Ágyban kellett volna maradnom

 Még több Romano-életérzés, hogy passzoljunk a korábbihoz.

 

erről se tudom, honnan van :)(:

 

Ágyban kellett volna maradnom

 

Elmentek megnézni egy olasz filmet. Feli szokása szerint nem mondta meg, miről szól. Romano valószínűleg nem is ült volna be, ha az öccse megmondja, hogy a vágy és a szerelem lesz a téma. A film végén a kisasszony a nyakkendőjénél fogva rántotta be a szobába a paliját, majd a közelítő kamera képébe vágta az ajtót. Romanónak az elmúlt évtizedek elég… egysíkúan teltek, így hagyott benne némi űrt ez a befejezés. És ha már egyszer ott volt mellette Antonio, ráadásul egy bő fél órán belül már bő fél üveg bor is volt benne, nyíltan megkérdezte:

– Fent vagy lent?

– Kanapé – vágta rá Toni.

– Hogy mi'z anyád? – fakadt ki.

Toni erre szokásos vidámságával fogott magyarázatba:

– Nem nagyon szeretem az emeletes ágyakat, ami azt illeti. Ha fenn vagyok, akkor félek, hogy leszakadok, ha lenn, akkor félek, hogy énrám szakadnak, szóval inkább alszom a kanapén, vagy akár a földön, de én egy olyanba bele nem fekszem. – Mosolygott. – Miért, ti Felivel emeletes ágyban alusztok?

– … Hagyjuk.