Pillangóhatás X.

Rég jártam erre, szóval kezdjük a mentegetőzéssel!

Nem tudtam eldönteni, hogyan menjünk tovább, kitekintéssel, vagy csak telibe folytassam. Elkalandoztam, írtam egy fejezetet, aztán rájöttem, hogy az ide nem lesz jó, csak később. Írtam egy másikat. Az a következő lesz. Aztán összedobtam ennek az első változatát, ami okés volt, de mégsem, szemszöveg váltottam, aztán megint, aztán megint, és most ott tartunk, hogy van kb. három kész jövőbeni fejezetem, itt van ez ~4000 szóval, és a szemetes-doksimban van még ~9000. Japp, eltartott egy darabig, amíg ezt sikerült összepolkázni. Remélem, megérte várni rá!

A fejezetről: Jee szenved, mint egy kutyapatkány? Igen. Itt akar lenni? Nem. Érdekelt az ő véleménye bárkit is valaha? Nem.

Visszavetés: tiszt lefokozása, ezzel együtt tiltás kiadása, hogy mennyi ideig nem kaphat magasabb rangot.

A fejezetben a katonák jelenlétéből adódóan néminemű káromkodás előfordulhat.

 

Itt találtam, ami nyilván nem mond el semmit az alkotóról, de a semminél azért több

 

 

Pillangóhatás

十. Hideg

Jee legutóbbi látogatása Garsai kolónia legnagyobb kiképzőtáborában olyan rövid volt, hogy még a kikötőbe se ment ki. Úgy is éppen elég kínos volt. Ott állt a fedélzeten a herceg mellett és aktívan vaknak tettette magát, a fiú ugyanis remegett a feszültségtől. Ehhez kivételesen a legénységnek a világon semmi köze nem volt, hacsak nem számítja azt, hogy Min széthagyta a legutóbbi kikötőben vásárolt újságjait, és a herceg úgy gondolta, jó ötlet még a kikötés előtt képbe kerül a polgári hírekkel. Vezércikkben hozták le, hogy a trónörökös „hivatástudatból” megkezdte a katonai szolgálatát. Jee véletlenül éppen a másik irányba nézett, mikor a fiú előbb cafatokra tépte az újságot, aztán a fecniket még meg is gyújtotta. A hamu megtaposását személy szerint már kicsit túlzásnak érezte, de már megtanulta, hogy mik azok a dolgok, amiket jobb, ha nem tesz szóvá, mert csak olajat önt vele a tűzre.

Állt, mint a rezignált életuntság szobra és várta, hogy a herceg befejezze a dühöngést. Mert mi van abban, hogy inkognitóban megy el kiképzésre? Ugráltatják egy kicsit, na és aztán. Legkésőbb másfél év múlva felfedheti a személyazonosságát és úgy szívat meg mindenkit, ahogy akar.

Azóta nyolc hét telt el, és Jee már megint itt van. Ezúttal nem azon törte a fejét, hogyan kerülje el, hogy a herceg aktuális dührohama rajta csattanjon, hanem azon, hogyan tudja becserkészni a fiút és elmesélni neki, hogy mi volt északon. Az eltelt idő ellenére még mindig borzasztó volt a helyi klíma, mint azt Teruko gépész a fedélzetre lépése pillanatában meg is jegyezte.

– Azt a rohadt, hát itt picsahideg van!

– Most voltunk az Északi-sarkon – mordult rá Jee. – Annál nem lehet hidegebb.

– Kapitány, maga járt ott, én lenn voltam a kazánházban.

– Akár vissza is mehet.

A nő várt egy kicsit, aztán elvigyorodott és kitartotta a markát. Genjinek nem volt szokása a szitkozódás, ő képes volt egyetlen sóhajjal mindent kifejezni. Egyesével számolta le a pénzérméket, az élükkel nyomta őket Teruko markába, de a fájdalom nem törölte le a győztes vigyort a nő arcáról.

– Most éppen minek voltam a tárgya? – kérdezte Jee és megmasszírozta az orrnyergét.

Kyo kormányosban maradt annyi fegyelemérzet, hogy megossza vele:

– A tábornok távollétében ön szokott rászólni a legénységre, hogy ne káromkodjanak, uram.

– A herceg lassan három hónapja nagykorú, és amúgy sincs itt. Minek szóljak rájuk?

– Ezt mondta Teruko is.

– Nem mintha bármit is használt volna – így Teruko, Jee szerint indokolatlanul vidáman. – Hallottam a kölyköt, amikor belerúgott a lépcsőkorlátba.

A hajó fémből van, ami messzire viszi a hangot, a herceg pedig meglehetősen hangos tud lenni, ha akar. És általában akar.

– Az a kölyök a birodalom hercege és a leendő Tűz Ura – emlékeztette Jee.

Teruko megrántotta a vállát. Valahol egyetértett vele, a hercegnek tényleg hasznára válhatott volna, ha néha hagyják egy kicsit gyereknek lenni. Ha Jee végiggondolta, hogy ő mit csinált tizenhat éves korában… a nyelve hátulján megérezte a fahéjas barackeperlikőr ízét és inkább abbahagyta a kamaszkora felidézését.

– Megyünk inni, kapitány – tájékoztatta Teruko. – Velünk tart?

Ha Teruko többes számban fogalmaz, akkor az egész legénységet viszi. Jee abszolút helyénvalónak találta a felvetést. Egy tűzwhisky remekül hangzott, és volt egy olyan sanda gyanúja, hogy ha sikerül egy asztalhoz ülnie a kiképzőtisztekkel, úgy még külön kérnie se kell majd, hogy panaszkodjanak az újoncokra. Csak megkérdezi, hogy melyik kölyök a leghangosabb és már meg is van a herceg. Pofonegyszerű.

Kegyetlen szél fújt, az a fajta, ami akkor is kilopja az ember tagjaiból a meleget, ha nincs ilyen sakálkutyamód hideg. Jee azt gondolta, hogy néhány hét jégtáblák között hajókázás után ez már meg se fog kottyanni, de a valóságban csak még erősebben kívánkozott a hazája után, ahol legfeljebb az esős évszak elején, hajnaltájt lehetett olyan hideg, hogy látszódjon a lehelet.¹

Az erődnek csak egy kantinja volt. Az ajtó jó fél percig volt nyitva, éppen elég ideig ahhoz, hogy kiderüljön, kik azok, akik a szigetekről származnak; ők álltak föl és üvöltöttek, hogy „AJTÓ”. Mire Jee bejutott, addigra már dobálóztak is. Káromkodva húzta el a fejét, amikor majdnem orrba dobták egy alkarvédővel, és míg megfordult, hogy betegye maga mögött az ajtót, legalább két parafa söralátét csattant a hátán. Visszafordulva persze már mindenki mintaszerűen viselkedett és senkinek nem jutott volna eszébe, hogy tiszteletlen legyen egy tiszttel.

Jobb helyeken a közlegényeknek van kimenője, hogy a városban csapják szét magukat, vagy a tiszteknek van külön kantin, hogy ne kelljen azon törniük magukat, hogy megtartsák a jólneveltség álcáját a beosztottjaik előtt. Itt a tiszti kantin azt jelentette, hogy a pult mellett néhány asztalt le lehetett rekeszteni egy függönnyel. Nevezett függöny a falhoz húzva, elkötve lógott, és amilyen poros volt, Jee arra tippelt, hogy soha senki még csak bottal se piszkálta meg.

– Jee? – állt fel valaki a terem végében és hunyorogva bámult rá. – Jee, te vagy az?

Apró örömök az életben.

– Tian!

Az ital mellé még a hajóstársait is lerázhatja egy estére. Már majdnem hinni kezdett benne, hogy a szerencsecsillaga ismét felemelkedőben van. Nem mintha az elmúlt hetek eseményei után merészelne panaszkodni rá.

Megszorongatták egymást Tiannal, fáradtan sóhajtott, amikor a másik férfi megkérdezte, hogy nem hozta-e véletlenül a pipáját, elhessegette Hanakót, amikor a nő felháborodottan megkérdezte, hogy mi lesz így az ajándék-piájával, amit Jee meg sem ígért neki, és ment leülni Tian asztalához.

Ismerte a társaságot. Tian idomár-őrmesterrel még együtt volt kiképzésen, Ai százados többször mentette meg az életét, mint hogy azt Jee számon tarthatta volna, Liu Zhit pedig még mindig a körüllengte a nőiesség lágysága, annak ellenére, hogy már elmúlt hatvan. Ezt kiegészítette és ellensúlyozta az éles mosolya, valamint a hiányzó fél füle, amitől a mellén viselt, gondosan fényesített birodalmi tűzidomár jelvény még ragyogóbbnak hatott; egy hónappal Ba Sing Se ostroma előtt személyesen Lu Ten herceg tűzte a zubbonyára.

Egy új arc volt a csapatban. Lassan két éve már, hogy utoljára levelet váltottak Tiannal, de akkor már írt erről a fiúról, akinek szarkalábak vannak a szeme sarkában és a halántékán erősen őszül, annak ellenére, hogy Jee számításai szerint nem lehetett idősebb huszonegy évesnél. Mao egyike volt a negyvenegyedik hadosztály tizenegy túlélőjének, az egyetlen, aki úgy került ki abból a pokolból, hogy fizikailag alkalmas maradt a szolgálatra. Ha odafenn nem döntöttek volna úgy, hogy nem veszik aktív szolgálatnak a betegállományt, úgy már napokban lehetne mérni, hogy mikor ér véget a kötelező három éve.

Maóval kölcsönösen meghajoltak és bemutatkoztak egymásnak, Tian szörnyülködött, hogy milyen átkozottul udvariasak mind a ketten és egy kiáltással kért egy kör szakét.

– Te, itt? – kérdezte mosolyogva Jee Liu Zhit. El nem tudta képzelni, mi hozhatta a nőt ebbe a fagyos porfészekbe.

– Tian hívott, hogy próbára tegyek egy újoncot – hajtott fejet elegánsan. – A fiú elég ügyes ahhoz, hogy magasabb szintű képzést kapjon.

– Jaj, hagyjuk most a srácokat! – kiáltott fel Tian és vigyorgott. – Te mesélj, cimbora! Még mindig hadnagy vagy? Már megint alátettél valamelyik felettesednek?

– Mondhatni – horkant fel. – Chan két évre vetett vissza, idén már beadták a kinevezési kérelmet, de úgy dobták vissza, hogy öröm volt nézni.

Ai felkuncogott.

– Megint beintettél a felettesednek? Hát te sosem tanulsz, Jee?

– A herceg intett be a Tűz Urának – rántotta meg a vállát.

Liu Zhi zavartan nézett föl. Jee után ő volt a legközelebb a tűzhöz, a pozíciójából fakadóan valamennyit biztosan tudott arról, hogy mi zajlik az udvarban, de úgy tűnt, Jee életében először jobban informált, mint a kis baráti köre.

– Mi dolgod neked a herceggel? – kérdezte végül a nő óvatosan. – Nem te mondogattad mindig, hogy nem tesz jót az egészségnek, ha nemesek alatt szolgál az ember?

Ezek szerint az utolsó levelében mindent is fontosabbnak gondolt, mint megírni az új pozícióját. Jee a fejét ingatta.

– Agni égessen meg, de igen, én voltam.

– Agni égessen meg? – hüledezett Tian. – Jee, te beteg vagy?

– Jó, na, az elmúlt három évben nem volt szabad káromkodnom, és még nem szoktam vissza.

– Mi a jeges pokol?

Jee felhorkant. Pokol? Ha! Azokon a napokon, amikor valamelyik fenségre rájött az öt perc, tényleg a pokolba kívánt mindent. Elég volt felidéznie magában azt a csodás utat, amikor Azula hercegnő is csatlakozott hozzájuk és rögvest ment volna gyűjteni a fát a tulajdon halotti máglyájához. A testvérpár egy gyertyalánggal képes lett volna meggyilkolni egymást, ha a nagybátyjuk nem ül közéjük. Utóbb a tábornok elmorzsolt néhány könnycseppet arra hivatkozva, hogy olyan jó látni, hogy végre kijönnek egymással.

A királyi család tagjai néha olyanok voltak, mintha nem is ebbe a világba születtek volna.

Egy kadét lépett az asztalukhoz, tálcán hozta a szakét és a hat pohárkát. Jee-nek túlságosan is ismerős volt az a mordulás, amivel a fiú az egészet levágta Tian elé. A poharak akkorát ugrottak, hogy félő volt, a padlón kötnek ki.

– Egy ezüst – meredt a tisztre Zuko herceg, fakó rozsdabarna kadétruhában. Jól mehetett neki a kiképzés, ezt Jee abból gondolta, hogy nem vágták vissza a haját, ahogy az újoncoknak szokták. A sereg nem a törődésről híres, de azért azt ők se szeretik, ha a félig képzett ifjak felgyújtják a maguk vagy a társaik fejét.

– Miről beszélsz – hunyorgott Tian a fiúra. – Egészen biztos vagyok benne, hogy meghívtál.

– Egészen biztos vagyok benne, hogy nem.

– Jó ég, kölyök – forgatta a szemét Ai. – Mikor fogod végre megtanulni, hogy vannak dolgok, amiket könnyebb elengedni?

– De ezzel megsérti a szabályzat…

– Ne, ne kezd megint – hessegetett Tian és a zsebébe nyúlt. – Nesze, az ezüstöd! Menj szépen, Újoncok Védőszentje, abajgass másokat.

– Újoncok Védőszentje? – kérdezte Jee, amikor a herceg végre hallótávolságon kívül volt.

Mao vidáman szusszant egyet, Ai pedig felnevetett.

– Ó, imádom a srácot! Egy másodperc alatt fel lehet piszkálni, és mindig olyan képet vág, mintha nem tudná eldönteni, hogy üvöltsön vagy verekedjen. Ha a megfelelő pillanatban hagyod abba, akkor vesz egy jó mély levegőt és a végén csak törvényeket idézget, de úgy, mintha lenyelt volna egy jogszabálytárat.

Nocsak. A tábornok lelki fröccseinek a végére meglett hatása?

– Szóval – Tian cinkosan rákacsintott és töltött mindenkinek a szakéból –, ott tartottunk, hogy merre fújt a szél az utóbbi években. Az utolsó leveled csak azzal volt tele, hogy Zhao egy seggfej, amiért elsüllyesztette a régi hajódat.

– Az egy nagyon jó kis hajó volt – mutatott rá Jee.

– Hova lett a Zhao egy seggfej tirádád? – nevetett Tian.

A kölyök tyúklépésben araszolt el mellettük, egy felmosóval a kezében.

– Holtakról vagy jót, vagy semmit – dörmögte. A fiú megállt és elkerekedő szemekkel nézett Jee-re, ő pedig jelzésértékűen nem őt nézte. – Tűz Ura Ozai kivégeztette.

Zuko megereszkedő vállakkal sóhajtott fel, mintha régen várt jó hírt kapott volna kézhez.

– Hogy micsoda? – kérdezte Tian leesett állal.

– De hát Zhao mindig mindent megúszott! – hajolt előre Ai is. – Mi a fenét csinált a hülyéje?

– Direkt uralkodói parancs ellenében megtámadta az Északi Víz Népét és megölte a hercegnőjüket, utána elveszített három rombolót meg úgy négyszáz emberünket, és azzal ment vissza a kalderába, hogy ő mindent teljesen jól csinált, és Iroh herceg hazaáruló, miatta bukott el az inváziós terve. Iroh herceg előrejelzése szerint néhány hónap múlva már északi vízidomárok is lesznek a csatatéren.

Zuko szemöldöke erre már összeszaladt. Jee mélyen egyetértett.

– A tábornok, mint áruló? – fakadt ki Liu Zhi. Jee komoran bólintott. Liu Zhi mérgesen csücsörített. – Ez mennyire megbízható információ?

– Nagyon.

– De mennyire?

– Ott voltam, amikor Iroh herceg ezt mondta. A szemembe nézett, miközben mondta. – Nem állhatta a nő pillantását, inkább belekortyolt az italába. – Őfensége Zuko herceg a közvetlen felettesem. Illetve, a közvetlen felettesem volt, míg el nem ment katonáskodni.

Nem tette hozzá, hogy azóta meglepően csöndes az élet a hajón. Már ha nem számítja azt a hacacárét Északon. Furcsa volt úgy lefeküdni, hogy tudta, reggel senki nem fogja ugráltatni.

– Szórakozol velem? – bukott ki Aiból.

Majd’ kiesett a szemük.

– Viccelsz, ugye? – nyögte Tian elhaló hangon. – Jee, te most viccelsz, igaz, cimbora?

Széttárta a karját. Tian a hajába túrt és belebámult a poharába.

– És milyen? – hajolt előre Mao, izgatott csillogással a szemében.

– A tenger? Utolsó kurva.

– Nem, nem, a herceg! – Mao a szemét forgatta.

Jee fájdalommal konstatálta, hogy elfogyott az itala. A pillantásával a herceget kereste: a fiú már nem állt mellettük. Úgy tűnt, továbbra is az a leszerelésének a legbiztosabb módja, ha a füle hallatára beszélnek róla, és nem egyből szidják. Azt valamiért nem tudja elviselni.

– Kölyök, egy dolgot jegyezz meg: bárki, aki az uralkodócsaládnak dolgozik, az vak, süket és néma. Nem látok semmit, nem hallok semmit, nem mondok semmit.

– Ugyan már…

– Ez a hosszú élet titka.

Maónak lassan lehervadt az arcáról a mosoly, a szeme pedig elkerekedett.

– Úgy érted…

– Úgy hallottam, hogy a Tűz Ura mellett ritkán érik meg az emberek a nyugdíjazást – rántotta meg a vállát Jee. – A mostani titkára úgy kilenc hónapja van mellette, ezzel eddig ő tartja a rekordot.

Jee azt hitte, köztudomású, hogy nem egy életbiztosítás az uralkodócsaládnak dolgozni. Akkor sem, ha az a zsebsárkány, aki a koronahercegnek álcázza magát, még csak tizenhat éves. Mao nyelt egyet.

– De a herceg más. Mindenki azt mondja, hogy más, és hallottam… mind hallottuk, hogy ő volt az egyetlen, aki felszólalt Rauma ellen!

Utána kellett gondolnia, hogy miről beszél Mao, de aztán leesett: a negyvenegyesek első és utolsó ütközetére a Rauma-síkon került sor. Még csak nem is egy átjáróért vagy nagyobb városért halt meg az a több száz frissen kiképzett fiatal. Nagyjából akkora területet foglaltak el, amekkora helyet odahaza az emlékükre állított díszoszlop elfoglalt. Lehet vitatkozni, hogy ezzel sikerült kiiktatni a Föld Népe legtehetségesebb földidomáraiból álló egységeket, na de megérte? Megéri feláldozni a jövőt a jelenért?

Ugyanez a kérdés jutott eszébe, valahányszor azt látta, hogy a herceg a Wani korlátjára támaszkodik és a horizontot bámulja, az arcán semmi érzelem, csak a sebhely okozta állandó fintor. Jee hamar rájött, hogy ha nem akar olyan megjegyzéseket hallani, amiktől jó fél órára megkukul, aztán éjszaka alvás helyett csak hánykolódik, úgy megvárja, míg a herceg végez a csendes önmarcangolással és csak utána megy oda hozzá.

– A herceg tizenhat éves – mondta végül megfontolt lassúsággal. – Néha látszik rajta, néha nem. Kötelességtudó, de pimasz, visszapofázik a nagybátyjának és meggyőződése, hogy ő a valaha élt legrosszabb idomár, annak ellenére, hogy veretlen párbajbajnok. Mármint… azt az egyet kivéve veretlen.

Mao úgy hallgatta őt, mintha Jee Agni prófétája lenne és az istene tetteiről kapna felvilágosítást. Megint ellenőrizte, hogy merre jár Zuko – a földre dobált szemetet szedegette össze és pörölt a katonákkal –, majd úgy találta, hogy egy anekdotáért talán nem vonják felségértési perbe.

– Tavaly nyáron az lett volna a dolgom, hogy a Houza-szigetek között hozom-viszem és a rendelkezésére állok, amikor csak szeretné. A vége az volt, hogy rohangáltam a szigetcsoport körül, mint egy mérgezett nyúlegér, mert őfensége úgy találta, hogy rendelkezik két igen kiváló lábbal, és ő maga is át tudja helyezni magát egyik helyről a másikra. Leginkább gyalog és legfőképpen egyedül, pedig pontosan tudja, hogy a nemeseknek szellemverte hobbija, hogy megpróbálják megöletni.

– A pokolba minddel! – köpött ki Ai. – Egy átkozott nemest se láttam az újoncok között az elmúlt öt évben, hogy állna bele a zsába mindbe!

– Viszont – emelte fel az ujját Tian –, az elmúlt egy évben mindenhol javultak a kiképzési mutatók. Most kezdtek befutni azok a srácok, akik már legalább két, de inkább négy osztályt kijártak.

– Éljen soká a herceg, amiért végigverte az oktatási reformot a Kolóniákon! – emelte meg a poharát Ai. Inni már nem tudott belőle, az aprócska szakésüveg kiürült, és ugyan Tian már füttyentett a következőért, Zuko még nem hozta meg.

Tian nosztalgikusan sóhajtott.

– Ah, régi rút idők, amikor azzal kellett kezdeni, hogy ki az, aki nem tud olvasni.

– Uh, ne is emlékeztess rá. – Ai hessegető mozdulatot tett.

– Azt se tudták, melyik a jobb meg a bal kezük – folytatta a kínzását Tian ördögi mosollyal.

Ai teljes testében megborzongott, Tian meg jól kiröhögte. Ekkor lépett oda hozzájuk Zuko és tette le Tian elé az új üveget.

– Viccet félretéve! – csapott az asztalra Ai. – Egyszer találkozzam a herceggel, eskü, leszopom. Kérdés nélkül, akár a főtéren. Kiérdemelte.

A kölyök rekordsebességgel vette fel egy céklaparadicsom színét. Kinyitotta a száját, de egy hang se jött ki rajta. Jee a tenyerébe temette az arcát és nem tudta, hogy sírjon-e vagy nevessen.

Liu Zhi a poharába mosolygott, és vállon veregette Ait.

– Csak óvatosan az ilyen kijelentésekkel, drágám, szegény Lee még a végén lenyeli a nyelvét.

– Már miért? – Ai kihívóan a kölyökre nézett. – Mi van, talán azt hiszed, hogy neked tettem ajánlatot?

A fiú még hápogott egy sort, aztán inkább becsukta a száját, mereven fejet hajtott, és futólépésben ment összeszedni a csehó üres poharait. Még a füle is vörös volt.

– Jegyezd meg – könyökölte oldalba Tiant Ai. – A fiú prűd.

– És tizenhat éves – forgatta a szemét Liu Zhi. – Mint a herceg. Te meg lassan ötven vagy, Ai. Nem gondolod, hogy egy kicsit túlzás lenne ajánlatot tenni neki?

– Miért ne? Nem a felesége akarok lenni! De ha én nem jövök be neki, akkor majd megteszi Mao.

Mao félrenyelt és az orrán jött ki a szaké.

Jee a fejét csóválta és Tianra sandított.

– Mindig meg akartam kérdezni. Nem félsz tőle, hogy valamelyik újoncod egy nap majd a felettesed lesz?

– Mire eljut odáig, már azt is elfelejti, hogy hívnak – horkant fel. – És Aitól szoktam hallani, hogy mennyi sok ocsmány papírmunka van az én pozícióm felett. Ha Lee-ből rendes tiszt lenne, márpedig miért ne lenne, ha egyszer bevágta az összes törvényt, akkor nem lesz neki ideje olyan szarságokkal foglalkozni, mint a régi kiképzőjének a megszívatása. Amúgy se lesz már itt sokáig, addig meg hadd érezze a törődést! Viszed magaddal, nem?

A kérdés Liu Zhinek szólt, aki bólintott.

– Ügyes gyerek ez. Elég ügyes ahhoz, hogy fiatalon kinevezzék, de elég nagy a szája ahhoz, hogy nagyon gyorsan kikössön egy néptelen sarkköri támaszponton. Pedig el tudnám képzelni, mint mondjuk a herceg – vetett egy jelentőségteljes pillantást Aira – testőrségének tagja. Vagy tanácsadója, ha már nem csak hamu van a fejében.

Jee ezen a ponton kérdezte meg magától, hogy mikor döntött úgy, hogy pocsék barát lesz. Öt, nem, még három évvel ezelőtt is habozás nélkül adta volna tovább a barátainak az összes hadititkot, most meg kussol. Megint eszébe jutott, hogy akkor régen nem nemet kellett volna mondania Chan admirálisnak, hanem egyenesen behúzni neki egyet, hátha akkor nem lefokozzák, hanem egyből menesztik.

Az ajtó nagy svunggal nyílt ki, és Jee megértette, miért dobálták meg az előbb. A feltámadó huzat egy pillanat alatt kivitte a meleget a helyiségből. Hallotta a vasalt csizmák ütemes dobogását a hajópadlón, és derékból hátrafordult. Erődön belül nem szokás menetelni, csak akkor, ha a csapat magas rangú tisztet kísér. Az, hogy a kantinba így jönnek be, egyfajta figyelmeztetés, hogy legyenek kedvesek viselkedni.

Az egység nyomában egy alacsony nő lépett be az ajtón. Mit nő, egy kislány, aki némi festékkel megpróbálta idősebbnek mutatni magát. Jee és a Wani legénysége úgy pattant fel, mint az összenyomott rugó és példaszerű meghajlást mutattak be.

– Azula hercegnő! – köszöntötte Jee jó hangosan.

Az aranyozott páncél és a kontyba tűzött koronaékszer egyébként is elárulta volna a kilétét, de Jee éppen eleget dolgozott együtt a királyi család tagjaival, hogy tudja, nehezen viselik, ha csak a külsőségekről ismerik fel őket. Azon nyomban irgalmatlan székcsikorgás támadt, ahogy a katonák egy pillanat alatt kijózanodtak és talpra ugrottak. Néhányuknak segíteni kellett, de őket nagyon gyorsan hátralökdösték a fal mellé.

A hercegnő arca nem változott, de az állát feljebb emelte és megfontolt lassúsággal körbehordozta a pillantását.

– Hadnagy – szólította meg csilingelő hangon. – A fivéremet keresem.

Jee-ben bennszakadt a levegő, az agyán pedig átfutott minden egyes rossz döntése, ami végül ehhez a pillanathoz vezetett. Mondja azt, hogy a herceg tartózkodási helye titkosított és kockáztassa a hercegnő haragját, annak ellenére, hogy tudja, hogy közel sem olyan elnéző, mint az amúgy kizárólag hibátlan eredményeket elfogadó bátyja, vagy fedje fel Zuko herceget és ezzel vonja magára egyenesen a Tűz Ura haragját?

Hála legyen Agninak, amiért nem kellett döntést hoznia. A hercegnő folytatta:

– Maga a fivérem hajójának kapitánya, igaz?

– Igenis, hercegnő.

– Tudja, hol van most?

– … Igenis, hercegnő.

– Akkor ne csak ácsorogjon ott, hanem induljon a hajójához és vezessen hozzá! – Még csettintett is a kis hajcsár.

Jee nagy levegőt vett és nagyon remélte, hogy az Északi-sarkon nem fogyott ki a szerencséjéből.

– Engedelmével, fenség, még össze kell szednem a legénységemet.

– Három fok múlva legyen a helyén, hadnagy – fuvolázta a lány.

Lábujjhelyre emelkedett, úgy fordult meg a tengelye körül, és kilibbent az ajtón. Ha nem lett volna talpig páncélban, Jee talán még el is hiszi, hogy törékeny kismadár.

Kifújta a levegőt. Remek, ezt is túlélte.

A kantinban a légy zümmögését is hallani lehetett. Kurta parancsszót vakkantott, mire a Wani legénysége kilépett és rendeződve indult meg kifelé. Az újonc Kazutót, aki még annyira nem ismerte a határait, támogatni kellett.

– Lee! – szólt oda Jee a hercegnek és nagyon remélte, hogy a fiú nem veszi magára. – Hozz kérlek egy rekesz tűzwhiskyt, erre a hirtelen elindulásra kelleni fog egy kis szíverősítő.

A kölyök biccentett és már el is tűnt a raktárban. Jee megpaskolta Tian vállát.

– Jó volt látni. Én most rohanok, a hercegnő nem a türelméről híres.

Tian csak második nekifutásra találta meg a hangját, és akkor is erőltetetten csengett.

– Akartam kérdezni, cimbora, ha írok neked, hova címezzek?

– Bunganga helyőrségére, ott fordulok meg leggyakrabban. Meddig maradsz itt?

Tian széttárta a karját, jelezve, hogy minden a felügyeletére bízott újoncok fejlődésétől függ.

Biccentett a többieknek is, aztán alaposan kilépett, hátha a hercegnő nem akarja majd a vérét venni holmi késlekedésre hivatkozva. Jee nem volt olyan nevetségesen erős idomár, mint ő meg a családja, hogy éjjel is tudja, mennyi az idő, hát szedte a lábát. Éppen elég rémhír kerengett Azula hercegnő dühéről ahhoz, hogy egyáltalán ne akarja próbára tenni a lány türelmét.

A kikötői kapu felé vezető út mentén várta, az egyik kaszárnya sarkánál, egy szélvédett helyen. Csatlakozott hozzá az álldogálásban; messziről akár úgy is tűnhetett volna, hogy éppen jelentést tesz, közelebb pedig senki nem lopózhatott, mert a hercegnőnek már a testőrei is hallótávolságon kívül helyezkedtek el.

Csakhamar megjelent a herceg, Min kezébe nyomta a piát, aki már el is ment. Jee odébb somfordált, és az udvart fürkészte.

– Hallottad a híreket? – kérdezte Azula.

– Zhaóról? Az imént. A holddal mi történt?

– Az éjszaka közepén volt, hogyhogy ébren voltál?

– Az őrség beparázott és felverte az egész erődöt. Aztán mindenki más is pánikolni kezdett, és ha Raoju Bölcsnek nem jut eszébe imádkozni, csúnya vége lett volna a dolognak.

– Imádkoztatok? – Jee nem tudta hova tenni a hercegnő hangsúlyát. Lenézés is volt, meg hitetlenkedés is. Furcsa egyveleg egy olyan személytől, aki Agni leszármazottjának tartja magát.

– Mi mást tehettünk volna? Ne húzd az agyam! Te tudod, mi történt?

– Emlékszel, milyen csodás tervezetet adott be Zhao?

Egy lélegzetvételnyi szünet, aztán a herceg elhűlten:

– Nem.

– De igen. Megölte a holdat.

– Te jó… de hát a hold még mindig…

– Mert a víz törzse valahogyan feltámasztotta, aztán az avatár és az óceánszellem közös erőfeszítéssel kipucolta a hajóinkat északról.

– Mi? De hát… Agnira, és Iroh bácsi?!

– Nyugodj már le! – sziszegett a lány. – A hadnagyod is északon volt és most itt van, nem?

Hallotta a herceg szaggatott lélegzetvételét, és azt, hogy lassan megnyugszik. Jee sosem gondolta volna, hogy egyszer valakinek megnyugtatásul fog szolgálni a léte puszta ténye.

– Iroh bácsi jól van. Összeszedte a túlélőket és egy súlyosan sérült hajóval eljött északról. Zhao egy gőzössel jött a kalderába jelentést tenni.

– Koh bújt volna bele ahelyett, hogy ilyen kreténségeket csinál! Mégis mit képzelt?

– Nem tudom. Apa kivégeztette.

– Tudom. Várható volt.

– És apa most hazarendelte Iroh bácsit.

Zuko megint nagyot hallgatott.

– Azula…

– Ne nézz már rám ilyen bánatos teknőskacsa szemekkel, Gyagyás! Nem fogom csak így hagyni, hogy Iroh bácsi meghaljon. Van egy tervem.

– Elmondod?

– Nem, mert elrontod.

– Akkor mi a fenének vagy itt?!

– Azért, hogy szóljak, hogy állj készen! Te leszel az erősítésem. A hátvéd. Ha szólok, akkor jössz és úgy, ahogy mondom. Ha kell, akkor felfeded magad és hozod az összes katonát, akit csak össze tudsz szedni, akár úgy is, hogy nyakon vered Bujingot, Mungot és Rouhait, világos?

– … Azula? Mire készülsz?

– Nagyot kell villantanunk ahhoz, hogy apa megfeledkezzen északról, nem igaz? Ne aggódj, megoldom. Nyárra otthon leszünk mind, és talán az avatár láncokban elég lesz ahhoz, hogy apánk megenyhüljön.

– Azula, ez egy nagyon nagy talán.

– Van jobb ötleted? Ki vele.

Zuko megint nagyot sóhajtott.

– Figyelj…

– Nem, te figyelj! Ez az egyetlen esélyünk, különben ősztől kezdve boldogulhatunk egyedül. Ezt akarod?

– Nem, nem arra gondoltam! Azula, ezt nem csinálhatod egyedül. Most mondtad el, hogy az avatár elintézett egy kisebb flottát északon, nem mehetsz ellene csak így!

– Szerintem jobb vagyok, mint egy kisebb flotta. És pláne jobb vagyok, mint Zhao.

– Megengeded, hogy befejezzem? – Nem jött válasz, mire folytatta: – Mai apját most nevezték ki Omashu kormányzójának. Azok alapján, hogy Mai mennyire unta Pin Miangot, szerintem Omashuban fel akarja majd kötni magát, szóval… látogasd meg. Szerintem örömmel veled tartana.

– Ah, milyen kis kedves vagy, hogy társaságot szervezel nekem.

– Ty Lee-ről mit tudsz?

– Azt, hogy lelépett és nem akar találkozni velem többé.

– Téged jobban figyeltek, mint engem. Ha tudod, hogy hol van, akkor a szüleinek is sikerült volna kideríteni.

– És azt állítod, hogy pont te tudsz titkot tartani, Zuzu?

– Lopakodni is tudok, nem?

– Jaj, fogd már be!

Papír szakadását hallotta, ahogy a herceg az övébe tűzött pincérblokkról letépett egy lapot és a szénceruzájával felírt rá valamit.

– Tessék, a cirkusz neve. Elég híresek, gyorsan meg fogod találni őket. És Lala? Legyél kedves. Kérlek.

– Ezt úgy mondod, mintha nem lennék kedves.

A herceg előbb felhorkant, aztán feljajdult, ahogy a hercegnő megütötte.

Jee kitartóan az eget nézte, a Druk csillagkép tekergőző farkát és arra gondolt, hogy őt ezért marhára nem fizetik meg.

– Hadnagy? – lépett mellé Azula. – Ott tartottunk, hogy segít fellelni a bátyámat. Úgy hallottam, hogy Omashu felé hajózott el. Egyetért?

– Máris parancsot adok az indulásra, hercegnő.

Egy egész üveggel le fog foglalni abból a rekesz piából.

 

>>>

Következő fejezet yip-yip

>>>

____________________

Hány foktól látható a lehelet:

• 0%-os páratartalom mellett (ez a gyakorlatban lehetetlen, a legdurvább sivatagi körülmények között is ritkán megy 10% alá) 8 fok alatt

• 50%-os páratartalomnál 12 fok alatt

• 90%-os páratartalomnál már 19 fok alatt

A szigeteken elhelyezkedésükből adódóan trópusi idő lehet, kivéve, ha néhány tengeráramlattal és egyéb légköri jelenségekkel megbolondítom a dolgokat. Mivel van külön esős és száraz évszak, ezért megtettem, ettől függetlenül nem hiszem, hogy arrafelé szokott lenni 15 foknál hidegebb, és az is az abszolút minimum.

Bujing, Mung és Rouhai – tábornokok, ebből az utolsó a saját költemény, a másik kettő kánon és egy ffffff