Szerelem a korona idején #2

 Arthur megpróbáltatásai Cumbriában, első felvonás. Mama természetesen mindenkit ismer a környéken, és ezt a tudását feltétlen meg akarja osztani Arthurral is. Ez a tudás kiterjed arra, hogy mások is elrángatták az unokájukat a világ végére…

 Rövid karakter-számbavétel:

• Arthur: főszereplő, egyetemista, még sok szenvedés vár rá
• Betsy mama: a dédimama, anyai ágon, ő biztosítja Arthur számára a szenvedést
• Irene és Allistor: Arthur szülei
• Nan, Amy és Rita: Betsy mama lányai, Nan Arthur nagymamája, aki már nem él
• Flynn, Scott és Owen: Arthur bátyjai, Arthur néha szeretné elintézni, hogy ők se éljenek

Egyéb karakterek a megjelenésük után felmásznak erre a listára. Az alább szóba kerülő személyek csak azért vannak, hogy érezzétek a mamák végtelen közléskényszerét és az unokák abszolút elveszettségét.

 

 

Értekezés a zöldségpucolásról és az átkozott kabátokról

– Arthur? Beteg a mama?

– Nem.

– Akkor miért hívtál fel fél hatkor?

– Azért, mert úgy kellett összeszedni az öreglányt a szomszédból, pedig még a nap se kelt fel, és én se akartam!

Az anyja egy rezignált sóhaj után hajlandó volt végighallgatni a sirámait. A végén türelemre intette.

Másnap gondolkodott rajta, hogy megint felhívja, de nem volt hozzá ereje. Ahhoz meg kellett volna keresnie a telefonját. Korán reggel, a konyhaszéken ücsörögve valahogy nem találta hozzá a lélekerőt. Ha már itt tartunk, akkor a napi teendőihez sem, pedig kitartóan kereste egy csésze jó erősre főzött teában. Egyszerűen túl korán volt.

A mamának volt ez az izéje, „bioritmusa”, amitől Arthur már hallott korábban, de legendának hitte.

– A jó háziasszony a tyúkokkal kel és azokkal fekszik!

– Nincs is tyúkod.

– Az nem lényeg.

Amikor először látta kimenni a hátsó udvarra, hogy éktelen sivalkodással reggelizni hívja a kutyát meg a macskát, Arthurnak égnek állt a haja. Minden idegszála tiltakozott. A szomszédokra gondolt, meg arra, hogy mit fognak szólni. Utána nem gondolkodott, csak zoknihúzás helyett kirohant a hidegbe, hogy távol tartsa Betsy mamát a szomszédtól, aki éppen a teheneitől jött. Utána arra kellett megkérnie, hogy ne álljon olyan közel a postáshoz. Sikerült megbeszélnie vele, hogy elmegy helyette boltba, de ez is csak arra volt jó, hogy mire hazaért, mama már Mr Gobberrel, a szembeszomszéddal vitatta meg a rododendron metszésének szabályait.

Ez volt az egész heti program. Szombatra úgy érezte magát, mint akit kifacsartak.

Londonban úgyszólván minden ott volt kartávolságon belül. Megboldogult középiskolás-korában fél kilenckor kezdődött az oktatás. Volt, hogy nyolc tízkor ébredt és nem késett el, pedig leült megenni egy pirítóst. Nem kellett messzire mennie, hát nem is nagyon ment. Talán egyszer volt önként és dalolva három kerülettel odébb, mert el akart olvasni egy könyvet, és a nyilvántartás szerint csak az ottani könyvtárban volt elérhető példány. Üdítő változatosság volt az életében, hogy az egyetem vidéki campuszán tanult, ott viszont két év alatt hozzászokott ahhoz, hogy későn fekszik és későn kel, amelyik oktató meg korán merészeli tartani az óráját, az szokjon hozzá, hogy egyes londoni ifjak alszanak a hátsó sorban és kicsit sem szégyellik magukat emiatt.

De Betsy mama nem. Ő aztán nem.

És neki így kellett volna beülni az online órákra. Úgy, hogy párhuzamosan figyelnie kell egy öregasszonyra, aki ezerrel pörög, nem lehet lelőni, és magasról szarik az összes szabályra és korlátozásra, amiket azért hirdettek, hogy neki ne legyen baja. Arthur hálát adott érte, hogy a kopaszodás nem divat a családjában. Bár az is lehet, hogy a haja nem kihullik az idegességtől, inkább ő maga tépi ki.

Sokadszorra túrt a szőke fürtjei közé és újra átfutotta a szakkönyv ide vonatkozó cikkelyét. Két helyen is hivatkoztak benne arra a retkes tanulmánykötetre, ami neki természetesen nem volt meg, nem olvasta és online sem fellelhető. Meg tudná venni… húsz fontért… plusz a kiszállítás. Csak három olyan könyvtár katalógusában találta meg, ahova neki van olvasójegye. Szerencsére minden könyvtár bezárt.

– Anyátok kurva – dünnyögte a laptopjának.

Félredobta a könyvet, legépelt két suta mondatot a beadandójába, írt egy szaktársának, hátha neki megvan az a könyv, megnézte, hogy mit csinál a mama, aztán ideggörcsöt kapott, mert a néni természetesen nem a konyhában volt, ahol utoljára látta.

A mama háza kicsi volt. A bejárati ajtó egy keskeny folyosóra nyílt, aminek az egyik oldala beépített gardróbszekrény volt, a másik oldala az emeletre vezető nyikorgós falépcső. Az emeleten a két kicsiny, alacsony mennyezetű szoba egymásból nyílt. Mama a belsőben lakott, Arthurnak a másikban ágyazott meg, de előtte aggodalmaskodott egy kicsit az egészségéért, mert szerinte az a szoba huzatos volt.

– A lépcső felhozza a hideget az előszobából, bogárkám. Biztos jó lesz neked itt?

– Van más lehetőségem? – kérdezte, de csak csöndben, önmagától, nehogy a mama meghallja és megsértődjön.

Egyébként se akart a nappaliban aludni. Arról még jobban előjöttek volna a családdal tett kirándulások szörnyűséges emlékei.

A lépcső alatt volt a fürdőszoba látványosan másmilyen ajtaja. Utólag rekesztették le a ház mellett álló fészerből. A mama azt mondta, hogy lánykorában az udvaron állt egy pottyantós és dézsában fürödtek. Ahhoz képest a fürdő, ahol ha kiegyenesedik, a haja a plafont súrolja, a kád meg inkább magas falú zuhanytálca, olyan kicsi, kész luxus. Azt állította, hogy a faluban vannak ennél rosszabb fürdőszobák is. Arthurnak erről az volt a véleménye, hogy ő nem a faluba jár fürödni, hanem ide, tehát pont nem érdekli a helyi összehasonlítás.

A nappali még elment. Az elég nagy volt ahhoz, hogy ha a fotelokat félretologatták, akkor középre be lehetett állítani egy akkora asztalt, ami mellé le tudnak ülni nyolcan. Ahhoz csatlakozott a konyha, meg a spejz. Utóbbi nagyobb volt, mint a konyha és a fürdő együttvéve, és amikor a mama először küldte be Arthurt egy üveg befőttért, megállapította, hogy Betsy mama még valamikor a hidegháború elején betárazott és azóta is azokat a készleteket éli fel. Talált egy üveg meggybefőttet ’84-es lejárati dátummal. Meg is értette, hogy a mama miért nem bontotta fel: meggy helyett uborkák úszkáltak az üvegben.

Az egész ház, ha akkorka volt, mint a londoni lakás, és az se volt túl nagy. Arthur az ujjain próbálta számolni, hogy a mama a férjével és a három gyerekével mégis milyen elosztásban lakott itt. Kérdezni nem volt jövése.

Igazából csak egy orvosi rendelvényt akart egy doboz jó erős altatóról, amit beadhat a mamának, hogy egyszer, csak egyszer alhasson, ameddig jól esik.

Ez a vágya csillapodott, amint a teste ráállt a megváltozott rendre. Komoly lelki válságot okozott neki, mikor az ágyában heverve, a ferde plafont bámulva figyelte, hogyan világosodik ki minden, ahogy felkel a nap. És aznap magától kelt föl!

Legalább a babjai szépen nőttek.

Még mielőtt a nagy keresés közepette pánikszerűen kirohant volna az udvarra, mama a hátsó ajtón betoppant a házba. Ez is a bejárati helyiségből nyílt, ez az ajtó is végtelenül öreg volt, és Arthur gyanította, hogy a huzat legfőbb okozója a szelelő ajtó.

Némileg megnyugodva ült vissza a beadandója mellé.

– Mi legyen az ebéd?

– Nemtom. – A kikívánkozó bazmeg-et visszanyelte.

– Ha tudnám, miket szeretsz, akkor azt főzném, de rég volt már, hogy itt jártál, bogárkám.

– Bármi jó lesz – morogta.

– Bármit elég nehezen tudok főzni.

– Mi van itthon?

– Egy kis ilyen, egy kis olyan…

– Jó, akkor az olyanból kérek két tányérral, nem túl borsosan.

Mama a fejét csóválta.

– Meg vagyok áldva veled. Mit szoktál enni?

Arthur végre a dédi felé fordult.

– Hogyan, kérlek?

– Irene azt mondta a telefonban, hogy egy ideje már egyedül laksz, bogárkám. Mit szoktál főzni magadnak?

Arthur hirtelen kényelmetlennek érezte a fotelt.

– Öh… hát, rendszerint a menzán eszek, vagy ha éppen milliomos vagyok, akkor a kifőzdében.

– Nem is főzöl?

– Ritkán. – Elpirult, ahogy a szakács-képességeire gondolt. – Egész jó sajtos tésztát tudok.

A mama nagyon nézte. Arthur állta, de közben eléggé kapart a torka.

– Gyere szépen.

Ezt a ne is próbálkozz semmi ellenkezéssel-hangján mondta. Arthur nagyot nyelt és ment. Aztán nem túl lelkesen nekiállt előkészíteni az ebédhez a még mindig földes növényeket.

– Te jó ég, hát hogy pucolod azokat a zöldségeket?

– Leginkább ahogy tudom – dünnyögött.

– Látszik, hogy nem szoktál segíteni otthon.

Arthur nagyon mély levegőt vett… és nem szólt semmit.

– Irene-re hagyjátok az egészet?

– Micsodát?

– Hát a háztartást.

– Van takarítónk.

– És a főzés? Vagy szakácsotok is van?

Nem kevés megvetést hallott ki a mama hangjából. Arthurban formálódni kezdett a gondolat, hogy holnap a legkevésbé konszolidált ruhájában fog lejönni reggelizni. Csak úgy, bosszúból.

– Anya ritkán főz.

– Tessék?

– Mi többnyire a suliban ettünk, anyáék meg a munkahelyükön. Anya csak hétvégén főz, de olyankor is van, hogy inkább csak rendelünk valamit.

Mama nem mondott semmit. Mivel ilyen azóta nem volt, hogy Arthur megérkezett, meglepetten felnézett, hogy mi történt. Mama állt és döbbenten hápogott. Lassan kipirult mérgében.

– Ezért tanítottam meg Irene-t főzni?

Arthur egy kicsit megszorította a pucolót. Lehet, hogy ezt nem kellett volna mondani? Vagy lehet, hogy mama emiatt felhívja majd anyát… és jól lekapja a tíz körméről, aki ezen teljesen megborul, és arra jut, hogy Arthurnak mindenképpen haza kell menni, nehogy további kényes részletek derüljenek ki kis családjuk életéről.

– Azt mondta, nem nagyon szeret bajlódni vele – kezdett neki újra nagy lendülettel. – Túl sokat kell főzni hat emberre és ahhoz képest túl gyorsan elfogy.

– Az a szakácsot dicséri! – legyintett a mama. Újfent nekilátott a szeletelésnek, a répakarikák tak-tak-tak pattantak ki a sértetten fel-le járó kés alól. – Ha finomat csinálsz, akkor nincs panasz. Ilyen az élet, fiam. Ha rendet tartasz, senki meg nem dicsér, de ha egyszer nem törlöd le a polcot, akkor kitör a parasztgyalázat.

Arthur arra gondolt, hogy milyen állapotok uralkodtak a koliszobájában, és inkább nem szólt semmit.

– Nem, szerintem nem azzal van baja, hogy gyorsan elfogy – tűnődött tovább hangosan mama. – Inkább az, hogy ott vagytok, és nem segítetek neki.

– De…

– Majd én megtanítlak főzni, bogárkám, ne aggódj egy percig se!

– De…

– Csinálunk egy kis ragut, mit szólsz? Aj, ha itt lenne Rita! Arany keze volt annak a lánynak, ha főzésről volt szó.

– Rita, mármint… Rita néni? Aki tanár?

– Egen. Azután kezdett itthon maradni segíteni, hogy beleesett abba tükörbe a szentem. Atyaisten, hogy összeszabdalta az arcát! Csoda, hogy a szeme világának nem esett baja. Onnantól kezdve viszont a fejébe vette, hogy ő csúnya és nem fog kelleni senkinek. Nem is ment sehová, akkor meg mit csodálkozott rajta, hogy elkerülte a szerelem?

Arthur kezdte elveszíteni a fonalat.

– Nem lehetett meggyőzni sose, hogy nem a sebes arca miatt van. Utána nem állhatta a tükröket, tudod? Egybe se tudott belenézni. Most meg már olyan, mint a kő. Néha ír egy-egy lapot, de egyre ridegebb… Nem is hallgat arra, amit szegény anyja mond neki! És mindez azért, mert volt neki az a balesete.

Inkább pucolta tovább a répákat. Mama iszonyatos sebességgel tudott szeletelni, Arthurnak esélye sem volt a keze alá dolgozni.

– Mikor is volt ez, megvan, ’63-ban. Abban az évben összeszaladt az egész falu, mert a Tölgymakkos-major ura, Mr Richards egy franciához adta hozzá az egyik lányát.

Nem először történt a héten, hogy mama mindenféle évtizedekkel ezelőtt történt dolgokkal kezdte macerálni. Tudta, hogy ha félbeszakítja, a mama csak megsértődik rajta, hát inkább szelektív süketséget tettetett.

– Aztán persze a Richards-vő boltja tönkrement Calais-ben. Nem volt hova menniük, hazajöttek. Nem lett volna semmi aj ezzel, bárkivel megeshet, hogy nem úgy megy az üzlet, ahogy kellene. Thompsonék fiának már vagy a negyedik vállalkozása van, és Mrs Cavendish szerint ez is a csőd szélén áll. De hol is tartottam? Ah, igen, aztán a Richards-lány hazajött, azt ne kérd, hogy az asszonynevén hívjam, nem tudok croissantul.

Arthur horkantva felröhögött.

– No és, ezek teljesen magukba zuhantak. Ott voltak három gyerekkel és eszükbe se jutott, hogy talpra kéne állni. Én szégyelltem magam a helyükben. Nem is csodálom, hogy felnőttkorára mind a három gyerek visszament Franciaországba! Csak a legkisebb, Amelie jött néha meglátogatni az anyját, mert az apja, az a hogyishívják francia, gyorsan meghalt, egészen belebetegedett ebbe a csődbe, hát megérte? Nem. Na de, most itt van Maddie Richards és biztosan hallotta, hogy Irene elhozott téged, mert Mr Gobber mesélte, hogy tegnap… vagy tegnapelőtt, nem emlékszem, látod, már engem is kezd utolérni a kor és egészen meghülyülök vénségemre. Maddie addig nyaggatta Amelie-t, hogy elküldte a fiát, Mr Gobber hozta be őt autóval Carlisle-ból. Azt mondta, nagyon látszik rajta, hogy francia a fiú.

Arthur kezében megállt a hámozó, ahogy a végtelen szövegből megpróbálta kihallani a lényeget.

– Szóval… Maddie Richardshoz idejött az unokája Franciaországból?

– Ide bizony.

– De hát beutazási tilalom van!

– Ah, akkor tegnapelőtt jött a fiú, mert ezt csak tegnap hirdették ki. Köszönöm.

Egészen felháborította a gondolat, hogy van itt valaki külföldről. És ha fertőzött? Ha elkapta a reptereken? Ha pont ő fogja behozni ezt az egész nyavalyát és akkor a mama… inkább nem folytatta a gondolatot.

Mamának persze nem tetszett, hogy csak áll és néz ki a fejéből, nyözgette, hogy pucoljon már. Utána témát váltott, a falusiak meg a dolgaik helyett a kert végében lévő veteményeséről kezdett beszélni, a gyümölcsfáiról meg arról, hogy ha már Arthur itt van, akkor talán segíthetne neki néhány olyan munkában, amit eddig mindig Allistor nyakába lőcsölt.

Néhány répán maradt egy kevés héj, a krumplit meg nem is a maga alkotásának tudta be, mert miután ő végzett a pucolással, a mama revíziót tartott. Csúnya bukás volt a vége. Egy kicsit a főzésben is segített.

– Most kavargassad… ne mindig egy irányba, akkor ki fog menni az egész. Néha csinálj ellenkavarást is, de még jobb az, ha nyolcasban kevered.

– Nem hiszem el, hogy még a kevergetés is meghatározott egy ragu készítésénél – sandított le rá Arthur.

Ő sem volt egy olyan nagydarab ember, de a mama alig látszott ki a földből. Ehhez képest egész ügyesen tudott olyan hangot megütni, hogy Arthur inkább nem ellenkezett vele.

– Nem az, de szeretnéd, hogy leégjen, vagy utána sikálnod kelljen a tűzhelyet? Nem? Nyilván.

Mama egyszer ott hagyta egyedül és kiment vécére. Nem gondolta, hogy főzés közben az ember tud stresszelni, de azt a hat és fél percet ő vagy egy órának élte meg… főleg azért, mert a mama úgy hagyta ott, hogy ha elkezd gyöngyözni, akkor tegye kislángra. Neki meg halovány elképzelése sem volt róla, hogy milyen az, amikor egy ragu gyöngyözik. Hogy jönnek ide a gyöngyök?

Szerencsére a kaja megvárta, míg a mama visszajön. És a végére nem is lett kegyetlen szar. Mama kétszer is szedett belőle, ami Arthurt érthetetlen büszkeséggel töltötte el.

Délután úgy volt, hogy írja tovább a beadandóját, de mama kitalálta, hogy itt a tavasz, kimegy egy kicsit rendezkedni az előkertbe. Arthur inkább félretette a cikkeit és ment vele, mert mama kinn hajlamos volt elkószálni.

– Csak azokat szedjed, amik…

– Mama, megismerem a gazokat.

– Nocsak, tényleg?

– Kertészmérnöknek tanulok, a felüknek még a latin nevét is tudom.

– A gazoknak?

– Ja, szerintem is kurva fölösleges volt megtanulni.

– Arthur!

Felnézett, és azt találta, hogy mama nagyon csúnyán néz rá. Értetlenül pislogott rá.

– Mégis ki tanított téged ilyen csúnyán beszélni?

A szemét forgatta és a következő hegyibeszédet elengedte a füle mellett.

Gumicsizmában volt, mert reggel esett az eső. Hozta magával a munkaruháját – arra gondolva, hogy vidéken talán lesz helye kertészkedni és láss csodát –, hát abban jött ki. A kantáros nadrághoz egy vastagabb pulóvert vett, mert annyira azért még nem volt meleg, hogy csak úgy egy szál semmiben flangáljon az udvaron. Meg arra gondolt, hogy csak gazolni fognak, arra nem, hogy mama esetleg olyasmire fogja kérni, hogy ásson ki három gödröt, hogy széjjel tudja választani a liliomokat, meg akkor már vágja le azt a belógó ágat, mert mindenkinek le kell hajtania a fejét, amikor bejön a kiskapun. Előbb csak kimelegedett, aztán leizzadt. A haja a homlokához tapadt és a szemébe lógott.

– Na nézd csak, ott jön Maddie Richards! Az meg a kisunokája lesz.

Arthur megfordult. A kis utcán valóban lassan totyogott egy nénike, aki Betsy mamával ellentétben a korának megfelelően viselkedett. Egyik kezében bot volt, a másikkal az unokájára támaszkodott, aki lassan lépdelt mellette. Néhány házzal odébb voltak, de ahogy közelebb értek, Arthur hallotta, hogy franciául beszélgetnek. Nem igazán érdekelte a mondanivalójuk.

A „kisunoka” meg a „fiú”, ahogy mama a látogatóba jött franciára hivatkozott, azt a tévképzetet keltette Arthurban, hogy egy tizenéves kölyök érkezett a nénihez. Ehelyett egy fiatal férfit látott, aki legfeljebb egy-két évvel lehetett idősebb nála. Világosszőke fürtjei a vállát verdesték, az állán rövidre nyílt izé, ami már nem borosta, de még nem szakáll. Fázós fickó lehetett, mert vastag télikabátot viselt, bár a cipzárt nem húzta fel. Cserébe vastag sálat vett. Meg magas derekú nadrágot. Arthur elnézte a látványt és adott volna a fickónak egy fontot, ha leveszi a kabátját és rövid divatbemutatót tart neki abban a nadrágban.

Aztán persze rájött, hogy talán nem kéne más fiúkon legeltetnie a pillantását, mikor a mama is itt van, szóval inkább visszafordult a munkájához. Kapart a torka és érezte, hogy elvörösödik.

Mama megvárta, míg a páros rövid utca végén megfordul és visszamegy arra, amerről jött..

– No lám – mosolygott. – Mr Gobber azt nem mondta, hogy ilyen csinos fiú lesz.

– De mama!

– Jaj, most mit vagy úgy oda? Fiatalság, szépség, azért vannak virágaim, mert értékelem a szépet, aranybogaram!

Azért a mama helyett is elvörösödött. Hallotta már azt a mondást, hogy a vén kecske is megnyalja a sót, de az ilyen matuzsálemeknek nem a hetven éveseket kellene csinosnak találni? Még akkor is, ha ez a francia tényleg jól nézett ki.

Mama dudorászni kezdett. Arthur hálás volt, hogy nem akar beszélgetni. Így elidőzhetett magában a másik alakján, a ringó léptein és azon, hogy amikor távolodott tőlük, milyen jól nézett ki a feneke abban a nadrágban. Még úgy is, hogy az átkozott kabátja belelógott a képbe.

 

Vigyázzatok magatokra ebben a csuda időszakban!