Hazafelé

Kedves Olvasóközönség!

Ez a fic sztereotípiákat tartalmaz, ami a Hetában nem egy meglepő dolog. Viszont az, hogy én alkalmazom őket, ráadásul ennyire országspecifikusan, már igen. Előre is elnézést bárkitől, aki ezt sértőnek találja.

 

Pinterestről lopott kép ez is

 

Hazafelé

– Az istenért nem veszed fel a telefonod!

Vladimir elfojtott mosollyal bámult ki a vonat ablakán az elsuhanó tájra. Számított rá, hogy Borisz üvölteni fog ezért levette a készülék hangerejét.

– Bocs, a táskámban volt, nem vettem észre.

– A faszér’!

– Utoljára mikor is, 2005-ben volt hangosra állítva a telefonom.

– Mi?

– Éppen dolgom volt, és abban az évben jók voltunk Eurovízión, szóval otthon hagytam Andreit, hogy nézze és szóljon, hogy mi van.

– Ó, te retek. Legközelebb megvárod, hogy hazaérjek az ülésről, csak utána léphetsz le, oké?

– Azt mondd inkább, hogy mit akarsz!

– Ah, hát az. Igen. Láttad, hányszor hívtalak?

– Aham. Fél órája jöttem el, és azóta tizenegyszer hívtál. De elhoztam magammal mindent, mármint megnéztem, és megvan mindenem…

– Tényleg?

Hallotta az álmélkodást Borisz hangjában. Vladimir összevonta a szemöldökét. Nem tetszett neki a hangsúly. Fél kézzel kiborította maga mellé a táskáját az ülésre.

– A telefon biztos megvan, azon beszélünk, a könyvem, pénztárca, az órám rajtam van, vonatjegy, papírok, a kaja, amit csomagoltál, a dosszié, benne négy mappa… négynek kell lennie, ugye?

– Igen, négynek. Nincs nálad még valami véletlenül?

– Ah, hogy az…

Vlad szórakozottan dobálta vissza a holmiját a tatyóba. Közben fél szemmel a szemközti ülés felé pillantott. A sok hirtelen zaj és az idegen emberek okozta stressz már elmúlt. A kecske békésen aludt az ülésen.

– Igen, az, baszd meg, az a legjobban tejelő kecském, hogy egye ki a rák a…

Úgy döntött, hogy a kecske feleolyan jól se tud stresszkezelést nyújtani számára, mint ő a kecskének, hát kinyomta a telefont. Ha Borisz belelendül, nagyon el tudja küldeni a fenébe és nem akar idegeskedni.

Borisz sose látogatja meg, hiába kéri. Mindig a munkára hivatkozik. Vlad egészen biztos volt benne, hogy mire hazaér, a hátsó kertjében ott fog parkolni egy bolgár katonai helikopter, a házában pedig ott lesz az érkezése pillanatában meglehetősen zabos Borisz.

Küldött egy sms-t Andreinek, hogy készítse a cukipofát. Talán a kisöccse eléggé megolvasztja a másik szívét ahhoz, hogy ne akarja azonnal megölni. Utána már csak rajta múlik. Erős kezdés, de Vlad bizakodott. Ha bebizonyítja, hogy milyen mély lelki köteléket alakított ki a kecskével, Borisz talán megértő lesz. Minden másra ott a varázslat.

Elvégre sose volt még olyan, hogy a varázslat rontott volna a helyzeten.

Eközben Borisz felváltva káromkodott, hívta Vladimirt (nem elérhető) meg a légierőt és igyekezett nem belehajtani egy árokba. Kívánságának megfelelően a helikopter már megtankolva, járó motorral várta.

Induláskor végigfutott a hátán a hideg és valamiért az a baljós sejtés vett rajta erőt, hogy a nap folyamán még alkalma lesz a kecskéje szemén át megtekinteni a világot.