Mustikkapiirakka recept


Süssünk Tonhallal! :3

Nem tudom, ki mennyire van benne ebben a bizniszben és mennyire érzitek magatokat expertnek a témában, de úgy voltam vele, hogy a saját receptemet adom oda, nem pedig azt, amit anno elkezdtem böködni. Az szar volt. Megjavítottam. Ha érdekel titeket, akkor ezen a linken meg lehet nézni. Ő egy kicsit rövidebben írja le; én lefokoztam a receptem a „még soha nem csináltam semmit, ami bonyolultabb egy rántottánál”-szintre. Ez nem azt jelenti, hogy olyan nehéz, csak azt, hogy megpróbáltam leírni, hogy mit kell csinálnod vele. Mert nem tudom, hogy szoktatok-e egyébként sütni, és a halálom, mikor valamit nem tudok, és ezer évig kell kutatnom utána míg kiderül, hogy csak azt szeretné, hogy gyúrjam össze.

A vicc az, hogy anno minden mértékegységet deciliterben adtak meg, én meg néztem, hogy mi a franc, ki az a kretén, aki deciben ad meg dolgokat, de azóta se mértem le, hogy melyik összetevő mennyi egy másik, normálisabb egységben. Szóval decizni fogunk.

Nézheted a receptet innen is, ha tudsz finnül.


Akkor, lássunk neki!
A tésztához kell:
  • 6 dl liszt
  • 150 gramm HIDEG vaj (sütőmargarin is jó)
  • 2 dl cukor (én kristállyal csinálom, ha neked nem jó, akkor mérd le, hogy ez mennyi és helyettesítsd, amivel jól esik)
  • 2 tojás

A töltelékhez kell:
  • fél kiló áfonya, vagy egyéb gyümölcs
  • 2 tojás
  • 2 dl cukor (ugyanaz, mint fenn)
  • 2 dl, vagy az egyszerűség kedvéért, egy kis pohár tejföl.

Szükséges eszközök:
  • Egy piteforma. Vagy egy tortaforma. Vagy egy elég kicsi tepsi.
  • Egy viszonylag nagyobb méretű edény, amiben összegyúrod a tésztát.
  • Egy viszonylag kisebb méretű edény, amiben megcsinálod a tölteléket.
  • Mérőpohár, amiben kiméred az összetevőket.
  • Mérleg, ugyanezen megfontolásból.
  • Kanál, amivel levakarod a kezedről a tésztát.
  • Spatula, amivel kiszeded a viszonylag kisebb méretű edényből a töltelék maradékát. Csinálhatod a kanállal is.
  • Két pohár, mert még nem mosogatsz eleget.
  • Egy nyújtófa. Vagy borosüveg, vagy bármi más, amivel ki tudod lapítani a tésztát. Egyszer kis kacsómmal csináltam, roppant pontos mérésekkel simogattam bele a tésztát a kis tepsimbe, szóval ez egy ilyen fakultatív pont. Főleg azután, hogy a képhez mellékelt linken van egy videó, amiben a hölgy csak szétnyomkodja a formában a tésztát.
  • Nyújtódeszka, vagy alaposan letakarított és liszttel gondosan megszórt konyhapult.
  • Robotgép vagy habverő.

Ennyi. Nem kell ide sütőpor, meg egyéb világi hívság. Áfonya mellett lehet csinálni más gyümölcsből is, de akkor játszani kell a cukor mennyiségével. Málnához kevesebb kell, az erdei gyümölcshöz kicsit több. Javaslom a bogyós gyümölcsöket, az almát máshogy kell csinálni. (Átküldöd egy nagyon nagy lyukú reszelőn, hozzáadod a cukrot, amit előtte megbolondítottál egy kevés fahéjjal, megvárod, amíg levet ereszt és uccu neki.)

Ha fagyasztott gyümölcsből dolgozol, és miért ne tennéd: még mielőtt nekikezdesz, a cuccot tedd ki, hogy egy kicsit kiengedjen. Nem kell felnyitni a zacskót, csak hagyd elön. NE MOSD MEG. Kimegy belőle az íze.
Ha friss gyümölcsöt raksz bele, akkor nyilván mosd meg, a francnak se kell bele a kerted faunája.

A tésztáról: ez egyfajta linzertészta. Hideg vaj kell bele, mert akkor könnyebb vele dolgozni, nem ragad oda a dolgokhoz, és szebben sül ki. A kezed melegétől a vaj megolvad, szóval ezt a fajta tésztát nem szabad dédelgetni. Nem baj, ha a tojás itt-ott sárgább benne, vagy olyan foltosnak tűnik; amint összeállt egy nagyobb gombócba, békén kell hagyni.

Story time vége, álljunk neki.
Először is, melegítsd elő a sütőt 180 fokra. Nem a sütőre akarsz majd várni, mikor ott állsz a gyönyörű pitéddel.
A tésztához való tojást üsd bele egy pohárba. A cukrot rakd ki egy másikba. Két dologgal többet kell majd mosogatni, de hidd el, mikor ott fogsz állni nyakig dzsuvásan, örülni fogsz neki, hogy ott van.
Egy viszonylag nagyobb méretű edénybe mérd ki a lisztet és kockázd hozzá a vajat. Most morzsold szét a vajat a liszttel. (Szét kell tuszmákolni az ujjaid között. Igen, hideg. Igen, akkor jó, ha ez így is marad.) Utána borítsd hozzá a cukrot meg a tojást és minél kevesebbet vacakolva gyúrd össze.
Most két lehetőség van: vagy megvan minden egyéb összetevő, vagy nincs. Ha le kell szaladnod a boltba, akkor takard le a tésztát és hajítsd be a hűtőbe. Ha neki tudsz állni a tölteléknek, és tíz perc alatt össze tudod dobni, akkor ne vacakolj a takarással, csak dobd be a hűtőbe. Ez segít hidegen tartani a vajat. A takarás azért kell, hogy ne száradjon ki a tészta.

Most foglalkozzunk a töltelékkel. Ha felvetted az áfonyás zacskót, akkor most tedd vissza oda, ahonnan elvetted.
Üsd bele a tojásokat a viszonylag kisebb edénybe, és a cukorral együtt verd fel. Itt lehet csalni robotgéppel, vagy maradhatsz a tradicionális habverőnél is. Utóbbi esetben izommunkáról lesz szó, mert addig kell verni a tojást, míg habos nem lesz és kicsit ki nem világosodik. Ha ez megvolt, akkor dobd hozzá a tejfölt és voilà. Kész vagy.

Most vajazd ki a sütőalkalmatosságot. Lehet próbálkozni a sütőpapírral is, de amennyiben nem kapcsos tortaformával dolgozol, akkor nem javaslom, elmozdul miközben vacakolsz a tészta betájolásával.

Vedd ki a hűtőből a tésztát, és borítsd le a nyújtófelületre. Egyszer-kétszer gyúrd át, hogy homogénebb legyen a színe. Utána lisztezd meg a nyújtófát (vagy borosüveget vagy az ujjaidat) és nyújtsd ki. Hogy mekkorára? Megfogod a formádat és ráméred. Ha körben saccra öt centire túllóg a formán a tészta, akkor jó. Ha nem, akkor még nyújtsad. Ha nem akar kerek lenni a tészta, akkor ne ess pánikba, még mindig lehet mozaikozni.
Amúgy 26 cm-es tortaformával olyan ujjnyi vastag tésztát kaptok.
Lisztezd meg egy kicsit a nyújtódat és tekerd fel rá a tésztát, így oda tudod vinni a sütőformádhoz. Célszerű, hogy az ott legyen a nyújtóhely mellett. Rakd bele a tésztát. Káromkodj, mikor az egyik oldalt az aljába került a másikon meg kifolyik. Most jön az, hogy a kezeddel elrendezgeted. Akkor jó, ha a tésztának van felfelé pereme. Ha zavar, hogy ez a perem nem egyenes, akkor egy késsel javítsd meg.
Az alját szurkáld meg azzal a villával, amit nem írtam fel a szükséges eszközök közé. Nem kell nagyon, csak kicsit. Finoman. Érzéssel.
Ezek után borítsd bele az áfonyát, küldd rá a trutyit, a kanállal simogasd el, hogy kábé mindenhol legyen. Nem baj, ha meglilul a krém.

A nehezén túl vagy, most jön a lutri.
Tedd be az előmelegített sütőbe. Egy órát kell szaunáznia, addig azt csinálsz, amit akarsz. Olyan 45-50 percnél érdemes megnézni, és tenni a tetejére egy sütőpapírt, hogy ne piruljon meg nagyon.

Miután kiszedted (konyharuha/sütőkesztyű használata erősen javasolt), tedd le hűlni. Ha mozog a teteje, mikor kiveszed, nincs semmi baj. Az a dolga, hogy egy kicsit folyós legyen. Most még ne próbálkozz azzal, hogy kiszeded a formából, különben úgy jársz, mint Tino, és eheted fakanállal. Fogadd meg Berwald bölcs tanácsát: várd meg, amíg kihűl.
Úgy nagyjából. Azért nem muszáj neki teljesen kihűlni ;D

Gratulálok, sütöttél áfonyás pitét! Jó étvágyat!

Megjegyzések