Zavaros víz III.

 Miután olyan sokat beszéltünk róla, Murtagh végre feltűnik! Selena meglepődik, Morzan pedig egy pöcs :3

 

Forrás

Zavaros víz

III. Zúgó

‒ Kényelmesen fekszel, kis gyönyörűm? ‒ kérdezte Selena, a hangja olyan édesen csöpögött, hogy Mozannak a foga sajdult belé.

Murtagh, aki a felnőtt méretű ágyban úgy nézett ki, mint egy elveszett falevél az ágyneműtengerben, aprót bólintott. Továbbra is Morzant bámulta, de abban a pillanatban, hogy Morzan egyenesen visszanézett rá, a fiú az anyjához bújt.

‒ Semmi baj, semmi baj ‒ gügyögött a nő és a vállát simogatta, meg a haját csókolgatta. ‒ Apa azért jött, mert ő is kíváncsi Kicsi Róra. Ott le fog ülni az ajtó mellett, rendben?

Selena addig is az ágy szélén ült, de most feltette a lábait is, hogy Murtagh teljesen hozzá tudjon simulni, és lássa a könyvbe nyomott képeket. Morzan tudta, hogy az elmúlt húsz évben sokat fejlődött a könyvkiadás valami új nyomdai módszer felfedezésével, de még így is el akarta dobni az agyát. Valaki leült, és megírt egy egész könyvre való mesét egy lóról, valaki más meg képes volt metszeteket készíteni hozzá. A sok kép miatt így is egy vagyonba kerülhetett a könyv, de akkor is. Talán igaza volt Galbatorixnak és ideje volt verbuválni egy nagyobb sereget, hogy megnézzék maguknak a Gerinc északi részét, a Birodalom népének nyilvánvalóan túl sok volt a szabadideje.

Korábban megegyeztek Selenával, hogy pont annyit fog beszélni, mint a fia. És mivel Murtagh egy árva szót nem szólt, ő is néma maradt, csak leült a karosszékbe az ajtóhoz közel. A karfára könyökölt, úgy hallgatta, hogyan olvassa fel a felesége vidám hangon a mesét a fiuknak.

Murtagh a harmadik mondat után a könyv felé pillantott. Úgy is maradt. Teljesen megfeledkezett arról, hogy Morzan is a helyiségben tartózkodik. A jobb kezének az ujjait rágcsálva meredt a könyvre, mintha tudna olvasni, vagy mintha nem égett volna már bele a memóriájába az a nyavalyás metszet, amit a meséhez készítettek. Selena közben átkarolta a fiút, egészen közel hajolt hozzá, a mese néha alig volt több Murtagh fülébe suttogott szavaknál.

Morzan dobolni kezdett a karfán.

Selena azonnal szúrós pillantást vetett rá, de a felolvasása üteme nem tört meg.

Morzan rámarkolt a karfára, hogy ne doboljon tovább. A fogait is csak összeszorította és nem csikorgatta őket.

Hosszú mese volt. Kicsi Ró vagy tíz oldalon keresztül nyargalt fel-alá, hogy kiderítse, hová tűnt a kedvenc kalapja, csak azért, hogy a mese végére megtudja, egy egércsalád költözött bele, és ezért boldogan lemondott róla, mert nekik nagyobb szükségük volt rá. Morzan elképzelni nem tudta, mégis hogyan adhatták ki ezt a könyvet, vagy kinek olvashatnak belőle: a nemesség nem éppen ezek szerint az elvek szerint élt. De legalább Kicsi Ró keményen dolgozott és a végére járt az igazságnak. Morzan azzal a résszel egyet tudott érteni. A végével kapcsolatban voltak fenntartásai, de ha Murtagh már tényleg kívülről tudta az összeset, akkor nem látta értelmét kötözködni.

Már csak azért sem, mert lehetett akármennyire lelkes (mert lelkes volt, ugye?), a fiú a mese felénél már laposakat pislogott. A kétharmadánál a szemei lecsukódtak. Morzan akkor majdnem fölállt és félbeszakította Selenát, de a nő intett neki, hogy maradjon.

Összeszorított szájjal ült le és hallgatta végig az istenverte mesét.

Aztán rájött, hogy Selena azért intette nyugalomra, mert ugyan Murtagh szeme csukva volt és mélyeket lélegzett, de a feje csak akkor bukott az anyja mellkasára, amikor a nő utoljára lapozott. Meglehet, hogy valójában csak az utolsó mondatokat aludta át, mikor már a mese konfliktusa megoldódott, és már csak az utolsó bekezdés volt hátra, amiben a szerző összefoglalta a mese tanulságát.

Azt a részt Morzan is átaludta volna.

Selena fél kézzel becsukta a könyvet, aztán félretette maga mellé az éjjeliszekrényre, és megpróbált úgy kimászni Murtagh alól, hogy a gyerek ne ébredjen föl. Másokon alvás tekintetében a gyerek nyilvánvalóan az anyjára ütött, bár az is igaz, hogy Morzan kevesebbet erőlködött azzal, hogy ne zavarja meg Selena álmát. Nem mintha baja lett volna egy jóféle öleléssel, sőt néha talán egy kicsit… de nem, azért jött, hogy a fiával és ne a feleségével foglalkozzon.

Fölállt. Selena az ágy mellett térdelt, elrendezgette a gyereken a takarót, kisimogatta az utolsó ráncot is, aztán egy kicsit mégis feljebb húzta, Murtagh füle mögé simított egy tincset, és nem úgy nézett ki, mint aki csakhamar fel akar állni és magára hagyni a picit, hogy nyugton tudjon aludni. Aztán rémülten felkapta a fejét, amikor Morzan megállt mellette.

Félrebillentett fejjel méregette az egész testében megfeszülő nőt.

‒ Tudod, sok esetben az emberek nem tudják, hogyan viselkedjenek, szóval mások példáját követik. ‒ Letérdelt a nő mellé. ‒ Kezdem azt hinni, hogy Murtagh valójában a te érzéseidet tükrözi, Selena.

‒ Nem tudom, miről beszélsz.

A karjai még mindig védelmezőn ölelték a fiukat.

‒ Dehogynem.

Megcirógatta Selena csuklóját. A nő, ha lehet, még jobban megfeszült. Nem fordult el, Morzan szemébe nézett, és Morzannak az a furcsa gondolata támadt, hogy egy rossz mozdulat a részéről, és Selena valami olyan varázslatot vág hozzá, ami esetleg árthatna neki, ha csak a saját védővarázslatai lennének körülötte.

A lehetőség megmosolyogtatta és felvillanyozta. Elég jó hangulatba jött ahhoz, hogy úgy döntsön, Selena megérdemel egy kis jutalmat. Meg az is lehet, hogy kíváncsi volt rá, milyen arcot fog vágni.

A keze elengedte Selenáét és Murtagh fejére siklott. Csöpp kisgyerek volt, egy akkora labdát, mint a feje, bármikor megragadott volna egy kézzel. A haja puhább volt, mint Selenáé. Talán még az övénél is, ami meglepte. Azt persze nem hagyta, hogy ez kiüljön az arcára.

‒ Ugye nem akarsz a fejébe nézni? ‒ kérdezte Selena feszült hangon.

‒ Nem értem, mit vagy úgy oda miatta. Nem is fog emlékezni rá.

‒ És ha mégis? Vannak, akiknek van emléke akár kétéves korukból.

‒ Ki mondta, hogy ő is közéjük tartozik?

‒ És ha felébreszted a mágiáját?

Az már problémásabb volt. Morzannak nem volt varázsképessége, mielőtt a sárkánya ‒ álmok, képek, szagok, üresség ‒ kikelt volna neki, Selenának viszont igen. Lehet, hogy sokáig szunnyadt benne, de abban a pillanatban, hogy megérintette az elméjét, Selena utána tudott nyúlni. Elég volt leírni neki, hogy mit keressen a fejében, és néhány nap múlva már varázsolni is tudott. Persze a nőnek is voltak korlátai, néhány varázslat, amit Morzan kifejezetten egyszerűnek tartott, neki nevetségesen sok erejét vette el, de magán a tényen nem változtatott, hogy Selena tehetséges. Kár, hogy egyik tojás sem volt hajlandó kikelni neki.

Ha a gyerekük ebben is az anyjára üt, akkor Morzannak nem azzal lesz baja, hogy Murtagh fél tőle, hanem azzal, hogy egy varázstudó gyerekkel él egy fedél alatt. Abból nem kért.

Hümmögött egy kicsit. Aztán úgy tett, mint aki döntésre jutott, és a szeme sarkából végig Selenát figyelve fölemelkedett és puszit adott a kisfia puha hajára.

‒ Na. Hagyjuk aludni, mit szólsz?

Sárkány-gyorsasággal fordult a nő felé, aki azonnal megpróbálta rendezni az arcát, de a kavargó, zavaros érzések nem hagyták, hogy magára húzza a semlegesség álcáját, annál pedig jobban ismerte őt, hogy a felsőbbrendű lenézés mindent elfedő fátylával próbálkozzék.

‒ Hess-hess ‒ sürgette őt Morzan. ‒ Beszélgethetünk tovább odakinn, és akkor biztosan nem ébred föl.

‒ Nem igazán tudok fölkelni, míg elállod az utat.

Morzan készségesen fölállt és kezet nyújtott neki, hogy fölsegítse. Selena egy pillanatig habozott, de nem merte visszautasítani. Hagyta, hogy Morzan kihúzza magával a sötét lépcsőházba.

‒ Eressz ‒ mondta neki abban a pillanatban, hogy az ajtó becsukódott mögöttük.

‒ Azt hittem, a vitákat olyan helyen intézzük, ahol nem hallja a cselédség. ‒ Morzan rávigyorgott, de elengedte. ‒ Nos? Mi a véleményed? Meg se nyikkant.

‒ Ami nem jó.

‒ Most már az is baj, ha hallgat?!

‒ Kérdezni szokott a képekről.

‒ Mintha azt említetted volna, hogy betéve tudja ezeket a meséket.

‒ Attól még nem tartja vissza semmi attól, hogy ezerszer is rákérdezzen, mit csinál Kicsi Ró a képeken ‒ rántotta meg a vállát Selena, de aztán a szigorú tartása megenyhült. ‒ Arra viszont nem számítottam, hogy elalszik. Vagy hogy hajlandó lesz nem téged szemmel tartani.

Tényleg. El is felejtette, hogy Murtagh nem őt nézte. Elhúzta a száját és a lépcsőt megvilágító egyik lámpásra nézett. Aztán megrezzent, mert Selena megérintette az arcát, az álla alá nyúlt és finoman visszafordította az arcát maga felé. Ilyet utoljára… Morzan már nem is emlékezett rá, mikor csinált ilyet utoljára, de abban biztos volt, hogy években mérhetné az időt.

Selena halványan mosolygott rá, és mintha belőle fakadt volna a fény, nem pedig a lámpás világította volna meg.

‒ Ezt nagyon jó jelnek látom.

Morzan pislogott egyet.

‒ Annyira, hogy színészkedsz nekem?

Selena csengő hangon elnevette magát, lábujjhegyre állt és két kézzel támaszkodott meg Morzan mellkasán, hogy neki be kellett feszítenie, nehogy leguruljanak a lépcsőn.

‒ Miért is ne? ‒ kérdezte és megrebegtette a pilláit, aztán közel hajolt hozzá, mintha csókot akarna adni. ‒ Szólj, ha eluntad a szereped és szeretnél őszintén beszélgetni.

Megpördült és leszaladt néhány lépcsőfokot, hogy aztán megint megtorpanjon és felnézzen Morzanra. A pillantása az ajtóra rebbent. Az ősnyelven szólalt meg:

‒ Jó munka volt.

Ezer dologra célozhatott ezzel, a szűkös szókincse miatt nem is bocsátkozhatott bővebb magyarázatba, de Morzan kételkedett benne, hogy át akarná verni. Nézte őt, ahogy lesiet a lépcsőn, és akkor engedte meg magának, hogy mosolyra görbüljön az ajka, amikor eltűnt a kanyarban. Megy ez, mint a karikacsapás.

Még jobban mosolyognia kellett, amikor nem hallotta Selena ajtaját becsukódni. Van rá esély, hogy a nő tényleg csak beszélgetni akar… de arra is, hogy nem.