Csak egy lépés az ég

'Allô! Igen, elmentem nyaralni és itthagytalak titeket olvasnivaló nélkül. Tudom, gonosz volt ez tőlem, de úgy éreztem, ez a fejezet megér annyit, hogy itt legyek veletek. Egyrészt azért, mert ha a „közérdekű” címkével fémjelzett, történeteket nem tartalmazó posztokat nem számolom, akkor (dobpergés) ez a százötvenedik poszt az oldalon, yass! És másrészt azért, mert a Nászút jelen fejezete ugyan Nászállás (mert fogságba estek, lol), de valószínűnek tartom, hogy a végén kicsit csuklani fogok. Anyukámat ne szidjátok, ő nem sejthette, miféle népet hoz világra. Ha már szóba került anyukám, akkor Story time! Tetszik tudni, kaptam tőle konstruktív kritikát. Le szituáció: már besötétedett, én meg zenére sétálgattam fel-alá a szobámban és próbáltam megszülni egy kapcsolódási pontot ebben a jelen történetben (valamelyik elkövetkezendő fejezethez, ami azt illeti). Béjött tiszteletreméltó anyám, és azt kérdezé: – Húgod merre vala? És mondám: – Húgom elment vala fürdőbe, teste...

Engedjétek meg, hogy idézzem tulajdon fejezet-leírásomat: „ Nem ez életem leghosszabb fejezete, csak már haladni akartam vele, hogy teljes lelki nyugalomban szöszölhessek a fluffommal a háttérben. Ami a változatosság kedvéért folytatásos akar lenni, éppen ezért rágjátok a kefét, hogy mi lehet az. Nem leszek Kae Westa, legalább egy holmimat befejezem, mielőtt kirámolom. * Tonhal nagyon komolyan bólogat *” Csodálom, hogy még egyikőtök se rúgott fel a Holdig, de komolyan. És ez úton is elnézést kérek Kae Westától. Plusz sem a fejezet hossza, sem a minősége nem indokolta a hosszadalmas várakozásotokat. (Bazeg, kibaszott fél év! Hát mi a jó ****)

Figyelem! A történet augusztus 7-én este 23:08-kor került ki az oldalra. Egyes szereplők ellen elkövetett atrocitások miatt kicsinyég rosszul éreztem magam, és most, mintegy tíz órával a feltöltés után, belenyúltam a fejezetbe. Milyen fura, hogy az ilyen szamaritánus gondolataim mindig csak publikálás után jönnek elő… Véééégtelen pofázás, yass. Más történeteimben két fejezet összevonva nincs ilyen hosszú, komolyan. A történet végén link a további pofázásomra, meg némi háttértörténetre. ZENÉT. Drága feleim, ez itt a tengernagy. Nagyjából abban a korában, mikor nyakon vágta Kikut. De ez ő.

Imádom, mikor konkrétan tíz napig szenvedek valamin, hogy aztán két óra alatt befejezzem. Ez a fejezet éppen ilyen. Közrejátszott egy vita Tumblr-ön, egy kisebb életközépi válság meg a gondolat, hogy vajon mi lenne, ha inkább original történeteket gyártanék. A vége az lett, hogy szégyellném a rengeteg félbehagyott holmim, így inkább folytattam ezt. Fejezetindító : egy párkapcsolat, mind gondolom azt mindenki tudja, alapvetően úgy épül fel, hogy a két fél egyenlő. Ez azt jelenti, hogy a férfinak ugyanúgy joga van nemet mondani, és ezt a nőnek ugyanúgy illik tiszteletben tartani. Ahogy haladtunk előre ebben a történetben, úgy mélyültem el a tizennyolcadik században. A vallásos vonal nem azért kúszott be, mert mért ne, hanem azért, mert a mi kultúránkban mostanában embereknek ugyan max. húsz százaléka gyakorolja a hitét, ez az arány azonban még a két világháború között többé-kevésbé a fordítottja volt. Remélem, nem zavar senkit. Észrevettétek, hogy Erzsi néha úgy főszereplő,...