre mi dolga volt neki ott? A földszinten raktár volt, az első emeleten az ő szobája, Selenáé egy emelettel följebb, aztán a gyerekszoba, végül a tető, ahol mindig és örökké őrök strázsáltak, pásztázva a környéket. Morzan néha arra nem vette a fáradtságot, hogy felmenjen hozzá, ha akart valamit, inkább őt hívta le magához, Selena meg ment, amilyen ostoba volt. Pedig tudta, hogy Morzan ágyában neki nincs maradása, a férje elküldi őt, amint végeztek.

Most viszont Morzan volt az, aki lefelé sétált a csigalépcsőn és Selena tudta, hogy be fog jönni hozzá. Azok után, hogy milyen furcsa arcot vágott, amikor megérintette a fiuk fejét, egészen biztos volt benne. Ő pedig azt kívánta, bár tőr lenne a kezében hajkefe helyett, hogy megmártsa abban a fekete szívében, mert a szeme se rebbent, amikor meglátta azt az iszonyatos sebet a gyermekük hátán. Nem, ő csak azért jött, csak azért döntött iszonyatos mennyiségű erőt a fiúcskába, biztosítva ezzel a túlélését, hogy Selena ne ölje meg magát.

Háttal ült az ajtónak. Hallotta, hogy nyílik, de nem látta. Nem látta azt sem, ahogy a férje belép. Ült tovább az ágyon és fésülte a haját, hallgatta a lassú lépteket. Morzan a csizmája sarkára lépett, aztán félrerúgta a lábbelit. Az ágy felnyögött, és Selena el tudta képzelni, hogyan mászik át hozzá a férfi, a mozdulataiban embertelen pontosság, felemás szemeiben izzó vágy.

Megérezte a lélegzetét a tarkóján. Az orrával húzta odébb a szálakra bontott tincseket, hogy előbb a szoba hűs levegője, majd az ő forró ajkai érjék Selena nyakát. Egész testében beleborzongott.

‒ Gyűlöllek ‒ suttogta a szoba csöndjébe nyitott szemmel.

Morzan válaszul hümmögött, mélyen, hogy Selena libabőrös lett tőle. Az ágy megint reccsent, ahogy áthelyezte a testsúlyát, és két kéz érintette a vállait, puhán, finoman. Csak az ujjbegyei érintették a karját, ahogy a keze végigsiklott rajta, le egészen a csuklójáig. Rámarkolt a hajkefére, ellenállhatatlan erővel kicsavarta a kezéből és félredobta a lényegtelen kacatot. Az ajkai közben továbbra is Selena nyakát cirógatták, ő pedig gyűlölte őt is és magát is, amiért nem maradt elég ereje, hogy fölkeljen és megüsse ezt a nyomorultat.

Megváltozott a neve. Már nem kötötték az eskük, amiket a szerelemtől vakon, botor módon letett. Ha lett volna egy megigézett tőre, ha képes lett volna többre, mint ez a tessék-lássék ellenkezés… Legszívesebben sikoltva rázta volna le a két kart, amik lopva a teste köré fonódtak, és húzták, hogy hátradőljön, neki egy erős mellkasnak.

‒ Akarom ‒ mormolta Morzan a fülébe és a karjai megszorultak körülötte.

‒ Micsodát? ‒ bukott ki Selenából és a plafont nézte. ‒ Engem? Hogy legyen még egy fiad? Vele mit fogsz csinálni, a piszkavasra tűzöd fel vagy a sárkányod agyarára?

Hiába marta őt a savként a gyűlölet, a szavai gyöngék voltak, elvette az élüket a kimerültség. Morzan leült, húzta magával, az álla alá nyúlt, hogy maga felé fordítsa az arcát és a szemébe tudjon nézni.

‒ A gondolataidat.

Azzal az ajkára hajolt. Selena megharapta, mire Morzan felmordult, a kezei megszorultak a karjain. Hozzávágta a másikhoz az összes gyűlöletét, minden vádat, minden rossz szót, amit az évek során hajlandó volt elnézni. Ahhoz nem tudott eléggé koncentrálni, hogy dárdát kovácsoljon belőlük, hát hegyként omlasztotta rá.

Morzan válaszul átkarolta és átdobta az ágyon oda, ahol Selena aludni szokott. Reszkető tagokkal próbálta feljebb tornázni magát, míg Morzan megtörölte a hüvelykujjával az alsó ajkát, és megnézte, hogy maradt-e rajta vér. Nem volt, Selenában nem volt elég erő ahhoz, hogy átszakítsa a bőrt és ettől felbugyogtak benne az érzések, hogy sírni akart. Morzan ránézett, és úgy érezte, a tekintete súlya az ágyhoz szögezi őt. Megint mozdult, éppen úgy, mint korábban, de ami régen felkorbácsolta Selena vágyát, most kiölt belőle mindent.

Hagyta az erőlködést. Elhevert, és mozdulatlanul tűrte, hogy Morzan fölébe kerekedjen. Csináljon, amit akar. Még a lélegzetvétele üteme sem változott meg, ahogy a férje végigcsókolta a nyaka ívét, miközben lassan meggyűrte a hálóingét a derekán. De annál tovább nem ment. Ha volt valami, amit Morzan nem állhatott, hát azt, ha figyelmen kívül hagyták. Ha Selena ellenkezett, azt játékos bátorításnak vette, de akkor volt igazán szenvedélyes, amikor vele tartott, az érintésébe hajolt, felelt minden mozdulatára. Morzan ritkán talált örömöt pusztán az együttlétben, meg kellett koronáznia a jól végzett feladat tényével ahhoz, hogy elégedett legyen, márpedig ahhoz az kellett, hogy Selenának örömet okozzon. És a pokolba vele, amiért tudta, hogyan csinálja.

Selena most viszont megtagadta tőle a táncot. Morzan egy pillanatra mozdulatlanná vált, hallgatta őt, aztán átfordult, bízva abban, hogy ha ott áll neki cirógatni, ahol korábban nem tette, akkor az erősebben ható ingerek miatt majd enged neki. Selena viszont túl dühös volt ahhoz, hogy hagyja magát meggyőzni. Ha csak róla lett volna szó, talán. Mit talán, Morzan minden hibáját meg tudta bocsátani, valahányszor így bújt hozzá, szerelmet kérve. Most viszont nem őt bántotta, hanem Murtagh-ot. Nem engedett.

Morzan csalódottan felmordult, és elhevert mellette, a fejét Selena vállán nyugtatta. Utálta, hogy az átfázott tagjainak jól esett a meleg test közelsége.

‒ A fiút mutasd.

‒ Miért?

‒ Mert látni akarom. Tudni akarom.

Azt a hangszínt ütötte meg, amit Selena soha nem hallott tőle úgy, hogy valaki más volt a helyiségben. A nemesek előszeretettel keresztülnéztek az inasokon és az alacsonyabb származású emberen, de Morzan előttük is fenntartotta az érinthetetlenség álarcát. Néha úgy is nehéz volt őszinteséget kérni tőle, hogy csak Murtagh volt velük, pedig ő olyan kicsi volt még, nem is emlékezhetett volna semmire, amit Morzan mondott. És Morzan most bántotta őt.

Mi a fenéért akarja tudni most mégis?

Megérezte az elméje határán a férje gondolatainak matatását. Engedett neki, mert érezte, hogy nem tágítana. Amúgy sem voltak titkai előtte ‒ Morzan csak arról nem tudott, ami nem érdekelte. De Selena most nem akarta, hogy barangoljon a fejében. Gondosan előretolt minden vádat és dühöt, körbevette vele Morzant, olyan közelről, hogy mindenképpen átszivárogjon, akkor is, ha Morzan tényleg csak azokat az érzéseit akarta megvizsgálni, amiket Selena a fiának tartogatott. Korábban soha nem érdekelte. Konstatálta, hogy Selena szereti a kicsikéjét, egyszer, amikor sürgetni akarta egy munkáját, befenyítette, hogy módosít a kastély védővarázslatain, hogy Selena se tudjon belépni. Selena majdnem a képébe vágta, hogy ő tömte be a lyukakat a védővarázslatain, és a vardenek már régen telerakták volna a kastélyt a kémeikkel, ha ő nem lép közbe. A férfinak mindig voltak hiányosságai, csak tudni kellett, hol keresse őket. Akkor inkább nem mondott semmit, részint azért, mert Morzan igenis tisztában volt a saját hibáival, éppen azért használt olyan irdatlan erejű varázslatokat, mert a világon csak egyvalaki tudott az ő erőtartalékaival vetélkedni. De ha Selena emlékeztette volna rá, hogy ő meg tudja találni a hibáit, akkor Morzan esetleg a király segítségét kérte volna. Galbatorix nem csak hibátlan varázslatokat tudott alkalmazni, még a módszereit elfedéséhez is értett. Selena lehet piszok jó igemondó, de az uralkodóval nem is remélte, hogy versenyezhet. Inkább engedelmeskedett.

Morzan jelenléte megült az elméjében, úgy csüngött azon az érzéscsomón, ami Murtagh-é és csakis az övé volt, mintha nem tudta volna, hogy Selena szereti a fiukat… a fiát. Morzan nem érdemli meg, hogy az apjának nevezze magát, ezután nem. Selena megbökte, hátha magához tér és magától távozik, nem kell katapultálnia a másikat a fejéből.

Ehelyett Morzan is megdobta őt egy érzéscsomaggal, éppen olyan durván, ahogy ő tette az imént. Selena azonnal látta a gondolatok fakóságából, hogy ő csak átvette őket, nem belőle fakadtak. És ezek szögegyenes, tiszta érzések voltak. Egy pici gyermek érzései, amitől Selena majdnem visszahőkölt.

Amilyen keveset volt a várban, amilyen ritkán látta az ő kicsi fiát, soha nem mert volna belepillantani a fejébe, még akkor sem, ha nem találta volna utálatosnak a gondolatot, hogy tőle vegye el a privát szféráját, még mielőtt egyáltalán tudhatná, hogy mi az.

De Morzan belenézett a fiuk fejébe, és most duzzogva Selena arcába nyomta, hogy nézze meg, Murtagh imádja őt. A kisfiúnak ünnep, amikor ő megjelenik a kastélyban és ő az, aki foglalkozik vele, aki mesél neki, és esténként betakargatja. Ha rosszat álmodott, vagy valami megijesztette, akkor az ő gyönyörű kisfia nem a dadusát kereste, mint sok nemesifjú, hanem az anyját.

Selena sírt. Mit sírt, zokogott, mert az a pici fiú úgy szerette őt, olyan tisztán és feltétel nélkül, ahogy még soha senki.

És Selena hagyta Morzannak, hogy bántsa őt.

Ellökte magától a férjét, megpróbált fölkelni, de az izmai árulók voltak, a karjai kiszaladtak alóla, és Selena fejjel előre esett volna le az ágyról, ha Morzan nem nyúlt volna utána és kapja el. Visszahúzta magához, keze-lába börtönébe fogta és nem eresztette.

‒ Akarom ‒ csikorogta Selena fülébe. ‒ Neked megadta, nekem miért nem?

Elsőre meg se értette, mit akar. Aztán leesett neki, és még mindig sírva, de nevetni kezdett. Morzan ujjai karmokként begörbültek és a bőrébe vájtak.

‒ Mikor néztél rá valaha? ‒ kérdezte Selena, és lógott Morzan karjaiban. A szemei le akartak csukódni, de ó, rettegett az éjszakától. Rettegett, hogy mit fog hozni az éjjel, még úgy is, hogy Morzan adott az erejéből Murtagh-nak. ‒ Mikor mondtál neki akár egyetlen kedves szót?

Hátra se kellett néznie, tudta, hogy Morzan csikorgatja a fogát.

‒ Fél tőled ‒ folytatta könyörtelenül. ‒ És ő nem olyan buta, mint én. Őt nem fogod semmiségekkel átverni. Tudni fogja, ha nem szereted. És a mai után…

Morzan befogta a száját. A lélegzete sziszegve tört elő a fogai közül. Túl közel volt a keze az orrához, Selena alig kapott levegőt, de megint nevetnie kellett. Morzan bolond, ha azt hiszi, hogy Murtagh valaha megbocsát neki.

Érje be azzal, hogy Selena az övé. Mert itt van, a karjaiban tartja, ő meg örül neki, mert bolond. Kapaszkodik belé, mert hinni akar benne, hogy a gesztusai mögött valódi érzések bújnak meg. Hinni akarta, hogy Morzan szemében a vágy neki szólt és nem annak, hogy a férfi minden módot megragad arra, hogy ideig-óráig megfeledkezzen a szívében a sárkány alakú sebhely fájdalmáról. Selena hinni akart benne.

De nem bízott benne többé.

Morzan izmai lassan elernyedtek, az ölelése puha lett. Úgy dőltek el, mintha ő lett volna a víz, Selena pedig a hajó. Vitorla nélkül, evező nélkül. Az Anora odahaza túl hideg és sebes sodrású volt ahhoz, hogy ússzanak benne és túl sekély volt ahhoz, hogy hajózzanak rajta, így egyikben sem volt túl sok tapasztalata. Talán ezért süllyedt el benne, újra és újra és újra.

‒ De akarom ‒ súgta neki Morzan. ‒ És te segíteni fogsz, ugye, Selena?

Birtokolni akarja a fiát, vagy érezni akarja, hogy szereti őt? Magáért akarja ezt vagy megint-még mindig azért, mert valaki, aki régen feltétel nélkül szerette őt, már nem tudta magáról, hogy kicsoda?

De nem számított. Morzan ritkán jött a kastélyba úgy, hogy ő nem volt itt, és azok a látogatások teljesen elmaradtak, mióta Murtagh itt volt. A férje már csak miatta járt haza, ha ő nincs itt, akkor ő sem lesz itt. Ő pedig a következő kiküldetéséig ajnározni fogja a fiát, mert utána hónapokra el kell majd tűnnie.

Orgyilkos volt és kém. Nem érhette váratlanul semmi, főleg nem a saját teste. Tudta, hogy a havibajának mikor kellene megjönnie, de nem jött. Emlékezett rá, milyen érzés volt a saját bőrében lenni azok után, hogy Murtagh megfogant, éppen ezért biztos volt benne, hogy pontosan tudja, mi a baj. Illetve, nem baj. Ezt a kicsit is éppen úgy fogja szeretni, mint az ő drága Murtagh-ját.

De Morzan őt már nem fogja látni.

Talán elmondja Morzannak, hogyan tudná elérni, hogy Murtagh szeresse őt. Őszintén, mintha tényleg hinne benne, hogy a férjének van elég türelme ahhoz, hogy végigcsinálja. Úgysem fog visszatérni a kastélyba. Elmegy ő is, hogy nyíltan legyen félelmet keltő és ne olyan hazug, álnok módon, mint Selena mellett.

Murtagh biztonságban lesz. A kastélyban vigyázni fognak rá. Selena gondoskodni fog róla, hogy a kicsi is biztonságban legyen. Nem szabad magával hoznia, amikor visszajön a kastélyba Murtagh-ért, mert akkor vágyni fog a közelségére és akkor nem fogják megtéveszteni Morzan hamis ölelései.

Az ő kicsi fia erős. Elég erős ahhoz, hogy mindezt kibírja, és akkor Selena majd kisurran vele a védővarázslatok egyik résén, amit ő javított meg. Elviszi őt, és valahol messze majd új életet kezdenek.

Talán egy olyan pillanatban, amikor nem akar belehalni a fáradtságba és Morzan nincs ott mellette, hogy dédelgetéssel hamis biztonságérzetbe ringassa őt, majd átgondolja, hogy merészelje-e abba az új életébe beengedni Bromot. Elvégre ezek ketten valahol hasonlítottak egymásra.

És Selena ezt jobban utálta, mint azt hajlandó lett volna beismerni magának.