Önbeteljesítő jóslat

 Humán AU, ahol megint egyetemisták. Ivan az első benyomás fontosságáról értekezik.

 

 

Önbeteljesítő jóslat

 Csak azért ezzel a betűtípussal, mert a másikban nincs ő, én meg nem vagyok barbár

 

Vannak azok a bizonyos első találkozások. Ikonikus pillanatok, amikre állítólag emlékszik az ember. Ivan soha a büdös életben nem fogja elfelejteni, hogyan ismerte meg Alfredet.

Az egyetem első számú szabálya, hogy ah teheted, akkor nem veszel fel reggelre szemináriumot. Egyszerűen nem. Csak sajnos van az a pont, mikor ráépülő tárgyról van szó, és a prof csak ezt az egy időpontot adta meg, hát fel kell venni. Hétfő reggel fél kilenc, és volt olyan segg, hogy vigyorogva libbent be négyszáz diák gyűlölködő pillantásának kereszttüzébe.

Ivannak uncsi hétvégéje volt, így komolyabb gyötrelmek nélkül foglalt helyet középtájt. Mellette volt egy üres hely, előtte, az előadó felé közeledve még több. Mögötte… nem igen.

Öt perccel kezdés után nyílt az ajtó, és a helyére osont az adott villamossal érkezett késett diákság. A prof malmozva megvárta, míg a helyükre érnek.

A srác nem kérdezte, hogy leülhet-e, egyszerűen csak ledobta magát a székbe és hörgött. Na, ő pont úgy nézett ki, mint aki végigbulizta a hétvégét, és nagyjából két… egy fenét, egyáltalán nem aludt. Vagy csak nagyon megy neki a drámázás, mert nagyon teátrálisan vette le a táskáját, és jegyzetfüzet, vagy írólap, egyáltalán, bármi jegyzeteléshez szükséges eszköz helyett egy kisméretű termoszt húzott elő, meg egy bögrét, aminek az oldalára az amerikai zászló mintájával írták a BEST GODDAMNED COUNTRY EVER feliratot. Az előadás marhára nem volt érdekes, szóval jobb dolga nem lévén azt nézte, hogyan tölti ki a két deci kávét a fiú a félliteres bögrébe, és milyen szomorúan bámul a végeredményre.

– Meg fogok halni – dünnyögte félhangosan.

Azzal benyúlt a táskájába, elővett egy energiaitalt, és hozzáborította a kávéhoz, majd úgy, ahogy volt, megitta az egészet. És nyüszögve az asztalra borult.

Ivan nem kapott szikrát.