Vérből szőtt vágyak

 

Bolondoztam egy sort Tumblr-ön, avagy Glbtrx csinált egy posztot, ami megpendítette kicsi szívem húrjait. Itten találtatik.

Mi ez: Morzatorix, egy perc, 405 szó.

 

Kép innen

 

Vérből szőtt vágyak

– Ma gondoltam rá, hogy megöllek.

Galbatorix erre felnézett. Morzan kiterülve hevert a szófán, egyik lába a földön, a másik átvetve a karfán. A kandalló meleg fényei táncoltak az arcán, ragyogással töltötték meg a felemás szemeit ahogy őt bámulta – tűnődve, számítva, de nyugodtan, ellazulva.

– Valóban?

– Igen. Amikor a falakon sétáltunk, közel a citadella kapujához. Arra gondoltam, hogy hátbaszúrlak és ledoblak a kapu elé, hogy egész Urû’baen lássa.

Galbatorix mozdult, letette a könyvet maga mellé, hogy elrejtse a borzongást, ami végigfutott rajta, mert a napon, amikor Morzan társának neve mindörökre elveszett, a másik vicsorgott és vergődött és amikor azt üvöltötte neki, hogy „meg foglak ölni”, akkor hitt neki. De nem most. Ahhoz Morzan hangja most túl puha volt.

– Miért nem tetted?

– Volt velünk egy szakasz katona.

– Mintha nem tudnál egymagad elbánni egy század tünde kardforgatóval.

– A mágusaid ott voltak az udvaron.

– Ugyanazon, mint a sárkányod.

Morzan mozdult, gyorsabban, mint arra bármilyen ember képes lett volna. De Galbatorix látta, mert jobb szeme volt, mint bármelyik embernek. Látta, hogyan változnak a bőrén táncoló fények, hogyan lángolnak fel a nyitott zekéjén az arany díszítések. És már ott is volt, térdelt a karosszéke előtt, nyugodtnak és lazának tűnve még a kényelmetlen pozíció ellenére is.

– Azt szeretnéd, hogy megöljelek?

– Boldoggá tenne?

– Talán. Nem tudom. Sosem próbáltam még.

Emelte a kezét, és Galbatorix fejét átfutott a gondolat, hogy megállítja őt, de csak egy pillanatra, aztán már tova is tűnt. Morzan keze máris a torkán volt – csak egy, de az elég is volt. Ha Morzan egyedül állt valahol, vagy ha egymagában ült az ablakmélyedésben, senki nem vette észre, hogy igazából milyen magas. Úgy tűnt, hogy minden rendben van a kezeivel, mert arányosak voltak a testével. De aztán Morzan bal keze a torkán volt, gyöngéden nekitolta a fejét a háttámlának. Nem is adott bele erőt, csak… nyugtatta a hirtelen túl nagy kezét Galbatorix álla alatt.

Még így is elég volt, hogy hirtelen nehézzé váljon számára a lélegzés. De lehet, hogy az a másik arckifejezése miatt volt. A szemei a kezére fókuszáltak, még mindig tűnődött, még mindig játszott a gondolattal, hogy a királya meghal.

– Hiányoznék neked? – kérdezte, és a hangja rekedt volt, mintha Morzan tényleg fojtogatta volna.

– Nem.

A hirtelen jött félelem átmosta, de Morzan pillantása találkozott az övével, a székéhez szögezte őt. A keze még mindig a nyakán, az érintése még mindig túl gyöngéd volt egy olyan olyan férfihoz képest, mint ő.

– Nem igazán hiányolhatlak, ha a szívem együtt áll meg a tiéddel, nem igaz?

 

Vége